Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-14 / 110. szám, péntek

1993. MÁJUS 14. RIPORT 6 HOL ITT AZ ÜZLET? KÉRDŐJELEK EGY SZOCIÁLIS INTÉZET KÉSZÜLŐ PRIVATIZÁCIÓJA KÖRÜL Tulajdonképpen nern kellett volna megütközni a híren. Hiszen végered­ményben nincsen abban semmi kü­lönös, ha valaki egy szociális intézet működtetésére vállalkozik. A múlt év óta törvény is kimondja, hogy szociális szolgáltatásokat jogi és fizi­kai személyek egyaránt nyújthatnak, alapíthatnak vagy bérbe vehetnek ilyen intézeteket, feltéve, ha az nem nyereségszerzés céljával történik, s hogy a szolgáltatás színvonalát leg­alább olyan szinten biztosítják, mint az állami intézetek. Szóval törvény is van rá, mégis szokatlan, s való igaz, nem is igen van rá példa. Arra már inkább, hogy kreatív szervezetek működtetnek egy-egy ilyen jellegű intézetet, bár cseh szomszédainknál már magánpanzió (nyugdíjasotthon) is létezik. De ez egy más kategória. A Rimaszombati járásban, Nagy­balog községben szellemi fogyaté­kos nők intézetét szeretné bérbe venni egy magánvállalkozó — Francišek Kurajda. A hírre többen felkapták a fejüket, s nemcsak az érintettek tették fel a kérdést: mi eb­ben az üzlet? A szellemi fogyatékos nők intéze­te 1959 óta működik Nagybalogon. Nemcsak a járás, de a kerület más vidékeiről származók is vannak lakói között. Pillanatnyilag 148 különböző korú és állapotú nő lakik az egykori Coburg-kastély falai között. Hogy milyen körülmények között, arról dr. Božena Galasová, az intézet igaz­gatónője számolt be. — A 148 lakó valósággal be van préselve ebbe az épületbe. Az előí­rások szerint 83 főre kellene csök­kenteni a létszámot, de a többieket nem tudjuk hol elhelyezni, mivel a já­rás területén ez az egyetlen ilyen in­tézet. Az épület (egy 200 éves kas­tély) mondanom sem kell, nem felel meg a célnak. 1959 óta komolyabb javításokat nem végeztek rajta, ép­pen csak kifestették, kívül-belül és korszerűsítették a villanyvezetéke­ket, de a tetőt például máig sem ja­vították meg. Ennek a hanyagság­nak köszönhetően most óriási prob­lémáink vannak, főleg a kanalizáció­val és az ivóvízzel. Néha két-három órán keresztül sem folyik a víz, s el lehet képzelni, ahol ennyi ember tar­tózkodik, köztük 60 teljesen magate­hetetlen, ez milyen problémákat okoz. Költségvetésünkből a javítá­sokra sem futja. Egy személyre 47 koronát kapunk, s abból 42 korona elmegy az étkeztetésre. A fennma­radó összeg semmire sem elég. Állí­tom, hogy Szlovákiában nincs még egy ilyen szörnyű állapotok között működő intézet. Szerintem már rég be kellett volna zárni... A helyi állapotok, s a tény ismere­tében, hogy csupán az intézet fenn­tartása évi 7 millió koronába kerül (nem beszélve az annyira esedékes javításokról), Galasová igazgatónő és a vezetése alatt dolgozó 59 alkal­mazott nem győz csodálkozni azon, hogy valaki éppen ezt az intézetet akarja bérbe venni. A csodálkozá­son túl azonban a lehetőség aggo­dalmat is váltott ki bennük. — A törvény lehetővé teszi az in­tézet bérbeadását, mi mégis egy ki­csit megijedtünk — ismeri be Gala­sová asszony. — Ötvenkilenc em­ber állásáról van szó. Amikor az ér­deklődő legutóbb itt járt, úgy nyilat­kozott, hogy nem bocsát el senkit, de az ember sohasem tudhatja. Aggodalmaik végül is nem egé­szen alaptalanok, hiszen az intézet bérletére pályázónak bizonyára megvan az elképzelése az intézet üzemeltetéséről, s alighanem már ki­szemelte a leendő munkatársait is. Az intézet alkalmazottjai ezért úgy döntöttek, hogy összefognak. Psychocharytas néven alapítanak egy kft.-t, ós ők is megpályázzák az intézet privatizációját. Hogy miként képzelik az intézet működtetését és hogy tartanák fönn, azon valójában még nem is gondolkoztak. — Állami dotáció nélkül semmi­képpen sem lennénk rá képesek, hi­szen nekünk pénzünk sincs — mondja az igazgatónő. — Magam is kíváncsi lennék, hogy Kurajda úr mi­ből fedezné az üzemeltetés költsé­geit, s egyáltalán milyen nyereséget vár ettől az intézettől, mert ezeken a szerencsétlen nőkön biztos hogy nem fog meggazdagodni. Mi humá­nus megfontolásból határoztunk úgy, hogy megpályázzuk az intézet privatizációját. Nem tudom, mi en­nek a menete, de gondolom, egy versenytárgyaláson majd eldől, ki nyeri el a bérlet jogát. Szerintem mi vagyunk az esélytelenebbek... A járási szociális hivatal vezetője JUDr. Pavel Pilarik szerint arról, hogy ki az esélyesebb, még korai lenne beszélni. Egyelőre csupán egy írásbeli kérvény érkezett hozzájuk, mégpedig a Psychocharytas kft.-é. Kurajda úrtól még semmilyen írás­beli kérvényt nem kaptak. — Volt itt kétszer is, és én részle­tesen felvilágosítottam a feltételek­ről. A járási hivatalnak kötelessége ellenőrizni, hogy vajon biztosítani tudja-e az intézet üzemeltetését. Amennyiben igen, szerződést kö­tünk, melyben rögzítjük, milyen jelle­gű szolgáltatásokat fog biztosítani, ós egy másik szerződésben megál­lapodunk az állami dotáció nagysá­gáról, ugyanis a törvény értelmében erre joga van, mégpedig a költségek nagyságának arányától függően. Az államtól kapott összeget csak az in­tézet üzemeltetésére fordíthatja, ha az illető a szociális szolgáltatások biztosítása mellett más vállalkozói tevékenységet is folytat, úgy az álla­mi dotációt elveszíti. Szóval, ha vala­ki úgy képzeli, hogy az intézeten ke­resni fog, és még az állam is dotálja, akkor téved. A járási hivatal szociá­lis osztályának jogában áll, sőt köte­lessége ellenőrizni, hogy a bérbe vett intézetben milyen a szolgáltatás színvonala, hogy a kapott állami jut­tatást milyen célokra fordítják, hogy az intézeten belül nem folytatnak-e meg nem engedett tevékenységet. Visszaélések esetében a járási hiva­tal megvonhatja az állami dotációt és a bérleti jogot is. Az intézet fenntartása rengeteg pénzbe kerül, emellett a bérlőnek a karbantartásra is kell gondolnia. A törvény szerint joga van állami tá­mogatást igényelni, de a minisztéri­um költségvetésében a nem állami szociális intézetek számára jóváha­gyott összeg a nullával egyenlő. Szóval, ha az illetőnek nincs elég pénze, inkább bele se vágjon. A törvény szerint az intézetet, annak lakóit saját hasznára semmilyen formában nem használhatja fel. Az igazat megvallva én is szeretném tudni, hogyan képzeli el ezt Kurajda úr... Üzlet vagy humánum. A választ az oly sok embert foglalkoztató kérdésre természetesen magától Kurajda úrtól szerettük volna hallani. Vele azonban minden igyekezetünk ellenére sem sikerült találkoznunk. Pedig a találgatásoknak, a rosszin­dulatú pletykáknak (mert már ilye­nek is szárnyra kaptak) csak úgy tud véget vetni, ha nyíltan elmondja elképzeléseit, ha valóban humánus célok vezetik ha valóban csupán e szerencsétlen nők helyzetén akar segíteni, úgy nincs miért szégyen­Kôzniô S. FORGON SZILVIA Méry Gábor illusztrációja A szakemberek véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a kerecsensólyom — más néven rárósólyom (Falco cherrug) volt a régi magyarok turulmadara. Ez a gyorsröptű, tanulékony, nagy testű sólyomfajta őshonos volt az ázsiai sztyeppéken, őseink nemcsak is­merhették, hanem idomíthatták is. Ez a madár­faj a Kárpát-medencében is meghonosodott. Nem valószínű, hogy a honfoglaló magyarok honosították itt meg, inkább természetes úton szaporodtt el ezen a tájékon. Az viszont tény, hogy vidékünk, így például a Gömör-Tornai Karszt volt a kerecsensólyom életterének, el­terjedtségének északnyugati határa. A múlt idő nem egészen indokolt, mert még ma is él kerecsen ezen a karsztvidéken, de csak muta­tóba. Míg a hatvanas években még nyolc pár rárósólyom „fészkelte" ezt a területet, ma már csak két sólyompár éldegél itt, s közülük az egyik néhány éve nem fészkel, azaz nem sza­porodik. Fennáll tehát a veszélye annak, hogy a kerecsensólyom rövidesen egészen eltűnik a Gömör-Tornai Karszt területéről. Éppen emiatt jutott eszébe még a nyolc­vanas évek derekán dr. Gordon Lászlónak és barátainak, hogy ha már természetesen nem szaporodik ez a rendkívül ritka sólyomfajta, akkor mesterségesen kellene „berárósítani" a karsztot. El is készült a sólyomnevelde terve­zete, de a szocialista bürokrácia hepehupáin és útvesztőin nem sikerült átevickélni vele. A 89­es fordulat után Gordon Lászlóék újra felvetet­ték az ötletet, bízván a pozitívnak hitt változá­sokban. Ám csakhama tapasztalniuk kellett, hogy a bürokrácia éppen olyan, mint azelőtt. Sőt, e vadászterűlet fölött éber „ellensólymok" őrködnek, hogy másokat kiszorítsanak onnan. Ki ül a sólyomtojásokon? Dr. Gordon László állatorvos, „karsztspecia­lista", a Gömör-Tornai Karszt flórájának és fa­unájának kiváló ismerője, a karsztvidék szerel­mese. Évekig dolgozott a karsztfelügyelőség zoológusaként, jelenleg a Pelsőci Körzeti Kör­nyezetvédelmi Hivatal elöljárója. A sólyomne­velde és madárkórház ötletére se fogható, hogy kiagyalóinak önző céljai, haszonlesés áll­nának a dolog mögött. Mindezek ismeretében meglepő a hivatalos szervek merev elutasítá­sa. Dr. Jana Budayová, az Eperjesi Állami Ter­mészetvédelmi Központ munkatársa a helyi szlovák nyelvű hetilap, a Zora Gemera március 16-i számában így ír: „Minden 1992. január 17­én kezdődött, amikor a Szlovák Karszt Tájvé­KERECSENMOSDATAS AVAGY: MIKOR LESZ LUCSKÁN SÓLYOMNEVELDE? delmi Körzet igazgatója felkért mint közpon­tunk zoológusát, vegyek részt a Rozsnyói Já ­rási Környezetvédelmi Hivatal tanácskozásán. Erre meghí vták Gordon ura t is, aki az önkéntes természetvédelmi szövetség helyi alapszer­vezetének alelnökeként volt jelen. Az ülésen megtárgyalták azt az esetet, amikor az önkén­tes természetvédők a parlagi sas fészkének őrzése közben (a parlagi sast a Vörös Könyv a kritikusan veszélyeztetett fajok közé sorolja, és a társadalmi értéke 10 000 korona) Gordon úr vezetésével kivágattak egy, a fészektől 16 m­re álló bükkfát, beavatkozván ezáltal a parlagi sas természetes életkörnyezetébe. Ebből kifo­lyólag elpusztult egy körülbelül öthetes sasfió­ka. Tettükkel durván megsértették a termé­szetvédelmi törvényt... E kihágás miatt az ön­kéntes természetvédők alapszervezete, me­lyet Gordon úr képviselt, 25 000 korona bfrsá ­got kapott... Az önkéntes természetvédők rozsnyói alapszervezetének ragadozó mada­rakkal foglalkozó részlege, annak tagjai nem ismerik a biológia alapjait, a környezetvédelmi előírásokat, a ragadozó madarak etológiáját, ezért nem garantálhatják a sólyomnevelde tervezetét." Jana Budayová hosszan sorolta a gazdasági és egyéb ellenérveket, megkérdője­lezve Gordon László szakértelmét. Gömör-Tornai Karszt is az Eperjesi Állami Természetvédelmi Központ felügyelete alá tar­tozik. Dr. Jana Budayová a Gordon Lászlóék ál­tal tervezett sólyomnevelde egyik legbuzgóbb ellenzője. Vajon valóban szakmai megfontolás­ból, vagy valami más is van a háttérben? A rozgonyi„csata" — Kelet-Szlovákiában létezik már egy só­lyomnevelde Rozgonyban, melyet a Kassai Ál­latorvosi Egyetem működtet — magyarázza dr. Gordon László a sólyomügy körülményeit. — Ezt tulajdonképpen a hadsereg finanszí­rozza. (Annak idején ugyanis a nevelde azért jött létre, hogy a sólymokat a repülőterek bioló­giai védelmére használják. A végén olyan jól összejött a dolog, hogy a természetvédők is angazsálták magukat az ügyben, meg a nagymihályi ornitológuscsoport. Ekkor derült ki, hogy az egész neveidét feketén csinálták, ek­kor kezdtek azon gondolkodni, miképpen le­hetne a dolgot legalizálni. Én zoológusként személyesen is részt vettem a legalizáción. Minket is meghívtak, mivel a mi vidékünk érin­tett a kerecsenek ügyében. A minisztérium ek­kor kiadta az engedélyt, hogy tarthatnak sóly­mokat: vándorsólymot. De nekünk kerecse­nünk is van, és egyéb más sólyomfajok. Utóla­gosan ezekre is elintézték a minisztériumi en­gedélyt. 1991-ben legalizálták, néhány hónap múlva pedig a kerecsenekre is megkapták az engedélyt.) Hallottam, hogy Budayová asz­szony nagyon jól összejött a rozgonyi te­nyésztőkkel, és a tenyésztés finanszírozására már szereztek pénzt. Most már azt szeretnék elérni, hogy Kelet-Szlovákiában ne legyen több Hyen nevelde. Azt állítják, hogy a karszt­nak nincs is rá szüksége. Holott a karszt tájvé­delmi körzet, bioszféra-rezervátum, a kere­csen tipikus élőhelye, a Kárpát-medencében annak idején itt volt a legerősebb populációja. Ma pedig az a veszély fenyeget, hogy teljesen eltűnik erről a vidékről. — Kinek a beleegyezése kell ahhoz, hogy a karsztnak is lehessen sólyomneveidéje? — A környezetvédelmi minisztérium enge­délye kell hozzá. Mi már be is adtuk a kérvé­nyünket, de idén januárban elutasították. Én fellebbeztem a főügyészségre, ahol igazat ad­tak nekem és felszólították a minisztériumot, hogy ilyen szellemben kezelje az ügyet. — Á minisztérium mivel indokolta az eluta­sítást? — Kikérték a Gömör-Torna Karszt Tájvé­delmi Körzet Felügyelőségének a véleményét (ahol én is dolgoztam annak idején), kérték Eperjesről, az önkéntes természetvédelmisek központi bizottságától, Pozsonyból és a járási környezetvédelmi hivataltól. A mi járásunkból pozitívan véleményezték a tervezetet, de a másik kettő elutasító volt. Nagyjából azokat a kifogásokat sorolták fel, melyeket Bodayová asszony írásában is említett. Sajnos, még min­dig jellemző a képlet helyi kezdeményezés, a karsztnak szüksége van rá, de Pozsony, Kas­sa és Eperjes dönt róla. Dönthessünk már végre mi, itt helyben! Azok, akik ismerik a helyi viszonyokat és szükségleteket. — Budayová asszony egyik bizonyítéka ar­ra, hogy a rozsnyói önkéntes természetvédők nem értenek a ragadozó madarakhoz, a parla­gi sasfióka elpusztítása volt... — Ez nem bizonyíték, hanem nyilvános rá ­galmazás, s az ügy végére bíróság által sze­retnék pontot tenni. Tény, hogy a parlagi sas fiókája elpusztult, éppen abban az időszak­ban, amikor a fészkét őriztük. Szervezetünk ugyanis őrszolgálatot teljesít mind a parlagi sas, mind a kerecsensólyom fészkénél. Szá ­mos példa volt ugyanis arra hogy a tojásokat illetéktelenek megdézsmálták, vagy a már ki­kelt fiókákat lopták el, hogy Nyugaton értéke­sítsék. Azt sem tagadom, hogy egy fát, messze a fészektől, amely zavarta a fészek megfigyelését, ki kellett vágni. De nem ez pe­csételte meg a sasfióka sorsát. * Lesz-e valaha is Lucskán sólyomnevelde? Mert hogy a rozsnyói önkéntes termé­szetvédőknek több más sikertelen próbálkozás után végre ebbe a Csermosnya-völgyi faluban bérbe vettek egy parcellát a sólyomnevelde és madárkórház céljaira. A morvaországi Miloticé­ből tavaly már meg is érkezett a tenyészpár. A fiatal kerecsenek jelenleg Gordon Lászlóék csa­ládi házának kertjében várnak arra, hogy meg­alapozhassák a Gömör-Tornai Karszt sólyom­szaporulatát. (Egyik ősüket egy hím kerecsent 1978-ban, a miloticei nevelde alapításakor a mi­nisztérium engedélyével éppen erről a vidékről szállították Morvaországba. Született egy egyezség, hogy ha sikeres lesz a tenyésztés, a karsztnak is vissza tudnak adni belőlük. A mor­vák az önkéntes természetvédőknek, azaz Gor­don Lászlóéknak adták a tenyészpárt, mert ők tervezték a nevelde megépítését.) A hivatalos szervek különféle akadályokat gördítettek a ter­vezet megvalósítása elé, így a nevelde és ma­dárkórház építése még nem kezdődhetett el. Közben pedig a kerecsen a karsztvidéken szép lassan kipusztul. Kllnko Róbert * * * Mivel valóban nemes célról van szó, közzé­tesszük a rozsnyói önkéntes természetvédők által a sólyomnevelde és madárkóház céljaira létrehozott bankszámla számát: SŠS Rožňava — 60744—589/0900, hogy aki támogatni kí­vánja a kezdeményezést, az meglehesse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom