Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-08 / 55. szám, hétfő

RIPORT TÚJSZÓM 1993. MÁRCIUS 8. A HAGYOMÁNYOKAT ORZO MARTOS Nyárfaligetek, vadvizek, folyók és tavacskák, vadregényes nádasok, szelíd vízparti füzesek. Ez a Zsitva-torok, ahol a Zsitva és a Nyitra, a két rakoncátlan folyó eggyé szelídül, hogy aztán néhány kilométerrel lejjebb a Dunába ömöljön. Itt, a két folyó ölelésében fekszik Martos - Komáromtól alig húsz kilométernyire. A szájhagyomány szerint alapítói a tatárok elől menekültek a lápos, mocsaras folyamközi vidékre. Utódaik az évszázadok során sokat szenvedtek a gyakori árvizektől, de éppúgy az aszálytól, a tűztől. Pusztította a falut török és német, kolera és pestis, de bármilyen csapás is érte lakóit, nem lettek hűtlenek őseik földjéhez, ahogy őseik nyelvéhez, kultúrájához sem. Martos - éppen lakói hűséges természetének, de legalább annyira a hely földrajzi zártságának, félreeső fekvésének is köszönhetően - máig megtartotta ősi magyar jellegét. A falu első írásos említése 1247-ből való. A nyitrai levéltárban található okirat mint színtiszta magyar települést emlegeti az esztergomi érsekség birtokában. A török hódítás idején csaknem teljesen elnéptelenedett; az új lakók északról telepedtek a községbe, de magyar jellegét a falu így is megtartotta. A népesség összetételét még a további háborúk viharai, sőt, az újkori ki- és betelepítések, deportálások sem tudták megváltoztatni. Nyolcszáz lakója közül 95 százalék ma is magyarnak vallja magát. - Martoson idegenek nemigen maradtak meg - magyarázza az okokat dr. Kiss János polgármester. - A jelenleg itt élő szlovák nemzetiségű lakosok az utóbbi néhány évben kerültek a faluba - házasodás útján. De mindannyian beszélnek magyarul. Szlovák iskola nincs a faluban, a háború után megnyitották, de nem volt iránta érdeklődés. Az óvodában van egy szlovák osztály - fél tucat gyerek se látogatja. A magyar nyelvű iskola 1950-ben nyitotta meg kapuit, 1965-ig teljes szervezettségű iskolaként működött, a felső tagozatot aztán áthelyezték Ógyallára. Azóta csak 1^1. osztályos kisiskolánk van, sajnos, tanulói száma az utóbbi években csökkent, csökkent ugyanis a falu lakossága is. Míg. a hatvanas évek elején a községnek 1200-1300 lakója volt, most mindössze nyolcszáz. A hetvenes években a korábban közigazgatásilag Martoshoz tartozó két települést, Kingyest és Agyagost Vágftízeshez csatolták. A fiatalok is többnyire elköltöztek, mivel Martoson nem lévén központi község, nemigen kaptak építkezési engedélyt. Évről évre kevesebb gyerek született, egyre több lett az idős ember. Jelenleg a 800 lakos közül kétszáz nyugdíjas. A múlt faluromboló politikájának néma tanúiként állnak az elhagyott házak, ősi parasztporták. A helybeliek egy részének éveken át a helyi termelőszövetkezet adott munkát. Mint egykor őseik, ők is a föld müvelésével foglalkoztak. Bár a faluban sohasem voltak nagygazdák (a szövetkezetesítés előtt is csak két családnak volt 15 hektárt meghaladó földtulajdona), az 1989es változások után mégis többen a magángazdálkodás útjára léptek. Kivették sajátjukat a közösből, s még béreltek is hozzá. Mások a vendéglátóiparban és a szolgáltatásokban próbáltak szerencsét. A helybeliek vállalkozókedvének köszönhetően ma a faluban van víz-, gáz- és villanyszerelő, autójavító, ruhatisztító és temetkezési vállalat, asztalosműhely, festő és mázoló kisiparos - ez pedig nemcsak a lakosságnak hasznos, hanem jó az önkormányzatnak is, mert adójukkal a község vagyonát gyarapítják, ráadásul munkalehetőséget is adnak a falu lakóinak. Arra pedig Martoson is szükség van, hiszen jelenleg 35-40 az állástalan, ők többnyire a különböző komáromi, ógyallai vállalatok, üzemek alkalmazottai voltak. De egyre súlyosabb helyzetbe kerül a szövetkezet is. - Új kultúrház kellene, mert a régit már „kinőttük", folytatni kellene a központi vízvezetékrendszer kiépítését, a gáz bevezetését, szeretnénk az utakat rendbe tenni, megoldásra vár a szeméttárolás - sorolja a tennivalókat a polgármester. - Nagy lehetőségeink nincsenek, mert a község bevétele kevés, az idén legfeljebb másfél millió koronával számolhatunk. A kultúrház bővítésére az elmúlt két évben megtakarítottunk némi pénzt, és az idei költségvetést is úgy állítjuk fel, hogy gyarapodjék a tőke. Dr. Kiss János azt is elárulja: szeretnék fellendíteni a faluba irányuló turizmust. Propagálni akarják Martos értékeit, kamatoztatni a természet adta lehetőségeket és a helyi Dr. Kiss János: „Szeretnénk, ha minél több fiatal itt maradna a faluban. folklór páratlan értékeit. E kis település lakói ugyanis mind a mai napig híven őrzik elődeik hagyományait. A népszokásokat éppúgy, mint a népi kultúra megannyi más emlékét - a népviseletet, a hímzést, a lakáskultúra jellegzetességeit. Noha főleg a második világháború után megváltozott a martosi lakosság életmódja, minek következtében nagyban megváltozott a falu képe is, az új modern házak mellett ma is sok a parasztporta, a hagyományos berendezés. Az egykori lakáskultúra az 1975-ben megnyitott tájházban látható, de hasonló berendezést, bútort, régi használati tárgyakat, a sok szép hímzett terítőt, a falakat díszítő festett tányérokat ma is megtaláljuk az idősebb martosiak otthonaiban. Például György Mihályéknál. György Mihályné az idős asszonyok egykori hétköznapi viseletében fogad bennünket. Azok közé tartozik, akik még foglalkoznak a híres „rátétes" hímzésű terítők készítésével és az ugyancsak hires népviseletes martosi babák öltöztetésével. - Még kislánykoromban kezdtem el foglalkozni a babák öltöztetésével. Nővéremmel együtt árva lányok voltunk, s megélhetésünket ez is segítette. Nagyon sok babát felöltöztettem már rendelésre, ajándékba. Még Masaryk unokájának is küldtünk egyet - meséli a nyolcvanöt esztendős néni. - A mai fiataloknak már nincs türelmük a hímzéshez, a varráshoz - teszi hozzá szomorúan. - Meg nem is tudják, hogyan kell csinálni. A „rátétes" hímzésre bennünket Vecsey Olga tanítónő oktatott. Összegyűjtötte a faluban „élő" mintákat és továbbadta. Ma már nincs, aki ezzel foglalkozna, de az sincs, akinek tovább lehetne adni. Félő, hogy a szép hímzés, a babák készítésének titka a kosárfonással együtt lassan feledésbe merül. Ahogy csaknem feledésbe merültek volna a régi népszokások, népdalok is, ha a helyi Csemadok mellett nem működne még mindig az asszonykórus. Utánpótlásra azonban ők sem igen számíthatnak. így könnyen meglehet, hogy egy-két évtized múltán csak egyeztetik majd a híres, több versenyen díjazott énekkart, mint ma a valaha aktív színjátszókört. Martos közepén, az öreg Nyitra partján fcSSW&SfSS A múlt együtt él a jelennel Hagyományos berendezésű szoba a martosi tájházban (Méry Gábor felvételei) -Az emberek itt is megváltoztak. Ragaszkodnak magyarságukhoz, vallásukhoz, de nehéz őket kimozdítani - jellemzi híveit a martosi református gyülekezet lelkipásztora, Mórocz Ernő. - Az egyház ügyeiben anyagi támogatásukra lehet számítani, de a gyülekezetbe nem járnak, templomba is csak a nagy ünnepkor. Valamikor a községért is többet tettek. Nagyon szerették a kultúrát, olyannyira, hogy a kultúrházat is közadakozásból, önerőből építették fel, akkor, amikor a környék nagyobb falvaiban, városaiban sem volt hasonló épület. Színdarabokat tanultak be, tánccsoportot alapítottak, szívvel-lélekkel ápolták a falu kulturális örökségét. De szép is lenne, ha a mai fiatalok továbbvinnék a szüleik által elkezdettet! - Szeretnénk, ha minél több fiatal a faluban maradna - egészíti ki Mórocz tiszteletes úr szavait Kiss János polgármester. - Ha megújulna, felpezsdülne a község élete. Némi reményre jogosít fel az utóbbi néhány évben tapasztalható visszavándorlás; a fiatalok a faluban építkeznek, mert a városokban egyre nehezebb a megélhetésük. Reméljük: a szülőfalujukban a hagyományokhoz is közelebb kerülnek. Mert csak ők vihetik tovább az örökséget. A falu közepén van a Horváth-tó. Valaha húsvét előtt, böjt idején e tó partján gyűltek össze a martosi lányok és menyecskék „pillikézésre", amikor is dallal köszöntötték a természet újraébredését. A tó partjára a milleneum évében az akkori iskolások hét fát ültettek. Kettő közülük még ma is él. Be jó lenne, ha a hagyományokat őrizve a mai fiatalok is ott köszöntenék népszokásaikkal a tavaszt S. FORGON SZILVIA ÁLLATÖVI CSILLAGKÉPEK Az égbolton minden este csillagok sokasága jelenik meg, hogy fényük ragyogásával elbűvöljék az embereket. Sokan csak a csillagok rendszertelen tengerét látják, és úgy érzik, hogy közöttük nem lehet eligazodni. Vannak viszont olyanok is, akik e látszólagos káoszból megtalálják a kivezető utat, és számukra nem okoz gondot, ha volamelyik csillagképet meg kell találniuk. Természetesen a csillagászokról, az égbolt legfőbb ismerőiről van szó, akik arra is rájöttek, hogy egyes csillagképek előjogokat élveznek a többivel szemben, mivel rendszeresen végighalad rajtuk a Nap, a Hold és a bolygók. Ezeket hívjuk állatövi, de hívhatjuk őket ekliptikális csillagképeknek is, mivel ebbe a tizenkét csillagalakzatba vetítődik a Naprendszer síkja, az ekliptika. Ebben a síkban mozog a Naprendszer összes égitestje (kisebb-nagyobb eltérésekkel), és mivel a név szerint még nem említett tizenkét csillagképen keresztül halad át az ekliptika, ezért törvényszerű, hogy a fentebb említett égitestek útjuk során csakis ott fognak tartózkodni. Az állatövi csilagképek a következők: VÍZÖNTÖ (AQUARIUS), HALAK (PISCES), KOS (ARIES), BIKA (TAURUS), IKREK (GEMINI), RÁK (CANCER), OROSZLÁN (LEO), SZŰZ (VIRGO), MÉRLEG (LIBRA), SKORPIÓ (SCORPIUS), NYILAS (SAGITTARIUS), BAK (CAPRICORNUS). Zárójelben a csillagképek, amelyekben a fent említett naprendszertagok rendszeresen megtalálhatók. Mivel a Nap az egyetlen, amely nagy tömegével képes az összes bolygót maga köré kényszeríteni és életet adó fénnyel elárasztani, ennek a mozgását és helyzetét kísérték végig, minden korban és időben nagy pontossággal. Ha a Nap valamelyik állatövi csillagképben időzik (mivel a tizenkét ekliptikális csillagképen a Nap egy év leforgása alatt halad át, ezért mindegyikben külön-külön körülbelül egy hónapig tartózkodik), akkor azt mondjuk, hogy ennek a csillagképnek a jegyében (illetve havában) van, például a Halak havában, amely most tart. Természetesen mindenki valamelyik csillagkép jegyében jön világra. Régen hittek abban, hogy ki-ki úgy fogja élni életét, ameilyen csillag alatt születik, és igyekeztek ezek alapján horoszkópokat összeállítani. Sok uralkodó asztrológusokat tartott az udvarában, hogy előre tudja, mi vár rá. A csillagképeknek azonban semmi közük sincs a földi ügyekhez, hiszen az őket alkotó csillagok elképzelhetetlenül távol vannak tőlünk, és e távolságokhoz viszonyítva elenyészőek a méreteik. Csak kis porszemek az óriási világegyetemben Azt sem szabad elfelejteni, hogy a csillagképeket alkotó csillagok egymástól teljesen függetlenek, és az általunk megszokott égi alakzatokat teljesen véletlenszerűen hozzák létre. A legközelebbi csillag (ha nem számítjuk a Napunkat) 4,3 fényévre van tőlünk, ami 40 587 690 000 000 km-nek felel meg. Ugye, nagy szám?! Ilyen távolságból a Napunkat egy közönséges csillagnak látnánk, amilyet nem egyet találunk az égbolton. A Földet meg a legnagyobb távcsővel sem volnánk képesek megtalálni. És ez a távolság a csillagászatban nem nagy, még csak atlagosnak sem tekinthető. A csillagok azt sem „tudják", merre található a Föld nevű égitest. Az emberekről, akik rajta élnek, már nem is beszélve. A világegyetemben az emberi elme számára felfoghatatlan és elképzelhetetlen méretek és távolságok uralkodnak. Az egyes objektumok nagyon messze vannak egymástól ahhoz, hogy komoly hatást fejthetnének ki egymásra. Ezért nehéz elképzelni, hogy pont az emberekre hatnának. MÉHES OTTÓ