Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-10 / 57. szám, szerda

PUBLICISZTIKA .075201 1993. MÁRCIUS 10. NEMZETKÖZI FEHÉR KÖNYVEK Jellemző mesterkedése a Literárny týždenníknek, hogy az irodalomértékelés tárgyilagos anyagát hetenként nemzetiségi uszításokkal teszi színesebbé. Eddig csak az olvasóknak kívánt kedveskedni ezzel, újabban azonban a nacionalista helyezkedést már a kisantant hagyományaival egészíti ki, felkarolva a román nacionalizmus rangos szélsőségeit, Corneliu Barborica bemutatásával. A romániai szerző a hetilap 1993. február 5-i számában üdvözli a szlovákiai nacionalista izgatás élenjáróit Át kell venni a kezdeményezést buzdítással. Örömmel vállalja ezt, hogy közreműködhessen tlozef Podoian haditervének végrehajtásában, a magyarok bűneinek leleplezésével, külföldi „fehér könyvek" kiadásával, mint Podoian úr meghirdette a Literárny týždenníkben 1992 novemberében (47/1992), követelve: „Mondjuk ki végre a világnak az igazságot!" Podoian úr elszánt kirohanásáról már írtam az Új Szó 1992. december 9-i számában, rámutatva, hogy a Podolan-féle egyéniségek „igazságai" nem egyebek, mint a háború utáni beteges nacionaliasta dühöngök (Gottwald, Okáli, Clementis stb.) hajdani dogmáinak és csalásainak visszacsempészóse a tömegek gondolkodásába. Barborica úr személyében hangos igazmondóink szövetségesre találtak Romániában, elvégre értékelnünk kell, hogy a hajdani kisantant légkörének lelkes híve önzetlenül vállalja a bátorságot. Érthető, ha közösen kísérlik meg a mai Európa ítélőképességének az áthangolását hogy legalább Titulescu hírneve (Ceausescu már nem használható) térítse észre a magyar lobbyval megtévesztett értelmes világot. Corneliu Barborica szerint: „...az események úgy alakultak, mint a második világháború előtt minket (de az egész Európát is) újból fenyeget a magyar irredentizmus." Mivel a magyar külpolitika ilyen szándékú kezdeményezésére nincs bizonyíték, Barborica úr hazai vizekre téved: „ Valamikor novemberben a Romániai Magyarok Demokrata Szövetségének központja a kolozsvári ülésén határozatot fogadott el, kulturális önkormányzatot követelt... Természetesen nem hiányzott az önálló magyar egyetem követelése sem." Az alkotmánytörvény elfogadásával kapcsolatban Barborica elítéli a magyar képviselőket, mert az alkotmány ellen szavaztak, nyilván azért, mert „ a nemzeti szó nem teszik nekik". Válaszul Corneliu Barborica kifogásolja, hogy a romániai magyarok kulturális elnyomásuknak a tényét híresztelik a világban, az ismert „magyar lobby" keretében, majd Podoian érveire hivatkozva és vele párhuzamosan összegez „a magyar kisebbség elnyomásának tényei nem léteznek!" De — szerinte — annál inkább szembetűnő a román kisebbség nagyarányú pusztulása Magyarországon, erre demográfiai bizonyítékképpen kimondja az Okáli-féle nemzetcsinálás gyakorlatának tételét „A Tisza és a mai román—magyar határ között 1918 után a románok százezrei éltek, számuk napjainkra felmorzsolódott, lehet vagy negyvenezer." Barborica úr tudományos demográfiai felfedezésével minden egyszerűvé válik, nemcsak a kisantant érdekazonossága születik újjá az antikommunista forradalmak nyomán, de győz az ősi sztálinista erkölcs is, merthogy Daniel Okáli 1946-os hamis jegyzőkönyveinek meggyőző hangvétele talál otthonra Barborica érvelésében, nem tagadva az ötletek azonosságát: „Az említett példák — úgy gondolom — elég meggyőzően bizonyítják a szlovákiai és romániai nemzetiségi viszonyok hasonlóságát."K\ kell oktatnom Barborica urat a divatos új tudományból, ezt a trükköt ugyanis Szlovákiában demográfiai reciprocitásnak hívják, negyvenöt éve szédítik a szlovák közvéleményt több mint félmillió magyarországi szlovák keresésével. Mivel a Tiszán túli több százezernyi románról még senki sem hallott, tanulni kell Okálitól, számukat két millióra emelni, hogy a népszámlálási reciprocitás tökéletes legyen, ezzel elérhetik a szlovákiai tudományos rangot. (Szlovákiai kormánytag jelentette ki külföldön 1992 nyarán, hogy 1920-ban annyi szlovák maradt Magyarországon, amennyi a szlovákiai magyarok száma volt.) A román szerző végső következtetésében azonosul Podoian múlt évi javaslatával, mely szerint nyugat-európai nyelveken ún. fehér könyvekben tájékoztatni kell a világot a valódi igazságról, de esetükben „igazság" alatt a kassai kormányprogram és az Okáli-féle szélhámosságok halhatatlanságát ós tiszteletét kell érteni. A zavarosban halászás határozottságot követel, ezért a bátorság Barborica úrnál sem hiányzik: „Egyetértek Jozef Podolannal: meg kell mondani a világnak az igazat, végre az igazságnak megfelelően kell a világot tájékoztatni. De hogyan? Világnyelveken megírni a fehér könyveket. De hogyan tovább?... Felhagyni az eddigi ártalmas, deffenzív politikával és átmenni támadásba, elhagyni a vádlottak padját, inkább kezdeményezéssel vádolni, feltárni a tényeket, leleplezni a misztifikálást az Egyesült Nemzeteknél és az Európai Tanácsbari az egyes államokhoz fűződő diplomáciai kapcsolatokban. A kezdeményezés sikeresebb lenne, ha Románia és Szlovákia együttműködésénekkeretében valósulna meg közös akcióban kellene megegyezni... "A közös akció a gottwaldizmus kísértetjárásának megsziládítását jelentené, ezért Barborica szerint a hadmozdulatok merészségét is vállalni kell: „Ha nem törünk ki a nemzetközi politika offenzívájának az útjára a vádlottak padján maradunk, és a világ hatalmasai állandóan ujjal fognak ránk mutogatni, mint durva elnyo mókra. Itt az ideje mindennek véget vetni." Barborica úr okoskodását úgy kell érteni, hogy a demokrácia felmorzsolását és az irányított félrevezetés hullámverését a külföldi magyar lobby csalásainak kell minősíteni. Ha a Literárny týždenníkben csak elvétve fordulnának elő valótlanságokkal alátámasztott nacionalista támadások, napirendre lehetne felettük térni, de egy irodalmi lap morális állásfoglalásának rendszeres kockáztatását aggodalommal kell szemlélni; a meghökkenés hangulatában joggal hihetjük, hogy az irodalmi hetilap átlép a nemzetközi „fehér könyvek" terjesztőinek táborába, tudatosan vállalva a sztálini kor egyes örökségeinek a rehabilitálását. A január 23-i számban például Andrej Ferko és Viliam Fábry csalásokkal fűszerezett nemzetnevelése mellett az utolsó oldalon egy levélmásolatot találunk Az elnémített Vlado Clementis cím alatt a Vladimír Clementis club tagjától. Sokan úgy képzelik a jövendőt, hogy a múltat — önbírálat nélkül — a „fehér könyvek" erkölcsével hangulatkeltéssé lehet átszerkeszteni, esetleg olyan személyek hősökké nyilvánításával, akiket a sztálini kor hátteréből ki lehet emelni, mintha elhatárolhatók lennének akkori környezetüktől. Vladimír Clementis a koalíciós években államtitkár volt Prágában Ján Masaryk külügyminiszter mellett, olyan időszakban, amikor Karel Bacílek, Gustáv Husák és mások 1968-as önbírálata szerint (1968-ban még ilyesmi is létezett) a koalíciós kormány a magyar lakossággal szemben a törvénytelen terror eszközeit alkalmazta, tízezrek kifosztásával, és természetesen Clementis államtitkár igen aktív közreműködésével, betetézve a lakosságcserében vállalt szerepével és a békekonferencián elmondott valótlan megnyilatkozásaival. Ha elfogadnánk és az erkölcsfoltozás segítségével történelmi érdemként ismernénk el Clementis háború utáni hatalmi tevékenységét, esetleg a magyar nemzetiségi vonatkozásoktól is eltekintve, nyitott marad a kérdés, miért volt közömbös Clementis azokkal a sötét bűntettekkel szemben, melyeket Klement Gottwald hatalmi helyzetével, szektája segítségével 1948 márciusától kezdve elkövetett. Azt is megfontolva, hogy Clementis 1948 márciusától már mint külügyminiszter volt kormánytag, a kommunista párt központi bizottságába is felvették. A Gottwald-csoport a háború alatti ún. nyugatos tisztikart, élén Heliodor Pika tábornokkal, hamis ítéletekkel és a terrorizmus különféle eszközeivel kiirtotta. (Vilém Hejl: Zpráva o organizovaném násilí— Jelentés szervezett erőszakról; Prága, 1990.) Pika tábornokot Clementis kormánytagsága idején, 1949-ben végezték ki, Milada Horákovának és csoportjának meggyilkolásáról 1950 nyarán csak passzív tájékozottsága lehetett, mert 1950 márciusától decemberig már kegyvesztett volt. Nem lehet hősökké nyilvánítani olyan személyeket, akik elhitték, hogy az emberiség jövőjét a hamis vádaskodás és a korlátlan erőszak fogja megteremteni. Clementisnek tudnia kellett Gottwald elvetemültségéről, a szovjet tanácsadók rendőri gépezetének működéséről, akkor is, ha később a sztálinista rögeszmék áldozata lett. A helyzet kockázatos voltával tisztában lehetett volna, hiszen a harmincas évek sajtójában megismerkedhetett Sztálin rémtetteivel. (Egy régi idézet: „Ha a harmadik trockista pört is elintézi a moszkvai rémtörvényszék, akkor egy év alatt körülbelül száz szovjet vezért tett el láb alól Sztálin." (Prágai Magyar Hírlap, 1937. január 21.) A merev propaganda, mely szerint a kritikus nézeteket csak a külföldi magyar lobby termeli, eredetében is hibás, a „fehér könyves" megoldás helyett pedig a kérdések tisztázását, az igazmondást kell választani, időben felismerni a valótlanságot színezgető, félrevezető hadviselést. Ezért lehetne más a légkör, ha a szerkesztőségek elköteleznék magukat az igazmondás megkövetelésének. JANICS KÁLMÁN TIZEDES TÖRT, VAGY TIZEDES SZÁM? A TANKÖNYV NEM FELSŐ UTASÍTÁS A kisebbségben élő magyarok nyelvét féltők számtalanszor, de — úgy látszik — nem elégszer hangsúlyozzák, hogy csak egy magyar nyelv létezik. Elvileg mindenki egyet is ért azzal, hogy egyazon fogalmat nem volna szabad más szóalakokkal jelölni a magyarországi és a szlovákiai magyar köznyelvi használatban. Ennek ellenére nem nehéz — főleg a ritkábban előforduló szavak között — olyanokat találni, amelyek csak a mi nyelvhasználatunkban vannak jelen. Ezeket kellő tapintattal és rendszeres odafigyeléssel ki lehet irtani. így tűnt el a nyelvileg igényesebb, műveltebb rétegek szókincséből fokozatosan a helytelen brigádmunka, az ünnepi akadémia, a poliklinika vagy (az összejövetel, bentlakásos foglalkozás értelmében használt) összpontosítás. De mit kezdjünk egy olyan naponta használt kifejezéssel, amely már több nemzedék tudatában él helytelen formában? Ma már talán csak a hatvan éven felüliek hiszik el nálunk kételkedés nélkül, hogy a tizedes szám fogalmát a magyar nyelv nem ismeri. Érthető, hiszen valamennyiünkkel úgy tanították, hogy a desatinný zlomok magyarul tizedes tört, a desiatinné číslo pedig tizedes szám. A mai napig így szerepel a tankönyveinkben. A fordító, aki elsőként írta le a tizedes szám alakot, nem érzékelte, mi a különbség a tizedes tört értelmezésében a két nyelvben. És abban az időszakban, amikor a tankönyvet, annak minden szavát megmásíthatatlannak volt ajánlatos tekinteni, a legtöbb pedagógus — még ha tudott is a hibáról — kénytelen volt a rossz kifejezést megtanítani. Nem csoda, hogy ma már matematikatanáraink nagy hányada el sem hiszi, hogy nemcsak a tört alakba írt 3/10 vagy 56/1000 a tizedes tört, hanem a 0,7 vagy a 2,3, de a „szakaszos" 5,6 vagy 0,589 is; sőt azok a számok is, amelyek valamelyik irracionális számot igyekeznek közelítő pontossággal megadni. A tizedes tört tehát a magyar nyelvben nem csupán azokat a törteket jelenti, amelyeknek a nevezőjében kerek szám (10,100,1000...) áll, hanem minden olyan számot, amelyben tizedesvessző található. Azokat is, amelyek egyáltalán nem írhatók le törtalakban! A tizedes tört fogalma ugyanis az idők folyamán jelentésváltozáson ment át; egészen pontosan: kibővült a jelentés. A törtnek — persze — van egy kis köze a tizedes törthöz, de csak annyi, mint a kaptafának a fához, vagy a golyóstollnak a lúdtollhoz. A tizedes tört a magyarban nem egy különleges törtet jelent, hanem egyfajta írásmódot. Igazolásul álljon itt egy-egy idézet a Matematikai Kislexikonból és a Természettudományi Kislexikonból: „Tizedes tört. Eredeti értelmezésben 10-hatvány nevezőjű törtszám egyszerű felírási módja a tízes számrendszerben (pl. 9/100=0,09). ... Minden valós szám felírható tizedes tört alakban. A véges és szakaszos tizedes törtek a racionális számokat, a nem szakaszos végtelen tizedes törtek az irracionális számokat állítják elő." „Tizedes tört: (mat) törtek helyértékes jelölésére szolgáló írásmód a tízes számrendszerben (...) Nem minden tört állítható elő véges tizedes tört alakjában. Ezért volt szükséges a szakaszos végtelen tizedes tört és a nem szakaszos végtelen tizedes törtek értelmezésére az irracionális számok előállítására." A magyar—szlovák szótárak legtöbbje (Lukács-féle, Chrenková—Tankó-féle) salamoni megoldást választ: a desatinný zlomoknak a tizedes törtet felelteti meg — helyesen. Nem közli a nem létező tizedes szám alakot (ugyancsak helyesen), de a létező desatinné číslo-t sem, ami viszont félrevezető. Nagy örömmel lapoztam fel az Alfa kiadó és az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyar— szlovák és szlovák—magyar műszaki szótárt, amelyben a tizedes szám nem fordul elő, és a „tizedes tört címszó alatt ezt olvashatjuk: "1. desatinné číslo, 2. desatinný zlomok". Kár, hogy a szlovák—magyar részben a „číslo" szócikkben hiába keressük a desatinné číslo változatot, „desatinný" szócikk pedig egyáltalán nem létezik. Ezért a hiányosságért cserébe azonban kapunk egy többletinformációt. A szótár a tárgyalt kifejezést a „tizedestört" címszóban egybeírt formában, viszont a „zlomok" címszó alatt a desatinný zlomok megfelelőjeként (tehát szűkebben értelmezve) „tizedes tört"ként, azaz —helyesen — külön írva közli. Mi a teendő? Iskoláinkban naponta többször is elhangzik egy nem létező szakkifejezés, és akik már túl vannak az iskoláskoron, azok is lépten-nyomon használják. Pedagógustársaim közül — feltételezem — sokan nincsenek is tudatában annak, hogy ez a kifejezés: tizedes szám — nem létezik. Ezt a cikket néhányan elolvassák, és azoknak egy töredéke talán megpróbál változtatni. Komolyabb eredményt azonban csak a jobb tankönyvfordításoktól remélhetünk. Nem tartom lehetetlen vállalkozásnak egy hibajegyzék kiadását meglevő tankönyveinkhez. Kár lenne tagadni: pedagógusaink többsége még ma is „föntről" várja az utasításokat, és számára a tankönyv is egyfajta utasítás. Akkor is a tankönyvben található kifejezést fogja használni, ha meg van róla győződve, hogy helytelen. HORVÁTH GÉZA NHHHHÍ 11 Méry Gábor felvétele MAGYAR TEÁTRUMOK SEREGSZEMLÉJE KISVÁRDÁN A Határokon Túli Magyar Színházak idei, immár ötödik fesztiválján, melyre május 29-e és június 7-e között kerül sor Kisvárdán, öt ország tíz színtársulata és egy színművészeti főiskolája vesz részt. Erről tájékoztatta az újságírókat Nyakó Béla, a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei város várszínházának jelenlegi megbízott igazgatója. Szlovákiából a Komáromi Jókai Színház és a Kassal Thália Színház kapott meghívást Kisvárdára. Jugoszláviából az újvidéki magyar társulat, míg Ukrajnából, a Kárpátaljáról, a beregszászi magyar színművészek szerepelnek Kisvárdán. Hagyományosan népes lesz a romániai magyar színjátszók részvétele. Az idei fesztiválra eddig a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a szatmárnémeti és a sepsiszentgyörgyi magyar színházak, illetve tagozatok jelezték részvételüket. Mellettük benevezett a seregszemlére a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola Szentgyörgyi Istvánról elnevezett magyar tagozatának színcsoportja is. A hírek szerint először szerepel a Magyarország határain kívül működő színházak fesztiválján a Torontói Magyar Színház. A Kanadából érkező társulat színjátszói a tervek szerint Miller Pillantás a hídról című színművét mutatják majd be, s versenyprogramjukban szerepel még egy pódiumelőadás is, melynek címe: ... s lehullik nevünkről az ékezet... A kisvárdai fesztiválra várt tizenegy magyar színtársulat a versenyprogramon kívül még tájelőadásokat is tart majd, mégpedig Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tizenkét helységében, valamint a határokon túl: Beregszászon, Kassán, Szatmárnémetiben és Ungváron. A tájelőadásokon a versenyprogramban szereplő egyesületeken kívül részt vesz még a marosvásárhelyi Ariel Színház, a székelyudvarhelyi, valamint a beregszászi Népszínház, a nagybányai Színjátszókör és egy Bécsben élő magyar színész, Székely Szabó Zoltán. (kokes)