Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-15 / 87. szám, csütörtök

1993. ÁPRILIS 15. PUBLICISZTIKA 8 HOL LAKIK EZENTÚL A TEMPLOM EGERE? BAUER EDITTEL AZ ISKOLÁKRÓL, AZ ÖNKORMÁNYZATOKRÓL ÉS A FELELŐSSÉGRŐL Visszhangzik az ország azoktól a rémképektől, amelyek az oktatásügy egére vetülnek. Nem egy iskolában sztrójkhangulat uralkodik, a művészeti alapiskolákat kis híján a megszűnés fenyegeti, a szakmunkásképzőkben lassan ingyen kénytelenek oktatni a tanárok és a mesterek, az egyes egyetemi karok mellett működő kutatóintézetek éves költségvetéséből legföljebb szappanra és toalettpapírra futja. Tandíjról beszélnek a minisztériumban, persze más nevet adtak neki: szülői hozzájárulás. Óvodák zárnak be, osztálylétszámok duzzadnak föl, tanárokat bocsátanak el. Az egyik legnevesebb szlovákiai .egyetem rektora azt fontolgatja, indítson-e első évfolyamokat, ugyanis nincs miből fenntartani az intézményt. Ennek következményeképp óhatatlanul színvonalcsökkenéssel keli számolni az oktatásügyben az elkövetkező évek során. A minisztérium javaslatait az illetékes parlamenti bizottság sorrarendre megtárgyalja, véleményezi, módosító javaslatokkal látja el. Egyik tevékeny tagja ennek a bizottságnak Bauer Edit képviselő (Együttélés), akinek átfogó ismeretei és tapasztalatai vannak a hazai magyar oktatásügy gondjairól, s mint a Szlovák Tudományos Akadémia Jövőkutató Intézetének munkatársa töl tudja mérni tudományos megalapozottsággal az adott helyzet várható következményeit. Mi most mégis inkább a jelenlegi helyzetről és a megoldási lehetőségekről kérdeztük őt. - Az iskolaügy helyzetének súlyossága vélhetően halmozottan érinti a nemzetiségi oktatási rendszert. Ezen belül bizonyára másképpen mutatkozik ez az óvodákban, és megint másképpen a kisiskolák vagy a gimnáziumok esetében. - Valóban, több problémakörre kell bontani a kérdést. Vegyük tehát az óvodákat. Létezik egy olyan szándék, amely szeretné oly módon összevonni az óvodákat, hogy ezzel anyagi eszközöket lehessen megtakarítani. Ám készülőben, sőt talán készen is van az az intézkedés, amely lehetővé teszi a kis létszámú óvodák fönntartását - gazdaságilag. Ugyanis főleg az étkeztetés miatt mennének csődbe a kis óvodák. Kevés embernek, ugye, nem gazdaságos főzni. Lesz viszont egy olyan lehetőség, hogy az önkormányzat megoldja a minimum ötven személyes étkeztetést. Az óvodai konyhákon ugyanis ezentúl bárki étkezhet. Iskolásokat, nyugdíjasokat, bárkit étkeztethet az önkormányzat, ha így hajlandó fönntartani az óvodát. A másik lehetőség: az oktatásügy és az önkormányzat pénzét összevonva fönntartani az óvodákat. Ezt a bizottságunk határozatba foglalta, ugyanis a pénzügyi előírások lehetővé tesznek egy ilyen megoldást. Erre külön föl szeretném hívni az önkormányzatok figyelmét. Az óvodák igenis nagyon fontos intézmények, hiszen elengedhetetlen, hogy megfelelően szocializált, előkészített gyermekek kerüljenek az iskolába. - A fejlett országok gyakorlata többnyire megszívlelendő. - Éppen ezért szívesen mondanék egy példát. A közismerten család- és gyermekcentrikus Japánban már az óvodát is aszerint választja a szülő, milyen iskolába kívánja adni a gyerekét. Az iskoláskor előtti nevelés borzasztóan fontos, hiszen a gyermeket a legfogékonyabb életkorában hallatlanul sokféle jártasságra megtaníthatják. A japán óvodások ismeretei a fizika tárgyköréből például vetekszenek a más országokbéli iskolások tájékozottságával. Ugyanígy fogékony az óvodáskorú gyermek a nyelvekre. Nem szabad tehát gazdasági okokra hivatkozva bezárni az óvodákat. - Menjünk tovább. A művészeti alapiskolákról az a hivatalos vélemény született, hogy miután nem alapműveltséget nyújtanak, emeljék meg a szülői hozzájárulás, magyarul a tandíj összegét. - Többféle elképzelést szült a művészeti alapiskolákról kialakult vita, alighanem véglegesnek tekinthető a hozzájárulás mértékének megemelése. Remélhetőleg átmeneti lesz a megoldás, amelynek a kialakításában bizony nagy befolyást gyakorolt a közvélemény nyomása a korábbi, kevésbé méltányos tervek elvetésére. - Milyen veszély fenyegeti az alapiskolákat és különösen a kis létszámú kisiskolákat? - Nagy veszélyben vannak. Amikor kevés a pénz, akkor érthetően azt célozza meg a pénzelosztás, hogy a jól fölszerelt, nagy iskolákat lehessen fenntartani. A másik kínálkozó megoldás, jobban bevonni ismét csak a szülőt a költségek viselésébe az eleve drágább kisiskolák megtartása érdekében. Az önkormányzatok európai chartája szinte előírja, hogy az iskolaügy, a szociális ellátás és az egészségügy az önkormányzatokhoz tartozzék. Ennek a chartának persze komoly kihatása lehet a területi átrendezésre is, hiszen kimondja, hogy -Tehát tartsák fenn az iskolaépületet, de más hatáskörük ne legyen? - Igen, de erre az önkormányzatok nagy része nem hajlandó, s elutasította ezt a tervet a falvak és városok szövetsége is. Véleményem szerint a tárca előbb-utóbb rákényszerül az engedményekre, éppen azért, mert rászorul az önkormányzatok pénzére. Jó lenne, ha erre az illetékes községi vezetők felkészülnének. Nem kell megijedni, ugyanaz a pénz, amelyik a tárcán keresztül áramlik az iskolákhoz, az most majd az önkormányzatok kezéből jut el hozzájuk. - Térjünk vissza a tandíjakhoz, megemelt költségekhez. - Kétségtelenül nagyobb terhet kell vállalniuk a szülőknek a jövő A taneszközöket szeptembertől a szülők térítik (Méry Gábor felvétele) nem szabad fölszabdalni az etnikailag egységes régiókat. A szlovák kormány szándéknyilatkozatot tett ennek a chartának az aláírására, de eddigi vonakodása alighanem szándékos: majd a területrendezés után fog csatlakozni a chartához, amikor a kész tényeken nehéz változtatni. Van viszont egy gazdasági kényszer, amely arra készteti a kormányt, hogy az önkormányzatok kezébe adja a kisiskolákat, főleg a túl messze székelő tanügyi igazgatóságokkal mind ellehetetlenebbülő kapcsolattartás miatt. Egy dilemma evidens ebben a kérdésben: az oktatási tárca kizárólag gazdasági kompetenciákat akar az iskolákkal átruházni az önkormányzatokra. iskolaévtől. Mint ismeretes, a taneszközöket nekik kell megvásárolniuk, a tankönyvekért pedig kölcsönzési díjat kötelesek fizetni. A gyerekenként esetleges háromszáz korona egy többgyermekes családot bizony nagyon leterhel anyagilag. A parlamenti bizottság, sajnos, elutasította azt a javaslatomat, hogy ezek a tételek leírhatók legyenek az adóalapból. Pedig a növekvő iskoláztatási költségek - az egyre dráguló közlekedés, kollégium, étkeztetés - leírása bizony méltányos lenne. - Az sem mindegy, milyen lesz a pedagógusok anyagi elismerése. - A pedagógustársadalmat is sújtja az általános anyagi ellehetetlenülés. A fizetésemelések illuzórikusak. A tárca későn reagál saját rendelkezéseinek érvényesítésére. A kérdéscsomagot egyelőre a bizonytalanság jellemzi, a megoldások valahogy a homályban maradnak. Hiába kérjük a költségvetés átértékelésére a kormányt, hiszen némely oktatási intézmény számára - a kisiskoláktól főiskolákig - kétséges, be tudja-e fejezni az iskolaévet. - Ilyen helyzetben mi az, ami a magyar iskolákat szinten tarthatja? - Igazán akkor lesznek jók a magyar iskolák, ha képesek valami többletet nyújtani. Ez a megmaradás feltétele. Az aktív idegennyelvtudás ma már a főiskolai felvétel föltétele, s az igények mindenütt egyre növekszenek. Az iskolaügy csődjét nem csupán a szinten maradással, hanem a szint fölé emelkedéssel lehet kijátszani. Az osztott órák megszüntetésével, a plusz szlovák órák miatt minket fokozottan sújtanak az általános intézkedések. - Elérkeztünk a főiskolákhoz. Az új főiskolai törvényt mind a főiskolai tanács, mind pedig a rektori konferencia elutasította. - A fórumok módosításokat követeltek, ezek közé beiktattak két számunkra igen fontos tételt: lehetőség legyen magánegyetemek, illetve külföldi egyetemek részlegeinek hazai működtetésére. A másik: ilyen magas, tehát ötven százalékos tandíjat ne lehessen követelni a diáktól. Európában ez a térítés legföljebb 5-12 százalék. - Mi a helyzet a magániskolákkal, az alapítványokkal? -Sajnálhatjuk, hogy nem indult be eléggé a magániskolákat alapító kezdeményezés. Nincs például se szövetkezeti, se jogi személyek alapította magániskola. Az öt egyházi iskola közül sem mindnek a területi elhelyezése szerencsés. Ezt a lehetőséget jobban ki kéne használni. Az önkormányzatokra most hallatlanul nagy feladat hárul. Remélem tudni fogják, mi minden függ tőlük. Erkölcsi kötelességük lesz támogatni az iskolákat, s a kompetenciák előbb-utóbb kivívhatok lesznek. BROGYÁNYI JUDIT Azon a vasárnap délutánon összehajolt a kisvárosban néhány tucat szlovákiai magyar értelmiségi. Egyikük, aki a találkozót két társával szervezte, az elcsendesedő rendezvény után a szálloda éttermében még kis ideig elidőzött. Szelíd beszélgetésben megmártózva próbálta meg szívét és eszét megnyugtatni. Talán mégis van remény - szögezték le a három újságíróval egyetértésben... Majd egyikükkel elindul. Egy zoborvidéki faluban este hétkor előadást tart a színjátszócsoportjuk. Az eső észrevétlenül hóba fordul, s mire hétkor a művelődési ház elé érnek, a tél első gúnyáját viseli a táj. Fehér érintetlenség. Almos falu. A nyomott belvilágú nagyteremben alig hatvanan ülnek. Télikabátban. Néhány süldőlány a langyos fűtőtesthez támaszkodva nézi a már elkezdődött előadást. Keressük azokat a székeket, amelyekre láthatóan még nem csöpög a hólé a mennyezetről. Az utolsó széksor mögött vödrök. Egy csepp, öt csepp, meg tíz - morzsolom magamban Weöres gyermekversét. Ma este cseppkőbarlangban játszik a csoport. Hoppá, Rézimii Elszántság, szenvedély és végtelen szeretet kell ehhez. Időközben Z M. már hátrament az öltözőbe, nehogy nyugtalankodjanak a társak. Megérkezett... Ha nincs ez az alkalmi fuvar, velük együtt indult volna el négykor. Állított volna díszletet, sepert volna színpadot, segített volna a vendéglátóknak a vödrökkel, vizesedényekkel. Már melenget a játék. Színjátszó nemzedékek a színpadon. A gyermekparalízises fiút alakító fiatalember többször magával ragadja a közönséget. Keserédes mosolygás a nézőtéren, majd biztató sóhajok. Mintha eltűnne a nyirkosság a nagyterem levegőjéből. A lehulló vízcseppek zaja szinte felerősíti a csendet. Z. M. saját jelenetében tapasztalt színészként játszik. Ebben a játékban nincs magamutogatás. Mindenki önmagából ad egy darabot. Szív vagy ész? Oly mindegy, ha a színjáték akarva-akaratlanul közösséget teremt. Játszók és nézők között. De talán különkülön is. Függöny. Vége. Taps. Elbizonytalanodás. Kétségek. Gyermeki tisztasággal várják a biztatást. Küzdelem ez a javából. Már az is főhajtást érdemlő, hogy a közönség felé vezető nehezebb utat választják. Újváry Lászió és színjátSzép Szó. Nem az emléke, hanem a kassai. Most a losonci ,,kármánisták" és a dunaszerdahelyi ,,gimisták" bizonyítanak. Sikerrel. A Kármán Színkör tagjai mégis mintha csalódottak lennének. Talán saját műszaki bakijaik okán? Sebaj. Többet ér mindaz, amit a zsűri elnöke mond: a határon túlról érkezett csoportok közül igazi ,,színházszaga" volt ESÖ A NÉZŐTÉREN VÁL TOZA TOK AZ AMA TŐR SZÍNJÁ TSZÁSRA szói. Léván. Aki nem indul el velük egy-egy vendégszereplésre, az nem tudja, milyen ál. dozatokkal jár mindez. Lehet-e mással, mint küldetéstudattal? Kicsivel, naggyal? Ma már - nem tudni, milyen okból - talán szégyellnivalóval. Pedig bennük több a másoknak örömet, feloldódást, rádöbbentő együttérzést kínáló szándék, mint önmaguk szabadideje - úgymond - hasznos eltöltésének igénye. Csodálni és tisztelni való. II. Szerencsések? Önmagukat szervezték meg úgy, hogy a szerencse - támogatók köpenyébe bújva - melléjük szegődjön. Ez teszi lehetővé a rendszerességet, a szokatlan és a kívülállók számára olykor egyeztethetetlen műfaji váltásokat. Klasszikus regényadaptációtól, huszadik századi színpadi lektűrön át, zenés vígjátékban megpihenve és közönséget szórakoztatva. Majd egy abszurd: gyújtogató tűzoltókról, a tehetetlenségről és a bennünk észrevétlenül megszülető hétköznapi fasizmusról... Valaki integet nekik a gácsi vár alatti országút széléről. Autóbuszuk lassít. Felismerik az első pillanatra idegennek tűnő vándort. Láthatóan örülnek, hiszen ugyanoda vették az irányt mindannyian. Balassagyarmatra, ahol a hetvenes-nyolcvanas években közel egy évtizeden át sikert sikerre halmozott egy másik szlovákiai magyar amatőr színház. előadásuknak. Pontosan végiggondolt látványvilág, érthető képi és színészi jelrendszer, pontosan következő rendezői gondolat. A többi a hibák kategóriájába tartozik. Zajos és tévedést tévedés után elkövető műszaki stáb. Ügyetlen világosítás, dilettáns hangosítás. Hölgyeim és uraim, dehát a játék! Az mellékes lenne? Á, dehogy! Sokkal rosszabb lenne a fordított helyzet. Jó színészeket, jó rendezőt és mindezekhez még színpadi gondolatokat is nehezebb szerezni, mint néhány kóbor villanyszerelőt. Higgyék el! Önöknek olyan amatőr sztárjaik vannak, akik még a tartalékok kispadjára is felejthetetlen tűzoltóparancsnokként ülnek le. Mint Tóth István. Addig a többiek teszik a maguk dolgát. III. Valaki azt nyilatkozta, ha X. Y. a Jókai Napok zsűrijében lesz, az ő színjátszócsoportjuknak nem terem babér. Aztán valaki ismét nyilatkozta: ezt a közönségnek játszszuk, azt meg a szakmának. Lehet ezt igy? Hát a kettő nem egy és ugyanaz? Nem lehet ezt elfogadni attól a Zsákszínháztól sem, akinek „ Csodáját" a füleki bemutatón négyszázan nevették és könnyezték végig. Ha ez készült a szakmának, de a közönség mégis a sajátjának érezte a színpadon látottakat, akkor nemigen van szükség az imént felidézett nyilatkozatok éles határvonalaira,melyet a szakma és a közönség közé húznak. Nem inkább arról van szó, hogy a szórakoztatónak hitt darabok sokkal nagyobb szakmai előtanulmányok és összetettebb színészi tudás után hoznak szakmai sikert is? A közönség ettől föggetlenül hálás a kacagtatásért, az elügyetlenkedett örökzöld slágerekért, a kissé kusza tánclépésekért és az együtt töltött felhőtlen estékért. Kétségtelen, hogy X. Y. véleménye ebben a konstellációban legfeljebb apró bosszúságot okozó harmadrangú gond. Vagy mégsem? Az említett nyilatkozatok szerint aligha. Az meg egyenesen botorság, ha szakmának játszanak. Miért? Hát megéri legfeljebb kilenc-tíz önjelölt ítésznek napokat, heteket, hónapokat áldozni? Mert nekik talán nem tetszik a zenés vígjáték? A dolgok könnyebbik végének a megragadása nem tetszik, amivel aztán önmagukat és nem utolsósorban a közönséget csapják be. Egy abszurd dráma dialógusát nehezebb színpadi helyzetté emelni, mint egy vékonypénzű szalonvígjátékét, melyet végszükségben mégiscsak kirángat az unalomból a nagypapa kedvenc slágerét éneklő amatőr primadonna. Akik az előbbit meg tudják oldani, önmagukhoz méltatlan szintre süllyednének, ha az utóbbi színpadi műfajban nem törekednének ugyanerre. Ha mégsem, aligha a zsűrikben, azok némely tagjainak ízlésében van a hiba. IV. Eső a nézőtéren. Beázik a valamikor még modern művelődési ház. Pedig még vannak akik eljönnek színházat játszani. Amatőrök. Igen, mert a hivatásosak már nem vetődnek el ilyen színpadok környékére. Szinte mellékes, hol lyukas a tető, hol takarítatlan az öltöző, hol meg már a tüzelőre sem jut. Ha nem lennének amatőr színjátszóink, sok faluban évekig nem látnának eleven színjátszót és - megkockáztatom - színészt. Csepeg a víz a mennyezetről. Szerencsére, még nem a nyakunkba. DUSZA ISTVÁN