Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-03 / 26. szám, szerda
1993. FEBRUÁR 3. újsasói PUBLICISZTIKA 6 NEMZETISÉGI ÉS ETNIKAI KULTÚRÁK KARA NYITOTT INTÉZMÉNY LESZ Szlovákia politikai vezetése bármennyire is igyekszik a nemzetállam elvének jegyében berendezkedni, kénytelen számolni azzal, hogy ez az ország többkultúrájú, annak eredményeként, hogy itt több jelentős számú nemzeti kisebbség él, a maga évszázados kultúrájával, szokásaival, etnográfiai jegyeivel. Amennyiben az ország pozitívumként fogadja el - mint ahogy a fejlett demokráciák teszik - a többkultúrájúság tényét, ami egyenlő a polgárok szellemi gazdagodásával, akkor előbb-utóbb intézményesítenie szükséges e kultúrák fejlesztését, kutatását, az értő szakemberek képzését. Ezeket a szempontokat figyelembe véve folyik erőteljes törekvés arra, hogy legalizálódjon egy ilyen intézmény megalapozásának a ténye. Történik pedig nindez Nyitrán, a Pedagógiai Főiskola égisze alatt, abból a gyakorlati elképzelésből kiindulva, hogy bizonyos nemzeti kisebbségek pedagógusképzése már, ha nem egészen kiteljesedett és átfogó koncepció szerint is, de egyelőre mégicsak folyik. A törekvések egy éve fokozatosan fogják egybe az itt élő nemzetiségek hasonló szándékát, mégpedig a főiskolán egy Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Kara (NEKK) létrehozását. A bolgár, horvát, roma, német, zsidó és magyar etnikumok képviselői előkészítő bizottságot hoztak létre, amely e kar megalakítását szorgalmazza. A bizottság sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra törekvéseit, konkrét elképzeléseit, javaslatait, eddigi lépéseit. Ebből az alkalomból beszélgettünk dr. László Béla docenssel, az intézmény dékánhelyettesével, a leendő kar magyar kezdeményezőjével. . - Tanár úr, röviden foglalja össze az előzményeket, hogyan sikerült utat találni a többi nemzetiséghez. - Éppen egy esztendeje vettük fel a kapcsolatot Pozsonyban a bolgár, a horvát, a roma és a zsidó közösség képviselőivel, Gondoltunk a lengyelekre is, de egyelőre nincs tudomásunk róla, létezik-e egyáltalán szervezett nemzetiségi képviseletük itt Szlovákiában. A ruszin, illetve az ukrán nemzetiségnek Eperjesen vannak intézményeik, tanszékük, ennélfogva kevésbé igénylik errefelé az intézményes szervezkedést, bár legutóbb jelezték, hogy a kar gondolata érdekli őket és tárgyalásokat kezdeményeztek velünk e kérdésben. A leendő kar, miután teljesen nyitott kiván lenni minden nemzetiség előtt, bármikor el tud fogadni tanszékalapitási kérelmet, ezért senki sem érezheti azt, hogy esetleg lemarad valamiről. - Szlovákia közismerten multikultúrájú ország, a különféle nemzetiségek kultúráját valahogy tudományosan is föl kellene dolgozni. Miiyen lehetőséget nyújtana erre a leendő kar? Es egyáltalán milyen szerkezetet vázol az a részletes javaslat, amelyet Önök a főiskola akadémiai szenátusa elé terjesztettek? - A meglévő oktatói bázis alapján kell létrehozni a kar tanszékeit. Ez nem elméleti kérdés, hanem realizmus. Olyan tanszékeket és intézményeket tudunk tehát alapítani, amelyekhez adottak a személyi feltételek. Szeretnénk minden olyan oktatót átvenni, aki akar és tud a karon dolgozni. Az ő szakmáik szerint alakítjuk ki a tanszékeket. A gyakorlat 1 ban jelenleg öt-hat tanszéket lehet akkreditáltatni. Ilyen lenne a magyar nyelv és irodalom, a roma tanszék, valamint az általános tantárgyak közül a pedagógia, a pszichológia, a filozófia. A további tanszékek összetételére akkor kerül majd sor, ha az igény szerint az oktatókat meg tudjuk nyerni. - Mi a véleménye azokról az ellenjavaslatokról, hogy a magyar kisebbség számára saját önálló magyar egyetemet kellene létrehozni? - A kérdés elevenen él a köztudatban. Azt hiszem, most is sokan dolgoznak ennek a megvalósításán. Nem hiszem azonban, hogy egy ilyen felsőoktatási intézmény helyes utat választana, ha kizárná azt a lehetőséget, hogy tekintetbe vegye más, a közös hazában élő nemzetiségek igényeit A jövőben az egyetemek egyre inkább konkurálnak majd egymással, természetes tehát, hogy fölhasználnak minden olyan szempontot, amellyel vonzóbbá tehetik magukat. Ha - tegyük föl - a komáromi egyetem elzárkózna attól, hogy fölvállalja a többi nemzetiség kultúrájának tudományos kutatását, illetve elsajátíthatóságát, akkor azzal magát tenné szegényebbé. Véleményem szerint, a jelenlegi körülmények között egy önálló, kizárólag magyar kar, későbbi egyetem létrehozásának szakmai feltétele és akkreditáltatása nagy gondot okozna. Ezért mi például arra törekszünk, hogy a politikai helyzetet józanul mérlegelve, a lehetőségek adta keretek között, a meglévő tudományos és szakmai bázisból kiindulva egy nemzetiségi kar létrehozását terjesszük föl akkreditálásra. Persze a jövőben - ha erre szakmai adottságaink lesznek - minden irányban bővülhet ez a kar, s foglalkozhat ADDIG ISZOM, MIG CSAK... JÓZAN RIPORT EGY POZSONYI KIJÓZANÍTÓBÓL Mondják, hogy a téma sokszor az utcán hever, az újságírónak csak fel kell emelnie. A minap a szó szoros értelmében láttam a témát az utcán heverni. Meg is próbáltam felemelni, de be kell ismernem, nem sikerült. Merthogy az a „téma" egy közel két méter magas - vagy az adott helyzetben inkább hosszú -, negyven év körüli férfi személyében hevert a pozsonyi belváros egyik járdáján. BALÁZSOLÁS Az örményországi Szent Balázs püspök és vértanú gazdag szülőktől származott; szigorú keresztény szellemben nevelték. A tisztátalan beszédet megvetette, büntette azokat, akik ocsmány szavakat használtak. A szegényeket gyámolította; erényes életet folytatott - igy lett a sebastei püspök halála után annak utóda. Amikor Agricolaus tartományi kormányzó Sebastéba érkezett a császár azon utasításával, hogy a keresztényeket- kiirtsa, Balázs püspök egy barlangban rejtőzött el. Ott is felkeresték őt az emberek, akik vagy a maguk nyavalyáira vártak tőle gyógyírt, vagy súlyos betegeket hoztak - gyógyítsa meg őket. A szent püspök imádkozás után a szent kereszttel megjelölte, és gyógyultan elbocsátotta őket. Egyszer egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg; a gyermek már fuldokolt. A püspök a kereszt jelével látta el a gyermek nyakát - s az meggyógyult. Szent Balázs, a gyermekek védőszentje, nemcsak tanította, hanem meg is védte őket a betegségektől - ennek emlékére tartanak február 3-án a mai napig balázsáldást. Feledésbe merült népszokás is fűződik ehhez a naphoz. Február harmadikán egykor balázsolö csoportok járták a falvakat, iskolába verbuválás ürügyén betértek a házakba - és gyűjtöttek... a következő versikével: Ma vagyon Szent Balázs, Akkor pedig szokás Volt már régen. Hogy a jó diákok Oskola pajtások Verbuválnak. Minket is tanítónk Sok jóra oktatott, Azért küldött, Hogy minden henyélőt, Oskola kerülőt összeszedjünk. Van-e hát a házban, Kis kompániánkba Való gyermek? Álljon be a verbungba, Jöjjön iskolába, Nem bánja meg. Szent Balázs kard által végezte az időszámítás utáni 316-ik évben. Az emléknapon mi is balázsolunk: gyerekeket verbuválunk az iskolába. Elsősöket Van-e hát a házban kis kompániánkba való gyermek? - kérdezzük. Ha igen, álljon be a verbungba, jöjjön (magyar) iskolába. Nem bánja meg. (kopasz) ÚJVIDÉK ÖT ÚJ SZLOVÁK KÖNYV A jugoszláviai szlovákok könyvkiadója, az újvidéki Obzor öt új könyvet rendezett sajtó alá, de hogy mikor nyomtatják ki őket, az a befolyó pénzeszközöktől függ - nyilatkozta Miroslav Demák, az Obzor igazgatója a Tanjugnak. A kiadásra váró könyvek között van Tomáš Čelovsky Április elsejei álom című mesekönyve, melyet a pozsonyi Svetozar Midla illusztrált, továbbá Paľo Bohuš esszékötete, Miroslav Krivak Pirkadat a síkság fölött című regénye, Ľudmila Hurbanova A Stara Pazova-i színházi élet krónikája című müve és a Stara Pazova-i népdalok cimű kötet, amely 400 eredeti népdalt tartalmaz, ezeket Mihal Filip tanár gyűjtötte össze. Tervbe vették e könyv második kötetének a kiadását is újabb 170 Stara Pazova-i dallal. Még legalább tíz könyv kézirata van megmunkálás alatt a jugoszláviai szlovákok könyvkiadójában, megjelenésük szintén attól függ, mennyi pénzt kap az Obzor dotáció címén és a szponzoroktól - mondta Demák igazgató. Az Obzor tavaly nyolc könyvet jelentetett meg, amelyek közül három még az 1991. évi kiadói tervében szerepelt. (Tanjug) Rendőri díszkísérettel A járókelők közönyösen mentek el a szerencsétlen mellett, esetleg megbámulták, de volt aki még erre sem méltatta. Nem vagyok ugyan cserkész, de, gondoltam, itt az alkalom, hogy véghezvigyek egy jó cselekedetet, s megpróbáltam talpra állítani az illetőt. Hát az bizony nem ment, mert a nagydarab ember teljesen magatehetetlen volt, és azt sem tudtam megállapítani, részeg-e vagy tán szívrohama van. Üveges szemekkel bámult és egy érthető szót képtelen volt kinyögni. Körülbelül húsz perc múlva meg is érkezett a mentőkocsi, és a mentős gyakorlott szeme rögtön megállapította, hogy itt a részegség klasszikus esete forog fenn. Nagynehezen becipelték a férfit az autóba, azzal a szándékkal, hogy nem kórházba, hanem egyenesen a kijózanítóállomásra szállítják. De nem indultak rögvest, mert a rendőrjárőrt is ki kellett hívni. Érdeklődésemre, hogy ez miért szükséges, a tapasztalt szanitéc elmondta, előfordul, hogy a páciens másnap megvádolja a mentősöket, hogy útközben kifosztották, pedig valószínűleg valamelyik ivócimborája kopasztotta meg már előbb. Ezért most is megvárják a rendőröket, hogy jegyzőkönyvet vegyenek fel, és együtt kísérjék be a delikvenst. Én pedig, ha már ilyen utcán heverő témát találtam, szintén velük mentem a kijózanítóba. Vasrácsos „szálloda" Mondhatom, nem valami szívderítő hely. A földszinten három helyiség, két férfi és egy női „lakosztály". Mindegyikben három fekhely, érkezésünkkor, délelőtt tíz óra tájban üresek. A fekhelyek masszív vaságyak, lábuk a padlóhoz hegesztve. A kocsmából olykor „egyenes" út vezet a kijózanítóba... (Illusztrációs fotó: Prikler László) a kémlelőnyílással ellátott ajtó mögött vasrács, az elsötétített ablakok és a fűtőtest előtt szintén A takarítónő, aki épp a padlót mosta, panaszkodott, hogy itt bizony csak erős idegzetű és gyomrú ember bír dolgozni. Aztán mutatja az egyik ajtó mögötti, ujjnyi vastag vasrudakból készült rácsot, melynek egyik rúdja hiányzik. - Ezt puszta kézzel tépte ki egy őrjöngő nő mesélte. - Életemben még ilyen erős embert nem láttam. Egy ágyat teljesen tönkretett, kiszakította a helyéből, és a csöveit úgy hajlította össze, mint egy cirkuszi erőművész. Másnap reggel aztán úgy ment el, mint egy szelíd bárány. A mi emberünket ezalatt megvizsgálta az ügyeletes nővér, és megerősítette a mentősök diagnózisát: ll/lll-fokú részegség. Mert mint megtudtam, a részeségnek négy fokozata van: I. fok: Az ember láthatólag ittas, de még képes egyenesen járni, működik az emlékezőtehetsége, érzékeli környezetét. Az ilyen esetek még nem tartoznak a kijózanítóba. II. fok: Annyira nem képes ellenőrizni viselkedését, hogy ezzel saját, vagy mások biztonságát veszélyezteti. III. fok: Eszméleténél van, de képtelen lábra állni és értelmes szavakat mondani. IV. fok: Teljes önkívületi állapot. Ez utóbbi esetben a pácienst azonnal kórházba szállítják. A mi esetünkben nem volt szükség orvosi ellátásra, emberünk a rendőrök hosszas unszolására nagynehezen gatyára vetkőzött és ágyba fektették. S hogy véletlenül le ne essék róla, hevederekkel is hozzáerősítették. A nővér szerint nyolc óra alvás rendbe hozza őt, és távozhat a „szállodából". Ki fogja ezt megfizetni? Ez a kis pihenés, mivel pozsonyi az illető, 300 koronájába fog fájni. Vidékieknél 400 a taxa, mert útiköltséget is felszámítanak. - Nem tudom, ez az alak is miből fog fizetni - aggodalmaskodott az ügyeletes -, hiszen az iratai szerint munkanélküli. Elég sok az olyan eset, hogy nem tudnak fizetni, ilyenkor esetleg bírósági úton próbálhatjuk meg behajtani a tartozást, legtöbbször eredménytelenül. Akinél van elég készpénz, az helyben rendezheti a ,,szállodaszámlát", egyébként a béréből vagy a nyugdíjából vonják le. A nővér nagyon kevesli ezt az összeget, mert egyáltalán nem fedezi az ágyneműre, gyógyszerekre, takarításra, a személyzet bérére szükséges kiadásokat. Tervezik is a díj felemelését és jelenleg a kormány foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy ki, melyik biztosító finanszírozza a kijózanítóállomások működtetését. A „szállodaszámla" nagyságáról sem döntöttek még, de értesüléseim szerint a jelenleginek a három -négyszeresére is felemelkedhet. Az ügyeletes azt is elpanaszolta, jelenleg olyan gyenge a személyzet fizetése, hogy ennyiért csak olyan ápolót tudtak alkalmazni, aki ijedtémajd kizárólag magyar képzéssel is, ha a többi nemzetiség például önálló karrá tud fejlődni. A NEKK fölfogható esetleg egy majdani önálló magyar egyetem első lépcsőfokának is. Amit lényegesnek tartok leszögezni: a komáromi egyetemet forszírozni a meglévő nyitrai pedagógusképzés rováséra, szerintem balgaság, sót öngyilkossággal egyenlő. - A nyitrai főiskola dékánja többször hangoztatta, hogy ennek a karnak a létrehozása nem politikai, hanem kizárólag szakmai kérdés. - Meggyőződésünk szerint a nemzetiségi kérdés valamennyi vetülete, tehát a pedagógusképzés kérdése is, soha nem lehet tisztán csak szakmai kérdés. Hiszen a nemzetiségi politikai mozgalmak sem mondanak le ennek a kérdésnek a rendezéséről, eleve nem leheltehát politikamentes. Inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy a politika számos szakmai kérdésben segíthet. A kar most kimondottan józan politikai megítélést érdemelne. Felépítése, megszervezése majd előhozza a szakmai kérdéseket. - Előbb beszéltünk az akkreditációról, amelyre a kar és a tanszékek működéséhez feltétlenül szükség van. Miről is van szó? - Létezik egy akkreditácíós bizottság, a kormány tanácsadó testülete, amely szakmailag minősít, s ajánlására az oktatási minisztérium egyetemet, kart alapít, szakemberképzést engedélyez, megadja a diplomaosztás, a tudományos képzés jogát. - A Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Kara előkészítő bizottsága a továbbiakban mivel foglalkozik majd? - Ez egy laza, konzultatív bizottság, amely a kar létrehozását támogatja. Vagy megszűnik vagy szükség szerint továbbra is segíti tanácsadó testületként a kart BROGYÁNYI JUDIT ben elbújik, ha egy agresszívabb részeget hoznak be. S ráadásul még a veszélyességi pótlékot is megvonták tőlük, pedig egy fiatal kolléganőjét egy páciens úgy megütötte, hogy harmadik hete van betegállományban. Beszélgetőpartneremtől azt is megtudtam, hogy a totalitarizmus idején jóval több páciensük volt, akkor ugyanis a belügyminisztériumnak sokkal nagyobb hatalma volt, s a túlbuzgó rendőrök gyakran az l/ll-fokú ittasságban leiedzőket is beszállították. S ahogy a visszatérő vendégek mesélik, abban az időben nem volt ritka eset, hogy ütlegelték őket. Mára a helyzet nagyot változott. Magam is tanúsíthatom, hogy a rendőrök nagyon szolidan bántak ügyfelükkel. Ami a pacientúra összetételét illeti, nagy részük a munkanélküliek közül és az alacsonyabb szociális rétegekből kerül ki. Ritka az olyan eset, hogy egy elegáns doktor ural szállítanak be. A nagykutyákat éppúgy, mint azelőtt az elvtársakat, általában a saját sofőrjük fuvarozza haza, bármilyen állapotban vannak. Ha pedig kiskorút szállítanak be - sajnos találkoztak már itt tizennégy éves kislánnyal is - őt egyenesen átutalják a kórház gyermekosztályára. A beszállítottaknak mintegy egyötöde nő, de az ügyeletes szerint egy nő tíz részeg férfit is kitesz, mert általában sokkal agresszívabb és hisztérikusabb. Egyébként ide, az egyetlen pozsonyi kijózanítóállomásra nemcsak alkoholtól elázottakat, hanem kábítószer hatása alatt lévőket is szállítanak. Óket azonban átirányítják a specializált intoxikációs osztályra, mert speciális műszeres és szakorvosi kezelést is igényelnek. Egy ilyen részleget a kijózanítóállomáson is ki akartak már építeni, csakhogy nincs, aki azt finanszírozza. Sőt, jelenleg a kijózanító finanszírozása is kétséges. Lehet, hogy talán meg is szüntetik, ós akkor a páciens aludhat az utcán? Ide azért még talán nem jutunk - szépen is nézne ki ez a „vadonatúj" főváros. Az ideális megoldás talán az lenne, ha megpróbálnánk „csak" annyit inni, hogy még a saját lábunkon hazatántorogjunk. GAÁL LÁSZLÓ