Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám, csütörtök
11 SPORT «ÚJSZÓ, 1993. ÁPRILIS 1 TIZENÖT ÉV UTÁN NYÁRASDI KUPAGYŐZELEM CO-IMPEX-NITRA 24:21 (16:13) (Munkatársunktól) - Parázs hangulatban a csallóközi és a vendégszurkolók váltakozó biztatása mellett játszották tegnap este Nyárasdon a női kézilabda Szlovák Kupa 15. döntőjét. A Plastika jócskán elöretólt védekezésével (Prekopová és Kiss személyi örzöt kapott) lepte meg a hazaiakat, időbe telt, mig megtalálták ennek ellenszerét. Tíz percen át váltakozva vezettek a csapatok, Kiss találataival aztán egyszeriben 3 góllal megugrott a Co-lmpex. Utána azonban nagyon szép megoldásokkal próbálták bevenni a válogatott Bôžiková kapuját, ami a vendégek kiegyenlítését hozta. Ekkor újra rákapcsolt a nyárasdi csapat, s biztató előnyével vonulhattak a játékosok az öltözőbe. Libánská találata vezette be a második játékrészt, s ezzel mintha jelezni akarta volna, a félidő az ő villogása jegyében telik majd el. A szőke szélső, a szurkolók újabb Marikája, jó párszor megleckéztette a nyitrai védőket, egymás után lőtte góljait. Ekkortájt kiválóan védett a hazai kapus, Petráková. A hajrában taktikus játékkal a csallóköziek őrizték előnyüket a mindvégig szívósan ellenálló nyitraiakkal szemben Podlucký és Guláá tárgyilagos bíráskodása mellett 800 néző látta az izgalmas, drámai összecsapást, amelyen megérdemelt nyárasdi siker született. A hazaiak 15 év elteltével újra kupagyőzelemnek örülhettek, s ősztől Szlovákia színeiben indulhatnak a nöi kézilabda KEK-ben. Legeredményesebbek: Libánská 7/1, Prekopová 7/3, ill. Balogh 7/2. G- mészáros) • A női kézilabdaliga 13. fordulójának elhalasztott mérkőzésén: PARTIZÁNSKÉ - ŠTART BRATISLAVA 28:17 (8:10), Valachová 8/4, Szabó 6, ill. Jančárová 6/3, Radevová 4. A cipőgyáriak ezzel a győzelmükkel feljöttek a 7. helyre, a Start pedig nyolcadik... A NIKÉ-ben a következő tétmecscsekre tippelhetünk. SZOMBAT (április 3.) H Angol labdarúgó-divízió I: 58. Blackburn - Liverpool 2,3-2,7-2,8; 59. Chelsea - Middlesbrough 1,7-2,8-3,9; 60. Coventry - Southampton 2,2-2,7-2,9; 61. Crystal Palace - OPR 2,4-2,7-2,7; 62. Manchester C. - Ipswich 1,8-2,8-3,4; 63. Norwich - Manchester U. 2,5-2,7-2,6; 64. Nottingham - Aston Villa 2.8-2,7-2,3; 65. Oldham - Wimbledon 2,5-2,7-2,6. • Angol Labdarúgó FA Kupa (90 perc után): 66. Sheffield U. - Sheffield W. 2,8-2,8-2,2; 67. Arsenal - Tottenham 2,4-2,8-2,6. • Angol labdarúgó-divízió II. 68. Birmingham - West Ham 2,7-2,8-2,3; 69. Bristol R. - Leicester 2,7-2,9-2,2; 70. Cambridge - Newcastle 2,8-2,8-2,2; 71. Charlton - Barnsley 2,1-2,8-2,9; 72. Grimsby - Wolverhampton 1 ,9-2,8-3,3; 73. Millwall - Portsmouth 2,1-2,8-2,9; 74. Notts County - Bristol C. 2,0-2,8-3,2; 75. Oxford - Brentford 1,8-2,8-3 ,4; 76. Sunderland - Southend 1,8-2,8-3,4; 77. Swindon - Peterborough 1,5-3,0-5,5; 78. Watford - Luton 2,2-2,8-2,8. • Skótfutball-liga: 79. Celtic - Airdrie 1,2-4,0-10,0; 80. FC Dundee - Partick Th. 2,1-2,8-2,9; 81. Falkirk - Dundee U. 2.9-2,8-2,1. • Német labdarúgó BunJÖVÓ HÉTEN MOLDÁVIA ELLEN ELÖSZÖR LESZNEK EGYÜTT Hét csoportban rajtol az 1994. évi portugáliai férfi kézilabda Európabajnokság selejtező sorozata. A kiírás értelmében oda-vissza alapon találkoznak a csapatok, s mindegyik csoportból az első jut tovább, a másodikok külön tornát vívnak a további négy helyért. Szlovákia ellenfelei: Románia, Dánia, Ukrajna és Moldávia. Magyarország Norvégiával, Szlovéniával, Litvániával és Grúziával csap össze. Válogatottunk első Eb-selejtezőjét április 7-én Tapolcsányban Moldávia ellen játssza - közölték a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján. A szovjet utódállam csapatáról jóformán semmit nem tudnak a hazai szakvezetők, akik eredetileg későbbre akarták halasztani az összecsapást, de a moldávok nem egyeztek bele. Igy maradt az Európai Kézilabda Szövetség által megszabott időpont. Kijelölték a 16-os keretet a találkozóra. Érdekessége, hogy az idegenlégiósok közül mindössze a Veszprémben védő Švajlenra számítanak. Szűcs és Bergendi spanyolországi repülőjegyére nincs pénze a szövetségnek, a Belgiumban profiskodó Bártekkal még tárgyalnak. Ugyancsak hiányzik majd a sérült Holeša, aki Ľubomír Hudákkal ütőképes balszárnya volt a svédországi csehszlovák vb-csapatnak. Mivel vasárnap még ligaforduló lesz, legjobbjaink csak utána találkoznak. Voltaképpen ekkor lesz először együtt a csapat a Lafko-Katušák edzőpárossal. Három nap múlva pedig' tétmérkőzést játszanak... Mint hallottuk, máskor sem számítanak őt napnál hoszszabb felkészülésre. U mk) desliga I: 82. Bremen - Kaiserslautern 1.6-2,8-4,6; 83. Dortmund - Köln 1,5-3,0-5,5; 84. Karlsruhe - Hamburg 2.2-2,8-2,8; 85. Leverkusen - Bochum 1.4-3,0-6,0; 86. Nürnberg - Schalke 2.0-2,8-3,2; 87. Stuttgart - Uerdingen 1.3-3,5-8,5. • Német labdarúgó Bundesliga II: 88. Homburg - St. Kickers 1.8-2,8-3,4; 89. St. Pauli - Oldenburg 1.5-3,0-5,5; 90. Hertha - Osnabrück 1.4-3,0-6,0; 91. Darmstadt - Düsseldorf 2,4-2,8-2,6; 92. Wuppertal - Fort. Köln 2.2-2,8-2,8. • Svájci futball-liga: 93. Lausanne - Aarau 2,5-2,6-2,7; 94. Xamax - FC Zürich 1,8-2,6-3,6; 95. Sión - Lugano 1,8-2,6-3,6; 96. Young Boys - Servette 1,8-2,6-3,6. • Osztrák futbalibajnokság: 97. Innsbruck - C. Salzburg 1,8-2,8-3,4; 98. Admira - Sportclub 1.7-2,8-3,9; 99. St. Pölten - Austria 3,4-2,8-1,8; 100. Rapid - Steyr 1.4-3,0-6,0, 101. Grazer AK - Leoben 1.6-3,0-4,5; 102. LASK Linz - STAHL Linz 2,5-2,8-2,5; 103. Ried - Mödling 2.7-2,8-2,3; 104. FAV AC - STURM Graz 1,8-2,8-3,4. • Belga labdarúgóbajnokság: 105. St. Liége - C. Bruges 1.3-3,5-8,5; 106. Lierse - Genk 1.7-2,8-3,9; 107. Gent - Anderlecht 3,3-2,8-1,9; 108. Lömmel - Lokeren 2.1-2,8-2,9; 109. Charleroi - Mechelen 2.3-2,8-2,7. • Holland labdarúgó-bajnokság: 110. Eindhoven - Twente 1.5-3,0-5,5; 111. Cambuur - Maastricht 2.9-2,8-2,1; 112. Dordrecht - Arnheim 3.4-2,8-1.8. • Magyar labdarúgó NB I: 113. Siófok - Békéscsaba 2,2-2,6-3,0; 114. Rába ETO - Csepel 2,2-2,6-3,0; 115. Veszprém - Nyíregyháza 2,0-2,7-3,3; 116. Diósgyőr - Videoton 2.3-2,7-2,8; 117. BVSC - Vác 3.5-3,0-1,7; 118. Pécs - FTC 2.8-2,8-2,2; 119. Újpest - Kispest 3.4-2,8-1,8. LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ A NÉPSTADIONBAN: MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 0:1 {0:0) (Kiküldött munkatársunk, SZABÓ ZOLTÁN jelentése) - Már régen volt ilyen hangulat a Népstadionban, több mint 30 000 néző várta a két csapat játékosait. A magyarok hét idegenlégióst is szerepeltettek a görögök elleni vb-selejtezőn (5. csoport), s éppen ők futballoztak a leggyengébben... A 90 percből 70 a görög forgatókönyv szerint alakult. Ezzel a vereséggel Jenei Imre edző legénysége már „elszállt"! Feltűnően durván kezdtek a magyarok, a 2. és a 3. percben Urbán, illetve Csábi is sárga lapot kapott. Mindkét szabálytalanság teljesen felesleges volt! A görögök vették a lapot, s a 6. percben Tszaluhidisz kíméletlenül felvágta Eszenyit. Természetesen, ö is „besárgult". A három kártya után valamelyest lehiggadtak a játékosok. Gyors egymás utánban négy hazai helyzet következett. A nagy lendülettel előretörő Csábi a 16-oson belül sokat cselezett, és a védők szögletre mentettek. Majd Détári 25 méteres bombaszabadrúgása a jobb kapufán csattant. Kovács Kálmán két perc alatt két ziccert is elpuskázott, mindkétszer a kapusba lőtte a labdát. Az első 10 percben ötletesen, jól futballozott Jenei Imre edzö legénysége. Aztán váratlanul visszaesett, sokat körülményeskedett, s feljöttek a görögök. A 19. percben Aposztolakisz bombája elakadt egy védőben, tíz perccel később Mitropoulosz faképnél hagyta Dlsztlt, 17 méterről ajtó-ablak helyzetben a jobb alsó sarok mellé durrantott. A 35. percben a sérült Disztl helyére Nagy Tibor állt be. Ügyesen adogattak a görögök, egyre gyakrabban hozták zavarba a bizonytalan magyar védelmet. A türelmetlen nézők a szünet előtt füttykoncerttel „jutalmazták" kedvenceiket, akik nem tudták azt játszani, amit akartak, az első 10 perc után csak vergődtek... Fordulás után a 47. percben vezetést szerezhettek volna a görögök: a késlekedő védők közül kiugró Mitropoulosz centiméterekkel fölé fejelt. Nyolc perc múlva Kovács Kálmán harmadik lehetőségét is kihagyta, nyolc méterről gyatrán mellé gurított. Az 57. percben a nagy lendülettel kapura törő Mahlaszt Telek 25 méterre Petry kapujától letaglózta. örülhetett, hogy csak sárgalapos figyelmeztetést kapott ... A 70. percben megint Telek volt a főszereplő. Egy bal oldali beadás a válláról pattant szögletre. A bíró óriási meglepetésre sarokrúgás helyett a 11-es pontra mutatott. Aposztolakisz magabiztosan értékesítette az erősen vitatható büntetőt. A 75. percben Kiprich hibázott nagy helyzetben, majd a 89. percben Détári 16 méterről az égbe lőtt. A mutatott játék alapján a görögök teljesen megérdemelten nyertek, igaz, a gólt ajándéktizenegyesból szerezték (Telek: ,,Szó sem lehetett büntetőről, vállal értem a labdához!"). A magyar csapat összeállítása: Petry-Csábi, Telek, Disztl (35. p Nagy T.), Duró-Urbán, Pisont (75. p Balogh T.), Détári, Eszenyi -Kiprich, Kovács K. 1. Görögország 2. Oroszország 3. Magyarország 4. Izland 5. Luxemburg 0 5:0 9 0 3:0 4 2 4:3 3 3 2:4 2 3 0:7 0 • LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Törökország-Anglia 0:2 (0:2), g.: Platt (6. p) és Gascoigne (45. p). Az angolok kerültek a 2. helyre (2. csoport). Moravec (balról) viszonylag jól játszotta Szlovákia - Litvánia nem hivatalos nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzésen (Fotó: M a j e r) BEN JOHNSON: „NEM JOBBAK, ÉN VOLTAM ROSSZABB" A világ sport- (és atlétika-) kedvelő millióinak figyelme ismét Ben Johnsonra irányul. Sajnos, megint negatív előjellel. Mint ismeretes, a fekete bőrű atléta a nyolcvanas években szinte futólagosan szállította a jobbnál jobb eredményeket, fantasztikus világcsúcsokat, s mindenki úgy gondolta, a Carl Lewis-Ben Johnson párharc újabb pazar látványosságokat hoz. Minden bizonnyal így is lett volna, ha... Ha Big Ben a szöuli olimpián le nem bukik a doppingellenőrzésen. A büntetése szigorú volt: aranyérmét elvették, csúcsait letörölték a listákról. Johnson becsülettel letöltötte a kiszabott kétéves eltiltást, de amikor visszatért a pályákra, már csak halvány emléke volt egykori önmagának. Az új esztendő jól kezdődött Johnson számára; ismét jó eredményekkel rukkolt elő. S ismét lebukott! Mindhárom tesztje pozitív lett; tesztoszteront találtak a szervezetében. A vele készült interjúból, s Ben különböző nyilatkozataiból idézünk... - Ha valaki öt évvel ezelőtt azt mondta, hogy dopping, a másik azonnal azt vágta rá: Ben Johnson. Az elmúlt években alig volt olyan lap, amelyik jót irt volna Ben Johnsonról. Ha rosszul szerepelt, azt mondták ajzószer nélkül nem megy, ha meg jól, akkor: ,, Biztos megint bekapott valamit..." Hogyan viseli el ezt a terhet a pszichéje? • Közölni szeretném, hogy egyáltalán nincsenek pszichés panaszaim. A szívem mélyén érzem, az eszemmel pedig pontosan tudom, hogy én, Ben Johnson vagyok, minden idők legnagyobb sprintere. Egyébként tíz esztendőn keresztül semmiféle „szert" nem használtam, mégis jól mentek a dolgok. De én azt akartam, hogy még jobban menjenek. - És jobban mentek? • Ugyan kérem, ma már mindenki doppingol, aki jobb akar lenni, aki győzni szeretne. Legfeljebb az egyik lebukik, a másik meg nem. - Hová tűntek félelmetes izmai, hiszen öt esztendővel ezelőtt úgy nézett ki, mint a Terminátori alakító Arnold Schwarzenegger? • Egyáltalán nem zavar a dolog. Két évet kihagytam, s ez nem múlik el nyom nélkül. Most azonban ismét kezdem megtalálni önmagamat. Egyre jobbak az eredményeim, s remélem, ez így is folytatódik. (A beszélgetés időpontjában még senki sem tudta, hogy Johnson ismét a doppingok után nyúlt - a szerk.) - Szöul után rengeteg pénzt vesztett, hiszen a reklám- és egyéb szerződéseit sorra felbontották. Azt mondják, több mint 10 millió dollárral került kevesebb a bankszámlájára? • Az ember életében mindig bekövetkezhet egy szerencsétlenségsorozat, azért még a dolgok mennek tovább. Egy biztos: a pénz nem minden. A családom a legfontosabb, s hála istennek, mindenki jól van. - Mi lesz Ben Johnsonnal, ha újra bebizonyosodik, hogy csak dopping segítségével tudott nagy eredményeket elérni? • Szomorúbb leszek, de szeretném hangsúlyozni, a futás nem minden, anélkül is lehet élni. Mindenesetre még szeretnék visszavágni riválisaimnak, akik megvertek, amikor csak árnyéka voltam önmagamnak, s mindenütt azt híresztelték: ők jobbak Johnsonnál. Egy fenét jobbak, én voltam rosszabb... Hogy meddig tart az újabb Ben Johnson-ügy - bár a nemzetközi szövetség örökre eltiltotta -, arról korai lenne beszélni. Éppen a napokban csökkentették (négy évről egy évre) a doppingoló Katrin Krabbe büntetését... (ns) SAKK-VB, DÖNTŐ Ä THE TIMES TÁMOGATÁSÁVAL A címvédő Garri Kaszparov és Nigel Short mégis asztalhoz ül. Megállapodtak abban, hogy a világbajnoki döntő Londonban lesz; a szeptemberi mérkőzéssorozat szponzora a The Times angol napilap. A két sakkozó egyaránt 1,7 millió font jutalmat kap... Mint ismeretes, mind Kaszparov, mind pedig Short visszautasította a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) azon döntését, hogy a vb-döntőt Manchesterben rendezzék. Erre a FIDE megfosztotta világbajnoki címétől Kaszparovot, s úgy határozott, Karpov és Timman mérkőzhet a vbcímért! BOHEMIANS-SLOVAN MÉGIS HÉTFŐN? A ČTK és a TA SR hírügynökség kedden este gyorshírben számolt be arról, hogy az I. labdarúgóliga 22. fordulójának Bohemians-Slovan mérkőzése nem az előre megállapodott időpontban, április 5-én, hétfőn lesz, hanem két nappal korábban, szombaton délután. Ezzel kapcsolatban Anton Urban, a kékek titkára tegnap a következőket mondta: - Mi továbbra is azon vagyunk, hétfőn legyen a találkozó. Más időpontról hivatalos megállapodás nincs, ezért a szövetség egyik napról a másikra, önkényesen nem változtathat... PROFI ÖKÖLVÍVÁS SIKERÜL A VISSZAVÁGÁS? Tizenegyedik profi mérkőzését vívja holnap este Paszterkó László. Az érsekújvári szupernehézsúlyú öklöző a karlsruhei sportcsarnokban Mario Schieserrel mérkőzik. Tavaly ősszel - nagy csatában - a német bokszoló nyert. Ezúttal is hatmenetes lesz a meccs, melyre Paszterkó három héten át napi két edzéssel készült. Eddigi mérlege: három győzelem, három döntetlen és négy vereség. (zsi) SPORTHÍRADÓ • LABDARÚGÓ vb-selejtezőn Dublinban (3. csoport): Írország - Észak-Írország 3:0 (3:0), g.: Towsend (20. p), Quinn (22. p) és Stauton (28. p). A svájci Röthlisberger 35 000 néző előtt bíráskodott. H TENISZEREDMÉNYEK-Hilton Head: G. Fernandez - Temesvári 6:3, 6:2; Graf - Bonsignori 6:4, 6:4; Sabatini - Bowes 6:0, 6:0; Szavcsenko - Minter 6:0, 6:4; Franki - Watanabe 6:4, 6:1. Estoril: Nováček - Clavet 4:6, 6:3, 6:2. Osaka: Chang - Prinosil 6:1, 4:6, 6:4; Courier - Pescosolido 6:2, 6:2. • LJUDMILA NAROZSILENKO is doppingolt a liévini fedettpályás atlétikai viadalon (60 m gát), s több mint valószínű, négyéves eltiltás vár rá. B A NÉMET. Labdarúgó Kupa első elődöntő mérkőzésén: Frankfurt - Leverkusen 0:3. Az Olasz Labdarúgó Kupa elődöntőjének visszavágóján: AC Milan - AS Roma 1:0. A fővárosban a rómaiak nyertek 2:0-ra, s ők jutottak a fináléba. • A JÉGKORONG NHL legfrissebb eredményei: Hartford - Boston 1:3, Pittsburgh - Ottawa 6:4, NY Islanders - Philadelphia 2:1, Washington - Buffalo 4:1, St. Luis - Vancouver 3:6, Calgary - Winnipeg 4:5. • A SKÓT labdarúgó-bajnokság rangadóján: Glasgow Rangers - FC Aberdeen (1:0). A Rangers előnye a tabella élén már 9 pont. • HÁROM szlovákiai bokszoló vesz részt a tamperei, 7. ökölvívó-világbajnokságon (május 7-16.): Ljosa Gerejhanov (67 kg), Milan Masný (71 kg) és Miroslav Gavenčiak (+91 kg).