Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-09 / 83. szám, péntek

5 B KALEIDOSZKÓP I ÚJSZÓ* 1993. ÁPRILIS 9. FEL KELL SZÁMOLNI A HAZUGSÁGOK VILÁGÁT (Folytatás az 1. oldalról) - Hogy élte meg ezt a pökdösést? - Voltak pillanataim, amikor ingerülten. De azután leküzdöttem magamban az indulatot, nehogy én is a gonoszság, a harag szellemének hatása alá kerüljek. - Ez lenne hát az a dilemma, amely 1993 húsvétján a leginkább foglalkoztatja? - Őszintén srólva, elsősorban Szlovákiáért, e fiatalka köztársaság jövőjéért aggódom. Rengeteget tűnődöm azon, miben vétett az 1989 novembere után színre lépett politikai garnitúra, hogy a második szabad s valóban demokratikus választások után egy stílustalan és politikai kultúra nélküli kormányzat kerülhetett Szlovákia élére. Sokat töprengek azon is, vajon hol és miben hibáztunk, hogy mostanában a kereszténységtől és a toleranciától, tehát az ősi szlovák mentalitástól idegen megnyilvánulások diktálják a hétköznapok hangulatát. Ráadásul kérdéses, hogy egyáltalában kezelhető marad-e a helyzet, hiszen 1993 januárja óta Szlovákia nemcsak gazdaságilag, hanem lelkiekben és politikai kultúra tekintetében is rossz irányba sodródik. Legfőbb dilemmáim egyike pedig az, hogy miért is mételyezte meg Szlovákiát a nacionalizmus ördöge?! - Talán 1989 novembere is csupán illúzió volt? - - Ki tudja... A kommunistákból és a közülük verbuválódott vezetői rétegből akkor szinte mindenki kiábrándult, de ez nem változtatta meg kellőképpen az emberek gondolkodásmódját, a társadalom alapvető reflexeit. Ez lehet az oka annak, hogy az emberekben nem a tolerancia és a demokrácia megteremtése iránti türelem, hanem a csőlátás, a nemzeti elvakultság győzedelmeskedett. Ez pedig nem más, mint maga az illúzióvesztés, az értékzavar Ma az a helyzet, hogy a kulcspozíciókban szinte kizárólag hajdani kommunisták ülnek, akik a párbeszéd helyett inkább csak a címkézésre, a dirigálásra hajlamosak; a törvényelőkészítésben pedig a központi hatalom megerősítésén fáradoznak. A hangoskodók szemrebbenés nélkül azt is nemzeti érdeknek mondják, ami távolról sem az; ugyanakkor ellenségnek titulálják azokat, akik - meggyőződésem szerint - jóval többet tettek már Szlovákiáért, mint azok, akik a mellüket döngetik. A közhivatalokban újra itt a vályúharc, lépten-nyomon ármánykodás folyik a privilegizált posztokért, s nem vagyunk híján az adminisztratív tisztogatásoknak sem. A kérdés tehát az, van-e a társadalomban annyi erkölcsi erő, hogy felismerje a zsákutcába jutás veszélyeit. Azt, hogy a jelenlegi hatalom több tekintetben is a rendszerváltás előtti politikai gyakorlat eszközeihez nyúlt vissza; s ezt egy más ideológia: a nemzet gondjai megoldásának égisze alatt tette. - Képviselő úr, nem tartja kissé lehangolónak, hogy már 1968 tavaszán sem a demokratizálódás, hanem a nemzetiségi kérdés fellángolása bizonyult elsődlegesnek? - Tény, hogy a nacionalizmus veszélye jelen van az egykori keleti blokk országaiban. Pusztán a ma már nem létező Csehszlovákia példájánál maradva nem árt tudatosítani, hogy 1968-ban a szlovákoknak eltökélt szándékuk volt ugyan a nemzeti kiteljesedés megvalósítása, a csehek viszont ebben a kérdésben már akkor is elzárkóztak az érdemi tárgyalások elöl. Most tulajdonképpen hasonló volt a helyzet. Számtalan államjogi megbeszélésünk egyikén megkérdeztem Jan Kalvodától, működőképesnek tartja-e a Belgiumban meghonosodott föderációt. Ő azt felelte, hogy nem; s én ekkor csak azt mondhattam, hogy akkor bizony sohasem fogunk megegyezni! Természetesen, ez egy pillanatig sem jelent mentséget Csehszlovákia erőszakos kettészakítására, mert Szlovákiát nagyon készületlenül érte ez az elkapkodott lépés. A Kalvoda-sztori viszont ékes példája annak, hogy régiónkban sok-sok gubanc a túlfűtött nemzeti szemléletmódban keresendő. - Szlovákiában vajon miért vannak jelentós kisebbségben azok, akik a józan ész, a tolerancia és ,,csak" az ésszerű patriotizmus hívei? - Mert manapság teljesen más a helyzet mint 1989 novemberében, amikor békés eszközökkel, de a kisebb-nagyobb városok főterein dőlt el minden. Azóta már sok minden történt, és az emberek zöme bedőlt a túlfűtött nemzeti jelszavaknak, s ki-ki eszerint adta le tavaly a voksát is. Az időközben eltelt nem egész egy esztendő pedig kevés a gyökeres szemléletváltáshoz. Egyelőre ott tartunk, hogy a többség elbizonytalanodott, elkedvetlenedett, de rengetegen hisznek még ma is a nagyhangú kormányfő minden gondot legyűrő varázserejében. - Eszerint, legalábbis mostanában. a konzervatív szemléletmódnak sincs táptalaja Szlovákiában? - Nemigen, mert a konzervativizmus iránt fogékony elit réteg, kisebb kivételektől eltekintve, főképpen Pozsonyban összpontosul. Vidéken egészen más a helyzet, más az értékrend, mint a fővárosban. Ezért is tartom szinte jóvátehetetlen hibának Szlovákia elsietett elszakadását Csehországtól. Nekünk most arra lett volna inkább szükségünk, hogy Szlovákia gazdaságilag megerősödhessen egy új típusú föderációra épülő közös államban; s eközben megjelenjen egy józan szemléletű, a szlovákságára ugyan büszke, de nem nacionalista beállítottságú értelmiségi réteg. Sajnos, ehelyett ma az ellenségkép fabrikálása, az ujjal mutogatás jelenti a „igazi" hazafiasságot. Eközben erőteljesen háttérbe szorult az egyetemes értékekre épülő eredeti kultúra, a szlovák nemzet őszinte és századokra visszavezethető szellemisége. Az a békés kapcsolatteremtési készség, amellyel a szlovákság már ősidők óta együtt, közös régióban él a csehekkel, a lengyelekkel, a magyarokkal. Sajnos, mostanában nem ezeknek a hagyományoknak az öregbítése, hanem inkább az indulatgerjesztés folyik. Ez viszont veszélyes lehet, hiszen olykor egyetlen szikra is elegendő a tűzvészhez. - Mikloško úr, ön mélyen hívő lélek, a kommunista rendszerben • a tiltott katolikus egyház egyik fő alakja és ebből eredően az 1988 márciusának nagypéntekén rendezett gyertyás tüntetés talán legtöbb kockázatot vállaló szervezője volt. Most nem erről az emlékezetes ellenzéki megmozdulásról szeretnék beszélgetni, hanem arról szeretném a véleményét hallani: vajon hová tűnt ugyanez a civil kurázsi, ugyanez a józan bátorság az emberekből? Most „csak" a hangjukat, a véleményüket kellene hallatniuk, mig azon az emlékezetes pozsonyi március 25-én a rózsafüzérrel és égő gyertyákkal imádkozó tömegnek a fékevesztett dühvel támadó rendörséggel kellett szembenéznie... - Számomra is fogas kérdés, hogy hová lett az emberekből a józanabb gondolkodásmód, illetve az erre épülő kiállás bátorsága. A magyarázatot csakis abban vélem látni, hogy a szabadság érzete sokakat mássá, könnyelműbbé tesz. Azon az ominózus nagypénteken engem ugyan már korán reggel őrizetbe vett a rendőrség, de például Peter Kresánektől, Pozsony jelenlegi főpolgármesterétől úgy tudom, hogy másnap egészen más hangulata volt a városnak. Mintha ez a város - a rendőrakciót a Carlton ablakából figyelő pezlárok, šlapkák, válekok, pavolkováčok minden igyekezete ellenére - megjárta volna a saját húsvéti keresztútját. Ennek a tüntetésnek akkoriban nagy visszhangja és még nagyobb jelentősége volt, és a másfél esztendővel későbbi rendszerváltás egyik előjelének is tekinthető. Az 1989 novemberében született esély ma sincs még veszve, úgy tűnik azonban, hogy ideig-óráig irányt tévesztettünk. -Nem játszott szerepet ebben az is, hogy Szlovákiában az egyház inkább a nemzeti erők Prikier László felvétele pártját fogta? Ékes példája volt ennek éppen a függetlenségi nyilatkozat elfogadásának napja, amikor ön elótt az emberek köptek egyet az utcán, a templomban viszont a püspökségek kötelező harangzúgást rendeltek el! - Hazudnék, ha tagadnám, hogy így volt; bár a papság manapság távolról sincs valóban tömeges hatással az emberekre. Az egyház magatartása egyébként nem közömbös a Kereszténydemokrata Mozgalom számára, de mindez nem befolyásol bennünket saját politikai célkitűzéseink követésében. Úgy tűnik, az idö bennünket igazol, hiszen mind a szlovák kormány, mind személyesen a miniszterelnök Szlovákia első negyedévének önállósága után már-már patthelyzetben van. Nem nehéz kitalálni a játszma végét sem; a kérdés pusztán az, hogy az állampárti időkre emlékeztető politizálásnak tisztes vereség, vagy egyszerűen susztermatt lesz-e a vége... Persze, a valóságban mindennek a fele sem tréfa! -Ebben a helyzetben vajon mi a keresztény beállítottságú pártok feladata? - Az őszinteség. És a megfelelő értékrend felmutatása. Ez utóbbit én a tolerancia egyik természetes kiindulópontjának tartom. Felekezeti vagy nemzetiségi tekintetben egyaránt. Számomra a tolerancia és az őszinteség olyan belső parancs, mint az Isten és az ember előtti felelősség tudatosítása. - Kettőnk társalgásában akaratlanul is eluralkodott a politikum. Keveset szóltunk egyelőre arról, ön milyen érzéssel figyelte évtizedeken át, hogy egy olyan világ alakult ki, ahol a hivatalos rend tagadja Istent és türelmetlen a hívőkkel szemben?... -Gondolom, nincs szükség bizonygatásra, hiszen mind Szlovákiában, mind a volt keleti blokk többi országában milliók élnek még, akik átélték, hogy a hívó ember osztályidegennek minősült. Engem inkább az szomorított el, hogy a szlovákiai ipapság körében is akadtak jó néhányan akik karrier és egyéb emberi szempontok miatt nem az egyház egységét, hanem megosztottságát siettették. Történt ez annak ellenére, hogy látniuk kellett: a sztálini indíttatású szocialista államhatalom a legprimitívebb módon támadta az egyházat, az istenhitet, a vallást. A fiatalok vallásos hitét elvették, a szülőket megfélemlítették; a hivatalos ideológia viszont semmit sem adott ahelyett, amit elrabolt az élet hazugságaira nevelt gyermekektől. Nálunk két nemzedék is úgy nőtt fel, hogy szellemileg pallérozott erkölcsi tartás helyett üres jelszavakat, primitív érveket kapott. Évtizedeken át a hitre épülő morál öncsonkításnak lehettünk a tanúi. - A kommunista rendszer bukása igazolja, hogy elűzni előzhetők a múlt árnyképei; de vajon pótolhatók-e az általa okozott veszteségek? - A keresztény hit nem mennyiségi kérdés. Az egyház szerepét nem lehet statisztikákkal jellemezni. Krisztus nem azt ígérte meg egyházának, hogy az minden helyen és mindig virágozni fog. Azt viszont megmondta: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Meggyőződésem - és erre éppen a pozsonyi gyertyás tüntetés a kiváló példa -, hogy az ötvenes-hatvanas évek működése az egyház meggyőződéses hívei számára a belső erősítést jelentette. Éppen a hit adott sokaknak erőt, hogy szélesebb horizontban vizsgálják az akkori jelent. És bár új társadalmi körülmények között, de ilyesmire van szükség most is. Nemcsak napi politizálással, hanem a köz ügyeit szem előtt tartó magatartással. Az elkötelezett keresztény segíti a gyengéket, a veszélyeztetetteket, síkraszáll a családi élet tisztaságáért, az élet tiszteletben tartásáért, a kisebbségek jogaiért, egyszóval a szeretet kultúrájáról tesz tanúbizonyságot. -Mindez jóvátehetö-e a tudatban, az erkölcsökben? - Csak akkor, ha az emberi értékek megbecsülése, a tiszta erkölcs iránti vágy új értékrendet stabilizál. Az evangéliumi értékrendet, a hétköznapok körforgásában. - Mi lehet a kibontakozásban az egyház, illetve a kereszténydemokrata mozgalmak szerepe? - Krisztus nem politikai mozgalmak erősítésére vagy gyengítésére küldte egyházát. Ő is távol tartotta magát kora politikai feszültségeitől. De hitet ébresztett és azóta is ébreszt egyháza által. Igazi feladatunk: közéletünket átitatni az evangélium szellemével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy szemrebbenés nélkül kell felszámolni a hazugságok világát, hogy ne egy pártos szemlélet határozza meg: mi a jó és mi a rossz. Olyan emberközpontú társadalomra van szükség, ahol nem a kevesek hatalma érvényesül, ahol sokan tartoznak sokaknak felelősséggel, ahol mindez nem holmiféle számonkérőszék, hanem a lelkiismeret dolga. Ha valaki eljut annak felismeréséig, hogy hibázott, az vonuljon vissza, mivel az ország és a saját lelkiismerete, az én hitem szerint Isten előtt is felelős a tetteiért. Ellenkező esetben Münchhausen báró sorsára juthatunk, akinek a saját hajánál fogva kellett kihúznia önmagát a mocsárból... - Mikloško úr, befejezésül egy személyes, ám ha úgy tetszik, egyben nagypénteki kérdés is: mit jelent ön számára a hit? - A hit? Valamennyi értékrendem, emberi felelősségtudatom alapja. Ezért a hétköznapok hajszájában nagyon hiányzik, ha két-három napig olvasással vagy más belső elmélyüléssel nem tudok támaszt keresni Istenben. - Képviselő úr, az őszinteségét külön is értékelve köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER MEGKÉRDEZTÜK ALAKUL-E SZLOVÁK KISEBBSÉGVÉDELMI HIVATAL? Dr. Ivan Hudec független parlamenti képviselő tavaly szeptemberben a nemzeti tanácsban javaslatot terjesztett elő egy olyan kormányszerv létrehozására, amelynek feladata lenne a kapcsolatfenntartás a más országokban élő szlovák kisebbséggel, illetve annak szellemi és anyagi támogatása. Kezdeményezésének sorsáról kérdeztük a képviselőt: -Javaslatom magyarországi tapasztalataim alapján fogalmazódott meg bennem. Parlamenti küldöttség tagjaként ugyanis láthattam, hogyan működik ilyen hivatal Budapesten. Nemcsak információkat gyűjt, hanem elemzi az eredményeket, következtetéseket von le. Fontos és hasznos ez az intézmény, s úgy hiszem, Szlovákiának is nagy szüksége lenne ilyen kormányszervre, hiszen más országokban is él szlovák kisebbség. Hasonló hivatal működik például Lengyelországban és Franciaországban is. Javaslatomat írásban is a parlament elé terjesztettem. Várom, hogy történjen valami. Ivan Hudec kezdeményezését parlamentben magyar kollégái is támogatták. Érthető, hogy az anyaországnak nem csupán joga, kötelessége is a más országban élő kisebbségeinek támogatása. Elgondolkodtató azonban, hogy a szlovák parlamentben, ahol gyakran hangoztatják a nemzeti érdekek fontosságát, a jó gondolat, a határokon túl élő szlovákság felkarolásának intézményesítése nem talált kellő visszhangra, támogatásra. Pedig a honatyai nemzeti öntudatnak éppen ezen a területen kellene megnyilvánulnia, nem pedig a szlovákiai kisebbségek általános elutasításában. (mázsár) A BÉKÉÉRT ÉS AZ EMBERI JOGOKÉRT JÖVŐ SZOMBATON HÚSVÉTI BÉKEMENET Az ellentétek békés megoldásáért, az emberi jogok betartásáért, az emberi méltóságért - ezek a fő jelszavai annak a húsvéti békemenetnek, amelyet április 17-én rendez meg a Szlovákiai Unió a Békéért és az Emberi Jogokért. Erről tegnap Jozef Drozd, az inió elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit. Negyedízben kerül sor a békemenetre, ós az előző három évben megtartott rendezvényekkel szemben ezúttal nem Dévény, hanem a ligetfalusi vidámpark lesz a menet végcélja. Ezt a változást egyrészt abból a célból eszközölték, hogy a kevésbé edzett gyaloglóknak is hozzáférhetővé tegyék az eseményt, másrészt pedig, hogy kíméljék a dévényi védett területet. A menet a Hodža térről (volt Béke tér) indul délután 2 órakor és a Szlovák nemzeti felkelés terén és az öreg Duna-hídon keresztül vonul a vidámparkba, ahol 16 órakor kezdődik a rövid hivatalos műsor, amelyre a köztársasági elnököt is várják. A hivatalos rész után több Hyde parkba illő csoport alakul a helyszínen, amelyekben különböző témákról, például a jugoszláviai helyzetről, aktuális hazai társadalmi problémákról, a munkanélküliségről, a nők helyzetéről és más témákról cserélhetnek eszmét a jelenlevők. A kitartó gyaloglók számára turistamenetet szerveznek, amely délelőtt 10 órakor indul Záhorská Bystricáról, Dévényből pedig kerékpárosok csoportja indul a vidámpark felé. Magyarországi és az ausztriai békeaktivisták is jelezték részvételi szándékukat. (gi)