Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-08 / 82. szám, csütörtök

mifélét 1993. ÁPRILIS 8. A POGRÁNYI TEMPLOM Pográny község egyike a legrégibb Zobor vidéki magyar falvaknak, Nyitragesztével ós Alsóbodokkal mintegy háromszöget alkotva őrzi népi hagyományaikat és anyanyelvüket. Érdekes módon a pogrányi nyelvjárás eltér a zoboraljai jellegzetes palócos nyelvjárástól, közelebb áll a köznyelvhez, különösen a magánhangzók kiejtése más, mint a fent jelzett nyelvjárásé. Pográny neve először 1075-ben merül fel az okiratokban, amikor I. Géza királyunk jogot adott a pogrányi, hajdan híres Benedek-rendi apátság létrehozására. A krónikák szerint a rend templomát és monostorát azonos időben építették a Garam menti, garamszentbenedeki egykorú templommal és monostorral. De a pogrányi mindig a Garam melléki Benedeki apátság főhatósága alá tartozott, azaz fiókmonostor volt. Az I. Géza által adományozott kápolnatemplomot Szent Márton tiszteletére szentelték fel. Az idők folyamán a templomot többször is átépítették, a román stílusú templomból gótikus szerkezetű lett, mígnem mai formájában barokk, 1723 óta. A krónikák szerint az apát közvetlenül a templom mellett lakott és a plébánia udvarán állott az egykori monostor is, amelynek utolsó maradványait 1825-ben távolították el - Dvorszky Ferenc plébános működése alatt - a templomkertből, s igy a kolostor alapjainak is nyoma veszett. A néphagyomány szerint a templomnak egykoron két tornya volt, amire bizonyíték nincsen. Most csak egy tornya van. Ám a templom szentélye mindenképp régibb a hajónál, de a gyakori felújítások eltüntették a régi korok emlékeit. Úgy kétszáz esztendővel ezelőtt, a hajóval és tornyával megnagyobbított templom védőszentjét „Mindenszentre" változtatták. Pográny egykori plébánosa, Palkovics János - 1791-től 1829-ig működött a faluban - sokat tett a templomért. A szentélye fennállását, azaz 800 éves évfordulóját 1875. május 3-án Spányik József plébános úr működése alatt ünnepelték. A kilencszázadik évforduló ünnepségeiről nem tudunk, ám akkoriban (1975) aligha lehetett magyar történelmi vonatkozású „egyházi" ünnepség megrendezésére gondolni. Pográny jelenlegi lelkipásztora, plébánosa Bálint atya, aki a gesztei és bodoki hívekről is gondoskodik. Pogrányról szólva feltétlenül meg kell említenünk, hogy van alapiskolája, de aggasztó a helyzet, mivel a magyar első osztályba tíz szülő íratta be gyermekét. Szomorú rágondolni, mi lesz öt-tiz esztendő múlva. Az 1991-es népszámláláskor 1129-en laktak a faluban, ebből 771 fő (68,23%) vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A nyitrai magyar író

;Dallos István vetette papírra egykoron: „A hosszú alvás megdermeszti a magyar szellemet és a dermedtség után az elmúlás következne, mely nem válna dicsőségére sem az egyetemes magyar szellemiségnek, sem pedig kisebbségi magyar sorsunk irányítóinak". Az intelmek óva jussanak eszünkbe! MOTESIKY ÁRPÁD A

zsidó főpapok és a templomőrség vezetői örültek Júdás árulásának. Szerették volna Jézust már isz. u. 32-ben elfogni, de nem merték, mert féltek a néptől (Lukács, 19:48). Ezért a törvényes eljáráshoz folyamodtak: megfigyelés alá vették, s kérdésekkel politikailag és vallásilag egyszerre provokálták. Azután nevetségessé akarták tenni, de ez sem sikerült, és végül kérdezni sem merték (Lukács, 20:27skk). Tanácstalanok voltak, mert közeledett a páska ünnepe, gyülekezett a nép Jeruzsálembe és szívesen hallgatták őt. Ekkor jelent meg Júdás és felajánlotta: kiszolgáltatja Jézust. Pénzt ígérnek, és Júdás ünnepélyesen vállalja a feltételt: a nép tudtán kívül intézi el az ügyet. A történészek Júdás tettének rugóit abban vélték megtalálni, hogy az ,,/skáriótes" melléknév - amelyet személyének meghatározásául többször leirt az evangélium - azt sejteti: a zelóták szélsőséges csoportjához, a szikáriusokhoz tartozott és csalódott Jézusban. A Júdás-különítmény rendezetlen csoporttal jön a Getsemáne-kertbe, ahol Jézus tanítványaival tartózkodott, így nem keltette a hivatalos küldetés benyomását. Szándékosan úgy rendezték meg elfogatását, mintha titkosan bujkáló tévtanitó, illetve lázító zélóta vezér lett volna. A zsidó törvénykezés ügyrendje szerint a tévtanítót két előzetes fórum előtt kellett kihallgatni s csak azután döntött ügyében a legfőbb egyházi hatóság: a Nagytanács. Erre a csütörtökről péntekre virradó éjszakán már nem volt idö. De egy előzetes kihallgatáson mégis keresztülment Jézus. A főpapi kar legidősebb tagja: Annás elé vezették. A rabbinista tradíció szerint ebben az időben a Nagytanács (Szinédrium) üléseit Annás főpap vásárcsarnokában tartották, amely az Olajfák hegyén volt, és nem lehetett távol Jézus elfogatásának helyétől. Annás a tanítványai és tanításának tartalma felől faggatja Jézust (János, 18-19). Abban az időben ugyanis jó néhány titkos társaság működött Palesztinában, megvoltak a maguk titkos tanai, célkitűzései. Jézus elhárította a gyanúsítást. Illegális vallásos mozgalmat nem szervezett - mondja határozottan. A vád esélyei ezekben a percekben erősen lecsökkentek: Jézust ezen az alapon nem lehetett elítélni. Annástól a Nagytanács elé került Jézus, továbbra is megkötözött kezekkel. A Nagytanács elnökét, egyben Annás vejét, Józsefnek hivták. A köztudatban Kajafás néven ismert. A Kajafás nem személynév, hanem tisztséget jelölő kifejezés, amely ezt jelenti: főügyész, föinkvizítor. József Jézus perében valóban megmutatta, hogy nem érdemtelenül viseli a címet. Az egyházi per mindvégig az érvényes perrendtartás szerint folyt, ... merül fel kimondva vagy eltitkoltan sok húsvétot ünneplőben a gondolat. Úgy érezzük, a modern (?) materialista világnézet szüleménye ezen elmélkedési mód, vagy éppenséggel a modern ember logikus gondolkodási módja magyarázza az ilyen felfogást. Nincs szabadulás a haláltól! - a gondolat nem materialista és még kevésbé modern. Maga a feltámadás tagadása is mítosz. A görög mitológiában Cerberus az, a holtak országának alvilági kapujánál őrködő fenevad. Mindenkit beenged a halál országába, de senkit ki nem bocsát. Van Ruler holland teológus megállapítása, hogy az ember akkor sem élhet sablonok nélkül, amikor azt mondja: a semmibe megyünk, vagy az istenség visszfényének mélységébe, vagy a nirvánába, az osztály- és állam nélküli társadalomba. Mindezen képek, sablonok, mítoszok semmivel sem logikusabbak, mint a test feltámadásában reménykedő várakozás. A tévedés egyik oka abban rejlik, hogy amíg az egyház nyilvánosan és gondosan vigyáztak arra, hogy lehetőleg alaki hibát se kövessenek el. A perrendtartás előírta, hogy a hit elhagyásának tényét legalább két szemtanúnak kell igazolnia, és hogy a terhelő tanúk vallomásainak tartalmilag - a legkisebb részletek tekintetében is - egyezniük kell. A hamis tanúzást halállal büntették. Amikor élet forgott kockán, minden tanú emlékezetébe idézték: ,,/Ve felejtsd el, oh tanú, hogy más dolog tanúbizonyságot tenni olyan perben, ahol pénzbüntetésről van szó és más dolog olyanban, ahol életről. Ha az életért folyó perben hibát követsz el. a vádlott vére és az ö magzatainak vére az idők végéig reád száll!" Igy találjuk a rabbinista iratokban. Ámde a tanúk ez irányú vallomásai nem feleltek meg a perrendtartás fentebb említett követelményeinek: ,,a bizonyságtételek nem valának megegyezők" - írja Márk evangéliumában (14:56). Kajafás nem jött zavarba. Más oldalról akarta kikezdeni Jézust. Vádemelésre alkalmasnak látszott Jézusnak a templomról és önmagáról tett kijelentése. Kajafásnak sikerült olyan tanút szereznie, aki Jézus szavait egyes szám első személyben (torzítva) így idézte: ,,Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyik nem emberi kezek müve" (Márk 14:58). Jézus szavai ebben a formában az isteni „ÉN" szót foglalták magukba, ami a zsidó teológia szerint istenkáromlásnak minősült, egyben a templom meggyalázásának a bűntettét is jelentették. A két bűntett külön-külön is elég volt halálos ítélet hozatalára. Ám a vallomások e második vádpontnál sem egyeztek szó szerint, így a per ismét holtpontra jutott. Kajafás mindaddig megőrizte a tartózkodást, amelyet a zsidó perrendtartás a Nagytanács elnöke számára előírt. Most azonban maga lép akcióba. Feláll (Márk 14:60), ami szokatlan volt, mert egyébként az elnök ülve hallgatta ki az állva védekező vádlottat. Vele együtt felállt az egész 71 tagú testület (az Izrael legfelsőbb törvényszéke 71 tagját Írástudók, farizeusok, szadduceuszabadon nem hallathatta a hangját, addig az egyházat dogmatikusnak, misztikusnak, minden logikát mellőző gondolatiság hordozójának, irracionálisnak stb. kiáltották ki. Közben igyekeztek elfeledtetni, hogy misztikum nélkül nincs élet. Maga az emberi élet is mítosz. De mi lenne, ha megtagadnánk népünk költötte meséinket, mondáinkat? Az újabb korok történelmének megközelítése az igazság feltárásának legszentebb céljával történik - és az mégiscsak részigazságokat mond. Igen, maga az emberiség történelme egyszerre igazság és misztérium. Érdemes megfigyelni, hogy a dogmatikus kommunizmus bukását követően az általa keltett misztikus kép megsemmisülése után mi maradt... Nos, amennyiben az élet ilyen irracionális eseménysor lenne, akkor mi értelme lenne hinni bármely eszmerendszernek? Végső soron ezek ugyanolyan eredményre vezető alternatívák. Esetleg rezignáltán fogadjuk az életet „ahogy esik sok és a nép vénei alkották. Határozatképességéhez legalább 23 fős jelenlétre volt szükség), mert így kívánta meg az illendőség. Kajafás Jézus közvetlen közelébe ment. Ki akarta Jézust zökkenteni nyugalmából: , .Semmit sem felelsz-é?" Jézus tudta, hogy Kajafás fenti kérdése tárgytalan, hiszen a tanúvallomások eltérő voltuk miatt nem vehetők figyelembe. A zsidó jog szerint a Nagytanácsnak a vádlottat fel kellett volna mentenie, a hamis tanúkat pedig elítélni. Ezzel Jézus egyházi pere be is fejeződött volna. Ekkor azonban Kajafás kijátssza utolsó ütőkártyáját: ,,Te valóban a Messiás, az áldott Isten fia vagy?" - kérdezi. Ez a kérdés Jézus számára a hitvallástétel kényszerét, a kijelentés óráját hozta meg. így felel hát: „ÉN VAGYOK. És meglátjátok majd az Emberfiát ülni az Isten jobbján, és eljönni az ég felhőivel" (Márk 14:62). Erre Kajafás megszaggatta alsóruháját. A törvény tiltotta a felsőruha megszaggatását, s az alsóruhánál is szabályozva volt, hogy melyik részén és milyen hoszszúságú lehet a beszakítás. A testület buzgón követte a főpap példáját. Kajafás három rövid mondatot mond: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mi a véleményetek?" (Márk 14:63). Az alsóruha megszaggatása azt jelentette: ebben a percben saját füleimmel istenkáromlást hallottam. Az elnök tehát először azt javasolja, hogy a további tanúkihallgatásoktól tekintsenek el, hiszen a vádlott a legszentebb törvényszék színe előtt - éppen most - követte el élete legnagyobb bűnét. A bírák saját fülükkel hallották a vádlott szavait, s igy valamennyien tanúk. Kajafás javaslatát egyhangúlag elfogadják. A főinkvizítor a második mondatában az „istenkáromlás" (blaszfémia) szót használja, ebben állapítja meg Jézus bűnösségét. Ezt a megállapítást is ellentmondás nélkül elfogadják. Kajafás megbízhatott embereiben. Nyugodtan tehette hát fel harmadik mondatában szavazásra a kérdést: „Mi a véleményetek?" A zsidó egyházi perrendtartás név szerinti szavazást írt elő, amelyet a szolgálati idő szerinti legifjabbnál kellett elkezdeni, s utolsónak az elnök szavazott. A válasz kivétel nélkül ez volt: „Halálbüntetéssel sújtandó. " A perrendtartás előírta: ,,Ha a vádlott kijelenti (fellebbez): Felmentésem érdekében van valami mondanivalóm! - akkor meg kellett őt hallgatni, csak szavaiban valami perdöntő jellegű mondanivalónak kell lennie." Jézus nem fellebbezett, semmit sem hozott fel a maga védelmére, s nem élt az utolsó szó jogával sem. Ezzel Jézus értelem szerint helyesnek ismerte el azt, ahogyan bírái az „ÉN VAGYOK" szavait interpretálták, magyarázták. Az „ÉN VAGYOK" (arámul: ANU HU) szavakat ugyanis annyira szentnek tartották, mint magának Istennek ótestamentumi nevét (Jahve), melyet emberfiának ki sem volt szabad ejteni. Amikor most Jézus Kajafás kérdésére ezeket a legszenúgy puffan" mentalitással? Sajnos, mostanában többnyire így vélekedünk. Családok élnek az elfásultság eme állapotában: mindent megpróbáltunk, mégse megy. Nincs értelme! Elváljunk! Ki tudja? Majd csak lesz valahogy. Vagy: annyit kínlódtam ezzel a gyerekkel, mégse megyek vele semmire! Csináljon, amit akar! Közösségek és gondozóik mondanak le az életről: kevesen vagyunk, nincs jövőnk! Nemzetek sorvadnak: nyomorgatnak bennünket, talán jobb lesz nyelvet váltani, népet cserélni. Ilyen esetekben mindig húsvét következményeinek a felismerése hiányzik. Engedtessék megkérdeznem: mire volt jó 1956 vagy a Prágai Tavasz? Elfojtották. Igen ám, de voltak továbbvivők, akiket vakbuzgóknak, veszedelmeseknek, vagy éppenséggel őrülteknek kiáltottak ki. De ők voltak azok, akiknek semmi nem volt mindegy. A hit, a remény lett a dolgok 8 mmtmmi tebb szavakat magára alkalmazza, ezzel azt mondja: ..Ahol én vagyok, ott Isten van jelen. "Kajafás érzékelte ennek a kifejezésnek mérhetetlen súlyát és a benne foglalt igény páratlanságát, s tulajdonképpen már a szavazás megkezdése előtt szavazott, amikor meghallván Jézus szájából az „ÉN VAGYOK"-ot, azonnal megszaggatta alsóruháját. Az ítélethozatal után Jézust a főpapi palota belső udvarára kísérték s lévita fegyörökkel őriztették. Ezen az udvaron várakozott időközben Péter, s ott tagadta meg Jézust háromszor. A fegyőrök a várakozás hosszú órái alatt a törvények által megengedett mértéken messze felül gyötörték Jézust. A bírák pedig - a jól végzett munka tudatában - megérdemelt nyugovóra tértek. Ámde a perrendtartás értelmében pénteken a kora reggeli órákban formális ülésre kellett összegyűlniük, melynek legfőbb tárgya az ítélet kihirdetése volt. Jézus újból ott állt a templomhegyen, Annás csarnokaiban, amelyeket 2 évvel ezelőtt korbácsot ragadva tisztított meg. Annás bírói székében ült. Az eljárás igen rövid volt. Ismét név szerint szavaztak. A szavazatuk kivétel nélkül egy szóból állt: „Lammáveth" (Halálra). A bíróság tagjainak ugyan joguk lett volna arra, hogy előző szavazatukat visszavonják, de egyikük sem élt ezzel a jogával, hiszen Jézus nem is fellebbezett. Ezután elővezették Jézust és megtörtént az ítélethirdetés: Egész Izráel Legfelső Egyházi Törvényszéke a hamis prófétát, a Názárethi Jézust, Isten nevében egyhangúlag halálra Ítélte. Milyen alapelvek, motívumok vezethették Jézus bíráit? Csak a legfontosabbakat soroljuk fel, az akkori eretnek törvényekből idézve: 1. A hitehagyott kivégzése Isten nagyobb dicsőségére történik. 2. A nép megrontójának meg kell halnia, nehogy a rontás szélesebb körökre terjedjen. 3. A gonosz embert meg kell semmisíteni, hogy igy Isten haragja eltávozzon a népről. 4. Az istenkáromló kivégzése mind neki magának, mind a népnek javára szolgál. 5. Még egy ártatlan ember kivégzése is hasznos lehet a jogrend fenntartása és Isten népének üdve szempontjából. 6. A Nagytanács elnökének kivételes esetekben joga van arra, hogy az ügy lebonyolítását lassító törvényeken túltegye magát, hogy a hitehagyásnak gyorsan és gyökeresen végét lehessen vetni. Ezt az eljárást „az óra parancsa" szerint lefolytatott eljárásnak nevezték. Megvolt tehát az ítélet, ámde még két nehéz kérdést kellett Kajafásnak megoldania: kitűzni a kivégzés időpontját, továbbá jóváhagyatni a halálos ítéletet a római helytartóval, Pontius Pilátussal, s annak végrehajtására katonákat kirendeltetni vele. Pénteken keresztre feszítették Jézust a Golgotán. Keresztje az emberiség történelmének a CSODÁJÁVÁ lett. Kétezer év óta százezrek és milliók ennek a KERESZTNEK a fényözönében találták meg életüket, békességüket és emberlétük távlatát. NAGY LAJOS, ref. lelkész valósága: még nincs itt, de már elő van készítve; eljön, csak ki kell várni, s fel kell készülni a fogadására. Krisztus megfeszítését követően a tanítványok kiábrándultak, csakis a Feltámadottba vetett hit tudta őket mozgósítani és elindítani a holnap felé. Kérdem én: ha diák, család, közösség, nemzet a nagypénteki kiábrándultság hangulatában van és marad, kitől várja el helyzetének megváltoztatását, ha javulásában ő maga sem hisz? Meghátrálni vagy megpróbálni felmutatni a fejlődőképességet, rugalmasságot, mint feltáratlan erőforrást - jelenti elmúlni, vagy megelevenedni. ,, Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy mi egész életünkben és halálunkban állandóan felébresztetünk és feltámasztatunk. Ez a keresztyén létforma: felkelni kiábrándultságunkból, lelki erőtlenségünkből, kétségbeesésünkből! Felkelni a halálból! Felkelni a világ és az élet kedvéért és nekilátni! Felkelni a bánatból az örömre! A Szentlélek munkája nélkül ebből semmi sem lesz." (Van Ruler) PÁSZTORI ATTILA, Léva NEM HISZEK A TEST FELTÁMADÁSÁBAN JÉZUS EGYHÁZI PERE