Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-06 / 80. szám, kedd

VASÚT-KÖDBEVESZŐ TÁVLATOK Az önállósulás utáni első hónapban (idén januárban) a vasutak vesztesége meghaladta a 370 millió koronát. Ilyen ütemben az évi ráfizetés elérheti a 4 milliárd koronát. (5. oldal) FÜGGETLEN NAPILAP Kedd, 1993. április 6. Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 80. szám A PARTNEREK EGYMÁSRA TALÁLNAK Már a tavaszi galántai vásáron bemutatkoztak a győri vállalkozók. Ennek nyomán gyorsan felszínre került, hogy a közvetlen értékesítési formának csak hosszú távon van létjogosultsága, mert a vám- és devizaszabályok mindkét részről eléggé kötöttek. (7. oldal) II EGYÜTT A „NAGY HÁRMAS Michal Kováč köztársasági el­nök, Ivan Gašparovič, a parlament elnöke és Vladimír Mečiar kor­mányfő tegnap a szlovák parlament épületében találkoztak, hogy megvi­tassák a Magyarországra utazó szlovák parlamenti delegáció által felvetendő kérdéseket. Megbeszélé­sükön egyúttal szó esett a képvise­lők fizetését szabályozó törvényről is, amelyet a köztársasági elnök újabb megvitatásra visszautalt a parlamentbe. Az elképzelések szerint a „nagy hármas" találkozóit a jövőben állan­dósítani kívánják. Munkaértekezle­teikre általában a hét elején kerül majd sor. HOLNAPI SZÁMUNKBAN • NAGYOBB KÖVETELMÉNYEK, BARÁTSÁGOSABB TANÁ­ROK Beszélgetés Szegeden tanuló nyit­rai diákokkal • RÉGI SZAVAK Ü J JELENTÉSEI Jakab István írása • SPORT PLUSZ A SZLOVÁK KABINET RENDKÍVÜLI ÜLESE NAPIRENDEN: AZ ÖNÁLLÓSÁG FELADATAI MEČIAR NEM TART EGY BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNYTÓL (Munkatársunktól) - Több órás késéssel kezdődött a szlovák kor­mány tegnapi rendkívüli ülését követő sajtótájékoztató. A szóvivő szerint a csúszást a módfelett terjedelmes témák és a nem feszes menetrend okozta. A júliusi kormányprogram teljesítését és annak aktualizált változatát vitatták meg a miniszterek. A szövetségi állam kettéválása volt az oka a kormánydokumentum átdolgozásának. Szlovákia, mint önálló jogi szubjektum teljesen új feladatokkal szembesül, január óta er kormány új tárcákkal bővült - szö­gezte le Jaroslav Kubečka gazda­sági miniszter - s meg kell fogal­mazni az új kihívásokra adandó vá­laszokat Ľubomír Dolgoš privati­zációs miniszter ismét megemlítette, hogy a privatizációs folyamat lassú, mivel a tervezeteket szakszerűtlenül készítik elő. Nem egy tárca önké­nyesen módosítja a feltételeket, an­nak ellenére, hogy a privatizációs minisztérium egyértelműen ismer­tette a kritériumokat. Ráadásul a gazdasági bűnözés is egyre in­kább elharapódzik. Jaroslav Kubeč­ka védve területe becsületét, gyor­san hozzátette, az energetika priva­tizációja azért akadozik, mert az eredetileg tervezett holdingtársa­sággá való átalakítás a jogi tisztá­zatlanságok miatt nem kivitelezhető Nem lehetett megkerülni Bős té­máját sem. Jozef Moravčík külügy­miniszter az MTI kérdésére azt vála­szolta, hogy csupán három vitás szót kell még tisztázni a hágai aláve­tési nyilatkozatban. Mivel a per hosz­szúnak ígérkezik, minden szónak nagy jelentősége van - tette hozzá. Annak ellenére, hogy hét minisz­ter jelent meg a sajtótájékoztatón, meglehetősen kevés érdemleges in­formációt árultak el. Moravčík, Dol­goš és Kubečka leszögezte: tárcá­juknak nem kell alapvetően átdol­gozni eddigi fő feladatait, s összes­ségében tegnap csupán aktualizá­lásukra került sor. (sidó) A kormányprogram aktualizálásá­val kapcsolatos, várható bírálatokról Vladimír Mečiar kormányfő kijelen­tette, véleménye szerint a parlament kritikusan fogadja majd ezeket az anyagokat, de nem feltételezi, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen. Az elvégzett munka hatalmas mennyiségű, két­ségbe csak az vonhatja, akit csupán a gyűlölet fűt, állította a kormányfő. A kormányprogram aktualizálásá­val az elkövetkezendő három évben megvalósítandó legfontosabb lépé­seket pontosították, tehát nem ú| programról, hanem a régi módosítá­sáról van szó. J vA^Ait * -m DUNASZERDAHELY í KÖZPONTJÁBAN _ A GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI HÁZBAN ^ 1993. ÁPRILIS 5-11. NYITVA: NAPONTA 8°°-TÓL 18°°-IG ;V SZOMBATON 14»»-IG Bő VÁLASZTÉK, SZOÜDÁRAK^ féféfi VK-513 TANÍTÁSI SZÜNET A húsvéti szünidő a Szlovák Köztársaság valamennyi iskolá­jában április 9-tól 13-ig tart. A ta­nítás április 14-én, szerdán kez­dődik újra. OROSZ-AMERIKAI CSÚCSTALÁLKOZÓ JELCIN CSATÁT NYERT Közép-európai idő szerint vasárnap már az éjszakai órákban sajtóértekezlettel zárult Vancouverben az orosz -amerikai csúcstalálkozó. Borisz Jelcin kijelentette: teljes mértékben elégedett a tárgyalások eredményé­vel, szellemével és légkörével. Oroszországot nem­csak általánosságokban biztosították a támogatásról, hanem immár áttértek a pragmatikus, konkrétan kidol­gozott tervekre. Reálisnak mondotta a felajánlott 1,6 milliárd dolláros összeget, tervezett felhasználását pe­dig az adott körülmények között megvalósíthatónak. Bili Clinton ismét teljesen egyértelműen támogatta a demokrácia és a piacgazdaság megteremtését Oroszországban. Új, demokratikus partneri viszonyról beszélt, amely történelmi jelentőségű hozzájárulás lehet az egész emberiség ügyéhez. Mint kiderült, összesen több mint 50 téma szerepelt a tárgyalások napirendjén, köztük több fontos külpoliti­kai probléma is. Ezek közül a legérdekesebb, termé­szetesen, a délszláv válság volt. A tárgyalások egyik amerikai résztvevője szerint a két elnök véleménye a boszniai rendezést illetően csak nüanszokban tér el. Amerikai részről tudatában vannak annak, hogy a szer­bekhez hagyományosan kötődő oroszok körében nem (Folytatás a 2. oldalon)­Brlan Mulroney kanadai kormányfő (középen) két il­lusztris vendégével. Politikai és újságírói körökben általános a vélemény: a kanadaiak kitűnő házigazdák voltak. MOSZKVA REHABILITALTA ESTERHÁZY JÁNOST Esterházy Jánosnak, a két világ­háború közti időszak vezető cseh­szlovákiai magyar politikusának és tizenkét magyar társának rehabilitá­lásáról szóló dokumentumokkal tért vissza vasárnap este az orosz fővá­rosból Budapestre Bába Iván, Ma­gyarország helyettes külügyi állam­titkára. A villámlátogatás eredmé­nyeiről tájékoztatta az újságírókat Számunkra ebből a legfontosabb: Az orosz hatóságoktól Magyaror­szág megkapta azokat a fontos do­kumentumokat, amelyek Esterházy János és tizenkét más, a Szovjet­unióban üldözött és elítélt társa re­habilitációját tanúsítják. Az iratokat a magyar történészek és szakem­berek most megvizsgálják, s lehető­ség nyílik a közzétételükre is. Mint ismeretes, Esterházy János az önálló, fasiszta szlovák állam ide­jén, 1942-ben az akkori parlament egyetlen olyan képviselője volt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt, mely a szlovákiai zsidók ezreinek pusztulását okozta. Mindezek elle­nére Esterházyt a második világhá­borút követően úgy a csehszlová­kiai, mind a szovjet vezetés üldözte és háborús bűnösnek tekintette A kiváló politikus a Szovjetunióban és Csehszlovákiában is rabosko­dott, 1957-ben hazájában börtönben halt meg. A magyar kormánykörök az orosz rehabilitáció kapcsán most majd megpróbálják elérni, hogy a kérdés érdemleges megvizsgálásától mind ez ideig mereven elzárkózó szlová­kiai hatóságok szintén foglalkozza­nak az üggyel, és szolgáltassanak elégtételt a mártírhalált halt Ester­házy Jánosnak, s személye által részben a csehszlovákiai magyar­ságnak is Mint ismeretes, a szlová kiai magyarság politikai képviselői már többször sürgették ez ügyben a korábbi csehszlovák, illetve a szlo­vák kormányköröket, de, sajnos, eredmény nélkül. A dokumentumokról, melyek Es­terházy rehabilitációját bizonyítják, egyelőre nem hoztak nyilvánosság­ra részleteket. KOKES JÁNOS, Budapest PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉGÜNK MAGYARORSZÁGON ALKOTMÁNYÉRTELMEZÉSRE KÉSZÜL GAŠPAROVIČ Csehország után Magyarország a má­sodik állam, amelyet Ivan Gašparovič, a szlovák törvényhozás elnöke ma parla­menti küldöttség élén felkeres. A szlovák parlamenti delegáció ma kezdi meg há­romnapos magyarországi látogatását, amelynek tagja Harna István, az Együtt­élés képviselője. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tana­csának elnöke budapesti tartózkodása során találkozik magyar kollégájával, Szabad Györggyel, továbbá fogadja őt Göncz Árpád köztársasági elnök és An­tall József kormányfő is. A látogatas zárószakaszában Ivan Gašparovič meg­beszéléseket folytat Jeszenszky Gézá­val. A küldöttség utja ma rövid budapesti megálló után Békéscsabára vezet, ahol találkoznak az ott élő szlovákság képvise­lőivel. Ivan Gašparovič a látogatás előestéjén nyilatkozott a Szlovák Sajtóiroda tudósító­jának és kijelentette, hogy szlovák részről több javaslatot tesznek a magyar félnek a kölcsönös kapcsolatokban fennálló né­hány probléma megoldására, beleértve a Szlovákiában élő magyarok helyzetét és a bősi vízmű témakörét is. A szlovák parlament elnöke közölte, hogy a magyar Országgyűlés előtt értelmezni akarja Szlovakia alkotmanyat, elsősorban a nemzetiségi politikát taglaló részeit. „A magyar képviselőkkel esedékes meg­beszéléseinken szó lesz a két országban elő kisebbségek jogainak kölcsönös tisz­teletben tartásáról, tehát a Magyarorszá­gon elö szlovákokéról is. Összehasonlít­juk a helyzetet. Semmi esetre sem szeret­nénk konfrontációt, hanem szolid meg­állapodásra törekszünk az említeti problé­mák megoldása céljából" - hangsúlyozta Ivan Gašparovič. RÉSZVÉNYESEK LETTÜNK (Munkatársunktól) - Mindazok, akik a vagyonjegyes privatizáció első hullámában úgy döntöttek, hogy pontjaikat nem bízzák privatizációs alapra, hanem közvetlenül vállalati részvényeket vásárolnak rajtuk, figyelmet és időt szenteltek a teendők elvégzésére, a befektetéssel kapcsolatos döntés meghozatalához szükséges tájékozódásra. Ők tegnaptól elmondhatják, hogy - legalábbis részben - célba értek, vagyis regisztrációs helyeiken átvehetik a szlovákiai vállalatokban megszerzett részvények tulajdonát igazoló számlakivonatot. Sajnos, ez továbbra sem érvényes a csehországi részvényeinkre, mivel még mindig hatályban van a prágai kormánynak a kiadásuk felfüggesztésé­ről hozott döntése. így aztán Csehországban is csak azok vehetik át a részvényeiket, akik szlovák vállalatba fektettek be. Tegnaptól tehát mindazok, akik a regisztrációs helyeken felmutatják a vagyonjegypontjaiknak a vállala­tokba történő elhelyezését vissza­igazoló Zárólevelet (Záverečný list) és személyazonossági igazolványu­kat, megkapják az előbb említett számlakivonatot. A személyazonos­sági igazolvány elveszítése esetén a rendőrségi igazoláson kívül vala­milyen, államigazgatási szerv által kiadott igazolványt is fel lehet mutat­ni (útlevél, gépjárművezetői igazol­vány stb.). Ha mások helyett szeret­nénk kiváltani a számlakivonatot, mindezeken kívül szükségünk van egy teljes körű felhatalmazásra (ge­nerálna plná moc). Tegnap a somorjai regisztrációs helyen a reggeli nyitáskor igyekez­tünk tájékozódni az első részvénytu­lajdonosok elképzeléseiről. Reggel nyolckor már az itt esedékes mind az 1823 számlakivonat készen állt, VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ csak épp az érdeklődők szállingóz­tak elvétve. Végül is másfél óra alatt a regisztrációs hellyel egy épületben található városhá­za két alkalma­zottja tette meg a két és fél éves befektetési mara­tón utolsó lépését. Nagy György. a városi rendőr­ség tagja mind az ezer pontjáért a komáromi hajógyár részvényeit vásárolta meg. Egyelőre nem tervezi az eladásukat, meg szeretné várni reális árfolyamuk kialakulását. Szí-, vesen elmenne a részvénytársaság közgyűlésére is, azért, hogy ott megismerkedjen a vállalat helyzeté­vel Azt is elmondta, hogy ha szük­ség van rá, beleegyezne, hogy a ha­jógyár helyzetének megszilárdítása érdekében néhány évig a hasznot visszaforgassák a termelésbe Fóthy Zoltán viszont, aki a lévai tejüzem és az oroszkai malom rész­vényeit szerezte meg, szívesen túl­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom