Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-13 / 109. szám, csütörtök
1993. MÁJUS 13. HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 ÖSSZEÜLT A POLITIKAI EGYEZTETŐ TANÁCS (Munkatársunktól) - Tegnap az esti órákban összeült a magyar politikai pártok és mozgalmak Politikai Egyeztető Tanácsa. Az MKDM irodájában megtartott tanácskozáson az Együttélést Duka Zólyomi Árpád és Dolník Erzsébet, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat Bugár Béla és Csáky Pál, a Magyar Polgári Pártot A. Nagy László, Tóth Károly és Petócz Kálmán képviselte. A Magyar Néppárt képviselője nem jött el az eszmecserére. Lapzártáig a politikusok kifejtették véleményüket azokról a nemzetiségek helyzetére vonatkozó kérdésekről, amelyeket Jozef Moravčík külügyminiszter tájékoztatása szerint rendezni kell annak érdekében, hogy Szlovákiát felvegyék az Európa Tanácsba. Amint Bárdos Gyulától, az MKDM szóvivőjétől megtudtuk, az egyeztető tanács ezenkívül még napirendre tűzte a köztársasági elnök által május 20-ra összehívott nemzetiségi kerekasztal, a nemzetiségek jogállását meghatározó alkotmánytörvény-tervezet kérdését, valamint az oktatásügy, két időszerű problémáját. Ezek: a nyitrai kar helyzete és az alternatív iskolák létesítésének kérdésköre. (r) KÖTELESSÉGÜNK ELLENÁLLNI Tegnap délután a kassai premontrei templomban engesztelő gyászmisét celebráltak gróf Esterházy János emlékére, aki 1942-ben e napon mondott nemet a zsidók deportációjára. Pásztor Zoltán Ágoston kanonok elmondta, két imát kell ez alkalomból elmondanunk. Egyiket a gróf lelki üdvéért, a másikat azért, hogy adjon a teremtő sok hasonló egyéniséget a népünknek. Varga Béla református püspökhelyettes arról prédikált, áldott dolog, ha csak egy olyan ember is akad, aki nemet mert mondani az élet védelmében. Kleinman Lázár kassai rabbi rámutatott: kötelességünk ellentmondani a gonosznak, kötelességünk emberöltőkön át emlékezni gróf Esterházy Jánosra, aki az igazságot szolgálta. A zsinagógában elmondta híveinek, hogy részt vesz ezen a gyászmisén. Erre felállt egy idős ember és tanúsította: öt háromszázadmagával szintén a gróf mentette meg az elhurcolástól BALASSA ZOLTÁN KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY: MEGÁLLT 11 MILLIÁRDON Áprilisban nem növekedett a költségvetési hiány, megállt a március végi 11 milliárd koronás szinten. Július Tóth pénzügyminiszternek a sajtóirodához eljuttatott nyilatkozata szerint pozitívumként könyvelhető el már maga az a tény, hogy a deficit nem növekszik. JÚNIUSTÓL: 50 KM/ÓRA (Folytatás az 1. oldalról) útszakaszokon nagyobb sebességet engedélyez. A lakott területen kívüli „sebessógnormák" változatlanok maradnak. A másik változás a tehergépkocsik hétvégi forgalmának tavaly érvénybe lépett korlátozását érinti. A tapasztalatok bebizonyították, hogy ezt az intézkedést feltétlenül összhangba kell hozni a szomszédos országok gyakorlatával, ezért a tilalom június elsejétől az első munkaszüneti napon 15.00 órakor kezdődik, és az utolsón 22.00 órakor végződik. A leggyakoribb esetben tehát szombat délután háromtól vasárnap este tízig tart. Ha csak egyetlen munkaszüneti napról van szó, akkor viszont reggel hétkor kezdődik. Fontos tudnivaló még, hogy a 7,5 tonna össztömeget meghaladó jármüvekre, a nyergesvontatókra, illetve a pótkocsit vontató teherautókra vonatkozik. Kivételt csak a hadsereg járművei, a gyorsan romló árut vagy élőállatokat szállító gépkocsik, illetve a sportrendezvényeket biztosító szállítójárművek élveznek majd. (vas) IDŐPONTVÁLTOZÁS! Értesítjük az érdeklődőket, hogy a Győri Nemzeti Színház Csárdáskirálynő c. nagyoperettje előadásainak időpontja megváltozott. Az előadásokra 1993. július 2-án és 3-án kerül sor. DÖNTÖTT A CSEH KORMÁNY: KIADJÁK A SZLOVÁKIAI RÉSZVÉNYEKET A cseh kormány tegnapi ülésén feloldotta a szlovákiai lakosság részéről a vagyonjegyes privatizáció első hullámában csehországi vállalatokban szerzett részvényeinek kiadását. A Rádiožurnál esti adásában idézte Václav Klausnak a kormány ülését követő sajtótájékoztatón elhangzott indoklását. A cseh kormányfő szerint „a kormány nagyon figyelmesen mérlegelte az összes körülményt, részletesen megvitatta az egyes kérdéseket, és az alábbi következtetésekre jutott. Többek között megelégedéssel vette tudomásul, hogy a szlovák kormány felkészült a Cseh és a Szlovák Köztársaság közötti keretszerződés aláírására a volt szövetségi vagyon elosztásáról. A mintegy fél esztendeje előkészített szerződés némely része már elavult, némely része még jövó időben szól, noha már múlt időben kellene szólnia, tehát a cseh kormány idöszerüsíti a szerződést, és rendkívül fontos, hogy melléklettel illetve alszerződésekkel egészíti ki az összes vagyonjogi kérdéssel kapcsolatban." Václav Klaus szerint az ily módon idószerúsített egyezmény egyszer s mindenkorra pontosan meghatározza majd, hogy mit is osztottak el. A részvények kiadásának időpontjáról nem esett szó, a kormányfő szerint ez technikai kérdés. NAGY VÁROSBAN - DRÁGÁBB LAKÁS Az SZK kormányának legiszlatív tanácsa tegnap az állami lakások magántulajdonba adásának feltételeiről tárgyalt. Elsősorban az eladási ár meghatározásának módja körül bontakozott ki vita. Az összeget minden esetben bírósági szakértő állapítja majd meg, figyelembe véve az épület műszaki állapotát, a település nagyságát stb. Az elképzelések szerint Pozsonyban pl. az 5 éve használt lakások négyzetméterenkénti átlagos ára 1900 korona lenne, de Modoron más csak 1300 koronát kellene fizetni ugyanennyiért A törvényjavaslat értelmében a lakás értékének 15 százalékát kellene azonnal lefizetni, a törlesztés időtartama pedig maximum 10 év lenne. PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI MEČIAR: A HATÁROK NEM VÁLTOZHATNAK (Munkatársunktól) - Vladimír Mečiar úgy véli: ha nem sikerül a törvényhozásban keresztülvinni a képviselők jogállásáról szóló jogszabályt, amely meggátolja a további politikai osztódást, legyenek inkább előrehozva a parlamenti választások. A DSZM tegnapi sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy Milan Kňažko, aki a DSZM színeiben került a parlamentbe, önálló pártot és parlamenti klubot hozott létre. Mečiar kijelentette: a választási rendszer pádokon alapul, nem személyeken. Nem lehet, hogy olyan párt legyen a parlamentben, amely nem indult az 1992-es választásokon. Megítélése szerint Kňažkónak és a hozzá hasonló képviselőknek nincsen joguk a DSZM választói nevében fellépni a törvényhozásban. Meg kellene téríteniük a választási kampány rájuk eső költségeit. Arra az észrevételre, hogy annak idején a DSZM is hasonlóképpen alakult, Mečiar azt válaszolta: az NYEE hivatalosan vált ketté, ami viszont a DSZM-ről most nem mondható el. Az általa említett törvény kitérne a volt szövetségi képviselőkre is, akiknek ugyan megmaradna a mandátumuk, de nem gyakorolnák képviselői jogaikat. A sajtótájékoztatón szóba kerültek azok a lengyelországi szlovák községek, amelyek Szlovákiához való csatolásukat kérték. Vladimír Mečiar ezzel kapcsolatban kijelentette: Szlovákia északi határainak megváltoztatása nem jöhet szóba, mivel ezáltal kétségbe lehetne vonni a déli határokat is. Ezért döntöttek úgy, hogy e községeket pénzügyileg támogatják. Mečiar cáfolta, hogy az ET négy feltételt szabott volna Szlovákia felvételével kapcsolatban. Azt mondta, csak a keresztnevekkel és a helységnévtáblákkal kapcsolatban voltak észrevételek. Arra az újságírói észrevételre, hogy Jozef Moravčík külügyminiszter a területi felosztást is említette legutóbbi sajtótájékoztatóján, Mečiar azt válaszolta: a kormány kedden fogadta el a miniszter jelentését az említett szolgálati útról, s abban csak két kifogás szerepelt. DOLGOŠ (ISMÉT) A NAPFÉNYES OLDALT KERESI? A Pavol Hagyari vezette konzervatív demokraták az alkotmánybírósághoz fordulnak azzal a kéréssel, hogy vizsgálja felül a választási törvényt. Diszkriminatívnak tartják ugyanis a jogszabálynak azt a paragrafusát, amely a parlamenti pártoknak 10 óra reklámidőt garantál a televízióban és a rádióban. A parlamenten kívüli pártoknak ilyen lehetőségük nincsen. Hagyariék úgy vélik: Dolgoš privatizációs miniszter szándékosan ingerli a szlovák kormányfőt, hogy az menessze őt. Mert szeretne hősként távozni a népszerűségét mind jobban elvesztő kormánytól, hogy aztán ismét áttérhessen a politikai színtér napos oldalára. G. A. KÖZEL HÁROMSZÁZ SZLOVÁK-MAGYAR VEGYES VÁLLALAT (Folytatás az 1. oldalról) tavaly mutatkozó 35 százalékos csökkenésnek csupán töredékét tette ki, így Szlovákia részesedése a magyar-csehszlovák áruforgalomban az 1991. évi 33 százalékról közel 50 százalékra növekedett. A tegnapi tátrai találkozón elhangzott az is, hogy a múlt év végéig 273 szlovák-magyar vegyes cég alakult, s azóta továbbiak szerveződnek. Az ilyen együttműködés jogi és pénzügyi törvényeiről, háttéri lehetőségeiről, szabályairól Tóth Péter, az ABIC Rt. vezérigazgatója számolt be, míg a szlovákiai és csehországi bankok tevékenységét Ľudovít Horňák, az Interbanka képviselője ismertette. Ma és holnap a rendezvényen megjelent cégek ügyvezetői termékbemutatón ismerkednek egymással, üzleteket kötnek, s megtárgyalják az együttműködés eddigi tapasztalatait, valamint további lehetőségeit. (gazdag) DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ÉRVÉNYBEN: 1993. május 13-án Devizaárfolyam Valutaárfolyam Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 44,166 44,610 44,388 42,82 45,96 44,39 Francia frank 5,284 5,338 5,311 5,15 5,47 5,31 Kanadai dollár 22,495 22,721 22,608 21,83 23,69 22,61 Német márka 17,824 18,004 17,914 17,45 18,37 17,91 Olasz líra (1000) 19,318 19,512 19,415 18,70 20,14 19,42 Osztrák schilling 2,532 2,558 2,545 2,49 2,61 2,55 Svájci frank 19,645 19,843 19,744 19,21 20,27 19,74 USA-dollár 28,726 29,014 28,870 28,17 29,57 28,87 ECU EK 34,816 35,166 34,991 ECU CSK 34,991 LASSAN KIFULLAD A BOSZNIAI HÁBORÚ KARADZSICSÉK ELSZIGETELŐDNEK A JUGOSZLÁV VEZETÉS MENTÓÖTLETE: A MINDEN SZERBEK KÉPVISELŐHÁZAI DÖNTSENEK Á BÉKETERVRÓL Minden jel szerint Belgrád végleg elszánta magát, hogy rábírja a boszniai szerbeket állásfoglalásuk megváltoztatására. Méghozzá minden eszközzel, mert a Nyugat most őszinte színvallást és határozottságot követel. Az ENSZ történetében példátlan szigorú gazdasági szigorítások már néhány napja életbe léptek, s - gazdasági szempontból - gyakorlatilag teljesen lezárták Jugoszlávia határait. A fegyveres intervenció pedig most Milosevicsék további lépéseinek függvénye. Kis-Jugoszlávia, mint ismeretes, meglepő gyorsasággal megvonta a gazdasági segítségnyújtást a boszniai szerbektől, kedden este pedig Jugoszlávia, Szerbia, Crna Gora és a Krajinai (horvátországi) Szerb Köztársaság elnökei abban állapodtak meg, hogy pénteken, május 14-én Belgrádban együttes ülést tartanak, a boszniai Szerb Köztársaság Képviselőházának küldöttségével egyetemben, hogy közös döntést hozzanak a Vance -Owen-féle béketervről, tekintettel arra, hogy ez a szerb nemzet egészére nézve döntő jelentőségű. Az így kialakított határozatot pedig a boszniai Szerb Köztársaság Képviselőházának tiszteletben kell tartania. Mindezt világosan Karadzsics tudomására hozták, s a boszniai szerbek vezetője most kutyaszorítóba került, hiszen a szombatra, május 15-re tervezett népszavazástól várta a boszniai Szerb Köztársaság Képviselőháza korábbi döntésének legitimációját. Mint ismeretes, két ízben is visszautasították a béketervet, s most az időhúzás taktikájával élve, népszavazást írtak ki, amelynek kimenetele nem lenne kétséges. Időközben azonban a jugoszláv vezetés váltott. Milosevics szerb elnök úgy fogalmazott, hogy az utóbbi két évben Szerbia óriási terhet vállalt magára, mindennemű segítséget nyújtva a Boszniában élő szerbekre, támogatva a lakosságot, a harcosokat, továbbá a Szerbiában levő mintegy 500 000 menekültet. Most azonban Jugoszláviában olyan mélypontra zuhant az életszínvonal, hogy ez tovább már nem tartható. A Vance és Owen nevével fémjelzett béketerv pedig becsületes és elfogadható megoldásokat javasol. Létrejöttek tehát a béke megteremtésének feltételei. A Seselj által vezetett radikálisokon kívül mindenki más egyetért ezzel, ezért kicsi a valószínűsége, hogy Jugoszláviában belső polgárháború robbanna ki a szerbség egységes érdekeinek másfajta értelmezése miatt. Karadzsics, aki eddig már megannyiszor véleményt változtatott, egyelőre húzódik a minden szerbek képviselőházainak együttes ülésétől, s távolmaradási szándékukat jelentette be. Persze, péntekig még sok minden változhat. Ha nem, akkor a boszniai szerbek teljesen elszigetelődnének, s maguknak kell szembenézniük a NATO haderejével. SINKOVITS PÉTER, Újvidék AUSZTRIA ERŐS SZOMSZÉDOT AKAR (Folytatás az 1. oldalról) szene az új területi elrendezés, s ezzel kapcsolatban feltételeket szabna. Semmi ilyesmi nem szerepel az ET hivatalos dokumentumaiban, jegyzékeiben, a kérdés csupán a tárgyalásokon merült fel. Ezek során Moravčik azt próbálta elmagyarázni, hogy kizárólag etnikai elvek alapján nem lehet Szlovákiában új közigazgatási területeket létrehozni. Alois Mock, érintve a nemzetiségi témát, megemlítette, hogy az Ausztriában élő szlovák kisebbség nagyságának megfelelő támogatást kap. A továbbiakban a visegrádi négyek párbeszédét és együttműködését méltatta. Véleménye szerint ez jó kiindulópont Nyugat-Európa felé. (ug) ÚJ MENTŐÖV AZ ADÓSOKNAK? (Folytatás az 1 oldalról) rűlátóbbak szerint az össztartozás mértéke akár 50 milliárd koronával is csökkenhet. Érdekesség, hogy a csehországi nemzeti vagyonalap „a fizetésképtelenség megszakadt láncának összekapcsolására" 1 milliárd koronát kölcsönöz. Kíváncsiak voltunk arra, vajon Szlovákia is számol-e hasonló lépéssel. Ladislav Melčický, a szlovák nemzeti vagyonalap végrehajtó bizottságának elnöke szerint Szlovákia nem készül ilyen lépésre, legalábbis egyelőre nincs tudomása róla. Kikértük Štefan Petrášnak, a szlovák gazdasági minisztérium pénzügyi osztálya igazgatójának a véleményét is a csehországi akcióval kapcsolatban. Elmondotta többek között, ők is a lapokból értesültek erről a beszámítási fordulóról és Dlohý miniszternek Kubečka miniszterhez tervezett leveléről is. A vállalatokat semmiképpen sem akarják gátolni abban, hogy bekapcsolódjanak az újabb fordulókba, de az igazgató furcsának tartja, hogy az ország kettéválása előtt ilyen együttműködésben Csehország nem akart résztvenni. Az sem túlságosan lelkesítő számukra, hogy a szlovákiai beszámítási akció eddigi 5 fordulójának „végeredménye" 2,5 milliárd korona körül mozog, ami a vállalatok fizetésképtelenségéhez viszonyítva elenyésző összeg, így enyhén szólva túlzottnak tartják az „50 milliárdos" várható eredményt. (pákozdi) EGY RADIOVITA TANULSAGAI Tegnap délután fél hatkor még azt hittem, hogy olyan kaliberű jogászok mellett, mint Ján Cuper, a Komenský Egyetem Jogi Karának tanára és Peter Brňák, a szlovák parlament alkotmányügyi bizottságának alelnöke, két olyan „csupán" politikus, mint Duray Miklós és Csáky Pál nem sok vizet zavar majd. Az MKDM és az Együttélés által kidolgozott nemzetiségi alkotmánytörvény-javaslatról folytatott vitának legfőbb tanulsága, hogy az általam jogi szakértőknek hitt szlovák vitapartnerek igazából el sem olvasták az általuk csupán a jogászi előítéletek felől bírált törvényjavaslatot. Ráadásul, igen hamar - fél óra elteltével - kiderült, hogy Cuper és Brňák urak csak az alkotmányt védik, s nem hajlandók megengedni akárcsak a feltételezését is annak, hogy az érvényes szlovák alkotmány egy nemzetállamban osztott jogi kegyet rögzít a nemzeti kisebbségek felé. Meg egyébként is, Cuper úr szerint fölösleges az említett alkotmány tökéletességének dicsfényében minden javítására tett kísérlet. Ó azt szeretné, ha a szlovák parlament demokratikusan megválasztott magyar nemzetiségű képviselői hü kutyaként Strasburgban is azt mondanák, amit a magas szintű főhatóság jónak lát. A vita vége felé Brňák úr remekelt, kijelentette, hogy a terítéken lévő törvényjavaslat előkészíti a szlovákiai magyarok saját államának jogi megalapozását, amely aztán, az elért autonómia után, az általuk lakott területek Magyarországhoz csatolását hozza közel. Ezen a szellemi szinten fölöslegesek az erőfeszítések minden jószándékú jogi vita lefolytatására. Számomra mindegyre a Cuper úr által agyba-föbe sértegetett ruszinokat védő Duray Miklós és a higgadt Csáky Pál fölöslegessé válása volt katartikus. Legközelebb Cuper és Brňák urak duót alakítanak, s úgy kiáltják az éterbe: a szlovákiai magyarok nem akarnak igazságos törvényeket, mindez csupán a nevükben mesterkedő képviselőik lázálma. Tiltakozni kellene az ilyen állítások ellen, ha már erre szólított fel egy bejátszásban a szlovák parlament egyik bizottságának az elnöke is, amikor megrótta a magyarokat: keveset panaszkodnak. Hát, ez az! -duszanevek, stb. kétnyelvű megjelölésének kérdését. Kiderült, hogy a parlament rövid időn belül nyilatkozatot ad ki, s e lépésnek végérvényesen el kellene oszlatni a szlovák ETtagsággal kapcsolatosan felmerült kételyeket - vélte Mečiar. Moravčik az osztrák partnerrel közösen megtartott sajtóértekezleten szólt ismét bővebben az „alapvető elveiben azért nem módosuló" pozsonyi nemzetiségi politikáról. A változás, mint mondotta, lényegében csak a már fent említett két kérdést érinti, melyeket „liberalizálni" szándékoznak. Egyben cáfolta, hogy Strasbourgnak kimondottan nemtet-