Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-31 / 75. szám, szerda
1993. MÁRCIUS 31. ÚJ szól HÍREK-VÉLEMÉNYEK 2 NEM LESZ PÁRHUZAMOS REFERENDUM MILAN KŇAŽKO LETILTOTTA BINDERT Tavaly, december negyedikén a volt külügyminiszter nyomatékosan megkért, hogy fellépéseim során óvakodjak a vízlépcső politikai és nemzetközi összefüggéseinek értékelésétől - jelentette ki Július Binder, a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat igazgatója a tegnapi Rádiožurnálban. A továbbiakban elmondta, hogy vagy a-szövetségi, vagy a szlovák külügyminisztérium közbelépésére nem tudták megvalósítani az akkoriban előkészített nyugat-európai sajtóértekezleteiket, és ezzel a nemzetközi fórumokon nagyon sokat vesztettek. (ú) A JÖVŐ HÓNAPBAN: FÜR-ANDREJCÁK TALÁLKOZÓ (Munkatársunktól) - A NATOtagországok, illetve az egykori Varsói Szerződés tagállamai védelmi minisztereinek a napokban Brüszszelben tartott találkozóján született eredményekről tájékoztatta az újságírókat Imrich Andrejčák szlovák védelmi miniszter. Elmondta, hogy kétoldalú tárgyalásokra is kihasználta a brüsszeli összejövetelt, megbeszélést folytatott az USA, Belgium és Magyarország védelmi minisztériumának képviselőivel. Brüszszeli felszólalásában hangsúlyozta, hogy Szlovákia kész hozzájárulni a jugoszláviai válság megoldásához katonai alakulat kiküldésével is. Ennek feltétele viszont, hogy a szlovák parlament erről törvényt fogadjon el. A miniszter szerint helyesebb lenne, ha Szlovákia nem harci alakulattal, hanem, egészségügyi egységgel venne részt a konfliktus esetleges katonai megoldásában. Andrejčák eredményesnek mondta a visegrádi négyek védelmi minisztereinek eszmecseréjét, s biztosította az újságírókat, hogy Antonín Baudyš cseh védelmi miniszterrel nem voltak nézeteltérései. Ennek bizonyítékaként megerősítette, hogy cseh kollégája a jövő héten Pozsonyba látogat, s több megállapodást írnak alá. A Népszabadság kérdésére válaszolva Andrejčák elmondta, hogy Für Lajos magyar honvédelmi miniszterrel megegyeztek abban, hogy áprilisban Budapesten tárgyalásokat folytatnak, és a két tárca együttműködéséről megállapodást írnak alá. (mázsár) KAPCSOLATALAPOZÁS JOBB MA EGY JELCIN, MINT HOLNAP AZ OROSZ NACIONALISTÁK PERELT VOLNA... Ivan Lexa lemondott arról, hogy beperelje Milan Kňažkót a DSZM közgyűlésén róla mondottakért. Mint arról már korábban tudósítottunk, Kňažko keményen bírálta, és szakmai hozzá nem értéssel vádolta meg a szlovák kormányhivatal vezetőjét, akit Vladimir Mečiar a titkos szolgálat vezetőjévé akar kineveztetni. Lexa beismerte, hogy kezdetben felvetődött benne a gondolat, bepereli bírálóját. A NYUGDÍJASOK SOKALLJÁK A Szlovákiai Nyugdíjasok Szövetsége túlzottnak tartja a parlamenti képviselők és kormánytagok fizetésének emelését. Štefan Bohuš, a szövetség elnöke a sajtóirodának azt nyilatkozta: hisz abban, hogy Roman Kováč miniszterelnök-helyettes eleget tesz ígéretének, s tárgyalásokba kezd a nyugdíjasok helyzetéről. A DBP ELÍTÉLI A VITELDÍJAK EMELÉSÉT (Munkatársunktól) - A Demokratikus Baloldal Pártja nem ért egyet a közlekedési minisztérium intézkedéseivel, melyek értelmében április elsejétől 50, illetve 29 százalékkal emelik a vasúti, valamint az autóbusz-viteldíjakat. Ez az áremelés az idei állami költségvetéssel kapcsolatos rögtönzések bizonyítéka - mondta Peter Weiss pártelnök a DBP tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a drágulás éppen a lakosság legrosszabb szociális helyzetben levő rétegeit érinti, és végeredményben a személyautók nagyobb kihasználásához vezet, aminek azonban negatív ökológiai következményei lesznek. Milan Ftáčnik, a DBP képviselői klubjának elnöke az oktatási tárca válságos helyzetét elemezve hangsúlyozta, hogy a minisztériumnak határozott, világos intézkedéseket kell foganatosítania a válság kezelésének érdekében. Kifogásolta a tárca úgynevezett ésszerűsítési intézkedéseit, s azokat áttekinthetetleneknek és hatástalanoknak mondta. Elmarasztalóan nyilatkozott a felsőoktatási törvénytervezetről, szerinte az eddigi jogszabály a szenátusok mandátumának lejárásáig megfelelne. -zsár MRP AZ ÖNKORMÁNYZATOKRÓL Hétfőn járási közgyűlést tartott a Magyar Polgári Párt Dunaszerdahelyen. A tanácskozás témája az önkormányzati munka értékelése volt. Világi Oszkár, a mozgalom járási elnöke az MPP kassai választmányi üléséről számolt be, majd a küldöttek megtárgyalták az önkormányzati munkával kapcsolatos feladatokat, megvitatták a készülő önkormányzati program téziseit és állást foglaltak a készülő közigazgatási területi elrendezéssel kapcsolatban. Megállapították, hogy az MPP számára csak az olyan közigazgatási elrendezés elfogadható, amely figyelembe veszi a történelmi, gazdasági, infrastruktuális és etnikai adottságokat. A közgyűlésen jelen volt A. Nagy László, az MPP elnöke és Tóth Károly alelnök is. -ú(Folytatás az 1. oldalról) dés jellemezze. Kováč ugyancsak többször kinyilatkoztatta, elsődleges követelménynek tekinti Szlovákiának a Cseh Köztársasághoz fűződő kapcsolatait, s baráti jó viszonyra törekszik szomszédjával, különösen gazdasági téren. Szlovákia köztársasági elnöke délután röviddel, három óra előtt a prágai várban megkezdte tanácskozását vendéglátójával, Václav Havellal. Amint az a két államférfi előző nyilatkozataiból is kitűnik, a találkozón, a cseh-szlovák együttélés általános kérdésein kívül, szó volt a két ország kapcsolatát érintő időszerű kérdésekről, így a föderációi megszűnését követő vagyonelosztásról, az ezzel összefüggő részvényzárolásról, s nem utolsósorban a cseh -szlovák határrendszer formájáról. Michal Kováč e problémák megoldásáról elsősorban Václav Klaus cseh miniszterelnökkel kíván tárgyalni, akivel ma találkozik. A szlovák államfő előzőleg azt is elmondta, hozzá kíván járulni a volt Csehszlovák Állami Bank aktívái és passzívumai elosztásának rendezéséhez is. Michal Kováč az esti órákban találkozott Milan Uhdévat, a cseh képviselőház elnökével is. A kora esti órákban Václav Havel és Michal Kováč újságírókkal találkozott. Közben Ivan Kočárník cseh és Július Tóth szlovák pénzügyminiszter aláírta a két ország közti vámátkelőhelyekről szóló egyezményt. A két elnök megegyezett: országaik miniszterelnökei felé tolmácsolják azon óhajukat, hogy mielőbb írják alá a vagyonelosztásra vonatkozó fő szerződést. Hangoztatták a két ország együttműködésének fontosságát nemzetközi kérdésekben. Havel aláhúzta a látogatás történelmi jelentőségét. Elmondta, megegyeztek abban, hogy évente legalább háromszor találkoznak. A megbeszéléseken kiderült, a határok kérdésében a két fél véleménye között nem olyan nagy az eltérés, ahogy az előzőleg látszott. A cseh fél egyértelműen kifejezésre juttatta, semmi esetre sem kívánja korlátozni a határokon a két ország polgárainak mozgását. (sm) Csütörtökön késő este, lapzártánk időpontjában az orosz népképviselők kongresszusa megszavazta a referendumra vonatkozó javaslatot, amelyen az idö előtti parlamenti és elnökválasztásról dönt az ország lakossága. A népszavazás megtartása mellett 666 képviselő szavazott, míg 83-an ellenezték azt. A küldöttek elfogadták, hogy az alábbi négy kérdést tegyék fel a népszavazáson: 1. Bízik-e ön az orosz föderáció államfőjében? 2. Helyesli-e ön azt a gazdasági és szociális politikát, amelyet a kormány és az elnök folytatott 1992ben? Bili Clinton amerikai elnök az arkansasi Little Rockban - itt volt kormányzó, mielőtt a Fehér Házba költözött volna -, hétfői látogatása során kijelentette, mindent megtesz azért, hogy a szkeptikus amerikai közvéleményt meggyőzze az Oroszországnak nyújtandó nagyobb gazdasági támogatás szükségességéről. Mint mondotta, arról akarja meggyőzni az amerikaiakat, hogy az oroszországi fejlemények személyes érdekeiket is érintik. Clinton szerint az amerikaiak teljes mértékben tudatosítják, hogy nem befolyásolhatják az eseményeket Oroszországban, de legalább kis mértékben részesei lehetnek. Viszont a legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy az amerikaiak 75 százaléka ellenzi Oroszország nagyobb mértékű segélyezését. Clinton álláspontját támogatásáról biztosította James Baker volt amerikai külügyminiszter is, a tiszt(Folytatás az 1. oldalról) elődje, Ľudovít Černák egyezett bele a kisebb tarifába; igaz, a tranzitdíjat konvertibilis valutában számolják el. Egy kérdésre válaszolva a gazdasági miniszter közölte, a kormány tegnapi ülésén csak érintőlegesen foglalkoztak Bős ügyével. Jozef Moravčík külügyminiszter bejelentette, tárcája még dolgozik a hágai alávetési nyilatkozat pontosításán, részletekre azonban nem derült fény. Roman Kováč miniszterelnök-helyettes nem vet részt a sajtótájékoztatón annak ellenére, hogy újabb fontos szakszervezeti javaslatot utasítottak 3. Szükségesnek tartja-e ön új idő előtti elnökválasztás kiírását? 4. ön szerint elengedhetetlen-e idö előtti parlamenti választások kiírása? Az alkotmány értelmében új parlamenti ós elnökválasztás kiírását akkor kell elrendelni, ha a referendumban a szavazásra jogosultak abszolút többsége erre voksol. Borisz Jelcin tegnap a népképviselők kongresszusán részt vett, őt támogató küldöttekkel találkozott. Az egyik képviselő bejelentése szerint sikerült Borisz Jelcint meggyőzniük arról, tegyen le elképzeléséről, miszerint az említett négypontos referendummal párhuzamosan ugyanazon a napon egy másik elnöki népszavazást is tartanának. ségéből való távozása után adott első interjújában. Azt mondta, feltétlenül támogatni kell Jelcint vagy azt az embert, aki ugyanúgy, mint ő, Oroszországban szorgalmazni fogja a nyugati típusú demokratikus és gazdasági reformokat. Ellenkező esetben a Nyugat szembetalálja magát a „fasiszta típusú" orosz nacionalizmussal, amely minden hatalmat magához ragad a Kremlben. Baker sürgette a demokráciát és a piaci rendszert építő többi szovjet utódköztársaság segélyezését is. Hozzáfűzte azonban, tekintettel kell lenni az Egyesült Államok jelenlegi gazdasági helyzetére. Bili Clinton egyébként most szombaton találkozik a kanadai Vancouverben Borisz Jelcinnel, hogy megvitassák az amerikai segélyprogramot, amely többek között közvetlen hitelek folyósítását, a régi hitelek leírását is tartalmazza, valamint feltételezi egy alap létrehozását a rubel stabilizálására. el, s helyette a kormány tervezetét fogadták el. A költségvetési szervezetek alkalmazottjainak béremeléséről van szó; míg a szakszervezet javaslata 2,9 milliárd koronával terhelte volna meg a költségvetést, addig a kormány variánsa 1,4 milliárddal; ráadásul kevesebb elbocsátással jár e változat végrehajtása. (sidó) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT. A sajtóiroda esti tájékoztatása szerint a kormány egyetértett azzal, hogy Bős ügyét terjesszék a Hágai Nemzetközi Bíróság elé. REGIO ES NEPI KULTURA TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS TORNALJÁN Április 2-3-án a Régió és népi kultúra című tudományos tanácskozásnak ad otthont Tornaija városa. Ugyanekkor, egészen pontosan: április 3-án 14 órától tartja IV. közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság a városi művelődési központban. A gazdag programot színesíti egy kiállítás, melynek címe Népi famunkák a Rima és a Sajó völgyében. Az esemény bizonyára sok helybeli érdeklődőt vonz majd. A tudományos tanácskozás sokrétűnek ígérkező anyaga remélhetőleg könyvformában is megjelenik. Lesz szó népzenéről, régiók kapcsolatfelvételéről és kapcsolattartásról a múltban, kézműipari és gazdasági termékek elterjedéséről, külön előadás hangzik el a fazekasságról, mint közép-európai jelenségről. A találkozón foglalkoznak majd a népi kultúra egy tájegységen belül is érzékelhető azonosságaival és különbözőségeivel, lesz továbbá szó Gömörország regionális tagozódásáról. Az előrejelzések szerint, nagy érdeklődés mutatkozik a kétnapos tudományos tanácskozás iránt, amely újabb jelentős állomásnak ígérkezik a szlovákiai magyar néprajzkutatás történetében. SZASZI ZOLTÁN MINUSZ HARMINCEZER (Munkatársunktól) - A független szlovák állam létrehozásával kapcsolatos törvényes intézkedésekről s azok következményeiről tájékoztatták az újságírókat tegnap a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának munkatársai. Az említett intézkedések elsősorban az állampolgárság, gyülekezési szabadság, anyakönyvezés, illetve a politikai pártok és mozgalmak regisztrálásának kérdését érintették. Mint megtudtuk, eddig 1403 állampolgár választotta nyilatkozatával a szlovák állampolgárságot, ugyanakkor megközelítőleg 30 000 szlovák állampolgár kérte az állampolgári kötelékből történő elbocsátását. (m-n.) DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1993. március 31-én Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási KözépVételi Eladási Középárfolyam 1 egy ségre, koronában Angol font 43,144 43,578 43,361 41,79 44,93 43,36 Francia frank 5,229 5,281 5,255 5,10 5,42 5,26 Kanadai dollár 23,152 23,384 23,268 22,49 24,05 23,27 Német márka 17,757' 17,935 17,846 17,39 18,31 17,85 Olasz líra (1000) 17,779 17,957 17,868 18,59 18,59 17,87 Osztrák schilling 2,521 2,547 2,534 2,47 2,59 2,53 Svájci frank 19,222 19,416 19,319 18,79 19,85 19,32 USA-dollár 28,882 29,172 29,027 28,33 29,73 29,03 ECU EK 34,361 34,707 34,534 ECU CSK - 36,261 fl^^K ^IEEM (Munkatársunktól) - Nálunk eddig szokatlan kezdeményezéssel állt elö a CODEA reklám-, piacfigyelő és marketingcég Május 25-28-án Pozsonyban, a Technika Házában, valamint az Istropolis épületében Klima címmel kiállítást szerveznek, amely rendhagyó témát jár körül: a lakások légcseréjével, léghútésével és fűtésével, hangszigetelésével, világításával, légszűrésével kapcsolatos termékeket szeretné bemutatni. A cégek részéről meglehetősen nagy az érdeklődés, számos nyugati vállalat cseh vagy szlovák fiókján keresztül már jelezte részvételét. A négynapos rendezvény nemcsak a szakemberek, hanem a széles nyilvánosság számára is érdekes lehet. A környezetvédelem e speciális területét felölellö kiállításon szakelőadások is elhangzanak, s a rendezők remélik, hogy a hazai és külföldi gyártók megismerkednek egymással. (só) A HÁGAI BÍRÓSÁG SZOLGÁLTASSON IGAZSÁGOT! PÉNZ NÉLKÜL - DE MEDDIG? (Folytatás az 1. oldalról) daság és a pénzintézetek közötti pénzmozgás megindítására. A kamara képviselői több javaslatot terjesztettek a tanácskozás résztvevői elé. Egyebeken kívül javasolták, hogy a piacszabályozási alap révén biztosítsák a vágómarha, illetve a tejtermékek intervenciós felvásárlását, miközben az exporttámogatásra szánt összegeket csak akkor kapnák meg, ha a megrendelő bizonyítja, hogy a húst, illetve a tejet megfizette. Ily módon már az első negyedévben mintegy 450 millió koronára tehetnének szert, s ezt az összeget a vállalatok üzemvitelének finanszírozására fordíthatnák. Tegnap nyilatkozott a sajtóiroda munkatársának Július Tóth pénzügyminiszter is a hétfői trencsénteplici találkozóval kapcsolatban. Hangsúlyozta: ,,Rövid időn belül felül kell bírálnunk a mezőgazdaság támogatásának rendszerét. Rendszerintézkedéseket kell foganatosítanunk, hogy ne tűzoltásra kényszerüljünk." A pénzügyminiszter szerint meg kell állapítani, hogy mennyi a földművesek adóssága. Becslések szerint ez mintegy 30 milliárd koronára rúg. A miniszter szerint az adósságok pontosítása után dönteni kell, hogy mi lesz az, amit befagyasztanak (tehát nem az adósságok megtérítéséről van szó), s fontolóra kell venni, mi történik akkor, ha a mezőgazdasági szövetkezetek és vállalatok 30 százalékára pályázatot hirdetnek meg. Az említett intézkedéseknek legkésőbb május végéig meg kell születniük, hogy a mezőgazdaság jövőre már a mai negatív jelenségek nélkül fejlődhessen. -ú-