Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-22 / 143. szám, kedd

5 KALEIDOSZKÓP ÚJ szól 1993. JÚNIUS 22. MÍG EGY PALACKOZÓ FELÉPÜL... AZ ALAPELVEK A GYAKORLATBAN IS ÉRVÉNYESÜLJENEK BESZÉLGETÉS CSÓTI GYÖRGY ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐVEL JÓ UTAT Az Európai Kereszténydemokrata Pártok Uniójának (EUCD) kisebbségekkel foglalkozó pozsonyi nemzetközi konferenciája alkalmából tettünk fel néhány kérdést Csóti Györgynek, a konferencián részt vevő MDF-küldöttség vezetőjének, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága alelnökének. Tornaija környékén régóta ismert a város határában található ásványvízforrás, a csevice. Amolyan mindenki kútja volt: télen-nyáron palackokkal, korsókkal hordták innen az emberek az egészséges vizet. Hogyisne: minősége bátran vetekedhet bármely üzletben árult ásványvízével - és nem került egy fillérbe sem. Az utóbbi néhány évben sokat foglalkoztatta a Jielybelieket az ásványvízforrás jövője. Különösen azóta, hogy felvetődött egy palackozó építésének gondolata. Az ötlet egyébként nem új, hiszen a Santovka állami vállalat még 1986-ban tervbe vette egy töltőállomás létesítését Tornaiján, de mire pénz is lett volna a terv megvalósítására, jött a rendszerváltás és az állami költségvetésből fedezett beruházásoknak befellegzett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a csevice palackozását a jövőben csakis magánvállalkozás útján lehet megvalósítani. Érdeklődő lett is volna elég, a városnak azonban nem állt módjában engedélyt adni a palackozó építésére, amíg nem tisztázódott, tulajdonképpen kinek a tulajdona lesz az ásványvízforrás. Az új alkotmány végül is megoldotta a problémát: A csevice állami tulajdonban maradt. Hiába ostromolták a város vezetőségét a vállalkozók, hiába sürgették az engedély kiadását a helybeliek, a döntés joga a kormány, illetve az illetékes minisztérium kezében volt. A város elöljárói persze nem ültek ölbe tett kézzel. Hónapokon át ostromolták a illetékes szerveket, kérve támogatásukat, közbenjárásukat a palackozás jogának kiadásához. Végül az egészségügyi minisztérium beleegyezett, hogy mintát vegyenek a csevicéből. A vizsgálat eredménye egyértelműen kimutatta, kitűnő minőségű vízről van szó, amely bár nem gyógyerejű, mégis jó hatással van az emésztésre, és ami a legfontosabb: csíramentes, tehát csecsemők is fogyaszthatják. Ezek után nem volt akadálya, hogy a minisztérium kiadja a palackozásra vonatkozó előzetes engedélyt. Ezt április végén a Tornaijában székelő Torimpex részvénytársaság kapta meg. A további részletekről Schwarz Arpád polgármester tájékoztatott bennünket. - A forgalmazási engedélyt a társaság már megkapta, de a töltőállomás építkezésére vonatkozó engedélyt még nem. Mi azt szeretnénk, ha a város ipari zónájában épülne fel a palackozó. Ha elfogadják ajánlatunkat, a város a telek révén belépne a részvénytársaságba. Amennyiben itt épül fel a palackozó, a helyi adók és illetékek is a város vagyonát gyarapítanák. A beruházás fő jelentősége mégsem ez. Körzetünkben közismerten magas a munkanélküliek száma; a palackozó a feltételezések szerint körülbelül száz embernek nyújtana állást. Mindemellett abban is reménykedünk, hogy a palackozó bevételéből az államkasszába folyó adók egy része valamilyen formában visszatér a városba, s felhasználhatjuk további fejlesztésre. A palackozó beindításhoz biztosítanunk kell a ásványvíz tisztaságát. Számolnunk kell egy víztisztító felépítésével is, amibe három évvel ezelőtt ugyan belekezdtünk, de a Közép-szlovákiai Vízművek pénzhiányra hivatkozva leállította a munkálatokat. Pedig víztisztító nélkül további építkezésekbe nem kezdhetünk. Az elmondottakból is kitűnik, a palackozó építése több szempontból is előnyös lenne Tornaija számára. A hírek szerint a beruházók a forrástól a palackozóba vezető csőrendszer kiépítésével egyidejűleg számolnak a Zoltán-kertben található kút csőrendszerének felújításával is. S hogy mi mikor találkozhatunk az üzletek pultjain a tornaijai csevicével? Talán már nemsokára. Állítólag nemcsak belföldön, külföldön is komoly érdeklődés mutatkozik a tornaijai ásványvíz iránt. Már csak az új palackozónak kell felépülnie... S. FORGON SZILVIA -Az EUCD az európai kereszténydemokrata pártokat tömöríti. Hogyan kerül az MDF erre a konferenciára? - A rendszerváltás után a volt keleti tömb pártjai is beléphettek a szervezetbe. A volt szocialista országokból elsőként a magyarországi Kereszténydemokrata Néppártot, a Kisgazdapártot és a Magyar Demokrata Fórumot vették fel. A Kisgazdapártot időközben Torgyán József nyilatkozatai miatt kizárták, de a KDNP és az MDF ma is teljes jogú tagja az EUCD-nek. Az 1991-ben megtartott első kisebbségi konferenciát a mi javaslatunkra szervezték meg, a rendezvény színhelyéül pedig azért javasoltuk Pozsonyt, mert ebben a térségben több kisebbség is él. Úgy láttuk, itt van lehetőség arra, hogy rövid távon megoldást találjunk, és a kisebbségi kérdés európai szintű megoldásában együtműködési készséget is tapasztaltunk. -Mi a véleménye az itt elhangzott felszólalásokról? - Nagyon jók a beszédek és az itt elfogadott dokumentumok, de ennél sokkal jobb lenne, ha ezek a gyakorlatban is testet öltenének. Bizonyos távolság érzékelhető a nyilatkozatok és a gyakorlat között, de érezhető, hogy ez a távolság ebben a térségben, és a házigazdaként szereplő, Ján Čarnogurský vezette Kereszténydemokrata Mozgalomban is egyre csökken. Ezt illetően optimista vagyok. -Melyek voltak a legvitatottabb kérdések? -Általában mindenben egyetértettünk, vita csak a megfogalmazásbeli részletkérdésekben volt. Egyes nyugati pártok azt a kérdést vitatták, meddig lehet elmenni a kisebbségek külső támogatásában anélkül, hogy az a belügyekbe történő beavatkozásnak minősülne. Egyetlen párt - a Román Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt - ugyanúgy, mint két éve, most sem fogadta el azt, amit az összes többi európai keresténydemokrata párt jóváhagyott. Ők olyan meghatározásokat szerettek volna elfogadtatni, amelyek a többség érdekeit védenék a kisebbséggel szemben, de ezt a többiek elutasították. Ján Čarnogurský és Wilfried Martens, az EUCD elnöke nem értett egyet az autonómia kérdésében. Čarnogurský úr nem fogadja el a területi autonómiára való jogot, ugyanakkor a KDM is elfogadta az 1991-ben kiadott záródokumentumot, amelyben az ökormányzatok regionális együttműködése szerepel, s ez nincs messze attól, sőt más szavakkal kifejezve ugyanaz, mint a területi autonómia. - A magyar-szlovák államközi kapcsolatokban a bősi probléma mellett a nemzeti kisebbségek problémája a legnagyobb hátráltató tényező. Ön szerint ennek a konferenciának az eredményei milyen mértékben csökkenthetik ezt a távolságot? - A magyar-szlovák kapcsolatok olyan mértékben fognak javulni, amilyen mértékben a szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom az itt magáévá tett elveket a gyakorlatba is átülteti. Meggyőződésem, hogy ezt megteszi. Ez a szlovák társadalomra is kisugárzik majd, és hozzájárulhat a kisebbségi kérdés megoldásához s az államközi kapcsolatok javításához. - A konferencián egy nemzetközi dokumentációs központ létrehozásáról is szó esett. Konkrétan miről van szó? Még 1991-ben Čarnogurský úr javaslata volt a dokumentációs központ létrehozása, sajnos azóta semmi sem történt ez ügyben. Most azonban úgy állnak a dolgok, hogy szeptemberben bécsi székhellyel létrehozhatják az intézményt. Ebből a célból egy kuratórium alakul, amelynek Magyarország is tagja lesz. Ez a központ összegyűjtené a kisebbségi kérdéskörről kiadott dokumentumokat, és azokat hozzáférhetővé tenné a térség kisebbségei számára, de gyűjtené a kisebbségek által oda eljuttatott dokumentumokat is, amelyek a problémákra, esetleg jogsértésekre mutatnak rá. Tehát ez a központ valamiféle panasziroda is lesz. GAÁL LÁSZLÓ SPANYOLORSZÁG Várhatóan a turisták egyik kedvelt úticélja lesz az üdülési lehetőségekben és látnivalókban gazdag ibériaifélszigeti ország. Akik már jártak a Földközi-henger vagy az Atlantióceán partján levő üdülőközpontokban, azt vallják: a gyönyörű környezet, az ellátás, a tökéletes gondoskodás bőven kárpótolja a látogatókat a több mint ezer kilométeres utazás fáradalmaiért. UTAZÁS: A csoportos utazások többségét a nagy távolság ellenére autóbusszal szervezik. Azok járnak jól, akiknek programjában az út során egy éjszakai szállás is szerepel (a francia Riviérán vagy Marseille környékén). így kellemesebb az utazás, és kényelmesebben élvezhetik a rengeteg látnivalót. A legtöbb utazási iroda a Pozsony-Klagenfurt-Velence-San Remo-Monte Carlo-Perpignan-Barcelona útvonalon szállítja a turistákat. Ha egyénileg, gépkocsival utazunk, feltétlenül iktassunk a programba egy rövid velencei, monacói vagy cannes-i városnézést. Ne feledjük: Ausztrián kívül mindkét tranzitországban (Olaszország, Franciaország) autópálya-használati díjat kell fizetni, és ez jelentősen megdrágítja az utat. Ezért előnyösebb buszszal utazni, bár így talán keveset látunk, és nem tudunk beleszólni a program összeállításába. Néhány utazási iroda Spanyolországból hazafelé más útvonalon - Svájcon keresztül szállítja klienseit, és a programban általában szerepel genfi vagy berni városnézés, sőt a busz általában 1-2 órára Liechtensteinben is megáll. A benzin literje Spanyolországban 97,20 és 100,70 pezeta között mozog, a gázolaj 79,10be kerül (1 USD = 117 pezeta). SZÁLLÁS: A tengerparti üdülőhelyeken a nyári hónapokban általában kitehetik a megtelt táblát, hisz Európa egyik legkedveltebb üdülőövezetéről van szó. Ezért nem ajánlatos azzal útnak indulni, hogy a szállásról majd a helyszínen gondoskodunk. így sokkal drágább, nem is beszélve a bizonytalanságról. A szálloda egyéni turista számára szinte megfizethetetlen, sokkal előnyösebb, ha csoporttal utazunk. Olcsóbb szállást csak magánházakban vagy panziókban találhatunk. Kevés luxust, ám tiszta, kulturált szálláslehetőséget kínál (gyakran emeletes ágyak) a REAJ ifjúsági szervezet, melynek szálláshelyein már 700 pezetáért is lehet szerezni szállást egy éjszakára. NE FELEDJÜK: Azoktól, akik egyénileg utaznak, a spanyol vámosok megkövetelhetik, hogy megfelelő mennyiségű pénzzel rendelkezzenek, személyenként naponta minimálisan 5 ezer pezetával. ÉTKEZÉS: Az ellátás magas színvonalú, a legkisebb faluban is az alapélelmiszerek széles választéka kapható. Az éttermi árak — a mi pénztárcánkhoz mérve is - megfizethetők, főételt kis étteremben már 500 pezetáért is kapunk. A spanyol konyha nagyon ízletes, minden ételhez bőségesen kínálnak salátákat is. Bevásárolni legelőnyösebb a piacokon, ahol sokkal olcsóbb a gyümölcs és a zöldség, mint az önkiszolgáló boltokban. Azoknak, akik apartmanokban töltik majd szabadságukat, és maguk főznek, nem tanácsoljuk, hogy hazulról vigyék magukkal az alapélelmiszert, hisz az árkülönbség nem nagyon nagy, és helyben minden beszerezhető. Kár fölöslegesen megterhelni a autót. A legolccóbb kenyér kilója 180 pezeta, a tej literje 120, egy üdítő 130-ért kapható. FONTOS TUDNI: A szlovák nagykövetség címe: El Pinar 20, 28006 Madrid 6, tel.: 5641241. Orvosi segítség a 061-es, a rendőrség, a 091-es telefonszámon hívható. Mallorca szigetén az elsősegély hívószáma 102, a rendőrségé 091. A kanári-szigeteken: 60 60 60 (elsősegély), 60-60-92 (rendőrség). (tics) KÜLÖNVALÓSÁGOK Valamikor régen, lehet annak talán már húsz esztendeje is, a Csemadok egyik országos közgyűlésén olyasmiről beszéltem, hogy a mi nemzetiségi valóságunk - szlovákiai magyaroké - a nagy egészhez mérten mily parányi, szinte fel sem ismerhető pontocska, ámde számunkra ez a kicsike pont jelenti a teljességet - történelmet, kultúrát, anyanyelvet - a létezés egyéb, felsorolhatatlan attribútumát. Hogy - akkor így éreztem és tudtam - ezen a parányi mindenségen belül kell megteremtenünk a létezéshez szükséges alapföltételeket: politikában, kultúrában, közéletben egyaránt. Akkor - ma látni csak igazán - az az óhaj vagy szándék, netán elhatározás amolyan délibábkergetés volt; elérhetetlen és megvalósíthatatlan. Nem mintha ma megvalósítható volna, de most nem is erről van szó. Hanem arról, hogy amíg a saját kicsi világunk teljességéről tűnődtem, megfeledkeztem arról, hogy a miénken kívül közel féltucatnyi hasonló kicsi magyar valóság létezik itt, Európa környékén, tőlünk alig pár órányi járóföldre, s hogy ezekről a miénkhez hasonló kicsi magyar valóságokról szinte semmit sem tudunk. Nem tudunk, mert nem tudhatunk! A határzárak, a hírzárak - a közlekedési és a közelítési lehetőségeket a megosztás és a feldarabolás nagymesterei szinte légmentesen lezárták. S nem most, de évtizedekkel ezelőtt. Az csupán látszat, hogy a jelenlegi demokráciák között ezen a téren javult a helyzet. A könyv, az értékeket közvetítő lapok, az írott beszéd ugyanolyan nehezen jön-érkezik - ha nem nehezebben -, mint a nyolcvanas években. Mindezt pedig azért soroltam ide, mert friss tapasztalataim erősítenek meg ebben. Május első napjaiban Kolozsvárott voltam a Szabédi Emléknapokon, amelyet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a kolozsvári Korunk Stúdió és az Anyanyelvi Konferencia közösen rendezett a Termés-ankét 50. évfordulója alkalmából. Ha most, teszem azt, egy itteni középiskolában feltenném azt a kérdést, hogy ki volt Szabédi László, s mi volt a Termés, kétlem, hogy hiteles választ kapnék kérdésemre. De ha ugyanezt megkockáztatnám Kolozsvárott mondjuk Fábry Zoltánnal és az Úttal, semmivel sem volna kedvezőbb a helyzet. Holott - amiként a mi kicsi valóságunk - az ottani is a teljességet látja s igényli magának. Ám ez a hetvenéves feldaraboltsági állapot, a magyarság különvalóságai, öntörvényűekké váltak, s az egymásról való tudás igénye egyre satnyül, s lett egyre csökkentebbé. A befelé nézés, csak a magunk módját látó és megmutatni igyekvés kényszere! Amiből az következett, hogy még az azonos gondok is más és más időben vetődtek föl, az együttmozdulás lehetőségét kizárva. Mert hisz az itteni - vagy az ottani - igyekezetről kölcsönösen nem tudunk. A Szabédi Emléknapok, az ötven évvel ezelőtti Termés-ankét jól példázza ezt a nemzeti(ségi) zavart, az egymásról nem tudást. Holott annak idején a termés szerkesztői - Szabédi László, Kiss Jenő, Jékely Zoltán, Böződy György és Antal István - olyan levelet fogalmaztak meg s küldtek el a magyar szellemi élet akkori jelesei számára, amely - még a nevezetes 1943-as szárszói találkozó előtt - a kor legfontosabb magyar gondjait vetette föl. Az Erdei Ferencnek, Féja Gézának, Illyés Gyulának, Karácsony Sándornak, Kós Károlynak, Kodolányi Jánosnak, László Gyulának, Márai Sándornak és másoknak elküldött levélben a többi között ez olvasható: „Aggodalommal látjuk, hogy szellemi életünket az elkülönülés és a fejetlenség veszedelme fenyegeti. Minden gondolat ellenséget keres magának, és minden gondolat egyeduralomra tör. Véleményünk szerint ez a jelenség nem maguknak a gondolatoknak a természetéből következik, hanem abból, hogy a rabul ejtett gondolatot szolgálóként akarja felhasználni elfogultság, érdek és szenvedély. Ennek egyik megnyilvánulását látjuk abban is, hogy egy-egy irányt mutató gondolat követői rendszerint nagyobb területet hasítanak ki a gondolat hatóteréül (gyakran szellemi életünk egész mezejét!), mint az, aki a gondolatot a magyar köztudatba dobta. Másrészt meg mintha azt tapasztalnék, hogy egy-egy irányító gondolat megteremtője vagy szószólója magára hagyja az általa képviselt eszmét, illetőleg eltér attól." Ha nem tudnám, hogy ezeket a kérdéseket-gondolatokat 50 évvel ezelőtt írták le, azt is hihetném, hogy ma fogalmazták meg őket. Hiszen - tetszik, nem tetszik - szinte változtatás nélkül aktuálisak a mi, tágabban értelmezett magyar-magyar kapcsolatainkban is. Az elkülönülés és fejetlenség, az elfogultság, érdek és szenvedély, a gondolatok kisajátítása jelenünkben is léptennyomon fellelhető. Mindezen túl ott van az egyébként kézenfekvő felismerés is, hogy a ma megfogalmazott gondolatok milyen kritika alá vétetnek néhány évtized elmúltával; hogy igazuk, értékük miként él, ha élhet. Ha tudunk róla. Ha tudhatunk róla! Egyelőre azonban a tudhatóság elé ezer és egy akadályt állítanak-gördítenek a megosztottság és a mostani látszatdemokráciák sötét bugyrú zsákutcáiban... GÁLSÁNDOR