Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-14 / 161. szám, szerda

5 KALEIDOSZKÓP ÚJ szói 1993. JÚLIUS 14. MŰVELŐDÉS ÉS VÁLLALKOZAS (Folytatás az 1. oldalról) ti tisztséget vállaló szakember most tudná hasznosítani mindezt. Ez a lát­szat. Az energiák, az alkotó szelle­miség azelőtt is megvolt a felelősség­gel élőkben. Csak sokuknak nagyon hamar kedvét szegte a hatalom, a politika keménykezűsége. Mégis innen irányította a járás magyarságá­nak kulturálij életét a Csemadok, s küzdöttek a nehézkedés ellen azok a pedagógusok, al^ikben nem alakult ki a szolgalelkűség. Óvó kezük alól versmondók, színjátszók, néptánco­sok és nem is kevés írástudó került ki. Aki felfedezte magának a Bodrog­közt és az Ungvidéket, s megismerte a maradókat, a kitartóan szellemi aprómunkát végzőket, sokat gyara­podhatott általuk. Most örülhet is, hiszen a lefojtott szellemi búvópatak több helyen is felszínre tört. Jó vizet, friss erőt kínál a szomjazóknak. Az egyik ilyen kút a Petőfi Sándor Művelődési Központ. Nincs könnyű helyzetben, hiszen a kultúrát, minde­nütt önkormányzati pénzekből tá­mogatják. Királyhelpiecen azonban valami mást is elkezdtek. Természe­tesen ehhez igénybevették a városi hivatal költségvetését is, de a többi már nem általános történésekről ta­núskodik. Mivel ottjártamkor a művelődési központ igazgatója, Tóth Mária gyógykezelésen volt, Kovács László­val beszélgettem a történtekről: - Évekkel ezelőtt valamilyen úton-módon a müvelódesi központ birtokába került egy bonyolultabb sokszorosító gép, amelyet hozzáértő kezelő híján alig használtak. Miután idekerültem, megismerkedve a masi­nával, kiderítettük, hogy ez többre képes. Miközben igencsak foglalkoz­tatott bennünket az ofszet eljárással nyomtató gépecske, szinte észrevét­lenül, évente 40-50 ezer korona ér­téket produkáltunk. Fokozatosan született meg az ötlet, majd a szán­dék, ami a rendszerváltás után más ösztönzést is kapott. Válaszút elé kerültünk, vagy előteremtjük a kul­turális élet igényelte pénzek egy ré­szét, vagy becsukjuk a kaput. A vá­rosi önkormányzat és hivatal, élén Pásztor István polgármesterrel min­denben támogatott bennünket. Rajta keresztül a városatyákat is rávettük, hogy a nyomdai vállalkozásból sike­rülhet annyi nyereséget produkálni, ami elég lesz a művelődési központ finanszírozásához. Csakhát, mint minden vállalkozáshoz, ehhez is leg­alább minimális tőke kellett. Persze, Királyhelmecen sincs több pénz, mint másutt. Ezt tudva előlegezték meg a város költségvetéséből a beru­házást, mintegy félmillió koronát. Ebből vásároltunk egy nagyobb nyomdagépet, amely nagyobb for­mátumra tud nyomtatni. Készíthe­tünk színes nyomtatványokat is. Ezt követően felmerült a kérdés: adjunk ki körzeti és városi lapokat. A meg­alapított Bodrogközi Hírnököt, az ebben mellékletként megjelenő Hel­med Mécsest és Helmed Tallózót is mi nyomjuk. Más jellegű kiadványo­kat is készítünk, például a most ala­pított Honismereti Múzeum számá­ra. Az új géphez számítógépes be­rendezések is járulnak, amelyek se­gítségével a vállalkozók igényelte nyomtatványoktól kezdve a házas­sági értesítőkön át a névjegyekig minden aprónyomtatványt el tudunk készíteni. Ennek a nyereségéből oly módon fizetjük vissza az önkor­mányzatnak a pénzt, hogy a művelő­dési központunk nem veszi igénybe a megszavazott teljes támogatást, hanem sajat magát igyekszik ily mó­don finanszírozni. Gyakorlatilag a városi önkormányzat által megsza­bott 25 ezer koronás tiszta nyeresé­get megteremtjük, s így három év alatt a beruházásra adott összeget visszafizetjük. A Kovács László vezette nyomda szerves gazdasági része a művelődé­si központnak. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az igényelt évi 700 ezer koronás költségvetést megszavazták a városatyák, de ennek a nyomdai beruházás arányos összege visszaté­rítésére szolgáló részét - a 300 ezer koronát - nem utalták át az intéz­ménynek. Az így keletkező szükség­leteit a művelődési központ a meg­termelt haszonból fedezi. Valójában akkor lenne igazán önellátó a műve­lődési központ, ha a fennmaradó 400 ezer korona támogatást is elő tudná teremteni saját vállalkozásai­ból. De addig is Királyhelmecen ele­ven a kulturális élet, s ez nemcsak az öntevékeny emberek érdeme. Zvolenszky Gabriella néhány hó­napja a Petőfi Sándor Művelődési Központ alkalmazottja. Ezt megelő­zően évekig dolgozott amatőr szín­játszócsoportban, néptánccsoport­ban, vezetett gyermekcsoportokat, s legutóbb a Csemadok területi tit­kárságán dolgozott. - Sokban nem változott a mun­kám, talán annyiban más, hogy ösz­szefogottabb, célretöróbb mindaz, amit végzek. Kisebb a szétforgácso­lódás veszélye, egy-egy csoportra több időm és energiám jut, ami nem mellékes a szervezési és a szakmai irányításban. Nyáron sem pihenünk, hiszen Tóth Mária igazgatónő szer­vezi a hagyományos Ticce képzőmű­művészeti tábort, ahol Csótó László képzőművész és pedagógus irányítá­sával alkotnak a hivatásos és az autodidakta képzőművészek. Re­méljük, hogy mire a riport megjele­nik, már nemcsak a Ticce alkotótá­bor nyitja meg kapuit, hanem a gyer­mektánctábor is. Ezt Rendes Erika és jómagam szerveztük, közösen a Vá­rosi Ifjúsági Házzal. Néptáncot és modern táncot tanítunk, s a foglal­kozásokra a városban élő valameny­nyi gyereket várjuk. A támogatás ellenére sem teljesen ingyenes a ren­dezvény, a gyerekek kétszáz koro­nát fizetnek. Amit egy hét alatt meg tudunk tanítani a gyerekekkel, azt egy hét múlva be is mutatjuk a kö­zönségnek. Nem lesz megszabva ki melyik foglalkozáson vehet részt. A gyerekek terhelhetőségére való tekintettel, egymást követik a foglal­kozások, s aki bírja, itt is, ott is tanulhat. Ezeken kívül strandolunk is, és egynapos kirándulást szerve­zünk a Šíravára. A nyár ezzel nem ér véget, hiszen voltak és lesznek sza­badtéri koncertjeink, amelyekre saj­nos egyre kevesebben jönnek el. Ráadásul a vendégszereplő művé­szek közül egyesek igen fegyelme­zetlenek. Legutóbb például a Repub­lík együttesre vártunk másfél órát. Már aki várt, mert sokan vidékről jöttek el a koncentre, és bizony haza kellett utazniuk. Ez nemcsak szerző­désszegés volt, hanem nagyfokú fe­lelőtlenség az EloKoncert mene­dzseriroda részéről, hiszen még dob­felszerelést is itt kellett keresniük. A hatvanezer koronás gázsiból azonban nem voltak hajlandók en­gedni. Nos, ilyen esetekben teljes a ráfizetésünk, hiszen a közönség fele egyszerűen hazament. Ráadásul ezeknek a koncertszervezőknek meg van az a jószokása, hogy helyis­meret híján is beleszólnak a mi mun­kánkba. Mindezen nem segít a kon­cert minősége, ha a pontatlanság és a fegyelmezetlenség nyomán haza­megy a közönség egy része. Nyáron így oszlik meg a tevékenységi kö­rünk. Szabadságra, pihenésre foko­zatosan jut időnk, felváltva pihe­nünk. Nem kevés érdemük van a Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgo­zóinak abban, hogy idén egy rég látott méretű gyermekszínjátszó fesztivált tudtak szervezni. Ki­rályhelmecen folyamatosan tevé­kenykedik az Apró Bodrogközi gyermektáncegyüttes, amelyet Ná­dasdi János és Zvolenszky Gabriella vezet. Talán ismét láthatjuk majd őket országos fórumokon is, hiszen munkájuk megérdemelné ezt. Aki a kulturális életben, az amatőr művészeti tevekenységben és a vá­ros szellemiségének gyarapításában részt akar venni, nem kerülheti meg a városi művelődési házat. Az egyre sokrétűbb életet kínáló kisváros nemcsak népfőiskolával és múzeum­mal büszkélkedhet majd, de az elője­lek szerint hamarosan megindul a városi egyetem is, amely elsősor­ban a vállalkozóknak szeretne isme­reteket nyújtani. Aligha téved na­gyot az, aki állítja: Királyhelmecen tudatában vannak a művelődés, a kultúra szerepének a civil társada­lom szervezésében. DÜSZA ISTVÁN Jó UTAT MAGYARORSZÁG A vasfüggöny lebontása előtt Ma­gyarország Kelet-Európa leglátoga­tottabb országa volt. A rendszervál­tás után visszaesett a volt szocialista országokból érkező turisták száma, ám a nyugati vendégek nem marad­tak el. Az idegenforgalom déli szom­szédainknál magas színvonalú, a szolgáltatások világviszonylatban is megállják a helyüket, ám az árak is igazodnak a fejlett országokban megszokottakhoz. Mindez azt jelen­ti, hogy a tőlünk erkező turista egyre szegényebbnek érzi magát Magyar­országon. Ennek ellenére Budapest és a Balaton — közelsége miatt is - még mindig a Szlovákiából érkező turisták gyakori úticélja. Utazás: Az autósok bizonyára tudják, hogy május 15-étől lényege­sen megszigorították a közúti közle­kedés szabályait. Lakott területen 50, országúton 90, autópályán 120 km/óra a megengedett maximális se­besség. És ne feledjük: lakott terüle­ten kívül nappal is kapcsoljuk be a fényszórókat. Étkezés: Az alapélelmiszerek átla­gosan 30—40 százalékkal drágábbak, mint nálunk. Az éttermi áraknál sok esetben még nagyobb a különbség. Egy átlagos, közepes osztályú étte­remben az ebédért 400-600 forintot is elkérnek, bár igaz, az adagok általában nagyobbak, mint idehaza. Az utcán vásárolt hamburger is 60-70 forintba kerül. Szállás: A szálláshelyek kínálata nagyon széles. A szállodai árak szá­munkra lassan megfizethetetlenek, a Balatonnál 2-3 ezer forintot is elkérnek személyenként. A magán­házakban ennél lényegesen olcsób­ban lakhatunk. Ajánlatos a helyi uta­zási irodák vagy idegenforgalmi hi­vatalok szolgáltatásait igénybe ven­ni. Ne engedjünk az utcán kapott szállásajánlatoknak, még ha olcsóbb­nak tűnnek is. A balatoni kempin­gekben 300-350 forintért lehet sáto­rozni, illetve éjszakázni. Fontos tudni: Orvosi segítség az ország bármely pontjáról a 04-es, a rendőrség a 07-es telefonszámon hívható. A szlovák nagykövetség cí­me: Stefánia út 24 (Népstadion), 1143 Budapest XIV.; tel.: 2511700 vagy 2024775. (tics) ORDÓDY KATALIN - No még egy jó feketét - törölte meg a száját Méhesné -, s mehetünk lejárni a nagy zabát. Mert igazán nem lehet panaszunk, hogy miniadagokat adnának. A kávét kortyolgatták, amikor valaki elhaladt az asztaluk mellett. - Dóra, ez alighanem magának szólt! Én nem ismerem ezt a fiatalembert. Dóra utánanézett, s amint a férfi kifor­dult az asztalok közül az útra, meglátta félprofilból. A vízben csak a fejét látta. Most tűnt ki, milyen jó felépítésű férfi. És ismeri, de hogy honnan? - Igen - már találkoztunk, s elmondta kalandját a kalappal. - Egész jól jönne ilyen romantikus ismeretség - tervezgetett Méhesné —, hiszen kettesben ugyan miféle progra­mokat csinálhatnánk? Bár én, mivel többször is itt nyaraltam, szert tettem néhány ismerősre, az uram kártyapart­nerei,meg családok, de most éppen senki sincs ott közülük... - Nem tudom, miért lenne valakire szükség, hogy programot csinálhasson - mondott ellent Dóra. - Nincs az a ren­dezvény, ahová nem mehetnék egyedül, ha éppen érdekel. - Hát... igen, igen, ez így van elmélet­ben, de én valahogy megszoktam az uram társaságát, azt hiszem, veszélyez­ne, ha mondjuk egy éjszakai bárba egye­dül lépnék be. Maga egyedülálló nő, biztosan nagyobb gyakorlata van ebben. - Toncsika, igaza van, amit mondtam, valóban elmélet. A gyakorlatot nem is­merem, mert idestova négy éve, amióta a... a vőlegényem meghalt, még csak egy ártatlan kerti mulatságon sem" vol­tam. De hogy az embernek vigyáznia kell magára, azt az újságokból, rádióból, tévéből nagyon jól megjegyeztem, mert a közbiztonság csaknem a nullára süly­lyedt, s nemcsak a nők veszélyeztetet­tek. De hát itt van nekünk Edus! — ki­áltott fel jókedvűen, mint aki megtalálta a megoldást. - Edus még nem férfi - adott állításá­nak nyomatékot egy kézmozdulattal Méhesné. Még őt is félteni kell. - No és asztaltársunk, Deák úr, nem jöhetne számításba? Dóra kíváncsi volt Méhesné vélemé­nyére. - Hm... - hajtotta oldara fejét, a vá­laszt mérgeive az asszony - hm... Deák Gábor igen fess és jó modorú úriember, de valahogy az az érzésem, hogy neki van társasága. Valami vitorlásversenyre készülődik, mondta Gergő bácsi. Az sincs kizárva, hogy vitorlástulajdonos. Ez pedig egy külön kaszt. Bár ha maga, Dóra, egy kicsit ráhajtana... Könnyen lehet, hogy kellemesen tölthetné a hátra­levő időt. Persze, akkor én magamra maradnék. Az én koromban férjes asz­szony egy ekkora fiúval nehezen talál társaságot. Mindenki a kalandot keresi. Tudja, mit? Talán még egy könnyű kis flörtbe, ugye, ma már ez a szó is divatja­múlt, bele is bocsátkozhatnék... De ne vegye komolyan, amit mondtam. Egyszerűen attól félek, hogy az idei nyaralásom kissé unalmas lesz. Hogy Todinak, ez a férjem, miért jött pont most közbe a külföldi út... - Ne adja föl a reményt, Toncsikám - vigasztalta az asszonyt nevetve Dóra maga még olyan csinos. - Ugyan, összevissza beszélek — neve­tett. - Megártott az erős napsütés. Me­gyek és lepihenek kicsit, az majd rendbe hoz. - Igen, én is megírom a lapokat, talán olvasni is fogok, az is lehet, hogy el­alszom. Bár sohasem szoktam délután aludni, nincs is módomban, de érzem, hogy a víz kihúzta az erőmet. A vacsoránál együtt ültek mind a né­gyen. Kint még sütött a nap. - Mesélj, Edus, reggel óta nem láttalak - fordult a fia felé Méhesné. - Tudod, hogy bicikliversenyen vol­tam. Vacsora után meg a haverokkal megyek a diszkóba. - Akkor nem lesz valami nyugodt éjszakám. Majd jóval éjfél után keve­redsz haza. Jobb lesz mindjárt beven­nem egy altatót. Sem Dóra, sem Deák nem kapcso­lódtak be a családi beszélgetésbe, de Méhesné sem akarta kettőjük dolgával untatni a többieket. Tulajdonképpen csak azért kezdte a társalgást, hogy rá­térhessen a témára, ami érdekelte. Edus azonban nem adott jó végszót. Most törte a fejét, miképpen vallathatná ki Deákot, anélkül, hogy az észrevenné. - Deák úrnak is bizonyára volt valami jó programja — jegyezte meg ártatlanul. Meglepetésére nem semmitmondó, visszautasító választ kapott, hanem szin­te úgy tűnt, a férfinak kapóra jött, hogy beszélhetett. - Jónak aztán igazán nem mondha­tom. Kiderült, hogy a vitorlásom meg­rongálódott, jobban mondva, megron­gálták. Egy hete leszaladtam ellenőrizni, hogy a versenyre kifogástalan állapotban legyen. Úgy is volt. Most meg illetéktele­nek behatoltak, megrongálták az árboco­kat. Egész nap jártam utána, hogy ver­senyképes állapotba hozzák. Méltatlankodva a fejét rázta. - Senkinek semmi haszna, már úgy gondolom, anyagi haszna nem lehetett ebből a garázdaságból. Csak az lehetett a céljuk, hogy engem lehetetlenné tegye­nek. Hogy ne indulhassak, hogy infark­tust kapjak... De arra nem számítottak, hogy idejében tudok majd intézkedni... - Nem lehetett olcsó mulatság - mondta Méhesné részvéttel. - Hát nem, de a pénz ebben az eset­ben nem számít. Fő, hogy mégis indul­hatok. - De hát hogy férkőzhettek a hajó­hoz? Elaludt a parti őrség? - kérdezte Edus. - Ezek a gengszterek túljárnak az őrök eszén. Legszívesebben magam töl­teném ott az éjszakát, de formában kell lennem, nem virraszthatok. - Magával érzek, Deák úr - biztosítot­ta részvétéről Edus. - Nagyon szeretem a sportot, és a versenyen magának fogok drukkolni. Deák egy nyájas mosolyt küldött a fiú felé, akiről eddig jóformán tudomást sem vett. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom