Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-30 / 100. szám, péntek

1993. ÁPRILIS 30. ÚJ szói MOZAIK 4 CSEHORSZÁG A MAGYAROKKAL NINCS GOND... A prágai Közvéleménykutató Intézet munkatársai alig egy hónappal ezelőtt több mint 700 cseh állampolgárt kérdeztek meg arról, hogy milyen a csehek viszonya a Csehország területén élő nemzeti kisebbségekhez. A felmérés eredményeit nyilvánosságra hozták, s nagy érdeklődéssel olvastam őket több napilapban is. A legutóbbi népszámlálás alapján a Cseh Köztársaságban 314 ezer szlovák, 48 ezer német, csaknem 60 ezer lengyel, 33 ezer roma és kevés híján 20 ezer magyar nemzetiségű állampolgár él, hogy csak a nagyobb létszámú nemzeti kisebbségeket, etnikai csoportokat említsem. A megkérdezett cseh állampolgárok 58 százaléka jól viszonyul a szlovák kisebbséghez, viszont 65 százaléknak rossz a viszonya a romákhoz. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 32 százaléka negatívan viszonyul a Cseh Köztársaság területén élő 421 vietnamihoz. Meg kell mondjam, csalódottan nézegettem a felmérés eredményeit tartalmazó táblázatot, mert míg abból azt is megtudhattam, hogyan viszonyulnak a csehek ahhoz a 218 zsidóhoz, akik a legutóbbi népszámlálás alapján annak vallották magukat, ugyanakkor a csaknem 20 ezres magyar kisebbségről teljesen megfeledkeztek. Ilyenképpen csak azzal nyugtathatom magam, hogy azért feledkeztek meg rólunk, mert semmilyen szempontból sem tartozunk a problémás kisebbségek közé. Viszont a felmérésből kiindulva sokan azt gondolhatják, hogy Csehországban nem is élnek magyarok, vagy esetleg azt, hogy Csehszlovákia szétesése után mindnyájan visszaköltözünk Szlovákiába. Cséfalvay Ildikó (Elhangzott a prágai Regina Rádió magyar adásában) SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK '93 A Csemadok Szepsi Alapszervezete, a Szepsi Városi Művelődési Központ, a szepsi városi önkormányzat és a Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmánya rendezésében. 1993. április 30 17.30 Megnyitó 17.45 Czakó Gábor: Disznójáték, a szepsi gimnázium színjátszó csoportjának fellépése 19.00 Molnár Imre (Budapest) történésznek, a Rákóczi Szövetség főtitkárának és Szarka László történésznek, a HISTÓRIA c. folyóirat főszerkesztőjének előadása 1993. május 1. 8.00 Szepsi vásár a város főterén 14.30 A Szeke Arnold alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitása, majd kötetlen beszélgetés a múzeum kertjében edelényi és kárpátaljai vendégekkel. 20.00 Csemadok-bál május 2. 15.00 Anyák napi műsor a kultúrházban május 8. 15.30 A nagyidai llosvai néptáncegyüttes fellépése 20.00 Táncház május 9. 15.00 A második világháború áldozatai emléktáblájának megkoszorúzása KÖZLEMÉNYEK Az elóKoncert műsoriroda értesiti az érdeklődőket, hogy a rendkívül csekély érdeklődés miatt a SKORPIO együttes május elsejére tervezett dunaszerdahelyi koncertje elmarad. * * * A Keresztény Ifjúsági Közösségek (KIK) 1993. május 1-jén, szombaton a komáromi Szent András templomban szervezi meg a 2. Keresztény Ifjúsági Napot. A találkozó programja: 8.30 Érkezés, 9.00 Bevezető előadás, Dr. Kerényi Lajos: A keresztény szabadság, 11.00 Kiscsoportos beszélgetések, 12.00 agapé, 14.00 Közösségi énekkarok előadásai, 16.00 Ifjúsági szentmise. Hol van az a Máj (1.), hol a régi szerelem... A POLITIKA MALOMKÖVEI Svájc a kényelmes polgári lét irigyelt édenkertjeként él a közép- és keleteurópai köztudatban. S nem valószínű, hogy térségünk Svájc-képét különösebben megfakította volna Friedrich Dürrenmatt és Max Frisch írói munkássága, mely a komédia és az abszurd eszköztárát bevetve üzent hadat a jellegzetes svájci bezárkózó önelégültségnek. A svájci polgár alkatában és magatartásában a megalkuvási hajlamot központba állító irodalmi művek társadalomkritikája nálunk alighanem csak az igényesebb olvasóközönség és a színházlátogatók körében jelent vonzerőt. Mindazonáltal meg lehet kockáztatni a feltevést: ma talán a szélesebb nyilvánosságban is visszhangot váltanának ki „a trezorország" második világháborús szerepét roppant éles megvilágításba helyező legújabb svájci alkotások. Nyilván ilyesfajta megfontolásból tűzte műsorára nemrégiben a Kossuth adó Thomas Hürlimann-nak A követ című, rádióra alkalmazott drámáját. Az 1950-ben született svájci német író a történelmi lelkiismeret-faggatás szándékával hozza emberközelbe a sajátos, háború alatti svájci semlegességet, annak egyéni erkölcsi traumáit. Kár, hogy a műsorközlésben nem történt utalás a dráma magyar fordításának megjelentetésére, ugyanis 1992 tavaszán a Nagyvilág azzal az ajánlattal tette közzé, hogy olvasva is élményt nyújt. Roppant hasznos volt viszont a rádióbemutatót követő beszélgetés arról a szlovákiai magyarság számára is rendkívül tanulságos kérdésről, hogy van-e svájci irodalom. De ez már egy másik téma. A háború alatti Svájcot, mint nemzetközi menedékhelyet, legendák övezik. De milyen árat kellett fizetni a fönnmaradásért? Történészek már jó ideje feltárták, hogy Svájc a hitleri Németország szomszédjaként meglehetősen kétes eszközökkel és módszerekkel óvta meg az országot a náci csizma taposásától. Kiderült, hogy Svájc a háború alatt gazdasági kapcsolatokat fenntartva és különféle bankügyletek révén élelmiszer- és hadianyagszállításokkal segítette a náci hadigépezetet, s a tiszti karban és a politikai életben is voltak összefonódások. Az emigránsok befogadása sem volt olyan eszményein segítőkész, mint ahogy az képzeletünkben él. Megesett, hogy a határról kergettek vissza menekülőket, a biztos halálba. Hürlimann drámája, amelyet először 1991 májusában a Zürichi Színház állított színpadra, a Svájci Államszövetség berlini követének sorsán keresztül érzékelteti az országmentés felelőssége és a Hitlernek tett szolgálat szörnyű tehertétele közötti erkölcsi megütközést. Dr. Heinrich Zwygart követet, aki vállalta a német fellegvárban teljesítendő küldetést, az úgynevezett piszkosmunkát, s még Eva Braunnak, Magda Goebbelsnek és Emmy Göringnek is társalkodójává szegődött, megbízói és a helyzet vámszedői a háború utolsó napjaiban hazacsalták, hogy ráhárítsanak minden felelősséget, s árulónak és bűnbaknak kiáltsák ki. Félretaszítva, elhallgattatva, elfeledve éli le életét. Rendkívüli megrendítő erő árad Hürlimann izgalmas darabjából. A svájci társadalmi és történelmi keret szinte kitágul, egyetemessé válik, érintkezve a mával. Aki hallgatta a rádiójátékot, önkéntelenül fedezte fel alakjaiban azokat, akik itt, Közép-Európában alattomosságukkal váltak a rendszerváltás utáni állapotok köpönyegforgató hasznélvezőivé, míg mások gyötrődve élik meg a múlttal való szembenézést. Egyszer majd ez is erkölcsi-irodalmi önvizsgálatért kiált. Ma még csak valóság - és irodalmi áthallás. KISS JÓZSEF HELY A ROMÁKNAK HARMADIK BEMUTATÓJÁT POZSONYBAN TARTJA A ROMA SZÍNHÁZ MIATYÁNK-MAGYARUL, SZLOVÁKUL Csak úgy, gyanútlanul. Lart pour lart. Se apropó, se fogódzkodó, se díj, se dicsőség. Mondjuk, egy közönséges szerda este. Amikor szédült miniszterek böfögik teli az étert s nyilatkozat-háborúk dúlnak sajtóban, médiában, autonómia-riadalom a többség agyában, a lelkekben zűrzavar. Amikor négyszázharmincezer korona egy bodega ára a pozsonyi piacon, mivelhogy rend a lelke mindennek, s Komáromban fülelik le (nem minden célzatosság nélkül) a legordasabb adócsalót törperepublikánkban. A féldecis rezsim tudja, merre kell kilőnie nyugtalanító nyilait, hogy ne őrá figyeljenek, s a jól-rosszul felkent smink sem fedi el a miniszterelnök riadt tanácstalanságát és a baloldal finom demagógiáját és cseleit a hatalom törökmézédes sáncaiért. Ugyan kinek kell ilyen társadalmi környezetben, ekkora hepajban a szívósan, szinte eszelős nyugalommal dolgozó költő és műfordító szava, aki a közös metanyelvet füleli és adja tovább, s csakazértis fordítja a szomszéd nép költészetét (a magyarét) szlovákra? Nem éppen korszerű, sőt széllel szembeni föladat, Vojtech Kondrót mégis műveli tovább. Szerencsénkre. Szerencséjükre? Kiére? Minek? Kinek? Lesz idő, amely az ilyen eszelősöket igazolja, s nem kérdi, jobbra át, balra át, hanem azt kérdi: hát uraim, ki is viszi át a szerelmet? A Nagy Lászlóit. S a vaáli erdő csendjét suttogja tovább, nem a binderit, a német horgászparadicsommá rondított ártéri erdők helyén a költő ácsorog a másik költővel, akivel félrokon, féltejtestvér, ám a bőre mindkettőnek európai. Szerda esti költői-fordítói estjén a pozsonyi Magyar Kulturális Központban maroknyi ember hallgatta Vojtech Kondrótot, aki tört magyarsággal szavalta Károlyi Amyt és Péntek Imrét, aki tavaly is teljesítette az önmagára kimért penzumot, s tolmácsolt vagy hét-nyolcszáz sornyit a kortárs magyar költészetből. A Literárny týždenník, a Kultúrny život, a Revue svetovej literatúry, a Pravda közölte fordításait. Tessék csak sziszegni, utóbbi balos újság. Megnyugtatásul: Veres Miklós költészete nem balos, hanem költészet, Mint Vojtech (aki ismerte Weörest, Illyést, Nagy Lászlót) elmondta: együtt mondtak miatyánkot a cseklészi temetőben, az apja sírja fölött. Magyarul, szlovákul. Igaz, szerda este nem tudtuk meg, megjelent-e időközben készületben levő új kötete, nem esett szó arról sem, szlovákiai magyar hálánk az irodalomközvetítő költő iránt miért apadt el a közelmúltban válogatott verseinek magyar kiadása terén. De ne legyünk ünneprontók. Elégedjünk meg azzal a morzsával, ami van, mert lassan már ennek is örülni kell. Becsüljük meg az ordas politika settenkedő árnyalakja között, a kútmérgezők idejében a szorgalmas tisztavízmeregetőket, a cölöpverőket és hídépítőket, mert igencsak rászorulunk. Mert a hídnak nem szabad kialudnia, mondta egy szlovákiai magyar költő évekkel ezelőtt, utalva a kényszerű szerepkörre, amit igyekeztek ránktestálni az internacionalista pártok. Nos, viccen innen és túl, legyen igaza. Vannak még hidak. KÖVESDI KÁROLY (Munkatársunktól) - Bár a Romathan Kassán alakult meg 1992 májusában, ós első bemutatóját is tavaly decemberben ott tartotta, harmadik premierjére Pozsonyban, az Istropolis művelődési központban kerül sor. A Hely a romáknak című színpadi kompozíció után népmesékből készült dramatizációkat mutattak be, amelyekkel a romák múltját igyekeztek feleleveníteni. Dana Šilanová - Hivašová, a Romathan dramaturgja a tegnap tartott sajtótájékoztatón elsősorban az új zenés színpadi produkciójukról beszélt. Ebben a társulat zenekara és énekesei lépnek a közönség elé. Szándékuk szerint május 4-én azokat a pozsonyi nézőket várják, akik vonzódnak a klasszikus zenéhez, az operettmelódiákhoz és érdekli őket a cigányfolklór is. A zenekar elsősorban a tagjainak és az énekesek tudását szeretné megmutatni a zeneértő roma és nem roma közönségnek. Szóba került a színház társulatának a személyi összetétele is. Elsősorban kelet-szlovákiai roma amatőr művészekből verbuválódott, akik közül sokak számára a próbák jelentik a szakmai képzés egyetlen lehetőségét. Ennek ellenére már vannak olyan színészeik, énekeseik és táncosaik, akik kiemelkedő teljesítményeikkel magukkal ragadják a közönséget. A Romathan szeretne a szlovákiai romák minden csoportjának a színháza lenni, mert azt tartják, hogy összeköti őket a közös nyelv. (d-n) AHOGY ÉN LÁTO

M PLEBEJUS ÜNNEP A történészekre vár a feladat, hogy egyszer majd megírják a 20. századi nagy történelmi lehetőségek elherdálásának hiteles történetét. Ehhez résztanulmányként, mintegy vezérvonalként érdemes lenne összegyűjteni és albumban kiadni az elmúlt félévszázadban tartott május elsejei felvonulások legjellemzőbb pillanatfelvételeit. Tucatnyi történelemkönyvnél plasztikusabban ábrázolnák, hogyan lehet egy eszmét elzülleszteni, az egyszerű emberek jóhiszeműségével visszaélni. Helyet kapna ebben a fényképalbumban az az amatőrfelvétel, amelyet 1945 feledhetetlen tavaszán készített Komáromban a háborúból éppen hazatért tanár a május elsejei felvonulásról, és ott lenne e képi dokumentumsor legvégén az a (korszerű japán géppel készített) felvétel is, amely az 1989-es pozsonyi május elsejét ábrázolja, a veres drapériás dísztribünnel. Es ott lennének az első és utolsó felvétel között azok a fotók, amelyek bennünket ábrázolnak. Bennünket, azokat, akik a dísztribün központi helyein ültünk, bennünket, akik hátrébb, fapadon ücsörögtünk, bennünket, akiknek állóhely jutott az emelvény környékén, és bennünket, akik ott masíroztunk a díszemelvény előtt. Ez a fényképgyűjtetmény mindennél beszédesebben ábrázolná elzüllésünk, gyávaságaink, igénytelenné válásunk történetét. Alig merem leírni ezt a szót, hogy: munkásosztály. Már-már azt írom helyette, amit újabban a társadalomtudósok írnak: bérből és fizetésből élők. Alig merem május elseje okán leírni, hogy szociáldemokrácia. A politológusok e helyett is egyre gyakrabban mást, szalonképesebb kifejezést használnak. Ami, valljuk be, nem is csoda, mert nincs, vagy alig van szociáldemokrácia a mi tájainkon. Az utóbbi néhány évszázad folyamán kevésszer követtek el nagyobb bűnt a dolgozó emberek ellen annál, mint amit tájainkon, a Dunától az Uraiig terjedő térségben elkövettek. A bűntettsorozat akkor vette kezdetét, és ez a legtragikusabb, amikor végre a dolgozó emberek szervezetei, a szociáldemokrata pártok önálló, a nagypolitikában figyelmen kívül már nem hagyható tényezőkké váltak. A bűnszövetkezetet úgy hívták, hogy: bolsevik párt. Programjában az emberiséget elsősorban érintő kérdések megoldása szerepelt. A szegénység felszámolását, a tudatlanság megszüntetését, a nacionalizmus kiküszöbölését, az esélyegyenlőség lehetőségeinek megteremtését, az emberszabású társadalmi viszonyok kialakítását, az egyén felszabadítását ígérte. A modernkori történelem folyamán legalább féltucatnyi olyan mozgalom, politikai irányzat kínálta és fogadtatta el magát, amely tévútnak bizonyult. Az összes közül a bolsevizmus bizonyult a legkártékonyabbnak. A legkáretékonyabbnak, mert hatalomra kerülve olyan társadalmi viszonyokat teremtett, amelyek lehetetlenné tették a tévedések helyreigazítását. Egyedül üdvözítő tanokat kanonizált, az eretnekeket máglyára ítélte és semmibe vette a realitásokat. Az lett volna a század legnagyobb csodája, ha egyet is sikerül megvalósítani az ígéreteiből. Egyenlőséget helyezett kilátásba, és - egyenlők lettünk a szegénységben. A nacionalizmus felszámolását ígérte, és megvetette a legordasabb idegengyűlölet melegágyát. A művelődés lehetőségei helyett elzárkóztatott bennünket a világtól. Esélyegyenlőségei kellett volna kapnunk, de ehelyett létrehozta az érinthetetlenné nyilvánított mandarinok kasztját. A május elseje megünneplésének szokása egyértelműen a szociáldemokrata hagyományokban gyökeredzik. A bolsevikok kisajátították, diszkreditálták, így már-már pirulva dicséri az ember mindazt, amit ez a nap jelképez: a szolidaritást, a tisztességes munka megbecsülését, a becsületességet, az igazságérzetet. Annyira elzüllesztették a munkásmozgalmat, hogy az a rendszer összeomlása után sem tért magához, s annál virulensebbek, úgyszólván minden posztkommunista országban, a rezsim restaurálására irányuló törekvések. Az alkotó ember ünnepének tartom május elsejét. És minden ellenkező állítás ellenére merjük remélni, hogy akkor is ilyen ünnep lesz, amikor már régesrég elfelejtettük azokat akik hét évtizeden keresztül számtalanszor megbecstelenítették a szolidaritás nemes gondolatát. TÓTH MIHÁLY