Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-12 / 108. szám, szerda

7 PUBLICISZTIKA ÚJSZÔI 1993. MÁJUS 12. ÉRDEKLŐDNEK ŐSI MÚLTUNK IRÁNT ABAÚJTÓL SKANDINÁVIÁIG Lukács József kassai történész, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnökségi tagja, a kassai Hensztmann Imre Helytörténeti Társaság tagja, a Csemadok városi szervezete Encián Turistakórének vezetője a közelmúltban Dániában és Svédországban tartott néhány előadást Kettős honfoglalás a Kárpát-medencében címmel. Hazaérkezte után beszélgettünk vele. DRÁGÁM TE KETTŐS ÉLETET ÉLSZ (Méry Gábor felvételei) mert álomvaló SZKUKÁLEK LAJOS KÉPEI A DUNA MENTI MÚZEUMBAN • Kassán, illetve Kelet- és DélSzlovákiában gyakran tart nemzetünk történelmével kapcsolatos előadásokat, viszont Skandinávia egy kicsit távol esik a Hernád parti várostól. Hogyan szereztek ott önről tudomást? • — A Magyarországról 1948-ban emigrált, s jelenleg Koppenhágában élő Horváth Kálmán jezsuita páter hívott meg. Vele 1990-ben ismerkedtem meg a fiam esküvőjén. Elmondta és másoktól is hallottam, hogy ő egyfajta védőatyja az Észak-Európában élő emigránsoknak. Egyházi vonalon összetartja őket, magyar nyelvű könyvekkel, folyóiratokkal is ellátja a maroknyi közösséget, a misék utáni összejöveteleket hazai vonatkozású előadásokkal gazdagítja. Már akkor megegyeztünk, hogy nekem is szervez majd egy előadássorozatot. Nos, szavát megtartotta. • Hol és kinek ecsetelte ott a honfoglalás krónikáját, s miért ezt a témát választotta? — A kérdés végével kezdem. Azért döntöttem az említett téma mellett, mert ez az egyik kedvenc kutatási területem, meg aztán úgy gondoltam, nem árt, ha többet hallanak erről az időszakról a hazájuktól távol élő magyarok is. Tudniillik a krónikák és az egyes források több honfoglalást vagy honvisszafoglalást ismernek, de a fiatalabb történelemkönyvekben minderről kevés szó esik. Közvetlenül a milleneumi ünnepek előtt, a Bach-korszakban az irányított történelem felfogásában lefaragták a többszörös bejövetelt, és csak egyetlen honfoglalást tűztek ki, a 896-osat. Ellenben Árpád bejövetele előtt több mint féltucatnyi bejövetelt tartanak számon egyes krónikáink. Vannak történészek — köztük például dr. László Gyula budapesti egyetemi tanár — akik az avar temetők feltárásával kapcsolatban olyan megállapításokra jutottak, hogy a kárpát-medencei avar birodalom anyagi hagyatékában több olyan változás, törés bizonyítható, amelyek szerint legalább három fázisra lehet osztani az avarok hullámzását. 586-ban az avarok elfoglalják a Kárpát-medencét. A Baján dinasztia 605-ig uralkodik itt. 630-ban és 631-ben fellázadnak az avar uralkodók ellen a bolgár törzsek, a Kutrigur-bolgárok. 670-ben a bolgár nép a Duna deltájától a Balkán-félszigetre települ át. Itt létrehozzák a türkbolgár államot. Ekkor, 675-ben egy újabb néphullám éri el Kárpát-medencét, a Griffesindás avarok bejövetele. Dr. László Gyula ezeket már magyaroknak, illetve előmagyaroknak nevezi. A régészeti anyagok alapján megkülönböztetünk Levelesindás és Griffisindás avarokat. Ezek birodalmukat megtartották egészen Nagy Károly frank császár uralkodásának idejéig. Az állandó viszály közöttük gyengítette az avarságot, s az egyben területveszteséggel járt. Mivel a kapcsolatuk a Kárpátokon túli magyarsággal megvolt, követeket küldtek hozzájuk ós kérték, sürgették a bejövetelüket, (gy Álmos és Árpád népe 896-ban betelepült a Kárpát-medencébe. Csatlakoztak hozzájuk az avarok, hunok, székelyek. Ekkor valósul meg a magyar hon egyesítése... • Visszatérve a mába, Koppenhágán kívül hol volt még alkalma minderről részletesebben beszá molniá? — A svédországi Lundban, Malmöben és Hälsingborgban. Mindenütt a vasárnapi misét követően került sor előadásomra az egyházközösség székházának társalgójában. Általánban 80-100 érdeklődő előtt mondtam el erről a történelmi tényről a legfontosabbakat, s közben levetítettem az előadás illusztrálására készített több tucatnyi diapozitív dokumentumképet. Természetesen bemutattam Hernád menti avar temetők feltárása közben készített fényképfelvételeimet is. • Hogyan fogadta előadását a hallgatóság? — Azt tapasztaltam, hogy érdekli őket ősi múltunk. Annál is inkább, mert az utóbbi időben, hála a leghitelesebb krónikatöredéknek nevezhető, minősíthető régészeti leleteknek, már sok mindent másképpen látunk, értelmezünk, mint a többnyire csak feltevésekre támaszkodott korábbi történészek ós könyveik. S ami számomra külön élmény, az az ottani kis számú magyarság összefogása, közösségi élete. Ok nyugodtan megteszik, mert megtehetik, hogy a misék, illetve istentiszteletek után elbeszélgetnek egymással, kávézgatnak... • Mik a tervei a kőzejjövőbeli? — Kaposvárra készülök nyáron, a zürichi egyesületünk 8. nemzetközi találkozójára. Ott a 907-es pozsonyi csatáról akarok beszámolni. Főleg azért, mert szerintem a magyar történelemírás és történelemtanítás ezt az eseményt elhanyagolta. S nemcsak az utóbbi 45 évben. Más munka mellett ennek az anyagát, dokumentumait véglegesítem, összegzem. GAZDAG JÓZSEF Kisvárosi főtereken, malacorrú gőzmozdonyok, repülő vonatok, porban veszteglő repülőgépek és levegőben úszó emberek, néma figurák és sikoltó tárgyak tömkelegében, a nemiség forró gőzfürdőjében és a magány feszítő robbanásában áll a festő, és írja a világot. De hisz a világ nem ilyen!, döbben meg a halandó, és értetlenül nézi a radírkutyát az asztal alatt. A szobában ketten vannak: egy nő és egy férfi, a férfi ágyban, a nő fölötte, fölöttük pogány ökörfej és kereszt, és hegedű, és a pasasnak is ökörszarvak a fején, a nő vödörnyi mellei és pingpongszeme viszont azt mondják, csak egy felszarvazott férfi nyúlik el és mered fel az ágyon, dehát a világ nem ilyen, sziszeg a gyanútlan, megrettent tátogató, miközben hol a pír önti el, hol a vágyakozás, mert a világ bizony ilyen, hiszen ő áll minden hatodik képen egy távoli, eldugott ablakban a függöny mögött nőt ölelve, s onnan nézi, hogyan húz el a pasas az utca fölött, aki ő is lehetne, s ő ül a hideg fény előterében, miközben hátul, egészen aprón egy akasztod figura süt a hidegtől. Akkor meg miért vannak a bicskák még bezárva egy sötét kamrába? Mert az ember gombostűzött bogár a falon, s ördögárnyékot vet a falra, mert rovar és imágó, mert az üvegek, kapszulák ós nyugtatótabletták arról zenélnek, hogyan kell fülbe dugni a cigarettát, és mindez kék és opál és zöld és bíbor és leírhatatlanul zsúfolt, Bosch és Dali és Van Gogh, és megjelenik Appolinaire befáslizott feje és fénycsíkok, fény szeletek lazítják fel a tömör barna padlót, egy óriási színpad a világ, ahol a hiperrealista mélabú tengelyében fölteszi a kérdést: lehet-e gondolni arra, amire nem lehet gondolni soha? lehet, feleli, két méterrel odébb, sőt, LEHET kell, sőt, csak arra lehet gondolni, ami gondolhatatlan, csak azt lehet kitalálni, ami kitalálhatatlan, ami álom és valóság, ami a fejben egy másik világ, ami lehetne ugyanaz, ugyanez, mert a világ ugyanolyan, amilyennek a zsúfolt tereken, szobákban, homályokban és perzselő fényekben, soha föl nem szálló repülőgépeken ülő, álló és álmodó festő megszenvedi és eljátssza, miközben elhallgatja a mondhatót és kikotyogja a mondhatatlant... Ezúttal hetvenhárom képen, vagy legalábbis hetvenhárom keretben, Komáromban. KÖVESDI KÁROLY A szó furcsa, idegen hangzásában /\azonnal volt valami nyugtalanító. Kivált más szavak a tömegéből, mintha nyelvet öltene rám... Nézem a televízió képernyőjén a Nagy Politikust. Hozzám szól, nekem beszél. Hozzám, hozzád, hozzá szól, mindenkihez. Látnivalóan nincs jó kedve, nem tréfál. Arca komoly, hangja komor, szinte fenyegető. Mintha korholna, megfeddne jóindulatúan, de legalábbis figyelmeztet: ő idejében szólt, megmondta, megtette, amit lehetett, jóindulattal szót emelt, mossa kezét! Valóban! Okosan szólt, komolyan beszélt, felelősen adott hangot véleményének, terjedelmes és megalapozott beszédébe mint zajló folyón úszó, bizonytalan tárgy, zömök rejtély, csapzott fatörzs vagy vízszítta hulla, de talán fakó koporsó?, akár egy mementó, mint amikor orkán erejű szél dörömböl az ablakon, egyetlen szó válik ki, mint szimfóniák drámai hangulatából váratlan bó'diilés, a nagydob égzengéshangja: kolapsz! (sic!) „Môže sa nastať kolaps!" Gazdasági életünkben beállhat az az izé... a „kolaps"! Döndül, mint mozsárágyú: kolapsz! Még pontosan nem értem, mégis beleremegek. A Nagy Politikus arca azonban nem oldódik fel zavarom láttán, nem lágyul meg tekintete, a helyzet komoly! Ha az az izé beáll... az a kolapsz, akkor már régen rossz lesz, akkor jaj nekem! Érzem, mégsem tudom, csak a sejtés munkál benne, ám hiányzik a szó pontos értelme, a bizonyosság, mi a kolapsz? A magyar nyelv szellemének idegenül hangzik, túl zömök és merev, mint amikor pofon csattan, lehetne jobban harmonikus, dallamos! Sejtéseim támadnak titkait illetően. Körülleng régi idéík szelleme, antik korok levegőjének ódon ízét érzem, tudatom mélyén emlékek mocorognak. Hangbéli ritmusok ébredeznek, ősi nyelvemlékek riognak, nem, nem Árpád-korbéliek, DUBA GYULA KOLLAPSZUS mint a nevezetes „látjátuk feleim szümtükel, mik vogymuk, isa, por és homu vogymuk" vagy a nem kevésbé nevezetes „Gyula fehér vári utu reá...", nem ilyen régiek, s mégiš régibbek. Forrásuk a negyvenes évek elején, a háború kezdetén a latin órák, s egy dörgedelmes tanári hang: „micsoda lapszus, szamár vagy, fiam!" A tanár úr tekintete is komor és fenyegető, de szeme sarkában megbocsátó fölény, a humor nedves fényei derengnek, asinus maximus ide, nagy szamár oda, a helyzet nem tragikus! Az idő távlatából nézve pedigvalósággal szívderítő, lélekmelegítő! A Nagy Politikus szeme sarkában azonban nyoma sincs a humor nedves fényei derengésének, meg aztán a lapszus sem kolapsz! A nyomozást tehát folytatni kell. Felfedve a nyelvek szellemét és búvópatak mivoltát, feltárva, ahogy idők és terek mélységein átjutnak a szavak, átlépnek országhatárokat és megváltozott tormában ismét felbukkannak, kissé más alakban és talán kevésbé dallamosan, de megőrizve és hordozva jelentésüket. Néha elégséges némi nyelvkészség, a nyelvek természetének, hangtanának és retorikájának megérzése, „kolaps", mondja a Nagy Politikus, bizony latin eredetű, az ókor felemlítése indokolt, hogy mondanánk magyarosan: kollapszus! Hát persze, hogy kollapszus! Bár hosszabb, de dallamosabb, történelmi hűséget rejtene?" De mi köze a kollapszusnak gazdasági életünkhöz? A Nagy Politikus állítja, hogy van köze! Régi szótárak ne zajongjatok, csendben maradjatok, ez nem tréfadolog! A Nagy Politikus nyomatékkal állítja, hogy nemzetgazdaságunk és államháztartásunk kollapszusa bekövetkezhet, hivatalos nyelven mondva: kollapszus fenyegeti! De vádló tekintetéből azt is kiolvasom, hogy ha bekövetkezik a sajnálatos állapot, magamra vessek, ő szólt! így marad meg bennem váteszi tekintete, ahogy borúsan szembe néz velem, míg egyszerre el nem tűnik a képernyőről, mint amikor a fekete tábláról nedves spongyával és egyetlen sujtással letöröljük a fehér krétával írt, halvány írásjeleket. Tévedés kizárva, ez nem lapszus, hanem kollapszus! Idegen Szavak Szótára, most szólj! „Kollapszus (eollapsus) lat, orv. l.a szervezetnek a vérkeringési zavarok v. a nemes szervek bénulása okozta, rohamokban fellépő', súlyos zavara, hirtelen leromlása; összeroppanás 2. a tüdőnek a mellkasra nehezedő légnyomás változása miatti váratlan szétronesolódása". A „kolaps" (kolapsz, kollapszus) felemelt, fenyegető újként magasodik fölénk. Ezt igazolja a legközelebbi találkozás. A bányászati minisztérium szakeló'adója kijelenti, hogy a barnaszénbányászatunkat kollapszus fenyegeti! S a megrökönyödésből még fel sem ocsúdom, amikor parlamentünk egyik független képviselője azon véleményének ad hangot, hogy az egészségügy a teljes kollapszus felé halad! Riadtan kapkodom fejem, mi történik itt, ebben az önálló országban? Kollapszus az igazságszolgáltatásban!, Búvópatak a nyelv mondja vigyorogva egy szökött s ismét elfogott fegyenc, megritkultak az ügyészek s a bírók sem bírják a melót! (A bírók sem bírják... ez nem lapsus linquae!) Kollapszus a hadseregben, mondja egy kiskatona, kevés a zsold! Ébredjünk, embertársak! Nem győzzük kapkodni a fejünk! Kollapszussal fenyeget a pénzügy (fogy a devizatartalék! ), a belügy (itt a maffia, és elszabadult a szervezett bűnözés!), ezt hirdeti az ellenzéki vezér (veszélyben a privatizáció!), ezt a kisebbségi honatya, érdekes, ő kolapszot mond, s hogy elszabadult a nyelvtörvény, kollapszussal fenyeget a volt csendes disszidens (kihunyt az átvilágítás!), továbbá a lipótvári csillagbörtön lakója (nincs [elnöki] kegyelem!) és a csődbe jutott vállalkozó (megfojtotta az adótörvény!), skandálják a nyugdíjasok (nekünk is jusson, ne csak a képviselőidnek!), és így tovább. A kollapszusok lehetőségeinek lángjai lidércfényként lobognak körülöttünk! Rémes álmot láttam. Nagy űr vett körül, ilyen lehet 3 Semmi-országa, csak sokmilliónyi apró fények, illó törpelángok pislákoltak a lapos térségben, de nem világítottak, ám a magasban, a neonfényektől is vakítóbban, végzetes égi jelként, a nyájas telihold helyén izzó felirat, mint a legfőbb, földöntúli hatalom szimbóluma: KOLLAPSZUS. Jól megcsinálta a Nagy Politikus, biztosan ő szereltette oda fel, mint államjelet! Régi álomfejtő könyvekben és a Csízióban nem találtam álmom megfejtését, megvettem hát Nosztradamusz nagykönyvét, most tanulmányozom. Vigyázzatok az álmainkra, politikus urak! Kíméljetek a rossz álmoktól! Csak lassan a testtel miniszterek és pártvezérek, képviselők és szóvivők! Csínján a szavakkal kormánypártiak és ellenzékiek, párthűek és függetlenek, szőkék és barnák, kicsik és nagyok! A polgár idegei sincsenek vasból! Ő sem ma jött le a falvédőről! Tudja ő jól: több nap, mint kolbász! Madáchot is olvasta: kevés a fóka és sok az ember! Mondjatok már egyebet is, hé! Ha csak a kollapszust emlegetitek és szemrehányóan vagy fenyegetően néztek ránk, könnyen megtörténhet, hogy a polgárban „a szervezetnek vérkeringési zavarok vagy a nemes szervek (pl. szív - D.Gy.), okozta rohamokban fellépő, súlyos zavara, hirtelen leromlása; összeroppanás" következik be. A tragédiát megelőzendő, ajánlok egy megoldást! Vonjuk ki a kollapszus szót a forgalomból, illetve használjuk gazdaságosan! Általánosan elterjedt, mondhatnám mai divatos használata helyett fogalmazzunk egyenes szavakkal, pontos kifejezésekkel! Hogy minek az alapján és mily értelemben tegyük, mi legyen a kérdés megoldásának „filozófiája?" A Nagy Politikus figyelmébe ajánlom a következő tényt! A szlovák nyelvű Idegen szavak szótára szerint van a kolaps szónak 2. számú magyarázata: „a feszültség egyensúlya felbomlásának következtében előálló, teljes deformáció és a sejtfalak összeronesolódása a fában". Ilyen, fafeldolgozó-ipari értelmére szűkítenénk a szó fogalmi jelentését és pontosítanánk érvényessége körét! Mindenki jól járna, a politikus, mert pontosabban fejezné ki magát, és a polgár, mert tudná, mit akar a politikus. Még rossz álmaink is elbírhatóbbak lennének, talán erdőkről álmodnánk, lehet, hogy éppen a dunai erdődről, amelyek már nincsenek!