Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-18 / 140. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA NEM KÉRÜNK AZ ILYEN JÓ TANÁCSBÓL! iftrszöi HAMIS PÉLDÁLÓZÁS A kisebbségi problémakör meglehetősen sajátságos megközelítéséről tett bizonyságot Anton Hrnko, a Szlovák Nemzeti Párt ügyvezető alelnöke a brüsszeli kisebbségi konferenciát követő sajtóértekezleten- Ez derül ki az Új Szó május 21-i számának SZNP-recept a kisebbségnek című írásából. Anion Hrnko többek között „kifejezte azt a meggyőződését, hogy a német ajkú lakosság Belgiumban csak azért érhetett el olyan sok jogot, mert nem németnek, hanem németül beszélő belgának vallja magát, s Németországgal semmiféle kapcsolatot nem tart fenn". Állítása szerint „a konferencián konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy a kisebbségeknek lojálisán kell viselkedniük az állammal szemben, nem szabad veszélyeztetniük az állam területi integritását, a másik oldalon pedig nem szabad tartaniuk az asszimilálódástól". Meggyőződése, „hogy az államnak fel kell lépnie minden olyan megnyilvánulás ellen, amely a lojalitás hiányáról, vagy irredentizmusról tanúskodik". Nézzünk utána, mi következik abból, amennyiben valóban e néhány gondolat jelentené a konferencia legfontosabb tanulságát. A május végi Lépések című műsorban nem az lepett meg, hogy valamiféle komáromi illetőségű Szabó Ilona bírálta a magyar képviselőket, megteszik ezt a szlovák képviselők is... Felfoghatatlan volt viszont számomra a bírálat hangneme és indoka. Nem tudom, él-e Komáromban Szabó Ilona, vagy csak valaki kitalálta ezt a nevet és a címet, hogy magyarként diktálhassa be az ott elhangzottakat. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, mifelénk is hiányoznak, sőt a jövőben talán még inkább hiányozni fognak a magyar oktatási nyelvű iskolákban a tanítók, a templomokból a magyar nyelven prédikáló papok. Félő, hogy néhány év múlva hiába szeretném a gyermekeimet magyar tannyelvű iskolába járatni - nem lesz, aki tanítsa őket. Ami a magyar nemzetiségű állampolgárok művelődéshez való jogát illeti, a műsorban részt vevő Nagy érdeklődéssel néztem a televízió lépések című adását. Kellemetlenül meglepett viszont az a magyar telefonáló (de lehel, hogy nem is volt magyar), aki bejelentette, gyermekei magyar iskolába járnak, de megüzente azt is, hogy nem akar autonómiát. Olyan városban élek, ahol nincsenek magyar iskolák, és hiába beszélünk otthon magyarul, a gyerekek velünk csak szlovákul hajlandók társalogni, és már-már magyarellenesek. Ennyit tehet az iskola! Azoknak a szülőknek, akik nem magyar iskolába adják gyermekeiket, ezzel együtt tudatosítaniuk kellene, hogy unokáik már nem lesznek magyarok. Gyermekeink a magyar iskolákban is megtanulhatnak szlovákul. A parlamenti képviselők jobban isMindenekelőtt feltűnő módon csak arról esik szó a nyilatkozatban, hogy hogyan kell viselkednie, mit kell, s mit nem szabad tennie a kisebbségnek. Úgy tűnik, nem tartja szükségesnek, hogy az állam is kötelezettségeket vállaljon irántunk, csak a kisebbségekkel szembeni korlátozó, hatalmi fellépésről tesz említést az alelnök úr. Mennyire elképesztően hangzik a mai Európában az ilyen irányú ösztökélés: ne valld magad magyarnak, hanem magyarul beszélő szlováknak, mert így könnyebben kiszélesítheted kisebbségi jogaidat. Hrnko úr sugallatát követve, egyszeriben több százezer magyarul beszélő szlovák lenne az országban, akik alighanem hamarosan a szlovákul beszélő szlovákok élcelődésének célpontjává válnának, mert milyen szlovák az, aki nem beszél szlovákul. Arról nem is szólva, hogy magyarul beszélő szlovákként, nemigen illetnének meg kisebbségi jogok, hiszen ezen az alapon megkérdőjelezhető kisebbségi státusunk. Feltétlenül figyelmet kell szentelnünk az anyaországgal való kapcsolattartásra utaló példálózásnak is. A belgiumi németek semmiféle kapcsolatot nem tartanak fenn az docens úr is elárulta, a magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók számára fenntartott helyekre (ha egyáltalán léteztek ilyenek) szlovák nemzetiségű szülők gyermekei kerültek. Ha élne az a bizonyos komáromi Szabó Ilona, megkérdezném tőle, nem gondolja-e, hogy már csak az elmondottak miatt is szükség lenne az oktatásügyi autonómiára - az említett visszaélések kiküszöbölése végett. Folytathatnám azzal, hogy az utak karbantartására nincs pénz, arra viszont van, hogy a magyar nyelvű helységnévtáblákat leszereljék stb. De úgy hiszem, ennyi elég volt. Nagyon szeretném, ha Szlovákia magyar és szlovák nemzetiségű állampolgárai békességben és megértésben élnének, hiszen egymásra vagyunk utalva. Ennek viszont nem lehet az az ára, hogy emberi méltóságunkról lemondjunk. BÚZÁS KÁROLY, Palást merik az adatokat.hogy valamikor hány magyar iskola volt, s most mennyi van. Az ilyen adatokból következtethetnek arra, milyen jövő vár a kisebbségi oktatásügyre. Azok a jogok, melyeket a képviselők a kisebbségeknek akarnak kiharcolni, nem árthatnak a szlovák nemzetnek, ám sokat jelenthetnek a kisebbségek megmaradása tekintetében. Éppen ezért én úgy látom, hogy a kisebbségek jogaiért síkraszálló képviselőket csak becsülni lehet. Igaz, vannak még magyar iskolák, de azért, hogy meg is maradjanak, s talán ott is megnyíljanak, ahol már bezárták őket, küzdeni kell. T. J. Garamszentkereszt (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) anyaországgal, mégis milyen jogi biztonságban élnek Belgiumban. Persze valószínűleg nem így lenne, amennyiben szoros kapcsolatban élnének az anyaországgal. Végy példát szlovákiai magyar, ne munkálkodj az anyaországgal fennálló kapcsolatok kiszélesítésén, és mindjárt könnyebben boldogulsz Szlovákiában. Hiszen semmi szükség arra, hogy megmételyezzen Budapest irredenta, revizionista szelleme, és esetleg Magyarország szlovákiai kiszolgálójává válj próbálom kikövetkeztetni, mi motiválta ilyen célozgatásra neves politikusunkat. Mindezt a huszadik század végén sugallják nekünk vezető szlovák politikusok, amikor az európai konvenciók, ajánlások, normák szerint a szabad és minden korlátozás nélküli kapcsolattartás akadályozása az anyaország és a kisebbség között nem egyeztethető össze a demokráciával és az emberi szabadságjogokkal. Nem szabad tartanunk az asszimilálódástól sem, jelenti ki Anton Hrnko. Talán utasításos módszerrel szeretné befolyásolni érzelmeinket? Itt a szándék nem elég, hiába nem akarok tartani az asszimilálódástól, azért csak tartok tőle, mivel Válaszolni szeretnék önnek, az Üj Szóban megjelent cikkére. Azt íija, hogy legtermészetesebb jogunk olyan nevet adni utódainknak, amit szívünk választ. Ezzel egyetértek. De ön szerint a nevünket nincs jogunk úgy használni, ahogy az nekUnk tetszik! Miért zavarja önt, hogy a nagymama Mikó Rozália így használja a nevét? Gondolja, hogy csak úgy jó, ahogy ön gondolja? Sokaknak bizonyára az ön névhasználata sem tetszik. Nem az a szabad névhasználat, ha mindenki maga dönti el, hogy mit akar? Egyébként téves párhuzamot von a szlovák névhasználattal. Ugyanis az ová-t nemcsak a férjes asszonyok, hanem a kislányok is használják. A szlovákban csak a férfiakat és a nőket, míg a magyarban a férfiakat, a lányokat és a féijes asszonyokat is megkülönböztetik. Miért? Én nem 1993. január 5-én kezdtem meg katonai szolgálatomat Pöstyénben, húszévesen és magyar nemzetiségű állampolgárként. Minden kezdet nehéz. Ennek ellenére beletanultam a katonáskodásba, sőt talán tetszett is. A nyolcadik hetet töltöttem a szlovák hadseregben, amikor az előttem bevonult, úgynevezett öregkatonák rámtámadtak. Eleinte azt hittem, hogy csak szórakozni akarnak, de amint megtudták, hogy magyar vagyok - összerugdostak. Nem tudom, hányszor rúgtak belém. Elvesztettem az eszméletemet, és csak a kórházban tértein magamhoz. A fiúk meglátogattak, és megmagyarázták, mi vár rám, ha beárulom őket. Az egész ügy senkii nem érdekelt, még a tiszteket sem - már én is elfelejtettem volna, ha egy éjjel nem arra ébredek, hogy valaki a fejembe rúgott... Megint összevertek - merthogy én egy „pinaponta tapasztalom arányszámunk csökkenését városainkban, községeinkben. Nem tartanék tőle, ha olyan feltételeket teremtett volna az állam, amelyek kiiktatnák az asszimiláció irányába ható tényezőket. Gondolok itt a komplex módon értelmezett teljes esélyegyenlőség biztosítására, melynek eléréséhez szükséges: iskolahálózatunk, intézményrendszerünk teljes kiépítése, a kétnyelvűség bevezetése a vegyes lakosságú területeken, kulturális, oktatásügyi, személyi és önkormányzati autonómia. Hrnko úr lojalitást vár el tőlünk az állam iránt, anélkül, hogy ugyanezt elvárná az álamtól is irányunkban. Nem szabad veszélyeztetnünk az állam területi integritását sem, hangzik a bölcs intelem, mintha nem tudná az SZNP ügyvezető alelnöke, hogy pártjaink, mozgalmaink és vezető hivatalos személyiségeink még csak célzást sem tettek ilyen irányú elképzelésekre, mert ilyenek nincsenek. Ezek után csak abban bízhatok, hogy senki közülünk nem fogadja meg Hrnko úr ajánlásait, nem fogjuk magunkat magyarul beszélő szlováknak tartani, és kapcsolatainkat sem szakítjuk meg az anyaországgal. Mert én kétlem, hogy igazi jószándék vezette az SZNP magas rangú tisztségviselőjét, amikor ilyen értelemben példálózott a brüsszeli kisebbségi tanácskozást követő sajtóértekezleten. EGYÜD LÁSZLÓ, Feled vagyok hajlandó három, sőt négy nevet használni. Mindenkinek van vezeték- és keresztneve. Az én férjem István. De engem születésemkor Erikának és nem Istvánnénak kereszteltek. Ilyen név tudtommal nincs a naptárban. Erika maradok halálomig. Egyenjogúság van, és nem használhatom a nevemet? Visszafelé fejlődünk? Féijeink megtartják mind a két nevüket, nekünk egyiket sem szabad? Vezetéknevünket úgy is elvesztjük, miért nem maradhat meg a keresztnév? Egyébként két gyermekem, három unokám és egy szerető féljem van. Felőlem ön akár tíz nevet is használhat, de hogy más mennyit és hogyan használ, az mindenkinek személyes Ugye. Tisztelettel: BARANYAI ERIKA, Nagymegyer szok... magyar vagyok". A tisztek néhány napra hazaküldtek, mondván, nyugodjak meg. Míg otthon voltam, két levél érkezett: figyelmeztettek, hogy minden adandó alkalommal hasonlóan bánnak el velem. Négy hónap múlva, a harmadik összerugdosás után a komáromi alakulathoz helyeztek át, ahol néhány napig valóban biztonságban éreztem magamat. A pöstyéni katonák azonban értesítették a komáromi haverjaikat a történtekről, s így egy hétfő reggel ismét megkaptam a magamét. A tisztek itt is csak azt ígérgették, intézkednek. Azóta félek a kaszárnya közelébe menni, otthon tartózkodom. A tisztek azzal fenyegetnek, hogy fogdába tesznek, szökés és a kötelezettségek nem teljesítése végett. De, kérdezem én, ki lenne az, aki ilyen helyzetben a kaszárnyába visszatérne? (Cím és név a szerkesztőségben) 1993. JÚNIUS 18. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A közelmúltban ezt olvastam: „...A DSZM elnöke exkommunista. A SZNP vezetőségében is vannak volt kommunisták. Az Együttélésben szintén sokan vannak. Végül a KDM-ben is vannak, még dicsekednek is vele, hogy náluk vannak a legkevesebben. Valaki megszámolta, hogy a szlovák parlamenben 98-an Szlovákia Kommunista Pártjának tagjai voltak. " Mindezt Peter Weiss, a DBP elnöke mondta, hozzátéve, hogy az ő klubjukban „csak,, 28 exkommunista van. Mindenesetre, nagyon szomorú szívvel olvastam ezt, s az olvasókra bízom, hogy véleményt alkossanak. özv. PETÖCZ KÁLMÁNNÉ Komárom ...Az idén ünnepeltük először a külvilágtól elzárva, szigeten a majálist. Ennek ellenére az érdeklődés nagy volt, több százan jöttek el a környező falvakból. A vajkai sportpálya volt a rendezvény színhelye. Kora délután a szabadtéri színpadon a járás folklóregyüttesei léptek fel. A műsort a magyarországi vendégegyüttes zárta Dunakilitiről. Az est folyamán a Pegazus együttes szolgáltatta a zenét a jó hangulathoz. A szervezésben a legnagyobb érdem Nagy László polgármestert illeti. Segített a regionális kulturális központ, valamint a helyi tömegszervezetek is. A polgármester érdeme az is, hogy éjfélig a vendégek rendelkezésére állt a komp. Remélem, falunk elzártsága ellenére nem maradunk a jövőben sem kultúra nélkül. SZALAY ILONA Vajka (GY LÁTJÁK NAGYSZOMBATBAN Javaslom, hogy a magyar sajtóban néhány oldalon szlovák nyelvű cikkeket közöljenek, a szlovák lapokban pedig magyar, német, rutén és a Szlovákiában élő más nemzetiségek nyelvén is. A politikusok nagy hibája, hogy csak uszítják a szegény polgárokat, ahelyett hogy elegendő munkahelyről gondoskodnának és életkedvet adnának nekik. A pénzt fölösleges dolgokra, például a községek átkeresztelésére fordítják, nem tudunk gazdálkodni azzal a kevéssel amink van. A nemeztiségi kisebbségeknek tudatosítaniuk kell, hogy el kell sajátítaniuk annak az országnak a nyelvét ahol élnek. Apám Kanadában dolgozott, és meg kellett tanulnia angolul. A képviselőknek azzal kellene törődniük, hogy a magyar kormány adja vissza azt, amit elvitt a Červený Kláštor múzeumból - egy gyógynövénygyűjteményt. Magyarországon sem minden arany, ami fénylik, ezért ne avatkozzanak a mi dolgainkba. Európa lassan egyesül és az emberiség életében nincs nagyobb érték, mint a szeretet és a béke. ONDREJ PAVLÍK Trnava A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyel. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. RÁNK SENKI SEM GONDOL? Azok panaszát tolmácsolom, akik háztartásbeliek vagyunk, főállású anyák. Remélem, senkinek sem keU külön magyarázni, hogy ez anyagilag mit jelent. Meg szeretném érteni, miért kell ezeknek az anyáknak is egészségügyi biztosítást fizetniük, még akkor is, ha a férj keresetén kívUl nincs más bevételi forrása a családnak. Miért nem becsüli meg az állam azokat a nőket, akik gyermekeikről tizenöt éves korukig otthon akarnak gondoskodni? Ennyire nyomorult ez az ország, hogy rá van utalva annak a néhány anyának a 301 koronájára? Azt sem értékelik, hogy az otthon nevelt gyerekek kevesebbet betegeskednek. Miért nem gondolnak ránk a képviselők? A., Nagymagyar EGY TÉVÉMŰSOR MARGÓJÁRA MEGKÉRDEZNÉM SZABÓ ILONÁT... BECSÜLNÜNK KELL A KÉPVISELŐKET FÉLEK A KASZÁRNYÁBA VISSZATÉRNI ERIKA MARADOK HALALOMIG TISZTELT ORDÓDY VILMOSNÉ BOJSZA KATALIN!