Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-14 / 161. szám, szerda

11 SPORT m sző* TALÁLAT NÉLKÜLI NYEREMÉNY Az 1989-es ötödik játékhéten tíz egri asszony egyszerre örülhetett, pedig csak egy öttalálatos LOTTÓ-szelvény volt a héten. Tízen ugyanis tizenegy szelvénnyel játszottak, de együtt, és a majd hétmilliós telitalálatuk mellé még két háromtalálatosuk is lett. Sokáig tizenegyen voltak a LOTTÓ-kollektívá­ban. Mindenki egy számot mondott. Az egyik asszony elköltözött a városból, de a hűséges asszonytársak azóta is megjátsszák a kivált társuk számát, saját kontójukra, és most saját örömükre. A gyárban végül csak Feri neve­tett. A jogtalan nyertestársak ijedten lapítottak. Végül is közösen úgy döntöttek, a jogtalan pénzt leadják a rendőrségen. Feri hirdetéseket adott fel, hogy tudtán kívül becsapta lottózótársát, a pénzt szeretné visz­szajuttatni jogos tulajdonásának. Mire is kellett volna neki a bizo­nyíték, hogy pénzét a LOTTÓN nyerte? Vajon hogy szerezte a Fortu­nát ily módon megvásároló a pénzét, hogy még tisztes borravalóra is ju­tott neki? Valószínűleg a rendőrsé­gen is ezekkel a kérdésekkel várták a pénz jogos tulajdonosát. Persze, hiába... „Tetszik tudni, ki volt ez?" - fordult a kissrác a jól értesült gyerekek fontoskodó komolyságával a 4. számú TOTÓZÓBAN Gordon Lajos kirendeltségvezetőhöz. „A Pokolgép szólógitárosa" - adta meg boldogan a tájékozatlan felnőttnek az áhítatos választ. Mint akkor, néhány éve, most is talpig szegecselt, fekete bőrben, kedves gyerek­kori koloncaival nyakában, csuklóján, Czverencz Ákos elnézően mosolyog az eseten. „Nagyot tévedett a kissrác! Bár engem reggeltől estig Nagy Feróznak, soha nem volt sem­mi közöm a Pokolgéphez..." Annál több a Griff együtteshez és a 4-es TOTÓZÓHOZ, ahol évek óta törzsvendég. Czve­rencz Ákos és játékostársa, Gás­pár János, azaz Gazsi, civilben az együttes dobosa, duplán sze­rencsés. A közelmúltban egy né­gyessel 443 ezer forintot nyer­tek a LOTTÓN, s a következő héten is lett egy négyesük, ami 215 ezer forintot ért. • Csak LOTTÓZNAK? - Dehogy, a nagy szerelem a TOTÓ. En 10-12 éve totózom. 1990-ben, a 11. játékhéten volt egy tizenhármasom, amivel 1,9 milliót nyertem. • Ha nem is annyit, mint a TOTÓN, szépen arattak a LOTTÓN is. Régi játékosok a 90-es mezőn? - Csak most, az év eleji hal­mozódáskor kezdtünk lottózni. Mi saját bontásban 36 számot játszunk megvariálva. Ha legmé­lyebb álmomból költenek fel, akkor is hibátlanul fújom a 36-os listánkat. • Hány szelvényen ját­szanak? - Ezt talán ne firtassuk. Bár most, ezzel a négyszázezres nyereménnyel pozitívra fordult a mérlegünk - a végén még elhízunk... FORTUNA-HOROSZKÓP KOS. Munkahelyi, hivatásbeli dol­gaira nem lesz panasz. Egy új, felíve­lő szakasz kezdődik a legtöbb KOS munkájában. Sikerrel kecsegtet egy merész, egyedi vállalkozása, bár több hónapos munkát kell még ez­után befektetnie. Bízzon magában! Ne hagyja, hogy érzelmei felülkere­kedjenek, amikor üzletről van szó. Szerencsejátékokra legjobb időszak a hónap utolsó hete... BIKA. Ez a hónap szerencsésebb lesz, mint az előző. Szerencséje! tip­peléssel teheti próbára. Sokuknak mostanában nem várt pénzbevéte­leik lesznek. Ha az indulatai helyett az értelmére hallgat, könnyen úrrá lehet az érzelmi gondokon. IKREK. Lehet, hogy a szerencse ön mellé szegődött? Ha nem hiszi, próbálkozzon tippeléssel, vagy ló­versennyel. A lehetetlenebb számai vagy tippjei is szerencsét hozhatnak. Kisebb-nagyobb utazások várnak mostanában Önre. (Folytatjuk) LOTTÓ-CSÚCS CSEJ^ A legutóbbi játékhéten megint nem volt telitalá­latos szelvény a magyar LOTTÓN. A SZEREN­4 ^ CSEJÁTÉK Rt. vezérigazgatósága úgy döntött, ® ' hogy kiegészíti a 29. heti nyereményt. Amennyi­ben lesz öttalálatos szelvény, nyereménye re­kordösszeget jelent: közel 118 millió(l) forintot. Ezért a pénzért érdemes LOTTÓ-szelvényt vásárolni s szeren­csét próbálni. (s-s) Nyolc útszakaszon át mások váltogatták egymást az elen: az olasz Cipollini és a belga Nelissen. Miguel Indurain (felvételünkön balról fivérével Prodencíó­val látható) csak a háttérből leste vetélkedésüket. Mintha hagyta volna, hadd viaskodjanak a javarészt sík területen végigvezető szakaszokon. A spanyol élversenyző a hétfői időfutamban lépett elő az addigi legjobbak árnyékából. Az észak-kelet-franciaországi Lac de Madinében 59 kilométeren több mint 2 perccel megverte legnagyobb riválisát, a világbajnok olasz Bugnót, és még ennél is hátrább végeztek a többiek... Úgy látszik, a kétszeres győztes idén is komolyan gondolja a Tour de France megnyerését, már az összetettben is ő vezet. Igazi nagy vetélytársa, az amerikai Greg LeMond távollétében minden esélye megvan az elsőség megszerzésére. Tegnap szünnep volt a profi kerékpározók legjelentősebb körversenyén. Ezalatt a társaság repülővel délre, Grenoble-ba utazott. A következő útszakaszok az Alpokban, majd a Pireneusokban várnak a tarka mezőnyre. Mindjárt holnap a 10., amely Villard le Lensből Serre-Chevalier-be vezet. Kétszáznégy kilométer hosszú, és tele van hegyi emelkedőkkel. Az ilyen terep már Miguel Induraint is lázba hozza. Sárga mezét csak ezután kezdheti félteni... (j. mészáros) SPORTHÍRADÓ m ÚJ VILÁGCSÚCSOT (41:29,4) ért el az olasz Ileana Salvadoré 10 km-es női gyaloglásban a livornói atlétikai versenyen. • HARMINCÉVES a német lab­darúgó Bundesliga. Az eddigi 29 felvonásban 42 klub szerepelt, 203 edző ült a kispadon, s több mint 3000 játékos lépett pályára. m RUUD GULLIT nem igazol a Torinóhoz. A külföldi hírügynök­ségek szerint a Sampdoria ban folytatja. • A LEGTÖBBET kereső tenisze­zőnők listája: 1. Graf (német) 1 668 837, 2. Sanchez-Vicario (spa­nyol) 857 989, 3. Novotná (cseh) 626 471, 4. Martinez (spanyol) 588 395, 5. M. J. Fernandez (ameri­kai) 560 515, 6. Zvereva (belorusz) 534 048 dollár. 1993. .JULIUS 14. LENDL LENDÜLETBEN A Nyugaton sportkarriert csinált haj­dani teniszvilágranglista-vezető cseh Ivan Lendl sokoldalú férfiú. A 33 éves, milliomos teniszkirály vidá­man tanítgatja feleségét, Samanthát a golf örömeire, de szívesen pattan lovai és kerékpárjai nyergébe is. Igen, így többes számban, mert ház­ból, autóból, paripából és bicikliből is legalább fél tucattal rendelkezik Lendl. És ez még nem minden. Az örökmozgó, szerény üzletember ra­gyogó jégkorongozó, és a cseh fes­tőóriás, Mucha képeinek legkomo­lyabb gyújtőjeként is közismert az Egyesült Államokban éppúgy, mint Prágától Madridig. Az élete nagy részét New Yorkban töltő Ivan Lendl a közelmúltban kapta meg az amerikai állampolgárságot! (F) SPORTFOGADÁS A SAZKA 28. játékhetének nyere­ményei a következők: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 7 nyer­tes á 16 265 korona, III. díj: 131 nyertes á 2025 korona. A GÓLARÁNY nyeremenyei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyertes. A ŠPORTKA 28. játékhete I. HÚ­ZÁSÁNAK nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyer­tes á 907 745 korona, III. díj: 142 nyertes á 12 474 korona, IV. díj: 7951 nyertes á 344 korona, V. díj: 126 290 nyertes á 29 korona. A ŠPORTKA 28. játékhete II. HÚZÁSÁNAK nyereményei így oszlanak meg: I. díj: 1 nyertes á 1 361 491 koro­na, II. díj: 1 nyertes á 907 719 korona, III. díj: 72 nyertes á 18 954 korona, IV. díj: 4739 nyertes á 480 korona, V. díj: 90 514 nyertes á 35 korona. A LEHETŐSÉG nyereményei a következők: I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 9 nyertes á 10 000 korona, IV. díj: 147 nyertes á 1000 korona, V. díj: 1491 nyertes á 100 korona. LABDARÚGÓ BEK, KEK, UEFA KUPA ELLENFÉLRE VÁRVA Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közzétette azoknak a csapatoknak a névsorát, amelyek jogot szereztek az európai kupák 1993/94-es küzdelem­sorozatában való részvételre. Nem volt könnyű dolguk az illetékeseknek, hiszen többek között arról is dönteniük kellett, hogy a volt Szovjetunió függetlenné vált tagállamait hány együttes képviselheti. Oroszország küldheti a legtöbb csapatot (ötöt), míg Ukrajna három klubot nevezhet. A három trófeáért összesen 148 csapat küzdhet. Sorsolás ma délben... BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJA - Albánia: Partizani Tira­na, Anglia: Manchester United, Ausztria: Austria Wien, Belgium: Anderlecht, Bulgária: Levszki Szó­fia, Ciprus: Omonia Nicosia, Cseh­ország: Sparta Praha, Észak-Íror­szág: Linfield, Dánia: FC Köben­havn, Észtország: Norma Tallin, Be­lorusszia: Dinamó Minszk, Feröer­szigetek: Tofta IF, Finnország: HJK Helsinki, Franciaország: Olympique Marseille, Görögország: AEK Athén, Hollandia: Feyenoord Rotterdam, Írország: Cork City, Horvátország: FC Croatia, Izland: Akranes, Izrael: Beitar Jerusalem, Lengyelország: Lech Poznan, Lettország: Skonto Ri­ga, Litvánia: Ekranas, Luxemburg: Avenir Beggen, Magyarország: Kis­pest-Honvéd, Málta: Floriana, Mol­dávia: Zimbru Kisinyov, Németor­szág: Werder Bremen, Norvégia: Rosenborg, Olaszország: AC Milan, Oroszország: Szpartak Moszkva, Portugália: FC Porto, Románia: Steaua Bucuresti, Skócia: Glasgow Rangers, Spanyolország: Barcelona, Svájc: FC Aarau, Svédország: AIK Solna, Szlovénia: Olimpija Ljublja­na, Törökország: Galatasaray Istan­bul, Ukrajna: Dinamó Kijev, Wales: Cowmbran Town. KUPAGYŐZTESEK EURÓPA KUPÁJA - Albánia: Albetrol, Ang­lia: Arsenal, Ausztria: FC Tirol Innsbruck, Belgium: Standard Liége, Bulgária: CSZKA Szófia, Ciprus: Apoel Nicosia, Csehország: Boby Brno, Észak-Írország: Bangor FC, Dánia: Odense, Észtország: Nkol Tallinn, Belorusszia: Grodno, Fe­röer-szigetek: Havnar, Finnország: Anjalankoski, Franciaország: Paris St. Germain, Görögország: Panathi­naikosz Athén, Hollandia: Ajax Amsterdam, Izland: Valur Reykja­vik, Izrael: Maccabi Tel Aviv, Íror­szág: Shelbourne FC, Lengyel­ország: GKS Katowice, Lettország: RAF Jelgava, Liechtenstein: Balzers, Litvánia: Zalgiris Vilnius, Luxem­burg: Dudelange, Magyarország: Fe­rencváros, Málta: Sliema Wande­rers, Németország: Leverkusen, Norvégia: Lilleström, Olaszország: Parma és Torino, Oroszország: Tor­pedo Moszkva, Portugália: Benfica, Románia: Universitatea Craiova, Skócia: Aberdeen, Spanyolország: Real Madrid, Svájc: Lugano, Svédor­szág: Degersfors, Szlovákia: 1. FC Košice, Szlovénia: Publikum, Török­ország: Besiktas, Ukrajna: Kárpáti Lvov, Wales: Cardiff City. UEFA KUPA - Anglia: Aston Vil­la és Norwich City, Ausztria: Salz­burg és Admira/Wacker Wien, Bel­gium: FC Mechelen, Waregem és Royal Antwerp, Bulgária: Botev Plovdiv és Lokomotív Plovdiv, Ciprus: Apollon Limassol, Cseh­ország: Slavia Praha, Dánia: Brönd­by és Aalborg, Észak-Írország: Cru­saders FC, Finnország: Kuusysi Lah­ti, Franciaország: AS Monaco, Bor­deaux és Nantes, Görögország: OFI és Olympiakosz Pireusz, Hollandia: Eindhoven, Vitesse Arnheim és Twente, Írország: Bohemians, Iz­land: Reykjavik, Lengyelország: LKS Lódz, Luxemburg: US Luxem­bourg, Magyarország: Vác és MTK, Málta: La Valetta, Norvégia: Kongs­vinger, Németország: Frankfurt, Bayern München, Dortmund és Karlsruhe, Olaszország: Internazio­nale, Juventus, Lazio és Cagliari, Oroszország: Vlagyikavkaz, Dina­mó Moszkva és Lokomotív Moszk­va, Portugália: Sporting, Boavista és Maritimo, Románia: Dinamó Bucu­resti, Rapid Bucuresti és Bistrita, Skócia: Celtic és Dundee United, Spanyolország: La Coruňa, Valen­cia, Teneriffe és Atletico Madrid, Svájc: Young Boys Bern és Servette Genf, Svédország: Norrköping és Östers Váxjö, Szlovákia: Slovan és DAC, Szlovénia: Branik Maribor, Törökország: Trabzonspor és Ko­caeli, Ukrajna: Dnyepr Dnyepropet­rovszk. (sr) a športka-'és sazka- A ň Q ft&QT Szfov'áWában°1l' 336*910'korona W) ^^^M szelvenyeken **Mr% m\€ ^fF * ipoísT,.,. ^^^^ VK-1133 Nemcsak Fortuna istenasszony tré­fál meg gyakran minket, hanem az ő nevében is tréfálkoznak. A hétfős munkáskellektíva 21 szelvénnyel játszott hétről hétre. Egyik tagjuk, Feri két hétig .beteg volt. Azt gondol­ták a társak, hogy mire munkába áll, megtréfálják. Azt találták ki, hogy a 21 szelvény közül az egyiknek az igazolószelvényét üresen hagyják, azt a sorsolás után töltik ki. így bár nem nyernek vele semmit, de Feri két hétig a győztes boldogságában úszik. A tréfa olyan jól sikerült, hogy a társ lelkesen vállalkozott rá, ő megy el a nyereményt felvenni. Addigra már az egész gyár kunco­gott. Nevetve várták vissza Ferit, aki - vélték - hiába ment el a százeze­rért. Hatalmas volt a meglepetés, amikor a társ mégis százezer forint­tal ment vissza. Kiderült, hogy a nyereményükért sorbaállók vára­kozás, beszélgetés közben összeis­merkedtek, és egyikük megkímélte munkásunkat a sorban állástól, ő maga fizette ki a pénzt, hogy majd a saját négyesével együtt veszi fel a nyereményt, amiről igazolást is kap. MÁR 1NDURAIN...

Next

/
Oldalképek
Tartalom