Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-14 / 110. szám, péntek

1993. MÁJUS 14. RIPORT 6 HOL ITT AZ ÜZLET? KÉRDŐJELEK EGY SZOCIÁLIS INTÉZET KÉSZÜLŐ PRIVATIZÁCIÓJA KÖRÜL Tulajdonképpen nern kellett volna megütközni a híren. Hiszen végeredményben nincsen abban semmi különös, ha valaki egy szociális intézet működtetésére vállalkozik. A múlt év óta törvény is kimondja, hogy szociális szolgáltatásokat jogi és fizikai személyek egyaránt nyújthatnak, alapíthatnak vagy bérbe vehetnek ilyen intézeteket, feltéve, ha az nem nyereségszerzés céljával történik, s hogy a szolgáltatás színvonalát legalább olyan szinten biztosítják, mint az állami intézetek. Szóval törvény is van rá, mégis szokatlan, s való igaz, nem is igen van rá példa. Arra már inkább, hogy kreatív szervezetek működtetnek egy-egy ilyen jellegű intézetet, bár cseh szomszédainknál már magánpanzió (nyugdíjasotthon) is létezik. De ez egy más kategória. A Rimaszombati járásban, Nagybalog községben szellemi fogyatékos nők intézetét szeretné bérbe venni egy magánvállalkozó — Francišek Kurajda. A hírre többen felkapták a fejüket, s nemcsak az érintettek tették fel a kérdést: mi ebben az üzlet? A szellemi fogyatékos nők intézete 1959 óta működik Nagybalogon. Nemcsak a járás, de a kerület más vidékeiről származók is vannak lakói között. Pillanatnyilag 148 különböző korú és állapotú nő lakik az egykori Coburg-kastély falai között. Hogy milyen körülmények között, arról dr. Božena Galasová, az intézet igazgatónője számolt be. — A 148 lakó valósággal be van préselve ebbe az épületbe. Az előírások szerint 83 főre kellene csökkenteni a létszámot, de a többieket nem tudjuk hol elhelyezni, mivel a járás területén ez az egyetlen ilyen intézet. Az épület (egy 200 éves kastély) mondanom sem kell, nem felel meg a célnak. 1959 óta komolyabb javításokat nem végeztek rajta, éppen csak kifestették, kívül-belül és korszerűsítették a villanyvezetékeket, de a tetőt például máig sem javították meg. Ennek a hanyagságnak köszönhetően most óriási problémáink vannak, főleg a kanalizációval és az ivóvízzel. Néha két-három órán keresztül sem folyik a víz, s el lehet képzelni, ahol ennyi ember tartózkodik, köztük 60 teljesen magatehetetlen, ez milyen problémákat okoz. Költségvetésünkből a javításokra sem futja. Egy személyre 47 koronát kapunk, s abból 42 korona elmegy az étkeztetésre. A fennmaradó összeg semmire sem elég. Állítom, hogy Szlovákiában nincs még egy ilyen szörnyű állapotok között működő intézet. Szerintem már rég be kellett volna zárni... A helyi állapotok, s a tény ismeretében, hogy csupán az intézet fenntartása évi 7 millió koronába kerül (nem beszélve az annyira esedékes javításokról), Galasová igazgatónő és a vezetése alatt dolgozó 59 alkalmazott nem győz csodálkozni azon, hogy valaki éppen ezt az intézetet akarja bérbe venni. A csodálkozáson túl azonban a lehetőség aggodalmat is váltott ki bennük. — A törvény lehetővé teszi az intézet bérbeadását, mi mégis egy kicsit megijedtünk — ismeri be Galasová asszony. — Ötvenkilenc ember állásáról van szó. Amikor az érdeklődő legutóbb itt járt, úgy nyilatkozott, hogy nem bocsát el senkit, de az ember sohasem tudhatja. Aggodalmaik végül is nem egészen alaptalanok, hiszen az intézet bérletére pályázónak bizonyára megvan az elképzelése az intézet üzemeltetéséről, s alighanem már kiszemelte a leendő munkatársait is. Az intézet alkalmazottjai ezért úgy döntöttek, hogy összefognak. Psychocharytas néven alapítanak egy kft.-t, ós ők is megpályázzák az intézet privatizációját. Hogy miként képzelik az intézet működtetését és hogy tartanák fönn, azon valójában még nem is gondolkoztak. — Állami dotáció nélkül semmiképpen sem lennénk rá képesek, hiszen nekünk pénzünk sincs — mondja az igazgatónő. — Magam is kíváncsi lennék, hogy Kurajda úr miből fedezné az üzemeltetés költségeit, s egyáltalán milyen nyereséget vár ettől az intézettől, mert ezeken a szerencsétlen nőkön biztos hogy nem fog meggazdagodni. Mi humánus megfontolásból határoztunk úgy, hogy megpályázzuk az intézet privatizációját. Nem tudom, mi ennek a menete, de gondolom, egy versenytárgyaláson majd eldől, ki nyeri el a bérlet jogát. Szerintem mi vagyunk az esélytelenebbek... A járási szociális hivatal vezetője JUDr. Pavel Pilarik szerint arról, hogy ki az esélyesebb, még korai lenne beszélni. Egyelőre csupán egy írásbeli kérvény érkezett hozzájuk, mégpedig a Psychocharytas kft.-é. Kurajda úrtól még semmilyen írásbeli kérvényt nem kaptak. — Volt itt kétszer is, és én részletesen felvilágosítottam a feltételekről. A járási hivatalnak kötelessége ellenőrizni, hogy vajon biztosítani tudja-e az intézet üzemeltetését. Amennyiben igen, szerződést kötünk, melyben rögzítjük, milyen jellegű szolgáltatásokat fog biztosítani, ós egy másik szerződésben megállapodunk az állami dotáció nagyságáról, ugyanis a törvény értelmében erre joga van, mégpedig a költségek nagyságának arányától függően. Az államtól kapott összeget csak az intézet üzemeltetésére fordíthatja, ha az illető a szociális szolgáltatások biztosítása mellett más vállalkozói tevékenységet is folytat, úgy az állami dotációt elveszíti. Szóval, ha valaki úgy képzeli, hogy az intézeten keresni fog, és még az állam is dotálja, akkor téved. A járási hivatal szociális osztályának jogában áll, sőt kötelessége ellenőrizni, hogy a bérbe vett intézetben milyen a szolgáltatás színvonala, hogy a kapott állami juttatást milyen célokra fordítják, hogy az intézeten belül nem folytatnak-e meg nem engedett tevékenységet. Visszaélések esetében a járási hivatal megvonhatja az állami dotációt és a bérleti jogot is. Az intézet fenntartása rengeteg pénzbe kerül, emellett a bérlőnek a karbantartásra is kell gondolnia. A törvény szerint joga van állami támogatást igényelni, de a minisztérium költségvetésében a nem állami szociális intézetek számára jóváhagyott összeg a nullával egyenlő. Szóval, ha az illetőnek nincs elég pénze, inkább bele se vágjon. A törvény szerint az intézetet, annak lakóit saját hasznára semmilyen formában nem használhatja fel. Az igazat megvallva én is szeretném tudni, hogyan képzeli el ezt Kurajda úr... Üzlet vagy humánum. A választ az oly sok embert foglalkoztató kérdésre természetesen magától Kurajda úrtól szerettük volna hallani. Vele azonban minden igyekezetünk ellenére sem sikerült találkoznunk. Pedig a találgatásoknak, a rosszindulatú pletykáknak (mert már ilyenek is szárnyra kaptak) csak úgy tud véget vetni, ha nyíltan elmondja elképzeléseit, ha valóban humánus célok vezetik ha valóban csupán e szerencsétlen nők helyzetén akar segíteni, úgy nincs miért szégyenKôzniô S. FORGON SZILVIA Méry Gábor illusztrációja A szakemberek véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a kerecsensólyom — más néven rárósólyom (Falco cherrug) volt a régi magyarok turulmadara. Ez a gyorsröptű, tanulékony, nagy testű sólyomfajta őshonos volt az ázsiai sztyeppéken, őseink nemcsak ismerhették, hanem idomíthatták is. Ez a madárfaj a Kárpát-medencében is meghonosodott. Nem valószínű, hogy a honfoglaló magyarok honosították itt meg, inkább természetes úton szaporodtt el ezen a tájékon. Az viszont tény, hogy vidékünk, így például a Gömör-Tornai Karszt volt a kerecsensólyom életterének, elterjedtségének északnyugati határa. A múlt idő nem egészen indokolt, mert még ma is él kerecsen ezen a karsztvidéken, de csak mutatóba. Míg a hatvanas években még nyolc pár rárósólyom „fészkelte" ezt a területet, ma már csak két sólyompár éldegél itt, s közülük az egyik néhány éve nem fészkel, azaz nem szaporodik. Fennáll tehát a veszélye annak, hogy a kerecsensólyom rövidesen egészen eltűnik a Gömör-Tornai Karszt területéről. Éppen emiatt jutott eszébe még a nyolcvanas évek derekán dr. Gordon Lászlónak és barátainak, hogy ha már természetesen nem szaporodik ez a rendkívül ritka sólyomfajta, akkor mesterségesen kellene „berárósítani" a karsztot. El is készült a sólyomnevelde tervezete, de a szocialista bürokrácia hepehupáin és útvesztőin nem sikerült átevickélni vele. A 89es fordulat után Gordon Lászlóék újra felvetették az ötletet, bízván a pozitívnak hitt változásokban. Ám csakhama tapasztalniuk kellett, hogy a bürokrácia éppen olyan, mint azelőtt. Sőt, e vadászterűlet fölött éber „ellensólymok" őrködnek, hogy másokat kiszorítsanak onnan. Ki ül a sólyomtojásokon? Dr. Gordon László állatorvos, „karsztspecialista", a Gömör-Tornai Karszt flórájának és faunájának kiváló ismerője, a karsztvidék szerelmese. Évekig dolgozott a karsztfelügyelőség zoológusaként, jelenleg a Pelsőci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal elöljárója. A sólyomnevelde és madárkórház ötletére se fogható, hogy kiagyalóinak önző céljai, haszonlesés állnának a dolog mögött. Mindezek ismeretében meglepő a hivatalos szervek merev elutasítása. Dr. Jana Budayová, az Eperjesi Állami Természetvédelmi Központ munkatársa a helyi szlovák nyelvű hetilap, a Zora Gemera március 16-i számában így ír: „Minden 1992. január 17én kezdődött, amikor a Szlovák Karszt TájvéKERECSENMOSDATAS AVAGY: MIKOR LESZ LUCSKÁN SÓLYOMNEVELDE? delmi Körzet igazgatója felkért mint központunk zoológusát, vegyek részt a Rozsnyói Já rási Környezetvédelmi Hivatal tanácskozásán. Erre meghí

vták Gordon ura t is, aki az önkéntes természetvédelmi szövetség helyi alapszervezetének alelnökeként volt jelen. Az ülésen megtárgyalták azt az esetet, amikor az önkéntes természetvédők a parlagi sas fészkének őrzése közben (a parlagi sast a Vörös Könyv a kritikusan veszélyeztetett fajok közé sorolja, és a társadalmi értéke 10 000 korona) Gordon úr vezetésével kivágattak egy, a fészektől 16 mre álló bükkfát, beavatkozván ezáltal a parlagi sas természetes életkörnyezetébe. Ebből kifolyólag elpusztult egy körülbelül öthetes sasfióka. Tettükkel durván megsértették a természetvédelmi törvényt... E kihágás miatt az önkéntes természetvédők alapszervezete, melyet Gordon úr képviselt, 25 000 korona bfrsá got kapott... Az önkéntes természetvédők rozsnyói alapszervezetének ragadozó madarakkal foglalkozó részlege, annak tagjai nem ismerik a biológia alapjait, a környezetvédelmi előírásokat, a ragadozó madarak etológiáját, ezért nem garantálhatják a sólyomnevelde tervezetét." Jana Budayová hosszan sorolta a gazdasági és egyéb ellenérveket, megkérdőjelezve Gordon László szakértelmét. Gömör-Tornai Karszt is az Eperjesi Állami Természetvédelmi Központ felügyelete alá tartozik. Dr. Jana Budayová a Gordon Lászlóék által tervezett sólyomnevelde egyik legbuzgóbb ellenzője. Vajon valóban szakmai megfontolásból, vagy valami más is van a háttérben? A rozgonyi„csata" — Kelet-Szlovákiában létezik már egy sólyomnevelde Rozgonyban, melyet a Kassai Állatorvosi Egyetem működtet — magyarázza dr. Gordon László a sólyomügy körülményeit. — Ezt tulajdonképpen a hadsereg finanszírozza. (Annak idején ugyanis a nevelde azért jött létre, hogy a sólymokat a repülőterek biológiai védelmére használják. A végén olyan jól összejött a dolog, hogy a természetvédők is angazsálták magukat az ügyben, meg a nagymihályi ornitológuscsoport. Ekkor derült ki, hogy az egész neveidét feketén csinálták, ekkor kezdtek azon gondolkodni, miképpen lehetne a dolgot legalizálni. Én zoológusként személyesen is részt vettem a legalizáción. Minket is meghívtak, mivel a mi vidékünk érintett a kerecsenek ügyében. A minisztérium ekkor kiadta az engedélyt, hogy tarthatnak sólymokat: vándorsólymot. De nekünk kerecsenünk is van, és egyéb más sólyomfajok. Utólagosan ezekre is elintézték a minisztériumi engedélyt. 1991-ben legalizálták, néhány hónap múlva pedig a kerecsenekre is megkapták az engedélyt.) Hallottam, hogy Budayová aszszony nagyon jól összejött a rozgonyi tenyésztőkkel, és a tenyésztés finanszírozására már szereztek pénzt. Most már azt szeretnék elérni, hogy Kelet-Szlovákiában ne legyen több Hyen nevelde. Azt állítják, hogy a karsztnak nincs is rá szüksége. Holott a karszt tájvédelmi körzet, bioszféra-rezervátum, a kerecsen tipikus élőhelye, a Kárpát-medencében annak idején itt volt a legerősebb populációja. Ma pedig az a veszély fenyeget, hogy teljesen eltűnik erről a vidékről. — Kinek a beleegyezése kell ahhoz, hogy a karsztnak is lehessen sólyomneveidéje? — A környezetvédelmi minisztérium engedélye kell hozzá. Mi már be is adtuk a kérvényünket, de idén januárban elutasították. Én fellebbeztem a főügyészségre, ahol igazat adtak nekem és felszólították a minisztériumot, hogy ilyen szellemben kezelje az ügyet. — Á minisztérium mivel indokolta az elutasítást? — Kikérték a Gömör-Torna Karszt Tájvédelmi Körzet Felügyelőségének a véleményét (ahol én is dolgoztam annak idején), kérték Eperjesről, az önkéntes természetvédelmisek központi bizottságától, Pozsonyból és a járási környezetvédelmi hivataltól. A mi járásunkból pozitívan véleményezték a tervezetet, de a másik kettő elutasító volt. Nagyjából azokat a kifogásokat sorolták fel, melyeket Bodayová asszony írásában is említett. Sajnos, még mindig jellemző a képlet helyi kezdeményezés, a karsztnak szüksége van rá, de Pozsony, Kassa és Eperjes dönt róla. Dönthessünk már végre mi, itt helyben! Azok, akik ismerik a helyi viszonyokat és szükségleteket. — Budayová asszony egyik bizonyítéka arra, hogy a rozsnyói önkéntes természetvédők nem értenek a ragadozó madarakhoz, a parlagi sasfióka elpusztítása volt... — Ez nem bizonyíték, hanem nyilvános rá galmazás, s az ügy végére bíróság által szeretnék pontot tenni. Tény, hogy a parlagi sas fiókája elpusztult, éppen abban az időszakban, amikor a fészkét őriztük. Szervezetünk ugyanis őrszolgálatot teljesít mind a parlagi sas, mind a kerecsensólyom fészkénél. Szá mos példa volt ugyanis arra hogy a tojásokat illetéktelenek megdézsmálták, vagy a már kikelt fiókákat lopták el, hogy Nyugaton értékesítsék. Azt sem tagadom, hogy egy fát, messze a fészektől, amely zavarta a fészek megfigyelését, ki kellett vágni. De nem ez pecsételte meg a sasfióka sorsát. * Lesz-e valaha is Lucskán sólyomnevelde? Mert hogy a rozsnyói önkéntes természetvédőknek több más sikertelen próbálkozás után végre ebbe a Csermosnya-völgyi faluban bérbe vettek egy parcellát a sólyomnevelde és madárkórház céljaira. A morvaországi Miloticéből tavaly már meg is érkezett a tenyészpár. A fiatal kerecsenek jelenleg Gordon Lászlóék családi házának kertjében várnak arra, hogy megalapozhassák a Gömör-Tornai Karszt sólyomszaporulatát. (Egyik ősüket egy hím kerecsent 1978-ban, a miloticei nevelde alapításakor a minisztérium engedélyével éppen erről a vidékről szállították Morvaországba. Született egy egyezség, hogy ha sikeres lesz a tenyésztés, a karsztnak is vissza tudnak adni belőlük. A morvák az önkéntes természetvédőknek, azaz Gordon Lászlóéknak adták a tenyészpárt, mert ők tervezték a nevelde megépítését.) A hivatalos szervek különféle akadályokat gördítettek a tervezet megvalósítása elé, így a nevelde és madárkórház építése még nem kezdődhetett el. Közben pedig a kerecsen a karsztvidéken szép lassan kipusztul. Kllnko Róbert * * * Mivel valóban nemes célról van szó, közzétesszük a rozsnyói önkéntes természetvédők által a sólyomnevelde és madárkóház céljaira létrehozott bankszámla számát: SŠS Rožňava — 60744—589/0900, hogy aki támogatni kívánja a kezdeményezést, az meglehesse.