Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-16 / 62. szám, kedd

NYUGDÍJASOK OLDALA . ÚJSZÓ A LELÉPEK z. < A szomszéd (valójában a harmadik panelház lakója) rohamosan öregszik, egyre gondterheltebb. Húsz éve csaknem naponta találkozunk, köszöntjük egymást, váltunk néhány szót az időjárásról és „minden jót" kívánva - elbúcsúzunk. A minap ismét összefutottunk. ő is, én is az üzletbe igyekeztünk. - Miért tetszik itt vásárolni? Abban a másikban minden olcsóbb. A vaj egy koronával, a tej 30 fillérrel, az olaj korona hússzal - és sorolta a tételeket, betéve tudta az árakat, mintha annak a bizonyos üzletnek a pénztárosa lenne. - Hát jó, magával tartok, körülnézek - álltam rá invitálására. Az út odafelé tizenöt percig tartott, visszafelé fél óráig, mert meg-megálltunk, a földre tettük nehéz táskáinkat, pihentünk. Közben beszélgettünk. A szomszéd örült, hogy „megspórolt" három korona negyven fillért, én meg, hogy bizalmába fogadott és megosztotta velem gondját-baját, könnyítve a lelkén. Tíz évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Nem önszántából, küldték, mert az igazgató barátjának kellett az ő főmérnöki állása, melyet húsz évig töltött be. Pedig szívesen maradt volna, szerette a munkáját, sok szál fűzte a gyárhoz, úgy érezte, őt is szeretik az emberek. Hétvégeken el-eljárt a munkásokkal borozgatni, pecázni. Azután, hogy nyugdíjazták, összetöri benne valami, de szokásait megtartotta. Reggel ötkor kelt és a mai napig így tesz, megborotválkozik, felöltözik és elindul a munkába. Beáll a villamosra várakozók közé, figyeli őket, beszélget velük, s miután néhány szerelvényt „útjára indított", hazaballag. Leszel három karéj kenyeret, vékonyan megvajazza, tejet forral. Megmosdatja és felöltöztetni a feleségét és a lányát... - A teleségem súlyos szívbeteg, cukros és reumás, egy vesével él, ráadásul három éve szélütés érte. Sohasem dolgozott, de a háztartást ellátta, most viszont minden munka rám vár, a bevásárlás, a főzés, a takarítás, a mosás, a vasalás. Na meg az ő és a lányom ápolása, fürdetése. A lányom ugyanis tolókocsis. Egy héttel az esküvője előtt elgázolta egy autó, napokig eszméletlen volt, aztán nem is tudom hányszor műtötték, csoda Didergetős idő, hidegen szikráznak a jégfoltok a járdákon. A templomok harangjai delet kongatnak. Mintha e jelre várlak volna, az YMCA pozsonyi épülete körül ácsorgó idős férfiak és nők. Közömbös arccal lépnek be a folyosóra és egy fehérre mázolt ajtó elé sorakoznak. Az ajtón az „Étterem" felirat olvasható. A nadrágszíjnyi előtér gyorsan megtelik, a sorban állók mégsem taposnak egymás lábára. Türelmesen várják, míg az ajtót kinyitják és ők odaléphetnek a tolóablak elé. A mai menü káposztaleves és hús knédlivel. Az ebédet Anna Jakubcová osztja. - Ötvenen lehetnek, idős emberek, többnyire nyugdíjasok, de van köztük néhány munkanélküli is. Tiszták, ápoltak, szerények. Látszik rajtuk, hogy nem saját hibájukból szorultak mások jótékonyságára - mondja Jakubcová asszony. Töpörödött, barna kendős néni lép a tolóablak elé. Udvariasan köszön, úgy veszi el a szakácsnő kezéből a tányér levest és a második fogást. A kenyereskosárból három karéj kenyeret tesz a leves mellé és tálcájával hogy életben maradt, de megbémnult. Még szerencse, hogy a kezét tudja használni, legalább megtisztítja a zöldséget, felvarrja a leszakadt gombokat, megstoppolja a zoknimat. Míg fiatalabb és erős voltam, naponta elmentünk sétálni, ráfektettem az ágyra, leszaladtam a tolókocsival, aztán meg őt vittem le a karomban. Most már tíz éve csak a lakásban van. A harmadik emeleten lakunk, lift meg nincs, én meg már nem bírom. A baleset után a vőlegénye gyakran bejárt a kórházba, aztán egyre ritkábban, végül teljesen elmaradt, megnősült. De mi nem neheztelünk rá, ilyen az élet. Csak a lányomat sajnálom, hogy egyedül maradt és az aggaszt a leginkább, mi lesz vele, ha mi meghalunk. Med ezzel, ugye, már számolni kell, a múlt hónapban betöltöttem a hetvenet, a feleségem két évvel fiatalabb, de ő amúgy sem tudna segíteni neki, hiszen jómaga is segítségre szorul. Megmondom őszintén, nem szeretek otthon lenni. Nem a munka miatt, azt még valahogy bírom, de fáj a szívem, ha látom azt a két magatehetetlen nőt, aztán meg a teleségem nagyon szekáns, türelmetlen. Százszor kinyittatja, becsukatja velem az ablakot, minden tőztemet megkritizálja, örökké a lábát masszíroztatná és mindig mindenkit szapul. A lányával is sokat zsörtölődik, pedig az egy olyan csendes lélek. Szemére veti, hogy gond van vele, pedig higgye el, hogy sokkal kevesebb, /nint a feleségemmel. Naponta felhánytorgatja, hogy nem hoz pénzt a házhoz, hogy kevés a rokkantsági nyugdíja, pedig ő még annyit sem ad a konyhára, mert ő semmilyen nyugdíjat sem kap, hiszen nem dolgozott. Különben is, nekem kell a pénzzel gazdálkodnom, nekem kell beosztanom azt a keveset ami van. Es bizony nagyon be kell osztani. Azért is járok abba a másik boltba. Naponta elmegyek háromszor is, csak azért, hogy szabaduljak otthonról. Mindig úgy intézem, hogy valamit elfelejtsek, hogy valami hiányozzon. Például gyufát csak dobozonként vásárolok, kenyérből is mindig csak egy negyedet veszek, vagy megteszem azt is, hogy becsempészem a zsebembe a túszért és azt mondom, elfogyott, aztán kimegyek sétálni a parkelindul az egyik üres asztal felé. Mielőtt nekilátna az evésnek, imára kulcsolt kézzel ül néhány pillanatig. - Nyolcvanöt éves vagyok, a nyugdíjamból nem futná minden nap meleg ételre. Itt nagyon jól főznek, olcsón, és kenyeret is annyit vehetek, amennyit akarok. Bevásárlás után jólesik megpihenni ha és egy óra múlva hazamegyek és az asztalra teszem a fűszert. A feleségem dühöng, azzal vádol, hogy ezt direkt csinálom. Hát persze hogy direkt csinálom! Különben megfulladnék. Tudja, sokszor gondolok arra, hogy lelépek. Csak úgy, szó nélkül. Elmegyek bevásárolni és már nem megyek vissza... De hova is mennék! Ki fogadna be? A nyugdíjasok otthonába se mehetnék, mert van lakásom és van családom. Elmehetnék mondjuk a fiamhoz Ausztráliába, ő már huszonkét éve ott él, de miből? ő különben sem tudja, hogy hogy élünk mi itt. Minek szomorítsam, mindig azt írom neki: jól vagyunk, semmink sem hiányzik. Csak azon imádkozom, nehogy eszébe jusson hazalátogatni, - Családja, gyerekei, unokái nincsenek, hogy segítenék? A tányér fölé hajlik, úgy válaszol: - Egy fiam van, hatvannyolcban disszidált Kanadába, azóta sem láttam... - Ha a nyugdíjam kétezer korona lenne, már nem étkezhetnék itt naponta hét koronáért - szólt át a szomszéd asztaltól egy idős férfi, ő is a Szlovák Katolikus Charitás nevű szervezetnek köszönheti, hogy ebben az étteremben nap mint nap meleg, tápláló ételhez juthat. Egy ebéd ára 25,50 korona - ennyit fizetnek az itt étkező különböző cégek, vállalatok alkalmazottai. A Charitáson hét koronáért kaphatnak ebédjegyet azok, akiknek havi jövedelmük nem haladja meg az 1980 koronái, illetve házaspárok esetében a 3360 koronát, amiről a körzeti hivatal szociális osztályán kapnak igazolást. A különbözetet a jótékonysági szervezet állja, ötvenen vannak, akik ilyen kedvezményben részesülnek. Többen is lehetnének, de egyelőre nincs rá elég pénzük - tudom meg a Szlovák Katolikus Charitás szociális dolgozójától. Az ötven segélyezett nagy része nyugdíjas, csupán egy munkanélküli házaspár és egy rokkantnyugdíjas fiatal nő van köztük. Az étteremben, ahol ötszáz személyre főznek, déli tizenkettőtől két óráig osztják az ebédet A Charitás védencei az elsők között érkeznek. Az ebédosztás vége felé, úgy két óra tájban jönnek azok, akiknek még a kedvezményes ebédjegyre sem futja... a parkban... Méry Gábor illusztrációs felvétele nagyon röstelleném, ha rajtakapna a hazugságon. Pedig igencsak szeretném látni és az unokáimat is. Nem megyek én már sehova! Hogy is hagyhatnám magára azt a két szerencsétlen nőszemélyt! Hát a legjobbakat. Most már sietnem kell, mert aztán hallgathatom a litániát és különben is, fűznöm kelt. Krumplifőzelék lesz egy kis pörköltzafttal ami még vasárnapról maradt... Az ablakomból rálátni a házukra. Tudom, melyik lakásban laknak és mostanában gyakran kitekintek, az öregúrra gondolok. Próbálom elképzelni mit csinál éppen. Lehet, hogy azon spekulál, hogy léphetne le, legalább az üzletbe... OZORAI KATALIN - Koldusok, hajléktalan csavargók, akik odaállnak az ajtó elé, és várják, hátha megszánja őket valaki - meséli Jakubcová asszony. - Nem szólnak semmit, de látszik rajtuk, hogy nagyon éhesek. Ha marad valami, odaadjuk nekik, de sokszor bizony nem jut. Ezek a szerencsétlenek pedig még a száraz kenyeret is összeszedik, megeszik azt, amit más a tányéron hagyott. Eleinte csak egy-két ilyen „kosztosunk" volt, de már napról-napra többen vannak... - Hajléktalanok, börtönből szabadultak, alkoholisták gondozását is vállaljuk - mondja a Szlovák Katolikus Charitás dolgozója, Marta Kováčova. - Nem kapunk állami támogatási, amink van, kizárólag jótékony célú gyűjtésekből származik. A szociális osztályok is gyakran fordulnak hozzánk, hogy segítsünk például a börtönből szabadulókon. A többségük el is jön, átveszi a kél darab 100 koronát érő élelmiszerjegyet ós egy öltözet ruhát, aztán soha többé nem látjuk őket. Kevesen vannak, akik azért fordulnak hozzánk, hogy segítsünk nekik beilleszkedni. örvendetes, hogy egyre több jótékony célú szervezet működik, egyre többen gondolnak a nehéz szociális helyzetben lévők megsegítésére. Mindez mégis kevésnek bizonyul. A gazdasági helyzet egyre több embert sodor a szakadék széléré, egyre többen kerülnek az utcára, egyre többen kénytelenek alkalmi szállásokon, menhelyeken élni. Pozsonyban két menhely is működik, de már mindkettő zsúfolásig megtelt. A hajléktalanok, a szegények, a segítségre szorulók száma pedig csak nő... S. FORGON SZILVIA 1993. MÁRCIUS 16. AZ ÖREGKOR Egy régi latin közmondás szerint, „Már születésűnkkor kezdődik a haldoklás". Ez, mint minden közmondás, csak részben fedi az igazságot. Korunkra éppen az jellemző, hogy nemcsak az újszülöttek, hanem az öregek életesélyei is ugrásszerűen megnőttek a civilizáció haladásával. Matuzsálemi életkort megélt ember régen is volt, de csak elvétve, ma viszont az éleikor a civilizált államokban 70-75 körül mozog. Az idős emberek életjelensógeinek vizsgálatával a gerontológia, gyógykezelésükkel pedig külön szakorvosi ág, a geriatria foglalkozik. Valamennyi társadalom humanizmusának biztos fokmérője az, hogy miképpen gondoskodik ós milyen életlehetőségeket biztosít azoknak az öregeknek, akik a mai fiatalok és felnőttek életfeltételeit megteremtették. Ahol sok a kiengyesúlyozott, derűs, elégedett öreg ember, ott biztosan nincs baj a társadalom humanizmusával. Nem minden várható azonban a tágabb értelemben a társadalomtól, mert a család, sőt maga az idős ember is sokat tehet azért, hogy öregkora kiegyensúlyozott és boldog legyen. Ahhoz, hogy élni tudjon a társadalom és saját sorsa nyújtotta lehetőségekkel, néhány alapvető ismeret szükséges. Néhány évtizeddel ezelőtt orvoskörökben is általános volt az a nézet, hogy az érelmeszesedés az öregség természetes velejárója - és nem betegség. Az igazság ezzel szemben az, hogy létezik ugyan természetes öregedés, ér- és szövetkeményedés (fizioszklerózis), ez azonban nem azonos a betegségszámba menő arterioszklerózissal. Az orvosok mai nézete szerint az emberek döntő többsége nem éri el a biológiailag elérhető természetes életkor maximumát, hanem érelmeszesedés vagy más betegség miatt időnek előtte hal meg. A civilizált életmóddal együtt járó mozgásszegénység kedvez az érelmeszesedés kifejlődésének. Ha a keveset mozgó idős ember kalóriában és állati zsírokban gazdag étrenden él, az anyagcsere csökkenése miatt elpusztuló sejtek helyét gyakran zsírszövet foalalia el. Ezért azután a testsúly nem csökken, sőt nő, ugyanakkor a sejtállomány lokozatosasn pusztul. Ezzel egyidejűleg az erek és a szív teljesítménycsökkenése szembeszökővé válik; ezt a zsírfelesleg még fokozza. Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint Európa lakossága túl sokat eszik és az elhízás ezen a kontinensen az idős embereknek legalább annyi bajt okoz, mint az elmaradott félgyarmati államokban az éhínség a gyerekeknek. Mozogni lehet napi félórás úszás, torna, természetjárás, kirándulás, kerti munka, favágás formájában egyaránt. A tornán kívül az öregek másik orvossága a megfelelő táplálkozás. Az étrend gerince a bő fehérje (hús, tej, tojás, sajt, túró) ós a sok vitamin (gyümölcs, zöldség). Hatvanéves kor után minden ember napi kalóriaigénye 20 %-kal csökken, de ennek keretén belül nem csökken a fehérje- és vitaminszükséglet. A mértékletességen kívül az idős embernek még arra is kell ügyelnie, hogy a megfelelő mennyiségű és összetételű ételt ne csak lenyelje, hanem szervezete azt tel is használja. Ha fogait elvesztette, gondoskodjon kellő protézisről, amellyel jól tud rágni. Az öregek diétájánál mindig figyelemmel kell lenni arra, hogy nemcsak a gyomor-bél rendszerük emésztőnedv-termelése csökken, hanem az életkorral arányosan ízérzékelő képességük is romlik. Az étvágytalan idős embernek fokozott mértékben van szüksége kellemesen fűszerezett, ízlésesen tálalt ételre. A magány és a tálalás elhanyagolása gyakran okoz étvágytalanságot és leromlást. Ezért is célszerű - ha mód van rá- az idős embereknek idejük egy részét az „idősek napközijében" tölteni, ahol közösen étkezhetnek. (Dr. Szendei Ádám: Orvos a családban című könyvének részleteit feldolgozva három hét múlva a Nyugdíjasok oldalán folytatjuk.) Az oldal anyagát Összeállította: OZORAI KATALIN SZEGÉNYKONYHÁN NAPRÓL NAPRA TÖBBEN LESZNEK Másokra utalva... Gyökeres György felvétele