Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-16 / 88. szám, péntek

HIREK-VELEMENYEK RAFINALT ELEGANCIA FRANCIA IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS POZSONYBAN Amikor Pozsonyban a Francia Intézet beköltözött a Kutscherfeld-palota termeibe, egy francia művészettörténész azt mondta az intézet igazgatójának: az épület ideális hely arra, hogy átmeneti otthont adjon egy, szép tárgyakat bemutató iparművészeti kiállításnak. Az igazgató akkor azzal fogadta az ötletet, hogy akár három hónap múlva kész helyet adni a tárlatnak. A gondolat, az elképzelés mostanra, másfél éves rendezői munka után vált valóra. Új ornamentalisták címmel nyílt meg az intézetben az az iparművészeti vándorkiállítás, amelynek kollekciójába különféle lakáskiegészítőket, zömmel lámpákat, ivópoharakat és -kelyheket, fajanszokat, vázákat, gyertyatartókat, késeket, tálalóedényeket, dísztárgyakat válogattak be. Ezt az, elsőként a szlovák fővárosban bemutatott anyagot a jövőben Prága, Budapest, Bécs közönsége is láthatja, majd Németországba, onnan pedig Ázsiába viszik. Új ornamentalisták. Miért újak? Mert az ornamentalista kifejezést a tizenhetedik, tizennyolcadik században már használták az iparművészetben. Csak mert ma mintha megfeledkeznénk arról, hogy a design (az ipari formaművészet) mellett, mely tudvalevő az iparhoz (sorozatgyártáshoz) kötődik, tovább él, ugyanúgy létezik a kézművességen alapuló iparművészet, ezért azokat a művészeket, akik az iparművészet s nem az ipar számára terveznek, nevezték el a kiállítás rendezői újaknak; az iparművészet rehabilitálását megcélozva ezzel. A kifejezés tehát nem valamiféle, a formatervezésen belül kialakult új művészi irányzatot jelöl. Ám arról, hogy ilyen osztályozás alapján meghúzott határvonallal szétválasztható-e a két területen alkotó tervezőművészek munkája, kategorizálhatók-e a művészek külön ornamentalistákra és designerekre, a kiállítás megnyitása előtt tartott sajtótájékoztatón megoszlottak a vélemények. A megnyitón is jelen lévő egyik kiállító, hazájában jól ismert, elfogadott művész, Pascal Mourgue szerint az ilyen fajta rendszerezés inkább csak amolyan elméleti lehetőség, hiszen a művész életében, munkájában ez sokkal összetettebb dolog; ő, például, az ipar és az iparművészet számára ugyanúgy tervez, sőt a szobrászatban is alkot. Tény azonban, hogy ezzel az ornamentalista kifejezéssel, amelynek KÚTFŐ „ Valamennyi nagy egzisztenciális témát, amit Heidegger a Lét és időben elemez, s amelyekről azt mondja, hogy a korábbi európai filozófia elhanyagolta őket, a regény négy évszázada (a regény európai reinkarnációjának négy százada) feltárta, felmutatta, megvilágította" - írja Kundéra tüstént a kötet első tanulmányában, melynek szimptomatikus címe: Cervantes alábecsült öröksége. E cím sokkal kifejezőbb lett volna az egész kötetre is, mint a semmitmondó A regény művészete. Egy bizonyos: korunk európai irodalmának egyik legbefutottabb írója, a cseh származású, ám immár nemcsak francia állampolgárságú, de franciául is író Milan Kundéra végre betört a magyar könyvpiacra is. Előbb csak a hatvannyolcban pincébe került Tréfa magyar fordítása került elő rejtélyes módon, aztán két újabb regény, a Búcsúkeringő és Az élet máshol van, kissé meg is tépázva a renomés szerző legendáját, hisz ez utóbbiak okvetlenül elmaradnak a Tréfa mögött, ám tavalyi könyvhétre két kötete is megjelent magyarul: A lét elviselhetetlen könynyűsége című, 1984-ben írott regénye, s az idézett esszégyűjtemény: A regény művészete. Mindkettő a legszínvonalasabb jóllehet valódi jelentése Franciaországban sem közismert, a rendezők rávilágítanak arra a különbségre, amelyet az ipari sorozatgyártás formatervezett termékei és a megrendelésre, kézművesmunkával, egyedi kivitelezésben napvilágot látott, így az ezen a tárlaton bemutatott termékek között is fel kellene ismernünk. Mai ornamentalisták mai termékei, avagy a francia iparművészet a kortárs lakáskultúrában - hihetnénk, a kiállítás a francia iparművészetnek csupán a jelen helyzetét, a modern formahasználatot, a használhatóság és a dekoratív funkció kortárs felfogás szerinti társításának milyenségét ismerteti fel. Igen, elsősorban azt, hiKunderát prezentálja ismét, a maga nemében mindkettő remekmű. Mi itt most, terjedelmi okokból csak ez utóbbiról szólhatunk, mégpedig épp erről, mert a Mérleg-sorozatban megjelent kis könyvecske (Réz Pál avatott tolmácsolásában) kvinteszszenciáját nyújtja a gyakorló regényíró elméleti megközelítéseinek. az elmélkedés, mihelyt bekerül a regény testébe, lényege szerint megváltozik. A regényen kívül állítások birodalmában élünk: abban, amit mond, mindenki bizonyos: a politikus, a filozófus, a házmester. A regény síkján nem állítunk semmit: a regény a játék és a hipotézisek birodalma." Ezt a passzust a Beszélgetés a szerkezetről című interjúból vettük, a kötet negyedik részéből. (Az egész mű egyébként hét részből áll: a már említett két részen kívül tartalmazza még az alábbi részeket: Beszélgetés a regény művészetéről - Jegyzetek az Alvajárók kapcsán Mindenek mögött - Hatvanöt szó Jeruzsálemi beszéd: A regény és Európa. E sorok írója számára különösen fölfedezésszámba ment Hermann Broch trilógiájának, az Alvajáróknak az apoteózisa. Hisz Kundéra nem kevesebbet állít róla, mint hogy egy szen a legújabb termékeket sorakoztatja fel, ugyanakkor számos tárgy viseli magán a hagyományos formakultúra jegyét, így a formafejlődést mintegy kontinuitásában vetítve elénk. A kiállítás arra igyekszik megtalálni a vizuális választ, hogy a művész, aki a szépművészetekben az esztétikai kategóriákkal az életet egy magasabb fokon próbálja interpretálni, milyen kapcsolatot tud találni a mindennapi élettel csupán egyetlen kategória, a szép révéri. Vagyis miként tudja megvalósítani azt, hogy a szép tárgyiasulva - célszerűvé, használhatóvá váljon. Ez a tárgyiasulás azonban nemcsak a használati tárgyakban valósulhat meg, hanem a dekosorba állítja a század regényirodalmának nagy freskóival, Az eltűnt idő nyomában, A tulajdonságok nélküli ember, a Varázshegy című remekművekkel, s ez korántsem olyan természetes, s nemcsak azért, mert az Alvajárók mindmáig nem olvasható magyarul, ellentétben Broch két másik, értelemszerűen legjobbnak minősített regényével, A kísértővel és a Vergilius halálával. Logikus a kérdés: mit és kiket tart Kundéra a regényirodalom csúcsainak? A kezdet, természetesen, egyértelmű. Erre utal maga a cím is: Cervantes. Az ő alábecsült örökségének véli szerzőnk az európai regény négy évszázadát. Csak e négy évszázadot persze, hisz a mai értelemben vett regényről csak pár évszázadban beszélhetünk, s arról is csak itt, Európában, hisz az antik, a keleti és egyéb prózai műveket csak jobb terminus híján minősíthetjük regénynek (eltekintve persze az utóbbi száz év észak-amerikai, s az utóbbi negyedszázad latin-amerikai regényétől). Nos, Cervantes után a két további nagy lépésnek a regény útján szerzőnk a Tristam Shandyt s a Mindenmindegy Jakabot tartja, a XVIII. század angol, illetve francia irodalmának két rendhagyó remekét, rációkban is. Vagyis olyan iparművészeti térbeli objektumokban, amelyek gyakorlati célt nem szolgálnak, „csupán" díszítésre, környezetünk szebbé tételére készülnek - ezek a szépművészeti térbeli objektumoktól abban különböznek, hogy nincs felismerhető funkciójuk. Nem magukat a művészeket állítja a kiállítás a középpontba, hanem az egyes állami és magáncégeket, galériákat, műhelyeket, amelyek a tervezők munkáját megvalósítják. Ilyen rendszerezéssel, vagyis az egyes cégek szerinti felosztással összegezettebb kép alakítható ki a tárgyformálási irányzatok közti különbségekről, azaz - ahogy a sajtótájékoztatón hallhattuk - erősebben kifejezhető az identitás. A kiállított anyagnak a kivitelezők szerinti rendszerezése azonban stílus- és felfogásbeli, valamint a felhasznált alapanyag szerinti csoportosítást is jelent: hiszen ők maguk ezek alapján a tényezők alapján tudnak elkülönülni egymástól, teremtik meg sajátos arculatukat, és konkurálnak egymással. S milyennek nyilvánulnak meg? Mindenekelőtt: igyekeznek megtartani a klasszikusban kiteljesedett örök francia eleganciát, persze némi rafináltsággal a kor igényeihez alakítva azt. Egyesek a klasszikus, például a barokk formajegyek továbbfejlesztésével, mások a létező standard tárgyak aktualizálásával (például a menzákon, üzemi étkezdékben használt tipizált ivópoharak köré elegáns dróttartót alakítanak ki). Megint mások a népi jelleget modernizálják a legeredetibb forma meg-, illetve eltalálásával. Vannak, akik a tárgyaknak azt a legegyszerűbb és legtipikusabb formáját igyekeznek érvényesíteni, amely kifejezi, hogy a tárgy nem több, mint amire való. Ilyen és hasonló törekvésekkel igyekeznek az - átmentett, modernesített, aktualizált - eleganciát minimálisra redukált egyszerűséggel elérni, különös tekintettel az anyaghasználatra. Ez azért nem megvetendő, mert - és a. fogyasztó számára ez a leglényegesebb - így szép, ázolid és aránylag olcsó termékek kerülhetnek a piacra. Persze, azokkal a tárgyakkal együtt, amelyeknél a funkció háttérbe kerül, és a fantázia, a spontaneitás lép az előtérbe, mert ilyeneket is láthatunk a bemutatón. Igaz, a merész, a féktelen fantáziának alávetett anyaghasználat emel az árakon, de ezek, a zömmel extravagáns tárgyak is a választékot bővítik. S miért lenne az baj, hogy az iparművészet megpróbál minden igényt kielégíteni? TALLÓSI BÉLA Sterne és Diderot műveit. A XIX. századról nincs sok mondanivalója, legföljebb következtethetünk rá, hogy neki is Flaubert és Dosztojevszkij a kedvence. Ellenben a XX. század: „Az én személyes regénytörténetemben Kafka az, aki az új tájékozódást kezdeményezi: a Proust utáni orientációt. Az, ahogyan Kafka az ént leifogja, merőben új". Alig egy oldallal előbb viszont, a lélektani regény kapcsán ezt írja: „Nézetem szerint ennek a fejlődésnek Proust és Joyce a csúcsa. Joyce még megfoghatatlanabb dolgot elemez, mint Proust »eltűnt idők«-je a jelen pillanatot... Minden pillanat egy-egy kis világegyetem, amelyet a következő pillanatban jóvátehetetlenül elfelejtünk. Joyce hatalmas mikroszkópja azonban meg tudja állítani, meg tudja ragadni az illékony pillanatot, s megmutatja nekünk". Más huszadik századi szerzők is kapnak jó bizonyítványt Kunderától, a már említett Broch s Thomas Mann például, vagy Gombrowicz, ám Cervantes mellett Kafka szerzőnk kedvenc írója, már csak prágai mivoltánál fogva is. A legtöbb problémája azonban, nyilván, Joyce-szal van. „Joyce egy mikrofont rejtett Bloom fejébe. Hála ennek az elképesztő kémkedésnek, a belső monológnak, rengeteget tudtunk meg arról, hogy mik vagyunk. Én azonban nem tudnék mit kezdeni ezzel a mikrofonnal. " CSELÉNYI LÁSZLÓ 1993. ÁPRILIS 16. HISZEM, NEM HISZEM: 11 KÖNYVKIADÓ Igen hasznos postát kaptam a Csemadok mellett, illetve azon belül működő Irodalom- és Könyvbarátok Társaságától. Nehéz egyértelműen meghatároznom a katalógust, amelyet a boríték tartalmazott. Kiadványnak nevezi a feladó, s remélem végső soron az is, vagy legalábbis lesz, most ugyanis afféle igen szerény kivitelű, házisokszorosított lista ez, amelyben az összeállító társasági titkár, Rédll Margit a szlovákiai magyar kiadók 1992-től megjelent kiadványait sorolja föl a könyvtárosokat segítő rendezőelv szerint. Szerző, cím, oldalszám, kiadó, ár és rövid ismertetés található az egyes könyvekről ebben az első katalógusban, s az érdeklődő - ha szaván (és persze kedvező lehetőségein) fogható az összeállító - ezúttal rendszeresen veheti majd kézbe a Könyvespolc nevű könyvtájékoztatót. Korábban volt a Madách Kiadónak szakszerű tájékoztatója, bárki számára hozzáférhetően a magyar könyvesboltokban, manapság viszont leginkább hirdetésekből tudhatni meg, mi újság a hazai magyar könyvpiacon. Összeomlott a könyvterjesztés, esetleges, részleges, áttekinthetetlen, hiányos. Ezért ha Rédli Margitot segíteni fogja mind az ő nyomozása szerint tizenegy könyvkiadó, informáltságunk meglehetősen kielégítő lesz. Nagy kérdés persze, ezt a mostani listát kik kapták meg, de ha egy színvonalasabb, netán fűzött, vagy legalább hajtogatott, nyomdailag előkészített, uram bocsá' - illusztrált tájékoztatóvá növi ki magát a láthatóan egyéni kezdeményezés, akkor valóban eléri célját: közérdeklődésre tarthat számot. Nem kívánok szakmai véleményezésbe bocsátkozni a katalógusról, néhány apróságot tennék csupán szóvá. Bizonyára jobban oda kell figyelni a könyvismertetések szövegére, hiszen aki kézbe veszi, nem biztosan jártas olyan szerzők ismeretében, akik mint mondjuk Turczel Lajos nyugalmazott egyetemi tanár - esetleg csupán a humán műveltségű közvélemény számára nélkülözhetik a pontosabb meghatározást. Ismerve a Luigi reformkonyhája című receptúrakönyvet, bizony annak nem a humoros illusztrációit tartom kiemelendőnek, hanem ételspecialitásaira hívnám föl a figyelmet. Méltánytalannak tartom a Puskás Öcsitől a OAC-lg című kiadványt egy szóval elintézni: focimemoár. Csak lehet többet is mondani erről a könyvről? Persze, lehet, hogy nem nagyon érdemes (nem ismerem a szóban forgó, mindössze 52 oldalas művecskét), de hát a katalógus dolga nem a minősítés, hanem a tárgyilagos tájékoztatás. Ezt kérem számon a hazai cserkészmozgalom történetét ismertető sorokon is, melyek már-már fölérnek a mai belpolitikai helyzet ostorozására szakosodott szólamgyűjteménnyel. Vaderna Józsefről megtudom, hogy kitűnő költő, de silány könyvtáramban sajnos nem tudtam beazonosítani, viszont Mácza Mihály, a Komárom „utikalauz" szerzője megérdemelte volna a történész, vagy a Duna Menti Múzeum munkatársa jelzőt. Ki tudja miért, a Kalligram könyveinél hiányzanak az árak, pedig az én összes Kalligram-kiadványomon rajta áll, mennyibe kerül idehaza, sőt Magyarországon is. Kár a nyilvánvaló sajtóhibáért Dusza István Nézőtéri naplója kapcsán, a szerző bizony nem 1918 és 1990 között figyelte a komáromi és a kassai színházaink előadásait. A kiadók címjegyzékében hiányzik a Glória, a Nap és a Vox Nova telefonszáma, s hiányolom a Pannónia és a Hont kiadók teljesítményének jegyzékbe vételét. A Microgrammát pedig teljes homály fedi. Az öszszeállító ugyan utal rá, hogy a kimaradt művek a következő katalógusba kerülnek, csak éppen nem értem, mi oka lehetett a Hont kiadványait nem fölsorolni, hiszen ha valami kéznél van, akkor az éppen a Hont, a Csemadok kiadója. A tizenegy kiadó ötvenhat megjelent könyvéről érdeklődéssel olvastam, persze tudom, a könyvesboltokban már újabb művek is kaphatók, lesz dolga tehát Rédli Margitnak, hogy friss legyen a katalógusa és mutatós egyszer. Addig sok akadályt kell alighanem még leküzdenie, de munkája dicséretes, hiánypótló, aki teheti, segítse törekvését. (brogyányi) A fantázia lép előtérbe KUNDÉRA: A REGÉNY MŰVÉSZETE