Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-16 / 138. szám, szerda

1993. JUNIUS 16. iÚJSZÓÄ SPORT PLUSZ 10 SZTÁRLUTRI ÖTEN AZ ÖTÖSRŐL Ki ne álmodott volna arról, hogy éppen ő találná el, vagy őt találná meg az a bűvös kis számsor: „az ötös". Különösen akkor, amikor felduzzad a nyereményalap, és „teli a kassza". Erről és más Lottó-élményéről mesél a Zizi Labor együttes (és Lottó-szövetkezet) vezetője, Janicsák István, Liska Tibor a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Széchenyi-díjas profesz­szora, Sárközi Anita popénekes, Kovács Gábor, a magyarországi Sörivók Kulturális Egyesületének főtitkára és Albert Györgyi újságíró. JANICSÁK ISTVÁN: „Drága a stú­dió..." — Nemcsak a zenével, de a szerencsével is kísérletezik a Zizi Labor. Hosszú idén át 500 szelvény kitöltésével gyötörtük jobb sorsra érdemes ujjainkat a bedobás előtti éjeken. Mert természetesen az utol­só pillanatra hagytuk az ikszelések procedúráját. Mostanában leszállí­tottuk az adagot heti száz szelvény­re. Nem, nem csupán a már említett fáradság miatt, de új vállalkozásunk, hogy kiadóként is fellépünk, Somló György rockharmonika albumán, a stúdióbérlet miatt elég költséges. A nálunk még nem honos műfaj utáni bevétel pedig óriási lutri... Ugyanakkor még ebben a hónapban előrukkolunk újabb „popme­nyecskés" albu­munkkal, a Disz­kótorral. Úgy­hogy alaposan „legatyásodtunk", ránk férne egy kis szerencse, mert a LOTTÓN eddig például hármas volt a maximum találatunk, 2008 forintot fizetett, de hát azt is vissza­forgattuk az alapba. Effektív nyere­ség még nem ütötte a markunkat. A TOTÓN - mert természetesen totózunk is - a „csúcs" 13-as volt, ez csak 3000 forintot hozott a konyhá­ra. A TOTÓN hét kétesélyessel és egy hibaponttal operálunk. Az öt­száz LOTTÓN húsz számot játszunk, egy-egy húszas csoportban azokat variáljuk. Van 15 favorizált szá­munk és 5 peches. Ha csak a favori­zált számok bejönnek, s még egy, tuti a négyes. Amúgy a hármas. Ha beütne a főnyeremény, a mesés, mondjuk jó 90 milliós ötös, akkor megvalósulna régi álmunk, a Zizi Labor-ház, amely egyben lenne hang- és videostúdió, kiadó és zene­iskola. LISKA TIBOR: „Még mindig jobb, mint a törvénytelen rablás!" - Mint ahogyan örök életemben kí­sérletező közgazdász is voltam, mert úgy tartom, az elméletek önmaguk­ban semmire sem jók, így vagyok ezzel a LOTTÓBAN is. Mikor magas a nyereményalap, feleségem kiadja az „alfa parancsot" - mert én va­gyok a végrehajtó -, hogy vegyek például 80 forintért LOTTÓT. Az negyven darab. Minden különösebb szisztéma nélkül töltjük ki, hiába áll ott a számítógép, nincs értelme ilyen kis tételre variációt csinálni belőle. Anélkül is akadnak kettesek, hárma­sok. Mondjuk, a szelvények ára megtérül, vagy hosszú távon csekély töredékét visszanyerjük. Legalább úgy, mint annak a munkának az eredményét, amit itt, a Gellért-helyi villa alagsorában, az egyetem vállal­kozáskutató csoportjával végzünk. Hiszen lényegében törvényes, állami fosztogatás megy végbe, ami, per­sze, még mindig jobb, mint a tör­vénytelen rablás, de tisztességet és ésszerűséget ne keressünk a gazda­ságban. SÁRKÖZI ANITA: „Szeretek ne­vesincs szigetekre utazni..." - Ha lottózom, a húzás idején nem hallga­tom és nem nézem meg a nyertes számokat, csak két-három nap múl­va... Félek attól, hogy nem nyerek, vagy legalábbis azt rögtön megtudni. De ugyanígy vagyok az ellenkezőjé­vel is, hiszen addig is altatom, kito­lom a reményt. Általában nagyon szeretek játszani, de aminek na­gyobb tétje van, azt nem, mert veszí­teni viszont utálok. Ezért is van az, hogy maximum 10-20 szelvényre áldozok pénzt. Nincsenek kabala­számaim, a cél, hogy minél változa­tosabban töltsem ki a szelvényeket. Eddig hármas volt a maximum talá­latom. Ha bejönne az a szekér pénz, amikor tele a „kalap", vagyis az ötösalap, vennék egy szép házat mindannyiunknak, mert jelenleg há­romszobás békásmegyeri panelban élünk négyen. Szüleim, a húgom és én, plusz van egy macskánk és egy kutyánk. Vágyam még a ház mellé egy nagy kert, hosszú utazás messzi tájakra, Ausztráliába és „nevesincs" kis szigetekre... KOVÁCS GÁBOR: „Kell egy kocsmaszínház!" - Hát azt sose fe­lejtem el! 1975-ben, karácsony előtt egy munkahelyi LOTTÓ-csoporttal négyesünk lett. Lázas izgalom, hú, de szép karácsonyunk lesz! A felesé­gem terhes, a baba jövetele előtt úgyis sok minden kell, de talán még egy magnóra is telik végre... Más­nap kiderült, 25 ezret fizet a négyes, és 4809 forintot oszthatunk fejen­ként. Elég szomorúak lettünk, de jött a „kontrapunkt" - kárörvendezés talán? - , a következő héten össze­sen hétezret ért a négytalálatos... Azóta? Mint mindenki, bőszen neki­látok a lottózásnak, amikor horribilis összegű az alap. Heti ötven szelvény fix számokkal - és az eredmény: három hármas, számtalan kettes. Ha „csak" ötösöm lenne - mint eddig is -, a lapba ölném a pénzt, amit sze­retnék továbbfejleszteni, hiszen val­lom, szükség van minél több olyan kulturális lapra, amelyik egyszerű, színes, könnyed irodalmat ad. Másik tervem, a kocsmaszínház is köny­nyebben létrejöhetne. Találkozóin­kon ugyanis a blues-estek, felolvasá­sok, két-három szereplős játékok ad­ják az örömet a ser békebeli kortyol­gatásához. ALBERT GYÖRGYI: „Ezért kap­jak gutaütést?" - Szerintem a sze­rencsejátékokban minél görcsöseb­ben akarsz nyerni, annál inkább nem sikerül. Végletesen hiszek abban, hogy akinek az ilyesmiben szeren­cséje van, annak másban nincs... Ugyanakkor tudni kell, a munkán kívül félelmetesen szórakozott va­gyok. Tehát, mondjuk, elfelejteném bedobni a szelvényt, amin rajta van az öt nyertes szám... Ezért kapjak gutaütést? És ezért nincsenek állan­dó számaim sem, mert például az is tragédia lenne, ha pont azon a héten hagyom ki a LOTTÓT, amikor ki­húzzák azokat. Amúgy csak egy do­log vezérel az ikszelésnél - nem tudom, miért -: gyűlölöm a páros számokat. Pedig hát a „pakliban" vannak azok is. S ha már éppen a paklinál tartunk, hogy mennyire nem vagyok szerencsejátékos típus, elég ha azt mondom, kártyázáskor az első, hogy a lapok kiesnek a ke­zemből. A LOTTÓBAN - mert ha­csak nem feledkezek meg róla, mű­velem - egy dolog mégis motivál: annyit nyerjek, hogy saját lakást ve­hessek. (s-s) LOTTÓ-KULCSOK Tizenegy szám variációja 26 szel­14. 1 3 5 7 8 10 vényen: 15. 1 3 6 7 8 9 1. 1 2 4 5 6 11 16. 1 3 8 9 10 11 2. 1 2 4 5 7 10 17. 2 3 4 5 8 9 3. 1 2 4 6 7 9 18. 2 3 4 6 8 10 4. 1 2 4 9 10 11 19. 2 3 4 7 8 11 5. 1 2 5 6 7 8 20. 2 3 5 6 9 10 6. 1 2 5 8 10 11 21. 2 3 5 7 9 11 7. 1 2 6 8 9 11 22. 2 3 6 7 10 11 8. 1 2 7 8 9 10 23. 2 5 6 8 9 10 9. 1 3 4 5 6 7 24. 4 5 6 8 9 10 10. 1 3 4 5 10 11 25. 4 5 7 8 9 11 11. 1 3 A 6 9 11 26. 5 6 7 9 10 11 12. 1 3 4 7 9 10 A variáció 6 kihúzott szám esetén 13. 1 3 5 6 8 11 legalább egy 5-öst biztosít. MILYEN VOLT AZ I. LABDARUGOLIGA UTOLSO FELVONASA? ŐRÜLJÜNK ÉS SZOMORKODJUNK A DAC MÉGISCSAK INDULHAT AZ UEFA KUPÁBAN! Nagy kő esett le pénteken a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség (a vb­selejtezők befejezéséig létezik) vezetőinek a szívéről: viszonylag zökkenő­mentesen fejeződik be az utolsó közös bajnokság. Ez volt a fő cél, hiszen Csehszlovákia kettéválása után még egy fél esztendeig „együtt" kellett játszani a pontokért, és tudjuk, a két köztársaság közötti feszült viszony miatt akadtak kellemetlen mellékzöngék a futbalban is. Felemás az érzésünk: örüljünk, hogy nem szakadt félbe az I. liga, és szomorkodjunk, amilyen módon befejeződött. Bár az összképet tekintve édes mindegy, nein is olyan fontos, hogy reguláris eredmények születtek-e a hajrában és korábban. Ám nem szabad kézlegyintéssel elintézni a fölöttébb gyanús dolgokat, mondván, augusztustól indul a saját bajnokságunk, itt majd minden és mindenki tiszta lesz, mint a frissen hullott hó. Meggyőződésünk, az érdekeltek közül senki sem hisz ebben. A morálisan beteg labdarúgásunk nem lábalhat ki egyik napról a másikra a fertőből, az intrikákből és a korrupcióból. Ehhez időre van szükségünk, és olyan légkörre, amelyben megtisztulhat edző, vezető játékos és csapat. Dušan Radolský. Megy vagy marad? (Balajti Árpád felvételei) volna őket? Ez már más kérdés. Erre mondják finoman, hogy diplomácia. Hogy általában rendben voltak a dolgok, nem vitatjuk. De konkré­tan? Nézzünk csak két véleményt, amely lehet, hogy szélsőséges, de mindenesetre érdekes - Dušan Galis, a Slovan edzője: „Az elmúlt bajnok­ságban elszomorított, hogy Prága milyen becstelen játékot folytatott a szlovák csapatok, főleg a Slovan ellen..." Jindŕich Dejmal, a Č. Bu­déjovice trénere: „Amikor átléptük a határt, a nacionalista szitkok özö­nét zúdították ránk. Csak Dunaszer­dahelyen és Eperjesen részesültünk baráti fogadtatásban, Pozsonyban egyik sértést a másik után kellett lenyelnünk. A legrosszabb az volt a dologban, hogy a vulgáris megnyi­latkozásoktól a Slovan trénerei sem riadtak vissza..." Hát így. A legfon­tosabb mégiscsak az. hogy a közös „külföldi" bajnokság befejeződött. Nem úgy, mint a volt Jugoszláviában és a Szovjetunióban... 1. Milyen volt hát az utolsó felvonás? Kétségtelen, a három legjobb csapat végzett a képzeletbeli dobogón. A SPARTÁT hallatlan rutinja repí­tette a csúcsra, és az, hogy kiegyen­súlyozott formációkkal rendelke­zett, nem volt gyenge pontja, mindig akkor rúgott gólt, amikor kellett. Ha „gödörbe" esett, hamar kimászott belőle (gondoljunk csak a Slavia elle­ni 0:2-re, amikor sokan már temetni kezdték a „vörösöket"), számára a sírból is volt visszaút (ősszel 0:3­ról egyenlített Dunaszerdahelyen). A klubon belüli viszályok sem hatot­tak ki a csapat játékára, amely ugyan nem mindig tűnt látványosnak, csak célszerűnek. Ereje idegenben mutat­kozott meg, erőteljes, agresszív kontratámadásaival egy pillanatra sem hagyta nyugton ellenfeleit. Pén­ze volt (van) bőven a klubnak, me­net közben vette meg Dvirnyiket, Weisst, Kožlejt, Svobodát és min­denki nagy meglepetésére Karol Do­biáš edzőt. Az Atrium Szállóban rendezett ünnepségen Petr Mach klubelnök a bajnoki címért három­millió cseh koronát adott át egy kofferban Jozef Chovanec csapatka­pitánynak, hogy ossza szét játékos­társai között. Kaptak még 700 ezret a Cseh Kupa megnyeréséért, 100 ezret a Radegast sörgyártól (sport­szerűségi díj) és ki tudja még meny­nyit a szponzoroktól... Nem tudni, mennyit kaptak a SLAVIA-futballisták a bőkezű me­cénás Boris Korbei Amerikában élő cseh milliomostól (állítólag már ki akar szállni a „buliból", nem tud megegyezni az egyesületi vezetők­kel), de az ismeretes: a piros-fehé­rek modern, szemre is szép labdarú­gást produkáltak. Ilyen tekintetben a mezőny fölé nőttek. Gyors, kombi­natív, célirányos csatárjátékuk él­ményszámba ment, sok ellenfél nem tudta, hol is kezdje előbb a hárítást. Ha Jozef Jarabinský edző korábban veszi át a csapat irányítását, akkor talán a bajnoki cím sem úszik el. Ősszel a Slavia technikás, de eléggé naiv, kevésbé erőteljes futballt ját­szott - gyenge, szervezetlen védeke­zéssel. Kapott is bőven gólokat. Ta­vasszal sokat javult a helyzet, az új tréner megtalálta a játékosoknak a megfelelő posztot, de kikapni Eperjesen és pontot veszteni Nagyszombaton?! Hogy a nagy kon­kurens Sparta valamilyen formában érdekeltté tette a két csapatot, amely úgy hajtott, küzdött, mintha a III. li­gába való kiesés réme fenyegette 2. Vitathatatlan, a SLOVAN játéka Dubovskýn és Krištofíkon állt vagy bukott. Ha ennek az „ikerpárnak" nem ment, szenvedett az egész csa­pat. Fura dolog volt látnunk és ta­pasztalnunk, hogy a kékek szinte minden meccsen igazságtalanságér­zésben szenvedtek; ezt Galis edző fejlesztette ki bennük - abszolút tö­kéletes szintre. Minden bírói ítélet­nél „robbantak" (összhangban a kis­paddal), az ellenfél szabálytalansá­gát, határozottságát, keménységét személyes sértésnek vették. Vitat­koztak a bíróval, fenyegették az el­lenfelet, saját, különbejáratú szabá­lyokat alkottak, s elvárták, hogy a pályán e szerint történjenek a dol­gok. Nem vették észre, hogy nem ők az igazság letéteményesei. Ha pél­dául nekik tett „szívességet" a játék­vezető, azt természetesnek tartot­ták. Volt erre nem is egy példa. Ezek a felesleges „mellékzörejek" is köz­rejátszottak abban, hogy a pozso­nyiak nem tudták megvédeni bajno­ki címüket; mindig a játékra kellett volna koncentrálniuk. Kár lenne az edző által „kijelölt" úton haladni, mert egyébként jó kis csapat a Slo­van; könnyedén, gyorsan, techniká­sán futballozik. Nem jó az és nem is szép, ha egy csapat játékosai és a kis­padon ülők rendre a bíróval és az ellenféllel „szórakoznak". Nagycsa­patok ilyet nem tesznek. Ezért sem nagycsapat még a Slovan. Ki tudja, mikor lesz az. Az UEFA Kupa jó alkalomnak kínálkozik a „növésre". 3. A nemzetközi porondról álmod­tak, álmodoztak Dunaszerdahelyen is. Már úgy tűnt, hiába. A tények és a körülmények ismertek. Aztán hét­főn Prágában közölték az UEFA döntését: az I. labdarúgóliga negye­dik helyezettje is indulhat az UEFA Kupában! Érdemes volt hát a du­naszerdahelyieknek ráhajtani a „krumplimedálra". Amikor e so­rok írója a tavaszi idény előtt meg­pendítette, hogy a DAC-nak annyi esélye van a három között végezni, mint a trójai falónak lenne a pardu­bicei lóversenyen, sokan csóválták a fejüket. Tudjuk, a futball nem atlétika, itt nem lehet méterrel, cen­timéterrel mérni a tudást. De van szemünk. Láthattuk, meg tapasztal­hattuk, a három mamutklub játékos­állománya jobb volt a DAC-énál. Persze, még ez sem jelent semmit. Kollektív fanatizmussal sok minden elérhető, de nem minden. Dušan Radolský edzó pszichológiai és pe­dagógiai ráhatással egy ütőképes kollektívát formált a többnyire kö­zepes képességű játékosokból. Ez mindenképpen elismerésre méltó dolog. Csakhogy ezeknél a labdarú­góknál a futballtudás egy bizonyos szinten, mondjuk nein a legmagasab­ban, behatárolt. És itt kezdődtek a gondok. Amikor meg kellett tolda­ni a maximális küzdést, hajtást vala­mi többlettel, váratlan megoldással, egy-egy meglepő gondolattal, kreati­vitással, megállt a tudomány. Maradt az erőteljes, koncentrált, nagy aka­rással alátámasztott csatárjáték - rendszerint monoton és egysíkú szinten. Ha visszatekintünk az őszi idényre, talán nem túlzás a megálla­pítás: az eredmények jobbak voltak a játéknál. A labdarúgásban ez nem ritkaság. Ám egy egész bajnokságot ilyen értelemben sikeresen végigját­szani — már nem megy. Ezt jelzi a DAC tavaszi idénye. Nem, nem akar ez a fejtegetés a dunaszerdahelyi labdarúgás deho­nesztálása lenni. Egyáltalán nem! Mert amit Dušan Radolský véghez vitt azzal a gárdaval, amelyet tavaly csak az Úristen és még valaki más tartott benn az I. ligában, az szinte a csodával határos. Akárcsak az, hogy nem nyerte meg a Szlovák Kupát. Most az a kérdés, hogyan tovább? Úgy túnik, Radolský edzőt már kötőfékkel sem lehet visszatar­tani attól, hogy Chebbe menjen. Olyan csábító ajánlatot kapott. Si­mon annyit kér szerződéshosszabbi­tásért, hogy a vezetők hanyatt vá­gódtak tőle, Jančula már a Viktória Žižkov játékosa, Prokop Blšanyba tart, Diňa Izlandra. Vele még lehet tárgyalni. Mentei? Ki tudja. Nem kell azért megijedni. A hirtelen „megjelent" UEFA Kupa nem kis motiváció a távozni készülőknek. Meg különben is. Mintái, Siago, Sú­kenník, Radványi, Zsákovics, Santa, Gőgh, Végh és a többiek nem rossz játékosok, ráadásul fiatalok. Egy jó szemű edző csinálhat belőlük csapa­tot. De ki lesz a tréner? Pozsonyból vagy Olomoucból jön? Rejtély, ame­lyet gyorsan meg kell oldani. Akár­csak az átigazolásokat. Legyen szó Serbinről, egy ligetfalui játékosról vagy másokról. A DAC-nak méltó szerepet kell játszania a Szlovák Li­gában... (T. V.) Támad a DAC. Az előtérben Diňa és Radványi látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom