Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-30 / 150. szám, szerda

1993. JÚNIUS 30. ÚJ szól SPORT PLUSZ 10 HÉTMILLIÓS KONYHASZEKRÉNY Szekszárd alighanem legértékesebb konyhaszekrényének tulajdo­nosa volt három napig egy 61 éves nyugdíjas asszony, ráadásul úgy, hogy maga sem tudott arról, milyen kincs található a konyhájában. Ha mindehhez hozzátesszük, a nevezetes bútordarab több évtizede szolgál már a háztartásban, még rejtélyesebbnek tűnik a dolog. Pedig - mint az alábbiakból kitűnik -, szó sincs semmiféle titokról. A megfejtést a konyhaszekrény tulajdonosától, tehát abszolút hi­teles forrásból ismertük meg. Persze, már beszélgetésünk szín­helye — a szekszárdi Széchenyi utcai TOTÓ-LOTTÓ kirendelt­ség - is közelebb visz a megol­dáshoz, az apropó pedig min­dent elárul. A múlt hét csütörtö­kén ugyanis itt fizették ki az előnyári ötössorozat 24. heti te­litalálatosára járó 7 millió 224 ezer 388 forintot. A nyertes szelvény tulajdonosa pedig a már említett asszony. Hallgas­suk hát őt... - Idén huszonhárom éve an­nak, hogy rendszeresen elkezd­tem lottózni. Azóta megszakítás nélkül alkalomról alkalomra két­két előfizetéses szelvényt töltök ki. Az egyiken állandó számo­kat, a család születési dátumait ikszelem. A közel negyedszázad alatt volt több kettesem és egy hármasom. - A másik szelvényen viszont hónapról hónapra más-más szá­mokat játszom meg. Ezzel a módszerrel csak ketteseim vol­tak, igaz, egyszer a tárgynyere­mény-sorsoláson nyertem egy ványt. - Nem mondhatni tehát, hogy különösebben szerencsés lettem volna idáig. Különösen, ha el­árulom, a rendszeres lottózás mellett alkalmanként a többi já­tékban is kipróbáltam a szeren­csémet. Vettem borítékos és ka­parós sorsjegyet, ' hatos LOT­TÓT, BONGÓT, sőt, egyszer még a TOTÓT is kipróbáltam. Ezen, persze, rögtön csúcsot ja­vítottam, csak az volt a baj, hogy a totón nem értékelik az öt talá­latot. - Még jó, hogy ezek a kudar­cok nem szegték a kedvemet, s bár TOTÓ-szelvényre soha többé nem emeltem tollat, azért a kéthavi LOTTÓT mindig kitöl­töttem. Az utóbbi években már meglehetősen ritkán nézem a sorsolásokat, nem láttam ak­kor sem, amikor nyertem... Csak vasárnap, az újságból elle­nőrizte a lányom a számokat. Meg is örült nagyon, boldogan kiabálta: hármasunk van! Csak másodjára láttuk, a másik két számot is eltaláltuk... - Örültem nagyon, sőt, dup­lán. A szelvények ugyanis a ki­töltés óta ott hevertek a konyha­szekrény tetején, s hálát adtam a jó istennek, hogy nem volt ennyi idő alatt egyetlen komo­lyabb huzat sem. El is rejtettem azonmód a nyertes szelvényt, de olyan jól ám, hogy most, indulás előtt alaposan fel kellett forgat­nom érte a lakást. * ' 'ri I f 11 n L- a? elKot: v éléfi­ben, mire a SZERENCSEJÁTÉK Rt. képviselője, Lakatos Jánosné osztályvezető ellenőrizte a szel­vényt, s így nem volt akadálya annak, hogy Simon Ágnes pénz­táros leszámolja a nyereményt, mi pedig rátérjünk a tervekre... - Gyermekeim közül a két fiam már elköltözött, de, persze, ők is részesednek a szerencsém­ből. Eddig a lányommal közösen éltünk, most majd neki is lesz lakása. S persze, kapnak valami szép ajándékot az unokáim is, mind a négyen. - A lottózást - természetesen - folytatom, most ismét az állan­dó számokon a sor. A szelvénye­ket viszont többé nem hagyom a szekrényen, inkább bezárom azokat a fiókba! JÓ SZERENCSÉT! A dorogi bányában mindennap ezzel indultak a bánya mélyére, mégsem volt még addig senki­nek ötöse a LOTTÓN. Hősünk is, mint majd minden bányász­társa, évtizedek, évek óta válto­zatlan öt számmal játszott. Az egyik szerda reggel a már kitöl­tött szelvényét otthon felejtette a konyhaasztalon. Betért hát a lottózóba, hogy megtegye szá­mait, mint minden héten. Estére hazatérve a szelvény nem volt az asztalon; leánya meglátta az ottfelejtett szelvényt, elment - és feladta. Hősünknek ismét eszébe jutott a feledékenysége, hogy öt forintot kidobott az ab­lakon azzal, hogy még egyszer meg kellett vennie egy szel­vényt. Rendszerető ember lévén bosszankodása még addigra is hagyott egy tüskét benne, ami­kor pénteken délelőtt megtudta, az ő öt száma a nyerő. Kifizet­hették volna neki azt a néhány milliót egy szelvényre is, miért kellett ezt két részre osztani? Morgása akkor sem maradt telje­sen abba, amikor meghallotta a közleményt: azon a héten há­rom darab telitalálatos szelvény volt. Azaz, ha nem lett volna feledékeny, akkor csak két ötös lett volna, de csak a telitalálato­sokra jutó nyereményalap 50 százalékát kapta volna meg, így pedig több mint a 66 százalékát, ami félmilliós többletet hozott neki. Most azért morgott a bá­nyász, hogy miért lett másnak is ötöse azon a héten... Nyertesünk titkolja a nevét, nem akarja elárulni, mire költi majd a pénzt. A legutóbbi játékhéten megint nem volt teli­találatos szelvény a magyar LOTTÓN. A SZERENCSEJÁTÉK Rt. vezérigazgatósága úgy döntött, kiegészíti a 27. heti nyereményt. Az összeg: 100 millió forint. Ezért érdemes szerencsét próbálni..." (s-s) ELBÚCSÚZOTT ÖCSI, A KAPITÁNY AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN VAGYUNK..." PUSKÁS FERENC áprilisban - csaknem harminchét év múltán - ke­rült újra hivatalos kapcsolatba a magyar labdarúgó-válogatottal. Még csak a 327. hivatalos mérkőzésünket könyveltük el, amikor 1956. október 14 -én Bécsben, Ausztria ellen utoljára öltötte magára játékosként a címeres trikót, ö és Tóth II. szerezte a 2:0 arányú győzelmet jelentő gólokat. És már a 669. országok közötti találkozót játszottuk, amikor ez esztendő április 15­én, kapitányként visszatért a válogatott mellé. Ezúttal is 2:0 lett az eredmény, de nem a mi javunkra, hanem a svédekére... A múlt heti, izlandi VB­selejtezővel négy mérkőzésre szóló megbízatása lejárt. Változatlanul bejár az MLSZ-be, és nyári, spanyolországi szabadsága után, a bajnoki rajt előtt visszatér. A kapitányságnak azonban vége - minden bizonnyal örökre. - A négy mérkőzést elvállaltam, mert nem álltak sorba a szakem­berek, hogy ennyi időre is beszállja­nak. - Nem vagyok vak, látok, és nagyon is jól tudtam, milyen a ma­gyar foci jelenlegi helyzete. Tisztá­ban voltam azzal, hogy főleg Svéd­ország és Oroszország ellen mire lehet számítani. Nem ígértem, és senki sem várta el tőlem, hogy egy­szeriben világverő válogatottunk le­gyen. • Csalódott, kiábrándult, meg­bántott ember? - Én már annyi mindent megér­tem, hogy csalódni, kiábrándulni és megsértődni sem szoktam, futball­ügyekben pedig pláne nem. De ha már ez szóba került, el kell monda­nom: valami mást vártam. Nem éreztem az én pályafutásom alatt megszokott nagyot akaró, összefo­gó, segítő légkört. Ne vegye senki magára, személyt nem akarok és nem is tudok megnevezni, de a ma­gyar futball ügyéért nem egyformán dobban mindenkinek a szíve, hímez nem kellettem én, úgy hiszem, ezt mindenki nagyon jól tudja. • Hogyan értékeli a mérkőzé­seket? - Három vereség, egy győzelem - ezek rideg tények. Soha nem szok­tam bizonyítványt megmagyarázni, hiszen mindenki jól tudja, hol tar­tunk, mit érünk. De a svédek ellen jók lehettünk volna a döntetlenre, ha kétszer nem adjuk oda a labdát. Moszkvában kikaptunk az oroszok­tól, mert a második félidőben elfo­gyott az erő. Ha felkészültebbek vagyunk, a döntetlen elérhető lett volna. Írországban nyertünk, mert amikor veszve volt már minden, el­szállt a gyötrő önbizalomhiány, és a fiúk elkezdtek játszani. Izlandon gyengén játszottunk, az ellenfél gyorsabb, erősebb, ügyesebb volt. Minden ütközésnél húsz kiló különb­ség mutatkozott a házigazdák ja­vára. • Mit próbált keresztülvinni a magyar válogatottnál? - Szerettem volna feloldani őket a merevség, a megkötöttség alól. Megpróbáltam újítani. Ezen a négy mérkőzésen a magyar válogatott iicni bckkclt, megpróbált támadni. Próbáltunk a játékosság felé kanya­rodni, mivel erőben pillanatnyilag úgysem kelhetünk versenyre a ve­télytársakkal. Kitartok játékos és edzői elvem mellett, miszerint a tá­madófutballt kell követni. • Milyen volt a bajnokság és mi­lyen lesz az új? - Az előző idényben láthattunk több jó mérkőzést, összességében azonban nem elégíthetett ki senkit. De nem is várhattunk többet. Kérde­zem én, kiktől reméljünk jobbat? Akik húznák előre a csapatokat, kül­földre szerződtek. S a következő bajnokságra újabb nagy kivándorlás ígérkezik. Elmennek a jók, kik jön­nek a helyükbe? A fiatalok még nem érettek, külföldről pedig a gyakorlat szerint már csak a maradékot igazol­juk. Mondták az egyik klubnál: jön­nek a fiatalok, sokat rájuk bízha­tunk. Erre én megkérdeztem: mire gondolnak, talán majd ők locsolják a pályát?! • A játékoshiány magyar je­lenség? - Korántsem. Nézzünk körül a világban! Tengerentúlról - most már nem csak Dél-Amerikából, ha­nem Afrikából is - felettébb szorgal­masan vásárolnak a tehetősebb klu­bok. A spanyol, francia, olasz, né­met, sőt angol pályákat is ellepték a külföldiek. Ha lenne hazai kínálat, akkor nem külföldről vásárolnának. Óriási hiányosságok tapasztalhatók még a legnagyobb kluboknál is a já­tékosok nevelésében. Különben sem vagyok kibékülve a mai labdarúgás­sal. Nincs igazán jó futball, főleg nincs igazán jó csapat. Egy szuper Milan is elbotlik egy BEJČ-ďôntôben, azon a meccsen, amelyen az erővi­szonyok alapján gólokkal kellene nyemi e' (B.J.) CSÚCSOK UTÁN CSÚCSOK HOKSZ LACI ÚSZÁSBAN VERHETETLEN Van, akinek a napi 11 kilométernyi gyaloglás is sok, megerőltető. A kas­sai ifjabb Hoksz László ezt a távot rendszeresen úszva teszi meg. De nem andalító tangó ritmusában, ha­nem - ha már a tánctempóval példá­lózunk - csárdáséban. Magyarán: belead apait-anyait. Kergeti ugyanis az idő, no meg a vágy, hogy gyorsab­ban, minél gyorsabban. Mostanság reggelente hat és hét óra között a kassai fedett uszodában 3,5 kilométer megtételével kezdi az edzést, majd délután, a tanulás befe­jeztével a reggeli adagot 7,5 kilomé­terrel egészíti ki. Lehet a víz elfogad­ható hőmérsékletű, vagy netán a megszokottnál hidegebb - mert néha az is előfordul -, ő fürge hal módjára szótlanul és szorgalmasan szeli, egyik parttól, faltól a másikig. Ha az edző belefúj a sípjába, ő már tudja, mit kell tennie. Olyankor a ko­rábbi utasításokhoz igazodva gyor­sít, lassít, vagy stílust vált, de nem áll le. Csak úszik és úszik. Már tíz éve. - ötéves voltam, amikor egy úszótanfolyamon az úszómesterek megkérdezték a nevemet, majd arra kérték szüleimet, vigyenek el engem hozzájuk máskor is, írassanak be a kezdők edzésére. Bizonyára észre­vették, hogy egykettőre megbarát­koztam a vízzel, s alighanem a lebe­gés közben ígéretesen csap­kodtam ... - Elképzelhető, hogy „örököltél" egy kis „tartást" a szüléidtől, s azt vették észre rajtad a szakemberek? -Aáá..., azt nem hiszem, mert egyikük sem úszott versenyszerű­en... Apu annak idején, Nagytár­kányban jóval többet volt a focipá­lyán, mint a közeli Tiszában. Anyu pedig még annyit sem sportolt. Igaz, ő is vízközelből, a Bodrog partjáról származik, Szomotorból. Óvodás korától naponta többet van a vízben, mint a játszótéren vagy a korzón. Igaz, ha a tanulás és az edzés mellett jut rá ideje, focizik is. Csak úgy, kedvtelésből a lakótele­pi barátjaival. Kiskapuznak. Azt mondja, ha nem úszna, akkor bizto­san futballozna. De úszik. Egyre jobban. - Az alapiskola ötödik osztályos tanulójaként került hozzám, az én csoportomba. Eleinte a közepes telje­sítményt nyújtók közé tartozott, ám később nemcsak befogta a legjobba­kat, hanem meg is előzte őket. Ak­kor a 11-12 éves serdülők korcso­portjában 1500 méteren szlovákiai csúcsot ért el, ha jól emlékszem, 18:40 perces idővel. Aztán egy ide­ig, kis ideig semmi. Tavaly ismét rákapcsolt. Dolgos fiú, igen komo­lyan veszi az edzéseket. Még sokra viheti - vélekedik róla Ivan Šulek edző. Laci ügyes. 1991-ben korkedvez­ménnyel helyet követelt magának, és kapott is, a nála egy-két évvel idősebbek országos válogatottjában. A csehszlovák csapatban. Ma is bé­relt helye van a szlovák élvonalban. Tavaly ősszel ugyanis négy szám­ban, a 200 és 400 vegyesen és gyor­son országos bajnok lett, 1500 méte­ren pedig ezüstérmes. Néhány eddigi egyéni csúcsa: 200 vegyes 2:17 perc, 400 vegyes 4:51, 1500 gyors 17:03 perc. - Leszel gyorsabb is?! - Talán még tudok fejlődni. Au­gusztusban a hollandiai Arnheimben lesz egy rangos nemzetközi ifjúsági verseny, kisebb kontinensbajnokság. Jó lenne eredményesen szerepelni... Azt követően ismét a kemény edzés­sorozat következik, szeretnék alapo­san felkészülni és eljutni a jövő évi junior Eb-re. Egyelőre ennyi... A helyi sportgimnázium tanulója va­gyok, s az edzési lehetőségekre ed­dig nincs, nem lehet semmi pana­szom - mondta a példaképének Dar­nyi Tamást tartó kassai fiatalember, az ŠKP sportegyesület tagja. Juraj Skála szakosztályvezető, a korcsoport másik trénere: „Ivana Kmáčovával együtt Hoksz Laci a legígéretesebb tehetség ma a kassai fiatalok között. Ha továbbra is olyan szorgalmas lesz, mint eddig, sokra viheti". GAZDAG JÓZSEF A vízben, mindig csak a vízben... (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom