Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-15 / 162. szám, csütörtök

9 INTERJÚ ÚJ SZÓi 1993. JÚLIUS 15. JÁTSSZUNK-E A TŰZZEL? 13 KÉRDÉS ĽUDOVÍT FLIEGELNEK, ALTERNATÍV ÜGYEKBEN A LEGILLETÉKESEBBNEK Mintha nem mindannyian értenénk egymást. Pedig a kiindulási alap valamennyiünk számára ugyanaz: a nemzeti kisebbségeknek az alkotmányban foglalt joga az anyanyelven történő művelődéshez. Anyanyelven művelődni: ezzel az oktatásügyi minisztériumban főosztály foglalkozik, amelynek dolga, hogy - mint az alkotmányban továbbá olvasható - „törvény által megállapított feltételek mellett" érvényesítse azt az ugyancsak itt található elvet, mely szerint a kisebbségekhez tartozó állampolgárnak joga van az államnyelv elsajátításához. Ami ezzel összefügg, arról sokat beszélünk manapság. Strasbourgig elhallik a szó, anyanyelvünkön akarunk tanulni. Jogunk szerint. De fölmerült egy másik szó is, amely félelmet váltott ki bennünk, amely arra késztet, hogy tiltakozzunk és aláírásainkkal támogassuk a természetes jog védelmét. Mi fenyeget hát minket? Az illetékes főosztály vezetője dr. Ľudovít Fliegel, aki több fölöttesének - hiszen a minisztériumi hierarchiában legalább négyen sorakoznak fölötte - kénytelen elszámolni a mi félelmeinkkel is. Megkerestük, mondja el érveit, válaszoljon és nyugtasson meg. A főosztályvezető több diplomás pedagógus, évtizedesnél hosszabb gyakorlattal. Többnyelvű közegből került mintegy két évvel ezelőtt pályázat útján a nemzetiségi osztály élére. • Kérem, Fliegel úr, ismertesse, hogyan született az alternatív iskolák tervezete. - A pontos meghatározás: alternatív oktatás, mégpedig az oktatási nyelv terjedelmének alternatív alkalmazása. Az alternatív iskola vagy iskolaügy mást jelent, az eltérő igazgatású, például a magán- vagy egyházi iskolákat, és alternatív iskolákról beszélünk akkor is, ha az ismert Tolnai-, Zsolnai- módszert alkalmazó iskolákról van szó. Esetünkben tehát alternatív oktatásról beszélünk. 1991-ben terjesztettük a nemzetiségi iskolák alapításáról és fenntartásáról szóló alapelveket a kormány nemzetiségi tanácsa elé. Ezután a kormány jóváhagyta. A dokumentum leszögezi, milyen elvek alapján működhetnek a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken az iskolák. A modell megfelel az általánosan elfogadott előírásoknak. Azóta kétszer végeztünk elemzést a rendelkezés gyakorlati megvalósításáról. Az eredmények egyértelműek, hiszen az elvek alapján több új magyar iskola létesült. Többségükben a régebben megszüntetett kisiskolákat állították vissza, de 1-8-osztályosok is alakultak. Akkor a magyar pedagógusok szövetsége és a különböző magyar pártok szakemberei pozitívan értékelték a rendeletet, mondván: ez a legdemokratikusabb fogalmazás, amely eddig a minisztérium részéről készült. Az anyagban részletesen fellelhető, milyen jogai vannak a szülőnek gyermeke beíratásakor, illetve a tanítási nyelv megválasztásakor. 1992-ben a kormány az anyagot módosításra javasolta, az új körülményekre, a fennálló helyzetre való tekintettel. Figyelemre méltó tényre szeretnék azonban rámutatni: az eredeti alapelvek szerint ugyanis a nemzetiség nyelvén oktató iskolát lehet alapítani egyrészt ahol a szlovák nyelven kívül - az önök esetét véve példának - a teljes tanítás magyar nyelven folyik. Másrészt azonban alapítható olyan iskola is, amelyik tanítja a nemzetiség nyelvét, vagyis a magyar nyelven és irodalmon kívül végig szlovákul folyik a tanítás. Ez a két - mondhatom egymástól igencsak eltérő - lehetőség tehát eddig is fennállt, s annak ellenére, hogy ezek az iskolaalapítási elvek ilyen formában már két éve érvényesek voltak, nem kifogásolta őket senki. Most azonban, a módosított elvek esetében, amikor is a két, már meglévő lehetőséget egy harmadikkal bővítettük, mégpedig: a tétel úgy szól, hogy az alap- és a középiskolákban lehet némely társadalom- vagy természettudományi tantárgyat vagy magyar, vagy szlovák nyelven tanítani. Ez a megfogalmazás nagy ellenkezést váltott ki a médiumokban és a magyar pedagógusok körében egyaránt. Tiltakozó felhívásaikban felháborodásukat fejezik ki. Mi pedig nem értjük, hiszen a már érvényben lévő alapelvek, amelyek, ugye, kétféle oktatási nyelvű iskola létrehozását tették lehetővé - nem váltottak ki ilyen ellenérzést. Egyébként ilyen iskola, ahol a magyart csak tantárgyként tanították volna, nem is alakult, mert a szülők erre nem tartottak igényt. Nem éltek az iskolák sem ezzel a lehetőséggel és a tanügyi hivatalok sem adtak ki ilyen javaslatot. Most pedig, amikor a két lehetőség mellé egy harmadikat adunk, azonnal ellenállásba ütközünk, s a tiltakozók az egész elvrendszert elutasítják. Nem értjük, miért történt így, hiszen szakmai szempontból nézve a két meglévő alapelvhez egy középutat jelentő lehetőség társult. • Miért volt szükség a korábbi alapelvek módosítására? - Azok a tények tették szükségessé, amelyek a tanügyi hivatalok két év alatt végzett jelentései alapján kerültek hozzánk, valamint a jelenlegi konkrét helyzet. Vagyis: némely további nemzetiség, például az ukrán, már a korábbi időszakban olyan iskolákat alapított a szülők kérésére, amelyben nemzetiségi nyelven folyik az oktatás, de nem minden tantárgyból. Nekik vannak különben olyan iskoláik is, amelyekben az ukrán nyelvet tantárgyként tanítják. Újabban jelentkeztek más nemzetiségek is a maguk igényeivel, a németek például a német nyelv és irodalom tantárgyán kívül alsó tagozaton a zenei és képzőművészeti nevelést, valamint a honismereti órákat szeretnék anyanyelvükön tartani, felső tagozaton pedig további tantárgyat. Az alapelv tehát ezért tartalmazza a szóban forgó, variálható megoldást az egyes tantárgyak oktatási nyelvének bevezetéséről. • Akkor mégis hogyan értékelhető az az egyöntetű tiltakozó hullám magyar részről, amely az új változat megjelenését követte? - Megpróbálom elmondani, hangsúlyozva, hogy részünkről mindvégig fennáll a jóhiszeműség e tárgyban. Körülbelül január óta kezdtek megjelenni a sajtóban az írások az „alternatív iskolaügyről". Egy nem tűi szerencsés minisztériumi bejelentés után ugyancsak nem túl szerencsés reakció fogadta a módosított alapelveket. Tény, hogy a minisztériumi információk nem mindig voltak szakszerűek. Voltaképpen ettől az időtől datálható a politikai pártok és a pedagógusszövetség elutasító magatartása, pedig az alapelvek végső formája csak májusban állt össze. Tehát elutasítottak valamit, amiről még pontos fogalmaik nem is lehettek. Itt két probléma adódik. Az egyik: az oktatásügyi minisztérium részéről az információk nem voltak tényszerűek, így aztán a reakciók sem lehettek azok. A módosított alapelvek megszületése előtt kialakult egy különleges helyzet, szóval egy feszültség, amikor az emberek valami olyasmit utasítottak el, amit csupán bizonyos tényezők pontatlan közléseiből ismerhettek. Amint aztán az anyagot az illetékes szakemberek kézhez kapták, eleve előítélettel fogadták. Hiszen ha alaposan elolvasnák, észrevehetnék, hogy minden kitétele megfelel az alkotmánynak, és a Szlovák Köztársaságra általánosan kötelező törvényeknek, a nemzetközi konvenciókat is beleértve. A másik probléma, világosan meg kell érteni, hogy ez az anyag a szülői önkéntességre hivatkozik, és az illető régió iskoláiban adott feltételekhez igazodik. Az önkéntességet az bizonyítja, hogy a már két éve működő iskolaalapítási elvek soha senkit nem kényszerítettek arra, hogy a magyart csak tantárgyként oktató iskolát hozzon létre, hanem a szülők óhajára valamennyi iskola magyar tannyelvű lett. Meggyőződésem, ha ez a demokratikus választási lehetőség eddig is létezett, nem változott a helyzet az alapelvek módosítása után sem. Nem kell attól tartani, hogy bárki is szakmai szempontból visszaélhetne velük. • Önök tárgyaltak, de már csak a kész alapelvekről, a pedagógusszövetséggel és a politikai pártok képviselőivel. - A politikai pártok képviselőivel nem folytattunk tárgyalásokat, csak szórványos találkozásaink voltak. A pedagógusokkal konzultáltuk szándékainkat a nemzetiségileg vegyes területeken élő tanulók nyelvi felkészítésének javítására irányuló intézkedések előkészítésénél. Beszélgetéseinken valamennyi képviselőjük úgy vélekedett, hogy az anyag elfogadhatatlan. Valamennyi érvüknek azonban politikai színezete van. Azzal indokolják ellenérzésüket, hogy félnek, hogy bizonytalanok, vajon nem él-e majd vissza valaki a rendelettel. Hogy a szülők, az iskola és a tanügyi hivatal akarata ellenére, az alapelvekre hivatkozva, felszámolnák a magyar iskolákat. Újra csak azzal válaszolhatok erre, hogy amennyiben ez a dokumentum már két éve létezik, és ennek alapján újraalakultak magyar tannyelvű iskolák, reális a remény, hogy ezek az alapelvek a jövőben is a szülők, az iskolák és a tanügyi hivatalok érdekeit fogják szolgálni. Ám ha ezek a félelmek jelen vannak a lakosság, a politikusok, bárki körében akkor azt, kérem, pontosan nevezzék meg, szakmailag mi nem megfelelő ebben a dokumentumban, s mi táplálja a visszaélés lehetőségéből adódó politikai félelmet. A szakmai problémákat módunkban áll kiküszöbölni, a dokumentumot át lehet dolgozni a megfelelő, ismétlem, szakmai kifogások értelmében. Magát a dokumentumot azonban nem lehet semmissé nyilvánítani, mert azoknak a nemzetiségeknek, amelyek most hozzák létre iskolahálózatukat Szlovákiában, ezek az alapelvek megfelelnek. Készek vagyunk olyan szakmai módosításokra, amelyek a magyar lakosságból megelégedést váltanak ki. De nem tudunk tárgyalni akkor, ha ezt az anyagot politikai fegyverként használják. Erre ugyanis nincs felhatalmazásunk. Ez a politikusok dolga. Természetesen oda kell figyelni arra a politikusi kijelentésre, amelyet egyik pártjuk képviselője mondott nekem: kérem, ha megpillantunk egy égő gyufaszálat, mi már a lángoló szalmakazlat látjuk mögötte. Én ezt megértem, valóban le kell ülni és a tárgyszerű érvelésnek helyet adni, mérlegelni a dokumentum esetleges következményeit, s ha ezeken a már nem hozzánk tartozó tárgyalásokon elhangzanak a megfelelő sűlyú érvek, akkor az már politikai döntés lesz, hogy mi legyen ennek az anyagnak a sorsa. A mi felelősségünk pusztán szakmai jellegű. • Szeptembertől az elvek gyakorlati megvalósításával lehet számolni. Mégis kikre vonatkoznak? - Minden iskolára, tehát az államin kívül a magán- és az egyházi iskolák is élhetnek vele. A feltételes mód fontos, hiszen az érvényesítés önkéntes. • A gyakorlatban hogyan zajlik az önkéntesség betartása? - Ugyanúgy, ahogyan eddig. A tanügyi hivatalok megkapták az iskolaalapítási elveket, ők meg továbbították az iskoláknak. Az iskola feladata volt, hogy a szülőkkel, pedagógusokkal megismertesse őket. Amennyiben pedig akadt javaslattevő a tanítási nyelv részleges megváltoztatására, akkor az iskola feltételeinek megfelelően eleget kellett tenni a kérvényezőnek. Ez volt eddig is a gyakorlat. Ezt nincs okunk megváltoztatni. A módosított elvekkel is ugyanez a helyzet, a szülő tesz javaslatot, s ahogyan az szokás, a szülői munkaközösség, pedagógustanács, az iskolatanács megtárgyalja. Más, iskolát érintő kérdésekben is ez a hivatalos eljárás. A minisztérium szintjéről tehát nem dönthet senki arról, hogy valamely községben mit kell tenniük. A módosított elvek csupán több variációra adnak módot a nemzetiségi iskolák oktatási nyelvhasználatában. Ennek az a lényege, hogy ha egy nemzetiségi iskola fölényes szlovák környezetben van, mások lehetnek az igényei, mint mondjuk egy színmagyar régióban működő iskolának. Annak ellenére, hogy a politikusok és némely pedagógusszövetségi képviselők ellenzik, az iskolákon lezajlott beszélgetések során szülők és pedagógusok részéről is jól fogadták az alternatív oktatás bevezetését. Azt, hogy szeptembertől a magyar iskolákban az új alapelvek szerint fognak-e tanítani, nem tudom megmondani, viszont azt igen, hogy az ukrán és német nemzetiségű iskolákban élnek vele. Előkészületben van a roma iskolákban is az alternatív oktatás szervezésének lehetősége. • Vegyünk ínég konkrétabb példát. Az iskolában a hatodikosok szüleinek fele kéri a matematika szlovák nyelvű oktatását. A szülők másik fele ragaszkodik a magyarhoz. Mi történik? - A matematikát amúgy is lehet osztani. De ez megoldható további tantárgyaknál is. Az osztály fele így, másik fele a szülő kérésének megfelelően, magyarul fog tanulni. De ez egy ideális példa. Előfordulhat az is, hogy csak hárman akarják szlovákul az illető órát. Mi legyen a megoldás? Ez is benne van az alapelvekben. Ha a község nem tudja biztosítani a kért tanítási nyelvet, a szülő felkéri az illetékes tanügyi hivatalt, hogy gyermekét olyan iskolában helyezze el, ahol kívánságának megfelelően fogják tanítani. Ez a demokrácia szabálya szerint való. A többség igénye mindig kötelez. • Melyik a legérzékenyebb pontja a dokumentumnak? - Leginkább támadott része az, amelyik arról szól, hogy bizonyos természet- vagy társadalomtudományi tantárgyak anyanyelven vagy szlovákul taníthatók. Ez lehet egy vagy több tárgy. Ahányat a szülők kívánnak, s ahányhoz az iskolának megvannak a feltételei. Ugyancsak nagy elégedetlenséget szült a középiskolákról szóló rendelkezések közül az a tétel, hogy a kommunikáción alapuló szakmák szaktantárgyait kizárólag szlovákul kell oktatni. Ez a gyakorlat azonban már most is, évek óta érvényben van, csak éppen a dokumentum előző változata nem rögzítette. Tehát: a pincérek, felszolgálónők és hasonlók esetében a szaktárgyakat szlovákul kell tanítani. Az egészségügyi nővérek esetére például már nem vonatkozik, ott csak a szakterminológia szlovák elsajátítása kötelező. • Többletköltség állhat elő a rendelkezés gyakorlati bevezetésével. Vállalhatja-e a tárca, hiszen általában nincs rózsás anyagi helyzetben? - A rendelkezés életbe léptetése eddig is pénzeszközöket használt föl, hiszen új iskolák alakultak, pedagógusokat vettek föl. Ha erre volt pénz, lesz pénz újabb iskolaalapításra, illetve -átalakításra is, ha a szülők úgy kívánják. És honnan rá a pénz? Nos, egy demokratikus állam attól is demokratikus, hogy a területén élő valamennyi nemzetiség igényeit egyformán elégíti ki. Ez a mi szempontunk is. Létezik egy kulcs, amely alapján a tanügyi hivatalok számára a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken nagyobb pénzeszközök különíthetők el. Hiszen a nemzetiségi iskolákban eleve eggyel több tantárgyat oktatnak. Több osztott órára jutott eddig is, az oktatási nyelv terjedelmének pedig mindig meglesz a pénzügyi fedezete. • Föl lehet-e mondani a pedagógusnak, ha bármilyen - lelkiismereti, szakmai vagy egyéb - okból megtagadja a tantárgy tanítását államnyelven? - Nem értem, miért következne be ez a helyzet, hiszen minden magyar iskolában tanító pedagógus, aki Szlovákiában tanult, bírja a szlovák nyelvet. A módszertanban bizonyára lesznek eleinte nehézségek, ha egy tantárgyat más nyelven oktatna, de miért tagadná meg - nem tudom elképzelni. Új jogszabályok ehhez az anyaghoz nem készültek, nem készülnek. • Vajon az alternatív oktatási modell nem ronthat-e Szlovákia Európa Tanács-beli megítélésén? - Minthogy a kérdést bizonyos erők politikai síkra terelték, nem szakmai szempontok szerint ítélik meg, ezért politikai eszközként használhatják fel. Újra ismétlem, nem a politikusok dolga ennek a modellnek a helyességét megítélni, hanem a szakembereké. Előbbiek ugyanis csak ártanak a közvetlen oktatási folyamatnak azzal, hogy a kérdést átpolitizálják. • Ön nem gondolja, hogy ez a modell egy lépés a nemzetiség asszimilációja felé? - Ha csak feltételezném az asszimilálási törekvést benne, vagy azt, hogy szakmailag visszaélhetnek vele, első lennék, aki ellenezném. Meggyőződésem, hogy a modell igencsak jó szolgálatot tehet azoknak a nemzetiségeknek, amelyek élni akarnak az általa nyújtott lehetőséggel. Ha pedig valamelyik nemzetiséghez tartozó szülők és pedagógusok nem óhajtják a módosított alapelveknek azt a pontját, amely szerintük gondot okoz, akkor úgy fogjuk megváltoztatni a dokumentumot, hogy az teljesen világosan kimondja, ez nem vonatkozik a magyar tanítási nyelvű iskolákra, illetve olyan változtatást eszközlünk, hogy szakmai szempontból a rendelkezés hibátlan legyen. • A petíciók aláírói nehezményezik, hogy a minisztérium nem reagál tiltakozásukra. - Az olvasó döntésére bízom, helyénvalónak tartja-e a tiltakozást, amely olyan értelemben szól, mintha ez a modell a magyar iskolák megszüntetésére irányulna. Ismétlem, ezeknek az alapelveknek nem is áll módjukban megszüntetni a már létező iskolákat. Ha szakember kezébe kerül a dokumentum, nem változhat meg általa az iskola tanítási nyelve. Nincs szó tehát a magyar iskolák megszüntetéséről. A petíciók csak az elutasításról szólnak, teljes terjedelmükben. Szinte senki nem jön olyan érvekkel, hogy az alapelvek közül valamelyik ezért vagy azért ellenkezik az alkotmánnyal, nincs összhangban a törvényekkel, vagy szakmailag elfogadhatatlan. Konkrét, szakmai szempontból indokolt ellenérvek eddig még nem hangzottak el. Mert ha van ilyen, leülünk és megtárgyaljuk. A modell nem vethető el teljesen, mivel tiszteletben kell tartani, hogy a többi nemzetiség - ugyan más történelmi helyzetből és eltérő létszámú képviselettel - elfogadja. Mi nem szeretnénk feszültségeket. Ez a válaszom arra, amit több politikus is mondott különféle viták befejezéseképpen, amikor nem tudtak a modell ellen szakmai érveket felhozni: fölemelték az ujjukat, és azt mondták, ha ezek az elvek érvénybe lépnek, egész Dél föllázad. Kérdéseinkben a jóhiszeműség elvét követtük. Az igazi nagy válaszadás most már rajtunk múlik. Reméljük, hogy a Dél nem lázad föl, s hogy az égő gyufaszál nem lobbantja lángra a kazlat. Ehhez nemcsak a jószándék és a kölcsönös megértés kell, hanem szakembereink csakugyan elfogadható hozzászólása. Lapunk szívesen teszi közzé pedagógusaink, pszichológusaink, nyelvészeink, tanügyi és az oktatással foglalkozó szakembereink véleményét. És persze a szülőkét is, akikre a legtöbbet hivatkozik az új dokumentum. Nekünk sem érdemes játszani a tűzzel. BROGYÁNYI JUDIT