Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-20 / 166. szám, kedd

1993. JÚLIUS 21. lÚ/SZÓi D O KUMEN T OM ÖSSZEFOGNAK ACSILIZKÖZIEK? Hét falu közös gázművesítési terve A lakosság akaratát figyelmen kí­vül hagyó egykori faluösszevoná­sok, területi egyesítések a legtöbb esetben Szlovákiában sem állták ki az idő és a demokrácia próbáját. A mesterségesen kialakított kapcso­latok nem bizonyultak tartósnak ­megszakadtak. Épp ezért az atomi­zálódás, a kisebb közösségekre épülő kontaktusok világában az ember örömmel figyel fel minden olyan szerveződésre, amelyek na­gyobb közösségeket hivatottak szolgálni. A csilizközi Medve köz­ségben leltünk ilyen példára. Egy­részt meglepő volt, hogy az egy­kori egyesített földműves-szövet­kezet Csilizköz Részvénytársaság néven, alaposan megváltozott tu­lajdon- és vagyonjogi feltételekkel és szervezeti felépítéssel ugyan, de egy közösségben tartja a Csilizköz hét faluját. Nemcsak a súlyos gondokkal küszködő mezőgazdasági termelés fogja össze a csilizközieket. Az önkormányzatok megnövekedett gondja-baja is egyre erőteljeseb­ben sugallja az összehangolt intéz­kedések, közös beruházások szük­ségességét. - Már szinte bizonyos: Csilizköz önkormányzatai összefognak egy régi hiány, a gázművesítés pótlá­sára - magyarázza a közös cselek­vési készséget Filzik Tibor medvei polgármester. - November végéig elkésziil a közös beruházás teljes tervdokumentációja. Ha minden az elképzeléseink szerint alakul, ak­kor már az idén hozzáfoghatunk a hét falu gázművesítéséhez. A gázművek is érdeklődést mutatnak, hogy társberuházóként vegyenek részi a gázvezeték megépítésében. A Csilizköz Részvénytársaságtól is ígéretet kaptunk, hogy - mint jö­vendőbeli nagyfogyasztó - a föld­munkák oroszlánrészét magára vállalja. Főleg gépei segítségére számítunk. A több millió korona értékű beruházáshoz a környezet­védelmi alap hozzájárulásában is reménykedünk. Ha adott a konkrét cél, akkor könnyebben igazodik hozzá a köl­csönös hasznot jelentő összefogás - tanúsítja a csilizközi példa. Egy másik itteni eset is ezt bizonyítja. - Kulcsod önkormányzata fela­jánlott másfél hektár kihasználat­lan területet, ahol a hét község szá­mára szemétlerakat és szemétégető létesülne - tájékoztat az újabb kö­zös tervezetről FUzik Tibor. - A Vosko cég máshol is alkalmazott és jól bevált tervei alapján a csiliz­közi községek közösen építenék fel, s remélhetőleg 13-15 új munkahe­lyet is teremthetnénk. Ez is fontos lenne a térség számára A polgármester ehhez a valóban ökológiai jellegű beruházáshoz tá­mogatást vár a környezetvédelmi alaptól. A Nagymegyeri Körzeti Környezetvédelmi Hivatal ígére­tet tett: nem gördít akadályt a beru­házás elé. Jól tudja ugyanis, hogy hét község szeméttárolási gondjai­nak megoldása a Csallóköz jó minőségű, hatalmas mennyiségű ivóvíz-készletének védelmét, s egyben több százezer ember érde­két is szolgálja. Az még kérdéses, hogy az ugyancsak üresen kongó állami kincstárból mennyi pénz jut majd a csilizközi tervezetek támogatására. A siker azonban már alig lehet kér­déses. Ugyanis az összefogás, a közeledés, az európai gondolkodás kerekedett felül, s ez mindenkép­pen követendő példa. MÁZSÁR LÁSZLÓ EGY KISKATONA (VELT ES VALÓS) SERELMEI Június 18-án olvasóink oldalán „Félek a kaszárnyába visszatérni" cím­mel egy elkeseredett kiskatona panaszlevelét közöltük. írásának lényege: a pöstyéni alakulatnál, ahova bevonult, az idősebb katonatársai miután megtudták, hogy magyar nemzetiségű, az eszméletlenségig verték,össze­rugdosták. Négy hónap után, amikor az atrocitások és fenyegetőzések to­vább folytatódtak, végre áthelyezték Komáromba. Eleinte úgy tűnt, ott minden rendben lesz, de egy szép napon, pontosabban hajnalon ott is ala­posan helybenhagyták. A levélíró többek között azzal vádolta a komáromi laktanya tisztjeit, hogy ők is csak ígérgették az intézkedéseket, de nem tet­tek semmit. „Ezért - zárta levelét a kiskatona - félek visszamenni a lakta­nyába, pedig tudom, hogy a szökés és a kötelesség elmulasztása miatt fog­dába tesznek. De ki az, aki ilyen helyzetben visszatérne a kaszárnyába?" Mielőtt még leutaztunk volna Komá­romba, a cikkre reagáltak a po­zsonyszőlősi ezredből (a komáromi zászlóalj az ő parancsnokságuk alá tartozik), és „helyére tették" az Ügyet. Szerkesztőségünkhöz elkül­dött állásfoglalásukban leszögezték: a panaszost valóban bántalmazták, de a tettlegességnek nem volt nem­zetiségi háttere, s az sem felel meg a valóságnak, hogy a tisztek nem fog­lalkoztak az üggyel. Ellenkezőleg. A konfliktust azonnal kivizsgálták, a két főbűnöst leleplezték, és az ügyet a katonai ügyészséghez továbbítot­ták. A gyors és objektívnek tűnő felvi­lágosítás ellenére kötelességünknek tartottuk leutazni az említett lakta­nyába és beszélni a sértettel, vala­mint feletteseivel. A tisztek nem zárkóztak el a nyi­latkozattól, és azt is lehetővé tették, hogy találkozhassak és beszélhessek a levélíróval. Nem rejtették véka alá azt a nézetüket, hogy övön aluli Ütésnek vették azt a vádat, mely sze­rint a történtek után nem tettek sem­mit. - A zászlóalj parancsnoka mind­járt másnap kihívta a katonai rendőrséget. Ók az ügyet alaposan kivizsgálták, és a tettesek ellen eljá­rást indítottak. Az Ugy a katonai ügyészségre került - tehát ré­szünkről kötelezettségmulasztás nem történt - hangsúlyozta Štefan Šebin őrnagy, majd hozzátette, hogy - Rosička Ondrejt, a levélírót nem­csak a helyi orvos vizsgálta ki, de a pozsonyi katonai kórházba is elvit­ték. Az incidens után egy hét sza­badságot kapott, de letelte után nem tért önként vissza a laktanyába, érte radt. Amint később kiderült, szor­galmasan jegyzetelte a kiskatona vá­lasztait, s később néhány állítását számon kérték tőle.) Rosička András láthatóan nem örült, hogy levele nyomán személye­sen is felkerestem. - Ebből nekem csak még nagyobb bajom lesz. Itt úgyis mindenki áruló­nak tart. Állandóan fenyegetőznek, idegileg teljesen kikészültem. Bevo­nulásom óta már tizenöt kilót fogy­tam. Es még fél évem van hátra... - Kitől félsz, hiszen akik bántal­maztak, azokat megbüntetik, ráadá­sul már nincsenek is itt. - Vannak még elegen, akik fenik rám a fogukat. Állandó stresszben élek. Ráadásul a legpiszkosabb mun­kákat is velem végeztetik, a leg­rosszabb szolgálatokba küldenek. - Miért nem szólsz feletteseid­nek? Nincs a tisztek között olyan, akiben megbízol? - A tisztek ellen nincs semmi kifo­gásom, csakhogy ők sok mindenről nem tudnak. Amikor panaszkodom, azt hangoztatják, legyek erős, bírjam ki, mások is kibírj át Az egyik kapi­tányban bízom, azért is adtam át ne­ki azt a fenyegető levelet, amit tár­saimtól a közelmúltban kaptam. Ő elismervényt is adott róla, hogy át­vette. Azóta újból kaptam egy hason­ló névtelen „üdvözletet". Ezért in­kább kimenőre sem megyek. - Tudod, kik állnak a háttérben, kiket takar a „haveijaid" aláírás? - Csak sejtem. - Gondolod, hogy komáromi megveretésednek köze volt magyar nemzetiségedhez? Ezt - őszintén szólva - nem tartom túl való­színűnek, hisz itt rengeteg magyar Nazéar Banzakt Duŕam že sa kažiemufcuieš vyhjfcat.Ked sa stretneme v alcrese budeš mataMalu! Keé neveríš .priiý večer d* mesta ! TVCJY KAMCŠI í/.as smelú! A legutóbbi levél, amelyet Rosička András kapott kellett küldeni. És ez - hangsúlyozta - nem volt az első eset. Többször is megszökött. Valahogy az a benyo­másom - mondotta a tiszt hogy ezzel az esettel valaki az amúgy sem legjobb szlovák-magyar viszonyt akarja még jobban elmérgesíteni. Hogy mi történt Pöstyénben, azt nem tudom, de tény, hogy nálunk, ahol többnyire magyar katonák szol­gálnak, ilyen jellegű konfliktusra nem kerülhet sor. Beszélgetés közben megérkezett a panaszos. Vézna, sápadt, riadt tekin­tetű kiskatona jelentkezett az irodá­ban. Megkérdeztem Štefan Šebint, nem fogja-e zavarni, ha magyarul beszélgetünk majd. - Csak nyugodtan, én ugyan nem érteném beszédüket, de hogy ne érezze magát riportalanya feszélyez­ve, kimegyek. (Az őrnagy valóban elhagyta az irodát, de rövidesen be­jött telefonálni egy egyenruhás hölgy - a rangját nem jegyeztem meg -, s beszélgetésünk alatt, nyil­ván nem véletlenül, végig bent ma­fiú, sőt, tiszt is szolgál. - Hát - mondta kissé habozva András - ezt kizárni teljesen nem le­het. - Elmondanád, miért vertek meg? - Tulajdonképpen semmiért. Haj­nalban négyen körülállták az ágya­mat, felébresztettek, és azt kérdezték, hány óra van. Amikor nem tudtam válaszolni, egyikük fojtogatni kez­dett. Aztán „libapezsgő-port" kértek tőlem. A legagresszívebb katona azt akarta, kölcsönözzem neki a zakó­mat, mert az övé állítólag elrepedt. Hiába mondtam, hogy neki nagyobb számra van szüksége, nem tágított. Amikor kimentem a mosdóba, ketten nekem estek. Pofoztak, s azután sem hagyták abba, amikor vérző orral a földön feküdtem. Kimásztam az ab­lakon, és orvoshoz mentem, aki be­varrta sebeimet. Ez hétfőn hajnalban történt. Másnap, mivel fájt a fejem és szédültem, elmentem szülőfalumba, Marcelházára a körzeti orvoshoz is. (Ezt dr. Sebők Zoltán megerősítet­te.) A panaszos kiskatona - Találkoztál azóta bántalmazóid­dal? - Igen, egyikük elnézést kért, sőt azt mondta, ha bejön édesanyám, tőle is bocsánatot akar kérni. Mond­tam neki, inkább ne tegye, mert anyu nagyon fel volt háborodva a történ­tek miatt. - Nincs itt barátod, akire számíthatsz, aki megvédene? - Sajnos, nincs. Ki barátkozna egy áruló­val? - Előfordult, hogy másokat is megver­tek? - Igen, de az illetők azt bizonygatták, lees­tek, vagy nekimentek a szekrénynek, attól vannak kék foltjaik. Rosička András ál­lítását, miszerint a legpiszkosabb munká­kat vele végeztetik, a legrosszabb szolgála­tokat kapja, a jelen levő tisztek határozot­tan elutasították, és kapásból cáfolták. - Az ominózus ve­rés után még nem is volt szolgálatban. És előtte is legfeljebb csak négyszer vagy öt­ször. És az állítólagos vécépucolás és súrolás? Társai éppen az ellen­kezőjét állítják. Azt, hogy Rosička végigdől az ágyon, és nem hajlandó segíteni, ezért nekik kell helyette dolgozniuk. Hát ezért nem szeretik. Amikor Pöstyénből hozzánk helyez­ték, véleményezést is küldtek róla. Abban többek közt az áll, hogy összeférhetetlen, keresi a konfliktu­sokat, és előszeretettel provokál. Hát ilyen katona Ondrej Rosička. Szerin­tem nagyon is elnézőek voltunk vele szemben, de amit ő művel, beleértve állandó szökéseit is, az már bűncse­lekmény. - De hogy minden ok nélkül vé­resre verték, az tény. - Igen, de az már lezárt Ugy. Ter­mészetesen a pöstyéni incidenshez nem tudok hozzászólni, nem isme­rem, és nem is tartozik rám. Tény, hogy Rosička állandóan megtorláso­kat emleget. Pedig nincs mitől fél­nie. - Én ugyan nem ismerem, de nem tartom valószínűnek, hogy garázda, kötekedő lenne. Inkább félénk, visszahúzódó. Már csak testalkata miatt is. - Igen, ezt senki sem nézné ki belőle. Ám a látszat olykor csal. - Katonatársai állítását sem kell készpénznek venni, hiszen a vissza­éléseket, beleértve a súlyos testi sér­téseket is, általában akkor követik el, amikor nincsenek tisztek a közelben. S tudjuk, a megfélemlítésnek ezer­nyi módja van. - Ne higgye, hogy előbb vagy utóbb nem tudjuk meg, mi történik a laktanyában távollétünkben. Vala­mennyi gazemberségre fényt derí­tünk, s a vétkeseket megbüntetjük. A „szembesítésnél" kérték a pana­szost, mondja el, kitől fél, ki veszé­lyezteti, soroljon fel konkrét neve­ket, mert csak így segíthetnek rajta. Rosička azonban - hiába biztattam én is, hogy mondja el sérelmeit, és azt is, kinek a bosszújától fél ­mindvégig hallgatott. Később, amikor magunkra marad­tunk (kimenőt adtak neki, hogy elkí­sétjen szüleihez), és szemére vetet­tem némaságát, mely tulajdonképpen azt igazolta, hogy félelme alaptalan, ráadásul most, hogy az öreg katonák már civilben vannak, csak annyit mondott: maga elmegy, én meg itt maradok, minek keressem a baji. A szülőkkel a virti szövetkezetben találkoztam. - Nem azért neveltem fel a fiamat, hogy tönkretegyék. Már kész ideg­roncs. Nem csodálom, hogy nem akar önként visszamenni a laktanyá­ba - mondta az apja. - Én többször leutaztam Pöstyén­be. Amikor másodszor is eszmélet­lenségig verték, a tiszt, akivel be­széltem, megígérte, hogy intézkedik, és hogy a tettest megszégyeníti az egész alakulat előtt. Nem tudom, mit (A szerző felvétele) tett, de tény, hogy fiamat csak azután helyezték Komáromba, amikor ön­gyilkosságot kísérelt meg - veszi át a szót az anya. - Öngyilkos akart lenni? - Megkísérelte. Éjjel felvágta az ereit. Szerencsére idejében észrevet­ték. - A komáromi laktanyában is volt? - Természetesen. A két tiszt, akikkel tárgyaltam, nagyon rendes volt. Fiamnak még egy hét szabadsá­got is adtak, pihenje ki a megrázkód­tatást. - Azt nem említették, hogy több­ször megszökött? - Nem, ilyesmit nem mondtak. - Andrásnak még fél éve van hát­ra... - Igen, úgy gondolom, őrajta is múlik, miként telik majd el az a hat hónap. Neki is be kell tartania az előírásokat, teljesítenie az elváráso­kat. Nagyon remélem, hogy már nem lesz több problémánk. - Ön ismeri legjobban a fiát. Nem izgága, kötekedő típus? - Világéletében csendes gyerek volt, sohasem verekedett. Nem hi­szem, hogy a katonaságon ennyire megváltozott volna. Az objektivitás kedvéért a marcel­házi községi hivatalban is kértUnk információt. Ott azt mondták, soha semmi bajuk sem volt vele. Nem tar­tozott a garázda fiatalok közé, nevé­vel negatív értelemben egyszer sem találkoztak. Volt osztályfőnöknője így jelle­mezte: - Nem volt vele semmi gond. Jó magaviseletű, kissé zárkózott fiúnak ismertem. Sose tapasztaltam nála ag­resszivitást. Társai is szerették. Ami­óta elhagyta az iskolapadokat, nem találkoztam vele, nem tudom, mivé lett, hogy alakult a sorsa. - Teljes családból származik. Jó közepes tanuló volt. Nem tartozott a problémás diákok közé - toldotta meg kolléganőjét Kes/.cgh Bela, a marcelházi alapiskola igazgatója. xxx Hát ennyit a Rosička-Ugyrôl, mely, sajnos, távolról sem egyedi. A fiatal katonák egzecíroztatása to­vábbra is dívik. A katonai Ügyészség csak a legkirívóbb esetekkel foglal­kozik, azokkal, melyek esetében már fennáll a súlyos testi sértés vádja. Gyakran a félelem, a betyárbecsület, a megalázó áruló kifejezés elkerülé­se vet gátat az ilyenfajta praktikák leleplezésének, ORDÓDY VILMOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom