Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-26 / 47. szám, péntek

1993. FEBRUÁR 26. ÚJ SZÓ. KULTÚRA 6 NE HAGYJUK ELVESZNI... NÉPZENEI HAGYOMÁNYUNK TOVÁBBÉLÉSÉNEK KÉRDÉSEIRŐL Az alább közölt írást az elmúlt év őszén küldtem el a Csemadok Országos Választmányának, hogy érdemben tárgyalják meg észrevételeimet és javaslataimat. Sajnos, ez a mai napig nem történt meg. Azaz, majdnem sor került volna rá, de mivel a tárgyalás időpontjáról csak közvetlenül az előtt értesítettek, és a Kodály-kórusok találkozójára megígért előadásomat már nem tudtam lemondani, a beszélgetést januárra halasztották. Az sem valósult meg, valószínűleg fontosabb teendők miatt. A Szlovák Rádió magyar szerkesztősége megpróbált foglalkozni az általam felvetett kérdésekkel. Két kerekasztal-beszélgetést rendeztek. A másodikon már a társaságok képviselői is jelen voltak. Mindenki elmondta a maga véleményét, ám minden maradt a régiben. Most a sajtón keresztül próbálok szólni mindazokhoz, akiknek nem közömbös, mi lesz további sorsa zenei anyanyelvünknek. A POLITIKA - TANULHATÓ SZAKMA Február elején egy társadalomtudományi szeminárium keretében Pozsonyban is bemutatkozott a budapesti Századvég Politikai Iskola. Mint azt az iskola igazgatóhelyettese, Kiss Róbert elmondta, az iskola pártoktól független, alapítványi formában működő intézmény, melynek célja profi politikusok képzése és a demokratikus politikai kultúra terjesztése. Professzionalizálódik a politika - mondta az igazgatóhelyettes -, kikopnak a véletlenszerű politikai elemek. Az iskola pártokon kívüli, ami azt jelenti, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók különböző pártok, társadalmi szervezetek, egyesületek tagjai lehetnek. Például a politikusportrékat bemutató programban egymás után tartott előadást Antall József, Orbán Viktor, Horn Gyula, de ott volt a sorban Duray Miklós is. A tanterv elméleti, gyakorlatorientált és menedzsment tárgyakat tartalmaz. Tanítanak itt többek között politikaelméletet, közigazgatást, gazdasági jogot, makroökonómiát, médiapolitikát, választásszociológiát stb. Az oktatás délután folyik, heti három alkalommal, négy-négy órában. Az iskolába való bejutás feltétele az érettségi vizsga, és a sikeres szóbeli felvételi vizsga. A hallgatók között egyaránt található parlamenti és önkormányzati képviselő, pártmunkatárs, tanár, de munkanélküli is. Külföldi jelentkezőket is fogadnak, tavaly Erdélyből, Szlovákiából és Kárpátaljáról is érkeztek. Azt, hogy az iskola semmilyen , párthoz nem tartozik, Kiss Róbert kötéltáncos-mutatványhoz hasonlította, mert ha hat párton kívül állnak, akkor minden párt azt latolgatja, hogy a másik öt közül vajon melyikhez tartozik. Viszont pozitívuma a dolognak, hogy itt sokszor jövendő ellenfelek ülnek egy padban, s így bizonyos toleranciát sajátítanak el (gaál) HELYESÍRÁSI VERSENY HÁROM KATEGÓRIÁBAN A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának nyelvinevelési szakcsoportja ebben a tanévben is meghirdette a középiskolások országos helyesírási versenyét. A felhívásra 19 középiskola válaszolt, közülük 16 küldte el diákjait az 1993. február 4-én Komáromban megrendezett országos döntőre. A tavalyi versenytől eltérően idén három kategóriában mérték össze tudásukat a versenyzők: 46 gimnazista, 21 szakközépiskolás és hat szakmunkástanuló oldotta meg a Cs. Nagy Lajos magyarországi vendégtanár által összeállított feladatlapot. Az elsó kategóriában (gimnáziumok) az első és a második helyen két dunaszerdahelyi diák, Ollös Edit és Bernáth Katalin végzett; a megosztott harmadik helyet pedig két pozsonyi tanuló, Fülöp Tímea és Szunyogh Norbert kapta. A szakközépiskolások kategóriájában a következőképpen alakultak a helyezések: 1. Vincze Emőke (Komáromi Mezőgazdasági Szakközépiskola), 2. Wimmer Márta (Dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakközépiskola), 3. Bartók István (Kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola). Az első két kategóriában népes mezőny gyűlt össze, a szakmunkásképzőket viszont csak két iskola, a Karvai Mezőgazdasági Szaktanintézet és a Királyhelmeci Elektrotechnikai Szakmunkásképző iskola képviselte. A versenyben a karvaiak bizonyultak jobbnak, hiszen az első három helyet az ő diákjaik szerezték meg: Kurucz Mónika lett az első, Molnár Veronika a második, Méhes Judit pedig a harmadik. A győztesek a verseny társrendezőjétől, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségétől könyvjutalmat kaptak, az elsó és a második kategória első három helyezettje pedig idén is részt vesz a magyarországi Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjében „ -szgiNépzenei kutató- és gyűjtőmunkám körülbelül egyidős a Csemadokkal. Ezért nem közömbös számomra, hogyan alakul majd a következő évtizedekben a népdal, a népzene továbbadása a fiatalabb nemzedékeknek, további élete az új társadalmi viszonyok között. Azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom, népzenei hagyományunk - csakúgy, mint néphagyományunk többi területe - eredeti funkciójában már nem él: Szerencsére, néhány évtizeddel ezelőtt még sikerült rögzíteni több ezer dallamot olyan adatközlőktől, akik ezt a hagyományt nem tudatosan tanulták, hanem beleszülettek abba. A Csemadokban a népzenei gyűjtés gondolata nem tudományos indítatásból született. Kezdettől fogva gyakorlati célokat szolgált. 1951-től a Csemadok hivatásos népi együttesének, a NÉPES-nek, majd az Ifjú Szíveknek, később az egyre-másra alakuló amatőr dal- és táncegyütteseknek a műsorát kívánta gyarapítani eredeti hazai hagyományanyaggal. 1968 után a népdaléneklés a Csemadok keretében addig nem tapasztalt népszerűségre tett szert. Örvendetes módon, nemcsak az egyéni előadásban, hanem a közös éneklésben is szép eredményeket értünk el. Az 1970-es években 150 körül volt azoknak a népdalköröknek a száma, amelyek rendszeresen működtek ós kétévenként részt vettek a seregszemléken. Minden felelős szülő magasan képzett, boldog, emberséges embert akar nevelni gyermekéből. Tudván tudja azonban, hogy e cél elérése rajta kívül még két tényezőn múlik: a gyermeken s az oktatási-nevelési intézményen, sőt mindhármójuk egymáshoz való viszonyán is. Most a harmadik tényezőről szólnánk bővebben. Minden felelős oktatási-nevelési intézmény növendékeinek testi, szellemi és lelki épülését szolgálja; a harmonikus személyiség-fejlesztést szorgalmazza. A hagyományos és reformpedagógiák cél- és feladatrendszerében alapvető helye van a fenti fogalmaknak. A gyakorlati megoldás egyik leghatékonyabb eszköze a művészeti, azon belül az irodalmi nevelés. Alapozása a családban kezdődik, intézményesített változata az óvodában indul. Az életkorhoz mért ismeretanyag mellett elsősorban a gyermekek élményvilágát gazdagítja. Az irodalom művészet (aránylag könnyen hozzáférhető), s kettős pedagógiai bázist képvisel az óvodában is: egyrészt az olvasás, a művészet szeretetét, másrészt az etikaiesztétikai értékrendre, értékítéletre nevelést alapozza. Az óvodai irodalmi nevelés első tényezője az óvónő személyisége. Csak a kívülálló nem tudatosítja, mennyi összetevője van az óvónőre vonatkozó kívánalmaknak. A szilárd és megújításra kész szaktudományi és szakmai tudáson kívül nagyon fontos a fejlett szociális észlelés, a jó helyzetfelismerés, döntési képesség, az empátia, a szeretet; szükséges a koncentrált és megosztott figyelem, a fejlett kommunikációs képesség, az érzelmi gazdagság s az irodalmi nevelés Sajnos, az előző rendszer egyik legjellemzőbb jelensége, a formalizmus a Csemadok munkáját sem kerülte el. Az eleinte nagyon szépen induló népzenei hagyományápoló törekvéseket egyre inkább megmérgezte az egészségtelen versenyszerűség. A népdaléneklés, amely az itt élő magyarság nemzeti identitástudatát kívánta megtartani, egyre inkább a kétes értékű látványos produkciók színvonalára süllyedt. Maga a népdal - a produkció elsődlegessége miatt - teljesen háttérbe szorult. A Csemadokban végzett néprajzi gyűjtőmunka erősen folklórközpontú volt, de ez érthető is, hisz a Csemadok keretében létrehozott amatőr csoportokat lehetőleg autentikus hagyományanyaggal kellett ellátni. Ennek a hagyományanyagnak a reprodukciója már a színpadi folklór, az úgynevezett folklórizmus. Sajnos, ennek az utóbbi évtizedben elég sok vadhajtása nőtt, melyet, mivel nincsenek kertészek, senki sem nyeseget. Említettem, hogy a Csemadok keretében végzett néprajzi tevékenység gyakorlati célokat szolgált. Ugyanakkor nem nélkülözhette a tudományos-elméleti feldolgozást és a rendszerezést sem. A negyven év alatt összegyűjtött csaknem húszezer gyűjtésegységnyi dallamkincs tudományos rendszerezés nélkül használhatatlan. A Csemadok eddigi vezetése ezt a rendszerező munsajátosságaiból adódó biztonságos etikai és esztétikai értékítélet a művek válogatásakor. A másik alaptényező a gyermekek irodalmi fogékonysága. Ennek jellemzői fejlődéslélektani indíttatásúak. Ilyen szempontból több jelenséget kell állandó jelleggel venni. Pl. a szinkretizmust (a rész és egész felcserélése pillanatnyi benyomások hatására, a mindenből minden lehetséges tényező), a szorongás csökkentésére törekvés (a tehetetlenség, bizonytalanság, magány érzésének kizárása), az éntudat fejlődését (a freudi hármas-én egészséges arányú integrációja). A pszichológia külön taglalja a mesével, a mesei tudattal kapcsolatos problémaköröket. így az átváltozás motívumát, az ellentétek kedvelését, a ceremonális ismétlések megnyugtató voltát, a veszély-megmenekülés, az elégtétel és vágyteljesítés motívumait. Más szakemberek a tudattalan és tudat, a valóság és képzet, a félelem és vigasztalás, a lelki káosz és rend kontrasztjait dolgozzák fel, hogy egészséges pszichikumú kisgyerekek nevelődjenek a mesén, az irodalmon. A sikeres munkához a harmadik tényező is szükségeltetik: a jó irodalmi mű. A gyermekirodalmi alkotások esztétikai követelményei ugyanolyan szigorúak, mint a felnőtteknek szánt irodalomé, s az igazán jók azok, amelyek szerzői ismerik a gyermekek értelmi, érzelmi világát. Mindhárom irodalmi múnem képviselve van az óvodai nevelésben, akár a mű-, akár a népköltészetet tekintjük. A líra a felnőttek (gyermekeknek szánt) játékos mondókáinak különböző változataiban, a népi gyermekjátékok műfajaiban és kát, sajnos, vajmi keveset támogatta, annak ellenére, hogy dr. Oskar Elschek szlovák etnomuzikológus 1980-ban A csehszlovákiai magyar nemzetiség néprajzi kutatása címmel megrendezett szemináriumon a rendszerező munka fontosságára külön felhívta az illetékesek figyelmét. Jelenleg a 112 tekercsen tárolt kb. 15 000 gyűjtési egységet tartalmazó népzenei adattár a komáromi múzeumban hever, nem gazdátlanul, csak gondozatlanul. Az anyag feldolgozásával az 1983-1986-os években foglalkoztam, de utána elvették tőlem az anyagot. A Csemadok kuturáiis tevékenységének egyik fő hibáját abban látom, hogy minden területen csak akciókban tud gondolkodni. Sajnos, még ma is. Ez is a formalizmus egyfajta megnyilvánulása. Ami az akciók (ez is egy csúnya szó) mögött van, elkerüli a szervezők figyelmét. Nem szólva arról, hogy ezeket az akciókat a most már önállóan tevékenykedő és állítólag alulról szerveződő különböző társaságok egymástól függetlenül rendezik és szervezik. 1989 után, hogy a társaságok megalakultak, úgy tűnik, a népdal, illetve a népzenei hagyomány átgondolt, tervszerű ápolásának nincs gazdája. A néprajzi társaság elsősorban az eddig elég mostohán kezelt tárgyi néprajzzal foglalkozik. Pedig a népzene tudományos feldolgozása elsősorban az ő hatáskörébe tartozna. A folklórszövetség tevékenysége erősen táncközpontú, holott a néptánc sem tud meglenni a népzenei hagyomány nélkül. Ez a társaság sem törődik az eddig összegyűjtött népdalkincs sorsával. Az ének-zenebarátok társasága viszont énekkarközpontú. S mivel a népdalkörök csak egy szólamban énekelnek, nem kórusok, ők sem törődnek velük, így a népdalkincs továbbélésével sem. A nyelvművelő a magyar és világirodalmi gyermekversekben él és fejti ki hatását. Az epika főleg a kedvelt állat-, tréfás és tündérmesék műfajaiban adja ki lélekformáló erejét. A drámai műnem voltaképpeni műfajai a bábjelenetek, dramatizált mesék s a párbeszédes versek jelenetes formái. Az óvodáskorú spontán módon tanul. A vers- és mesehallgatás az óvodában nagyrészt kötetlen formában történik, játéklehetőséggé szervezve: játék a szavakkal, a képzelettel, a társakkal. A kötetlen foglalkozás nemcsak a játékos ötletek megvalósítására ad alkalmat, hanem a gyermekek egyéni foglalkoztatására is érdeklődés, fejlettségi szint és típusok szerint. Elvileg bármikor, bármennyiszer mondhatunk verset, mesét a gyerekeknek, ha azt kapcsoljuk igényeikhez, a játékukhoz, tevékenységükhöz, a természet jelenségeihez, népszokásokhoz, élőlényekhez, személyekhez stb. Alkalomszerű versmondáskor nyilván nem kapcsolódik be mindenki, a mesehallgatáskor viszont jobb a nagyobb közönség; a mesei, szeretetteljes légkör; a mesesarok. ' Vers- és meseválogatáskor jó, ha előnyben részesítjük a magyar népmajd műköltészeti alkotásokat, a mi specifikus esetünkben hangsúlyozottan válogassunk a csehszlovákiai magyar gyermekirodalom kiváló alkotásaiból s természetesen a világirodalom nagy műveiből is. Második lépésként a téma és a formai-ritmikai szempont szerint válogatunk, másrészt a gyermekek igénye szerint: tetszik-e, kell-e neki. A kisgyermeknek öröm és élmény a vers és mese ismétlése: az egyik szükséges az énekes, mozgásos és egyéb játékhoz is, a másikban társaságnak is volna némi köze a folklórhagyományhoz, hisz nemcsak etnomuzikológia van, de létezik etnolingvisztika is. Utoljára hagytam a tudományos társaságot, amelynek a munkásságát ugyan nem ismerem, de azt hiszem, erősen műszaki beállítottságú. Úgy érzem néha, a sok bába közt elvész a gyerek. Hiányát érzem egy olyan szervnek vagy fórumnak, amely az egyes társaságok törekvését összefogná, munkáját koordinálná. Hiányolom továbbá az amatőr együttesek szakmai irányítását. Itt nemcsak a szakmai tanácsadásra gondolok, hanem egy olyan szakmai centrum kialakítására is, ahol az eddig gyűjtött mindennemű folklóranyag megfelelő otthonra találna, ahol azt szakszerűen tárolnák, kezelnék, feldolgoznák és a csoportok rendelkezésére bocsáthatnák. Az első lépés a társaságok vezetőinek olyan találkozása lehetne, ahol a felvetett kérdéseket megtárgyalhatnák, és egy olyan közös tervet dolgoznának ki, amely gondoskodna népzenei hagyományunk egészséges továbbéléséről. Javaslatom: 1. Közös összefogással hozzunk létre egy olyan szakmai házat, ahol együtt lehetne nemcsak a gyűjtött folklóranyag, hanem az eddig publikáltak is. A filmre, videóra és hangkazettára rögzített gyűjtés, valamint a nyomtatásban publikált anyag. A szakmai ház munkatársai egyúttal a csoportok és együttesek szakmai tájékoztatásáról, illetve módszertani tanácsokkal való ellátásáról is gondoskodnának. 2. A Csemadok OV Elnöksége hívja össze az érintett társaságok szakembereit a téma megvitatására. 3. A szakmai ház létrejötte esetén a társaságok szakembereiből alakuljon egy kuratórium, amely irányítaná a munkát, gondoskodna a hagyomány tisztaságáról és tudományos megalapozottságáról. 4. A Csemadok OV Elnöksége támogassa a népzenei adattárnak (amely tulajdonképpen a Csemadok tulajdona) tudományos feldolgozását. ÁG TIBOR újra meg újra azonosulhat a farkasok fölött győzedelmeskedő kismalaccal, a kezdetlen kisemmizett, s végül méltóságot, boldogságot nyert legkisebbikkel, hősével együtt ő maga is ítélkezik a gonoszok fölött; örvendezik társra/társakra találáskor, s a jótett-jóvég beteljesülésekor. Emberformáló feszültségoldás ez. Azért szereti a gyerek megint és megint hallani, mondani, végigjátszani a mesét, történetet. Mindhárom eljárás csak akkor létjogosult, ha belső indíttatású, mégis - úgy látszik -, a legintenzívebb motiváció az eljátszáshoz, a dramatikus játékok formáihoz, akár bábjáték, dramatizálás vagy mimetizálás az. A drámapedagógia előretörése az óvodai gyakorlatban intenzíven elősegíti az irodalmi művek reprodukálását, interpretálását. Örvendetes közeledések tanúi lehetünk élet és óvoda vonatkozásában egyéb és gyermekközpontú módszerek bevezetésekor is. A pedagógiai szakközépiskolák modernizáló törekvésében helyet kap már a vegyes (fiú-lány) osztály fogalma, az alternatív tervezetű oktatás, amely egyidejűleg képesít mind az óvodapedagógusi, mind a nevelői szakmára. A végzett diák nemétől függetlenül dönthet majd az óvoda vagy a napközi mellett. (Lehet, hogy mégis lesznek óvóbácsik?!) A szülők jó hányada az együttérzés erejével közelít az óvodához, iskolához, s jól teszi, ha „lop" onnan ötletet, szakvéleményt, játék- és munkaformát az értelmes-játékos családi együttléthez. Az óvoda is „lopjon" a szülőktől fészekmeleget, családi összetartozást, életközelséget, hisz „az élettel nevelünk az életre" - mondja Decroly. Pozitív tolvajlásaink - egymásra, a másikra figyelésünk - a kisgyereket, a „mi" gyerekünket teszi gazdagabbá. LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT FARKAST GYŐZ A KISMALAC IRODALMI NEVELTETÉSÜNK ALAPOZÁSA