Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-02 / 50. szám, kedd

7 BŰNÜGY ÚJ szói 1993. MÁRCIUS 2. Az évszázad perének is nevezett bírósági tárgyalás, amely 1992. november közepén kezdődött a lipótvári fegyház mozitermében, lassan a vége felé közeledik. Ha igaz, József-napkor (március 19.) már ismerni fogjuk az ítéleteket. Az európai viszonylatban is figyelemre méltó tárgyaláson a négy hétig tartó lipótvári börtönlázadás 73 legveszedelmesebb, legagresszívabb résztvevőjét vonják felelősségre. A perrel kapcsolatos jegyzó'könyvek súlya tíz kilóval meghaladj á az egy mázsát. A 196 oldalas vádirat felolvasása fél napot vett igénybe. (Nem csoda, hogy az ügyész közben több mint egy liter vizet fogyasztott.) Éhségsztrájkkal kezdődött Aki azt hitte, hogy a köztársasági elnök nagyvonalú amnesztiája után börtöneinkben megnyugodnak a felborzolt kedélyek, tévedett. Csehország és Szlovákia fegyházaiban egyJOZSEF-NAPRA VEGET ER? A PEREK PERE re nőtt az elégedetlenség. A rabok újabb és újabb követelésekkel léptek fel. A legkritikusabb helyzet a XVII. századbeli törökellenes reneszánsz erődítményből börtönné letl lipótvári fegyintézetben volt. A korábbi években kegyetlenkedő fegyőrök már nem voltak a helyükön. Egy részüket elbocsátották, néhányan maguktól távoztak. Őket többnyire tapasztalatlan újoncok váltották fel, akik egyre több engedményt tettek a militáns csoportoknak. A rabok egy része már 1990. január 4-én meghirdetett egy lázadással egybekötött éhségsztrájkot, de azt még sikerült elfojtani. A lázadók vezéregyéniségei ekkor stratégiát váltottak. A háttérbe húzódtak és - látszatra - belenyugodtak vereségükbe. Közben tovább szervezkedtek és fegyverkeztek. Március 1jén három fegyenc hermetikusan elzárkózott a külvilágtól, és ignorálta a börtön vezetőinek felhívását. Példájukat egyre többen követték és estére már 217-re nőtt az elbarikádozottak száma. Megtagadták a munkát - éhségsztrájkot hirdettek. A börtönigazgatót és az ügyészt nem tartották megfelelő tárgyalópartnernek. Azt követelték, látogasson el hozzájuk Václav Havel köztársasági elnök és AleTöbb mint kétszáz gyilkos A lázadók pontos száma nem volt ismert, mert több elítélt elhatárolta magát a zendülőktől. Egy 50 tagú csoport azt akarta elérni, helyezzék őket más fegyházakba. A társaik árulóknak, besúgóknak nevezték őket, és vasrudakkal, fejszékkel, késekkel akadályozták meg, hogy kapcsolatba lépjenek a börtön vezetőségével. A 700 közveszélyes bűnöző közt abban az időben 204 gyilkos is volt, így a másképp gondolkodók inkább beadták derekukat, és akaratlanul alkalmazkodtak a többséghez. Március 6-án egy 30 tagú banda foglyul ejtette Rudolf O. hadnagyot, aki életét féltve átadta támadóinak a nála levő kulcsokat, így a lázadók újabb területet vehettek birtokukba. Az élelmiszerraktárt már korábban feltörték, így ételben, italban nem szenvedtek hiányt. Közben hét rab erőszakkal behatolt az egészségügyi központba, ahonnan injekcióstűket, szeszt és gyógyszert zsákmányolt. A rabok tudták, előbb-utóbb fellépnek ellenük, ezért igyekeztek minél több kézifegyvert készíteni. A tőrökön, vasrudakon, bozótvágó késeken kívül xander Dubček, a volt szövetségi parlament első embere. A lázadók tábora napról napra nőtt, újabb és újabb csoportok csatlakoztak A börtön vezetői már nem voltak urai a helyzetnek. A fegyencek közben elfoglalták a börtönépületek tetejét, és a szétszedett kémények tégláit az őket jobb belátásra bíró „parlamenterek" bombázására használták. Üvegekből gyújtóbombákat készítettek. A Molotov-koktélokat nemcsak a várt támadók ellen akarták felhasználni, de néhány épületrész megsemmisítésére is. Fokozatosan behatoltak volt munkahelyükre, azokat kirabolták, majd felgyújtották. Az erődítmény főépülete, az úgynevezett vár is a tűz martalékává vált. A felbecsült kár csaknem 30 millió korona. gyújtóbombákat is gyártottak, és a gázpalackokat is igyekeztek hasznosítani. Ahhoz a kapuhoz helyezték őket, ahonnan a támadást várták. Amikor a kommandósok március 23-án megrohamozták az erődítményt, a palackok alatt tüzet raktak, ám a várt robbanások, nagy csalódásukra, elmaradtak. A lázadók vezetőit azzal is vádolják, hogy a gyengébb, illetve a mentálisan elmaradott társaikat akarták szabadulásuk fejében feláldozni, mert őket helyezték a „csatasor" élére. A fegyencek ellen katonai egységeket is kivezényeltek. Két harci helikoptert és 12 páncélozott járművet is bevetettek, az ember ember elleni harcban több tucat farkaskutya is • részt vett. A lázadók a túlerővel szemben is ellenszegültek, és 50 társukat, akik meg akarták magukat adni, az egyik akkor már lángoló - épületbe zárták. Csak a szerencsés véletlenen múlott, hogy a több mint két óráig tarló ostromnak mindössze egy halálos és négy súlyos sebesültje volt. (Egy amerikai szakember, aki végignézte az akcióról készült videofelvételeket, állítólag olyan kijelentéseket tett, hogy hasonló esetekben általában 150-200 áldozattal kell számolni.) Öngyulladás történt? A per első napjaiban - ahogy ez várható volt - a vádlottak mindent tagadtak, váltig állítva, hogy ők csak passzív részesei voltak a történteknek. A tanácsvezető bíró ezért egy alkalommal ingerülten meg is jegyezte: ezek szerint öngyulladás történt. A vádlottak kihallgatása során olykor humoros jelenetekben sem volt hiány. Például amikor egyikük az ügyész kérdésére így válaszolt: Igen, én is dobáltam a háztetőről téglákat az őrnagy úrra. Sajnos, egyszer sem találtam el. Egy másik rab, aki kihallgatása előtt orvoshoz kéredzkedett, visszaférte után arra a kérdésre, hogy érzi magát, így válaszolt: Köszönöm, most már jól, kiittam egy okenát. Az is kiderült, hogy a börtönbe látogató prominens vendégeknek, akik nem féltek az elítéltek közé menni, maguk a rabok biztosítottak védelmet veszélyes társaik ellen. (A börtönőrök akkor már nem merészkedtek az „oroszlánbarlangba". Nagy meglepetéssel hallottuk, hogy Sokol érsek testi épségére többek között a hírhedt és nemrég életfogytiglani büntetésre ítéli Polgári Tibor ügyelt. A bűnözők az első napokban egymásra, később a börtönbe látogató parlamenti küldöttség tagjaira igyekeztek hárítani a felelősséget. Legtöbbször a volt szövetségi belügyminiszter, Ján Lángoš nevét emlegették. Néhányan nyíltan kijelentették, ő bujtogatta őket arra, hogy - ha nem változtatják meg a visszaeső bűnözőkre érvényes paragrafust - gyújtsák fel a „kócerájt". Egyesek titkos magnófelvételekről is beszéltek, melyeket, ha eljön az ideje, nem a bíróságnak, hanem a sajtó képviselőinek adnak át. Mondanunk sem kell, a mai napig egyetlen kompromittáló kazetta sem került elő. Ján Lángoš az újságokban cáfolta a vádakat, de a bírósági beidézéséket egy jó ideig nem vette át. Már-már úgy tűnt, elővezettetik, aztán meggondolta magát, s végül elment tanúskodni. Aznap az újságírók - szenzációt szimatolva - Lipótvárra utaztak. A várt leleplezés azonban elmaradt. A hőbörgők közül egyik sem mondta az exminiszter szemébe a korábban állítottakat. Sőt, a vádlottak padján ülők nagyobbik része szimpatizált a tanúval. (Egyikük meg is tapsolta.) Ezl viszont nem lehet elmondani a bíróság tagjairól. Egy sor kellemetlen kérdéssel mindenáron a sarokba akarták szorítani, de Lángoš nem jött zavarba. Egy esetben megjegyezte: Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, én ugyanis tanú vagyok, és nem bűnügyi szakember. Havel cáfolta Mečiart Nem kisebb érdeklődés kísérte Vladimír Mečiar tanúvallomását, aki a lázadás idején Szlovákia belügyminisztere volt. Elöljáróban nem felejtette el kihangsúlyozni, hogy noha egész éjjel dolgozott, állampolgári kötelességének tartolta megjelenését, tanúvallomását. Korábban őt is megvádolta egy rab, hogy gyújtogatásra bíztatta őt, ám neki sem volt mersze ezt a tanú jelenlétében megismételni. Mečiar egyébként arra is rámutatott, hogy őt a lázadók leverésének irányításával az akkori kormányfő, Milan čič bízta meg. A támadás tervét viszont már korábban kidolgozták, és a beavatkozást a köztársasági elnök utasítására hajtották végre. Václav Havel másnap sajtóértekezleten cáfolta Mečiar állítását, mondván, a közbelépési parancsot az a bizottság adta ki, mely abban az időben a Lipótváron kialakult helyzettel foglalkozott. És még egy érdekesség. A volt szlovák belügyminiszter vallomásából azt is megtudtuk, hogy az akció kiértékelését tartalmazó bizalmas anyagot a titkárának adta, aki a páncélszekrénybe zárta a dokumentumot. Csodák csodája, két nap múlva, amikor meg akarta őket nézni, már csak hűlt helyüket találta a széfben. Ki lőtt Čičre? - A lázadás elfojtásának napján pont ülésezett a szlovák kormány, így én már csak a támadás megkezdése után érkeztem Lipótvárra - vallotta a további koronatanú, Milan Čič exminiszterelnők. Már messziről láttam a tüzet és a füstöt. Helikopterből figyeltem a tetőkőn tartózkodó rabokat, akik a gép irányába gyújtópalackokat hajigáltak. Szóltam is a pilótának, emelkedjünk magasabbra. Később valaki ránk lőtt, szerencsére a golyó mellettünk süvített el. A zendülés letörése után kiadtam a parancsot a katonáknak, hogy alaposan kutassák át a romokat, nem maradtak-e valahol sebesültek. - Akkor hogy lehet az - szólt közbe az egyik vádlott -, hogy egyik társunkra csak másnap találtak rá. - És miért nem léptek közbe mindjárt az elején? Akkor sok minden elkerülhető lett volna - mondta egy másik elítélt. - Mert olyan információim voltak, hogy helyreállt a rend - felelte Milan Čič. • • • Az eddigiek folyamán már több mint 200 tanút hallgattak ki. A még hátralevő, mintegy két tucat tanúvallomás után a vádlottaknak felolvassák a per több mint ezer oldalas jegyzőkönyvét, aztán következhet az ítélethirdetés. (Archív (elvételek) KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNT TINÉDZSER GYERMEKRABLÓ Egy göteborgi általános iskola tanulója, a 11 esztendős Gunnar Uhter olyannyira vágyott új játékokra, hogy megszerzésük érdekében gyermekrablásra adta a fejét. Helgát, 16 hónapos húgát tüntette el, és saját szüleitől 3600 dolláros váltságdíjat követelt. Megfenyegette őket: amennyiben nem teljesítik követelését, úgy a közeli folyóba dobja a csöppséget. A szülők természetesen hajlandók voltak fizetni, de az akcióba bevonták a rendőrséget is, amely csapdát állított. A pénz átvételekor csaptak le a gyermekrablóra, s megdöbbenve látták, hogy ő maga is gyerek még. - Gunnar a gyermekrablás után jelentkezett telefonon, de hiába próbálta elváltoztatni a hangját, én és a férjem azonnal felismertük - állítja az anya. - Azonnal értesítettük a rendőrséget, s azt is magamra vállaltam, hogy átadom a gyermekrablónak a pénzt. A konfliktus még akkor kezdődött, amikor Gunnar pénzt kért bankár apjától, aki azt megtagadta. - Fiam, sajnos, velejéig romlott kölyök - állítja Anders Uhler, a bankigazgató. - Amit csak meglát meg akar magának szerezni, nem válogat az eszközökben. Amikor legutoljára összevesztünk, akkor zsebpénze megduplázását és egy új kerékpárt követelt tőlem. Amikor megtagadtam, ő azzal vágott vissza, hogy ezt még keservesen megbánom. Másnap reggel a fejére csuklyát húzva egy böllérkéssel a kezében berontott a 16 hónapos húga szobájába. A nevelőnőt a késsel fenyegetve megragadta testvérét és elrohant vele. Nemsokára telefonált, s a szülők attól tartottak, hogy Gunnar beváltja ígéretét. A testvérrabló nem számított arra, hogy szülei felismerik a hangját, így nyugodtan kiadta az utasítást, miszerint egy papírzacskóba tegyék a 3600 dollárt, és helyezzék el az iskola melletti szemétládában. - Mindent a kérése szerint csináltunk, s éjfélkor ott is voltam annál a bizonyos szemétládánál - emlékszik vissza az anya. - A rendőrök közel helyezkedtek el, de kértem őket, hogy csak végveszély esetén avatkozzanak közbe. Magam akartam Gunnarral beszélni, meg aztán borzasztóan féltettem a kislányomat is... Az anya a megbeszélt helyre tette a pénzt és néhány lépéssel odébb várakozott. Amint megbizonyosodott arról, hogy valóban fia a tettes, rávetette magát és szinte önkívületben ütöfte-verte, a haját tépte. - Nem tudtam az érzéseimen uralkodni - mondja az anya -, akkor képes lettem volna akár meg is ölni a fiamat. A kis Helgát csak két nappal később, Göteborg külvárosában egy elhagyott romos épületben találták meg. Gunnar - akire most fiatalkorúak intézete vár - ugyanis egy darabig nem volt hajlandó elárulni, hová rejtette elrabolt testvérét. TARTÓSÍTOTT SZERELEM A 36 éves mexikói orvosnő, Carmen Vega hamarosan bíróság elé kerül. Lakásába ugyanis nemrég munkások jöttek megjavítani a gázberendezést, és a háziasszony hálószobájában egy hatalmas, formalinnal telt edényben felfedezték a hölgy három évvel korábban eltűnt férjét. Mindenki azt hitte, elutazott, maga Vega doktornő is ezt mondta az érdeklődőknek - Amikor kopaszodni kezdett, a nők valósággal üldözni kezdték, és drága egyetlenem nem mindig tudott ellenállni nekik - vallotta az asszony. Féltékenységi rohamában három évvel ezelőtt megölte a férfit, de mivel nem tudott és nem is akart tőle megválni, ilyen eredeti módon biztosította közelségét. Továbbá kijelentette, hogy ha életfogytiglanra ítélik is, kérelmezni fogja, hogy a cellába magával vihesse „drága egyetlenét". írta és összeállította: ORDÓDY VILMOS