Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-17 / 89. szám, szombat
HIREK-VELEMENYEK 1993. ÁPRILIS 17. -dul Muncii 12. ax: 095152886. iALAS RUHA re lő áron 2 DM/kg lető! Ezenkívül renextra válogatásban ron. Cím: 1043 BuMunkásotthon u. 4.1 1-694-652. savak közöli egy ácsaloll papíron Sig 8 dollár, minden tőszó 1 dollár lyi csekken, az amerikai sztőség cieli küldeni. DEMI MOORE ÉS BRUCE WILLIS A KIS BARNA ÉS A ROSSZ FIÚ ben bebizonyíthatta: fergeteges komédiás. Blake Edwards következő filmjében a Hollywood varázsában is rábízta a főszerepet, de ez nagy bukás volt. Willist ebből a hullámvölgyből az mentette ki, hogy szerepkört cserélt: a komédiásból akcióhős lett. A Drágán add az életed felrepítette a csúcsra és egy ideig ott is maradt. 1991 a sorozatos bukások éve volt, tavaly azonban bemutatták Az utolsó cserkészfiú című filmjét, amely kihúzta a gödörből. Közben Bruce Willis a zenéhez sem lett hűtlen: 1986-ban majd 1989-ben jelent meg nagylemeze, sőt koncertezett is. Szakértők szeBruce a barátaiból toborzott Vörös ördögök zenekarral turnézva bizonyította: egy jó színész jó zenész is lehet - A Vanity Fair címlapja, amely nagy vihart kavart DmI az Egy becsületbeli ügyben Tom Cruise-zal rint igazán tehetséges szájharmonikás. Demi Moore-nak eltartott egy ideig, amíg sikerült bebizonyítania: több, mint Bruce Willis felesége. Tizenévesen fotomodellként kezdte a pályát, de fő célja az volt, hogy színésznő legyen. Először a televízió adott számára lehetőséget a Központi kórház című sorozatban - ha úgy tetszik: szappanoperában -, ezután pedig már kisebb filmszerepeket is kapott. Vagyis lényegében úgy alakult a pályája, mint későbbi férjének. A Fotósszerelem és a Szent Elmo tüze tette ismertté a nevét, de komolyabb sikert csak a Nem vagyunk mi angyalok című produkció hozott számára, amelyben Robert de Niro partnere volt. Demi közben állítólag boldog, de nagyon rövid házasságban élt Freddy Moore rockzenésszel, majd találkozott Bruce Willisszel. Egyelőre úgy tűnik, itt a házasság előtti ismeretség volt csak rövid, maga a házasság azonban tartós. A „kis barna", akit a jónevű sztár feleségül vett, 1990-ben végre bebizonyíthatta: nagyon jó színésznő. A Ghost édes-bús története a síron túl is tartó szerelemről világraszóló siker volt. Deminek csodálatos partnerei voltak: Patrick Swayze, akiből a Dirty Dancing csinált világsztárt és a fergeteges humorú feketebőrű Woopie Goldberg, akinek köszönhetően a Ghost sokkal több lett, mint egy rózsaszín szerelmi történet. A kis barna Mrs. Willis ezután végérvényesen Demi Moore lett. Komoly színésznő, akinek a prűd amerikaiak végre megbocsátották még azt is, hogy terhessége előreheladott szakaszában - 1988-ban, amikor első gyermekét várta - meztelenül pózolt Annie Leibovitz fotósnak, s a felvétel meg is jelent a társasági folyóirat, a Vanitys Fair címlapján. Jó szerepet kapott a Ghost után az Öldöklő vágyakban és a Cserebere párban, majd jött a parádés szerep: Joanne Galloway hadnagy az A Few Good Men című filmben, amely a magyar keresztségben az Egy becsületbeli ügy nevet kapta. Máris kasszasiker nemcsak Amerikában, hanem Európában is. Nem csoda, hiszen az immár befutott Demi Moore olyan férfipartnereket kapott, mint Jack Nicholson és Tom Cruise. A rendező, Rob Reiner így nyilatkozott a filmről: ,,Ebben a filmben minden megvan, ami a jó mozihoz szükséges: nagyszerű jellemek, erőteljes konfliktus, feszültség, humor és a felszín alatt meghúzódó morális probléma." PATRICK DUFFV: VISSZATÉRÉS CSALÁDDAL Patrick Duffy, a családfő. Egy ilyen új szerep régi vágya volt Patricknak, aki tizenhárom éven át személyesítette meg a Dallas című amerikai sorozatban a kedves Bobbyt. ,,Mindig is szerettem volna vígjátékban játszani, hiszen eddigi karrierem során, sajnos, csupán szélsőségesen komoly szerepeket osztottak rám" - nyilatkozta. A Szép család című sorozatban Frank szerepébe bújtatták. Ő a kedves, gondtalan vállalkozó apa és a nyugodt, ám független Carol (Suzanne Somers) újdonsült férje. A boldog párnak csak egyetlen problémája van, amelyet 44 részben próbál megoldani: a házasságba mindketten 3-3 izgága gyereket hozta, akik nem igazán kedvelik egymást, s kölcsönös antipátiájukat bizony nem is palástolják. Az egyik csemete szerepét az a Brandon Call játssza (a csoportkép jobb felső sarkában), akit mostanában szombaton kora este a Szlovák Televízióban, a Baywatch című amerikai sorozatban - a jövő héten indul az ORF 1-en - láthatunk. Közben elkészült a Baywatch néhány további része is, de azokban már más alakítja Mitch David Hasselhoff) fiát, Hobiét. Brandon ugyanis közben 14 éves lett, s kinőtt a bájos kisfiú szerepéből. Szomorkodott is emiatt eleget, félt, hogy mire kap egy testhezálló szerepet, a nézők már rég elfelejtik. Nem így történt, s ezúttal újra egy neves férfisztár mellett bizonyíthat. A RÉSZEG BÁTOR IS Nagy ijedelem támadt az elmúlt vasárnap Moszkvában úgy éjfél körül a turisták körében, akik úgy döntöttek: éjszaka nézik meg a Vörös teret, a Kreml kivilágított palotáit és templomait, a Vaszilij Blazsennij székesegyházat, amely a Vörös teret határolja az egyik oldalon. A nézelődők egyszercsak azt vették észre: szellem jár a székesegyház egyik hagymakupoláján és félelmetes hangokat ad ki magából. Rövidesen kiderült, hogy nem dühös szellemet, hanem egy bátor részegből gyávává kijózanodott egyszerű földi halandót látnak, aki a hidegtől és a félelemtől reszketve üvöltözik a kupolán. A kihívott tűzoltók és a Vörös teret őrző bátor rendőrök szabadították ki őt szorult helyzetéből. A beijedt moszkvai legény a kijózanítóban elmondta, öszszeveszett a barátaival, otthagyta a társaságot, s mivel az ital bátorrá tette, úgy döntött, a kupolára felmászva benéz a Kreml falai mögé, hátha valami érdekeset lát igy éjszaka. Nem látott mást, csak a félelmetes magasságot... Akrobatamutatványát garázdaságnak minősítette a rendőrség, és 5 napi elzárással „jutalmazták". SZABADKA SZTRIPTÍZ CSAK NŐKNEK Jövedelmező ötlete támadt Braniszlav Janjicsnak, a szabadkai Duga (Szivárvány) bár tulajdonosának. Műintézményében hetente egyszer, 23 órától hajnali 4-ig íéríisztriptízzel szórakoztatja a hölgyeket. Ilyenkor a bárba férfiaknak szigorúan tilos a belépés, ennek ellenére - vagy talán éppen ezért? - az ötlet bevált. Bár a belépődíj igazán borsos, 8 dollár, három hétre előre mindig minden jegy elkel. Az élelmes bértulajdonos úgy találta, nincs már semmi vonzó a vetkőző orosz táncosnőkben, ilyen műsort kínáló bár van akárhány, ha keresni akar, valami újat kell produkálnia. Ötlete az általa vártnál is jobban bevált, s most azt tervezi, hogy teljesen átnyergel erre a fajta szórakoztatásra. Kétnaponként változtatni fog a műsoron, mivel vállalkozókedvű mutatós férfiakban, úgy tűnik, Szabadkán nincs hiány. HÁROM SZÜLÉS HÁROM NAP ALAH Szokatlan esemény történt az elmúlt hét végén Kongóban: egy aszszony három nap alatt háromszor szült, három gyermekét három különböző városban hozta világra - s közben 100 kilométeres utat tett meg. Bernadette Obélebouli nem sejtette, hogy ikerterhessége van. Első gyermekét Otslaka faluban hozta világra, majd férjével útnak indult, s meg is tettek vagy 50 kilométert, amikor az asszony még egy gyermeket szült. Mivel azonban a két szülés után is rosszul érezte magát, megtettek még 50 kilométert Diambala város kórházába, ahol harmadik gyermekét is megszülte. A kongói egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az anya, két kislánya ós kisfia kitűnő egészségnek örvend. i CYBILL SHEPHERD, A SZENDE A most 35 éves színésznőnek szintén a Moonlighting, vagyis A simlis és a szende hozta a nagy sikert. A furcsa nevű hölgyet j (játékos kedvű szülei az egyedi nevet Cyrus és Bili nagypapa nevéből i kreálták) hollywoodi kollégái nem nagyon kedvelik, hidegnek, érzé[ ketlennek tartják. Talán éppen azért, mert a nőknek a terhességmeg1 szakításhoz való jogáért harcol, bár neki két férjtől három gyermeke > van. Mégis nyíltan házasságellenes, bár gyermekszerető. A külső j rideg máz mögött egy érzékeny asszony, jószívű anya rejtőzik, aki a maga három gyermeke mellé még két kis árvát is örökbe fogadott í. a harmadik világból. Kisebb-nagyobb szenzációk, bot• rányocskák mindig vannak körülöttük, de tény: ha a pályán nem is mindig, de a szerelemben szerencsések. 1987-ben kötött váratlan házasságuk meglepően jól sikerült - ezt még a kárörvendésre olyannyira hajlamos Hollywood is kénytelen elismerni. Sőt, a pályájuk is mintha azóta zőkkenőmentesebb lenne, da, cára annak, hogy nagy hirtelen lett kél gyermekük. A lányuk, Glenn 1988-ban, a fiuk Runner 1989-ben született. Bruce Willis lefegyverző humorát mostanság a magyar tévénézők is élvezhetika Moonlighting című sorozásán, amely a nem éppen szerencsés A simlis és a szende címet kapta. Az angol cím nemcsak holdlényt jelent, hanem mellékállást, tusi is, ami mindenképpen találóbb. Amerikában öt évig futott a sorozat és igazi szupersztárt csinált Willis• W, aki korábban inkább zenével foglalkozott. Később New Yorkban ttbb színházi produkcióban kapott szerepet, de hogy megéljen, ahhoz famiemadrágokat kellett reklámoznia, sőt egy bárban Is munkát vállalt. 1984-ben A szerelem bolondjaiban vett ál egy szerepet, ekkor figyeltek fel rá a producerek és megkapta ezután az első televíziós feladatot is. Majd jött David Addison testreszabott szerepe és egy igazi slágerfilm, a Alem látni és megszeretni, mely-