Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-02 / 25. szám, kedd

1993. FEBRUÁR 2. SZÓI NYUGDÍJASOK OLDALA NYUGDÍJASOK BETEGBIZTOSÍTÁSA Mi, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tisztségviselői és tagjai el­sőrendű kötelességünknek tekintjük, hogy programunkhoz híven segítsük a rászorulókat, az időseket, a nyugdíja­sokat. Most ezt a gyakorlatban bizo­nyítjuk, ugyanis hirtelen szakadt ránk a korán kikiáltott nemzeti önállóság minden következményével együtt. Sürgős feladataink lettek. A fizetőesz­köz megváltozása a pénzintézetek előtt kígyózó embersorokat eredmé­nyezte, ahol nagyon sok öreget, nyug­díjast láthatunk, ők - menteni a ment­hetőt - évtizedek alatt összekuporga­tott ós megspórolt pénzecskéjüket vi­szik a bankba, hogy el ne vesszen. Itt nem segíthetünk. Ez az intézkedés még be sem fejeződött s máris itt van a kővetkező, sokunk számára érthe­tetlen intéznivaló feladat: a nyugdíja­sok betegbiztosítása. Nagy a zűrzavar! Az ÚJ SZÓ 1992. január 19-én (13. szám) a második oldalon megjelent BIZTOSÍTÁS - BIZ­TONSÁG? című rövid cikkecskének alcíme is sokat mondó: Törvényma­gyarázat nincs, törvénymódosítás (re­méljük) lesz. Ebben a tájékoztatóban egy dátum is szerepel: február 8., de csak az alkalmazottakra és a vállalko­zókra gondolva, leírva. A nyugdíjasok­ról viszont nem történt említés. A Szlovák Nyugdíjintézetben felke­restem Alaksza Erzsébet főosztályve­zető asszonyt, aki készséggel tájékoz­tatott arról, hogy a nyugdíjasok beteg­biztosítását is intézni kell, de ezzel nem őket bízták meg, hanem a Nem­zeti Biztosítót. A betegbiztosítást ők intézik. A pozsonyiak számára szék­helyük: Bécsi út (Viedenská cesta) 3, (Ligetfaluban van a SZNF-híd túlsó hídfőjénél). A vidékiek tájékoztatást a regionális Nemzeti Biztosítónál kérje­nek. A nyugdíjasoknak is ki kell tölte­niük az űrlapot! (Az Új Szó 1993. ja­nuár 22-én (17. szám) a 8. oldalon magyar fordításban bemutatta a ma­gyarázó utasítással együtt.) A nyugdíjasok nem fizetnek beteg­biztosítást! Ezt helyettük az állam fize­ti be. Más helyen is érdeklődtem, pl. a Pozsonypüspöki Községi Hivatal szociális osztályán, a hidegkúti (Dúb­ravka) Községi Hivatalban. Mindenütt megerősítették a már elmondottakat. Ezért szeretném, ha az időseknek segítenének rokonaik, ismerőseik. Ha nincs nyomtatványuk, szerezzük be nekik, a már említett Bécsi út 3 szám alatt, továbbá a Stromová utca 18 (Kramáre, a 37-es autóbusz és a 211­es, 212-es trolibusz visz fel oda), va­lamint a Vajnorská 21 szám alatt (2­es, 4-es, 6-os, 10-es villamosokkal közelíthető meg). Segítsünk nekik ki­tölteni az űrlapot, annál is inkább, mert csak szlovák űrlapok vannak. Kerestessük ki velük a nyugdíjról szó­ló első értesítést, ugyanis a nyugdíjba lépés dátumát kell feltüntetni a 8.1. pontnál, ami különösen és elsősorban az öregségi nyugdíjasoknál szüksé­ges. Ne felejtsük el aláíratni velük az űrlapot Nem szükséges, hogy sze­mélyesen vigyék el és ott álljanak sorban a benyújtáskor. Egy-egy önfel­áldozó, szolgálatkész személy 10-15 nyugdíjas ügyét is elintézheti a már említett helyszíneken. Oroszvárott ru­galmasabban intézik az ügyet. A köz­ségi hivatalhoz érkezik a Nemzeti Biz­tosító dolgozója és begyűjti a kitöltött nyomtatványokat. Előzőleg persze a helyi hangszórón keresztül tájékoztat­ják a nyugdíjasokat. Valószínű, hogy Dél-Szlovákiában is hasonló megol­dást választanak. Ezúton szeretném felkérni az öreg­cserkészeket, hogy a 3. cserkésztör­vényünk értelmében: A CSERKÉSZ AHOL TUD, SEGÍT - egész nyelvterü­letünkön segítsenek a nyugdíjasok­nak A nyugdíjasoknál nem kötelező a február 8-ai időpont, ennek ellenére nem árt igyekezni a bejelentéssel. SCHNIERERNÉ WURSTER ILONA az MKDM Pozsony városi választmányának I smerőseim, már nem fiatalon, negyvenedik évük küszöbén el­mentek, ahogy akkor mondtuk, disszi­dáltak Kanadába. Nagy merészség­nek tartottam, mert angolul alig tudtak, csupán középiskolai végzettségük volt és korban sem tartoztak azok közé, akik után kapkodtak. Talán szeren­cséjük is volt, jó emberekre találtak és a hivatalokban is tisztességesen bántak velük. Hamar biztos talajt éreztek a lábuk alatt, a férj először egy bútorgyárban dolgozott, majd né­mi pénzt megtakarítva önállósult, há­rom társával lakáskarbantartásra (fes­tésre, mázolásra, takarításra, sző­nyeg- ós kárpittisztításra, háztartási gépek javítására stb.) szánta el ma­gát. Felesége egy új bérház gondnoki állását pályázta meg, el is nyerte, így a házban csaknem ingyen lakáshoz jutottak, csupán villanyfogyasztásukat, a szemétpénzt és a kötelező biztosí­nyabb. Persze, ők nem látták az otta­ni nyugdíjasokat! össze sem hasonlít­hatók az itteniekkel. Fiatalosak, ápol­tak, optimisták, ott nem látni ősz, gör­nyedt férfit vagy nőt, mert egyrészt az állam folyamatosan gondoskodik az egészséges életkörülményekről, másrészt maga az ember kötelessé­gének tekinti „karban tartani önma­gát", rendszeresen orvoshoz járni, egészségesen táplálkozni, ápolni tes­tét-lelkét. Aki elhanyagolja magát, az egyszerűen kizárja önmagát a társa­dalomból Mivel mindenki tudja, hogy Kanadában csak az egyénen múlik, miként éli le öregségét, az elesette­ket, elhanyagoltakat és részegeseket senki sem sajnálja és senki sem se­gíti, néhány karitatív jellegű egyesü­letet kivéve. A nyugdíjasokat mégis minden polgár névtelenül, észrevétle­nül támogatja. Az idős emberek szeretnek táisalogni, szívesen idézik lel a múltat Illusztrációs felvétel ÖREGKOR KANADABAN tást fizették. Tudni kell, hogy a gond­nok nem házmester. A gondnoknak az a dolga, hogy a lakók bejelentése szerint azonnal rendbetétesse mond­juk a meghibásodott vízvezetékcsa­pot, ha a háziak nincsenek otthon, fo­gadja rokonaikat, vendégeiket, gon­doskodjon arról, hogy a ház előtti pá­zsitot időben nyírják, esetleg külön honoráriumért bevásároljon, elmenjen a lakó gyerekével biciklizni stb. Ter­mészetesen ügyel a rendre, a bizton­ságra és a tisztaságra, ellenőrzi a ta­karítónőket. A szóban forgó házaspár most Po­zsonyba látogatott „felmérni a tere­pet": érdemesebb-e nyugdíjasként visz­szajönni az óhazába? Előre elárulom, egy hónap ittlét után arra jutottak, hogy - nem. Arra kértem őket, mondják el, ho­gyan élnek Kanadában az öregek, mi­lyen ott a nyugdíjassors. - Az ottani viszonyokhoz képest nem túl rózsás, viszont az itteniekkel összehasonlítva paradicsomi. Ami szembeötlő: ott nincs hajlotthátú öreg, piszkos, kukákban keresgélő csavar­gó, szeméttelepre szoruló hajléktalan. Viszont az sem igaz, hogy az ameri­kai kontinens nyugdíjasai gondtalanul utazgatnak, élvezik aktív életük alatt összehozott vagyonukat. A dúsgaz­dagból aránylag kevés van, legtöbben a középréteghez tartoznak, de kimon­dottan szegényt, magára hagyatottat sem lehet igen találni - közelítette a témát Béla. - A nők, már akik dolgoznak, hat­van éves korukban mehetnek nyugdíj­ba, a férfiak öt évvel később. Itt sok volt barátunktól azt hallottam, hogy Szlovákiában jobb a helyzet, mivel a nyugdíj-korhatár öt évvel alacso­Anett elmondása szerint a nyugdíj átlagban körülbelül 600 kanadai dol­lár. Ez nem túl sok, de a gondtalan megélhetéshez elég. Igaz, a lakbér elég magas, felemészti a nyugdíj két­harmadát, de kétszáz dollárból ha­vonta nagyon jól lehet étkezni, senki­nek sem kell lemondania mondjuk a sonkáról, a csirkéről, a halról és a gyümölcsről. Kanadában minden dol­gozó ember igyekszik fiatal korától havonta legalább száz dollárt félre­tenni öregségére. Mi ketten is össze­hoztunk így ötvenezer dollárt, ami ott nem sok, viszont itt tetemes összeg. Ha Kanadában egy nyugdíjas úgy érzi, hogy nem elég a pénze, elmegy a szociális kurátorhoz, aki elintézi, hogy az állam hozzájáruljon a lakbé­réhez. Készpénzt az illető nem kap, a hozzájárulást a hivatalnak, vagy a bérház tulajdonosának utalják át, így megelőzik azt, hogy a kérvényező a támogatás összegét elköltse. Renge­teg a karitatív jellegű kifőzde, mely nem egy esetben elegánsabb mint a szlovákiai éttermek legtöbbje. Oda bármelyik nyugdíjas előzetes bejelen­tés nélkül betérhet, komplett ebédet, kávét és süteményt kap és a kijárat­nál levő élelmiszercsomagból - cso­magolt kenyérből, felvágottból, hal­ból, sajtból, süteményből, gyümölcs­ből - sorolta lel tapasztalatait a férj és folytatta: - Csaknem minden üz­letben a kijáratnál hatalmas kosarak vannak. A vásárlók legtöbbje mindig vesz valamit - tésztafélét, édességet, pipereszereket, gyümölcsöt, bármit ­amit aztán az áru kifizetése után be­ledob egy kosárba. Tudja, hogy a nyugdíjasoknak adakozik. A kosarak tartalmát elszállítják a gyűjtőhelyekre - rengeteg van belőlük -, ezekbe bárki betérhet és a polcokon elrende­zett élelmiszerekből azt visz haza, amit akar. Nem fordulnak elő vissza­élések, mert mindenki tudja, hogy bármikor visszajöhet és ismét bármit vihet magával. Mindenki csak azt emeli le a polcról, amire valóban szüksége van. Például karácsony és más nagy ünnepek előtt ilyert jellegű gyűjtések a ruhaneműket, ipari cikke­ket, háztartási cikkeket árusító üzle­tekben is vannak. A séma ugyanaz. Például egy nagymama meg akarja ajándékozni unokáit, de nincs pénze. Elmegy a gyűjtőhelyre és olyan játé­kokat, pulóvereket, édességet stb. válogat, aminek szerettei a leginkább örülnének. Itt viszont megszabják, hogy mindenki maximum öt darabot vihet el - persze ez lehet színes té­vé-készülék is (ha van a polcon) -, bevezetik a számológépbe és a gyűj­tőhelyek az adatokat kicserélik egy­más közt, hogy egy ember ne járhas­sa végig az egész várost. - Amit sokkal fontosabbnak tartok, az az öregedés elleni védekezés ­vette át a szót a (eleség. - A beteg­biztosítás kötelező, a gyógyszereket meg kell vásárolni. Az orvosi ellátás bizonyos szolgáltatási forma, minél többet törődik az orvos a kliensével, mert ott betegekről nem beszélnek (a betegségeket inkább igyekeznek megelőzni), annál többen keresik lel és annál nagyobb az ő bevétele. Kanadában természetes, hogy negy­ven éven felülieknek az orvos vita­minokat, hormon-preparátumokat ír fel. Ezek azért fontosak, mert meg­hosszabbítják az aktív életet, mege­lőzik a csontszuvasodást, a gerinc­sorvadást stb. Mindenkinek van egy úgynevezett örökérvényű receptje, AHOL JOL ÉRZIK MAGUKAT Nemcsak a fiatalok, az időseb­bek is szívesen járnak társaságba, jól esik nekik, ha kimozdulhatnak otthonról, főleg, ha már egyedül él­nek. Ezért is jó, ha van egy hely, ahova elmehetnek szórakozni, ahol találkozhatnak ismerőseikkel, bará­taikkal, ahol eltölthetnek néhány kellemes estét. Naszvadon ilyen hely az 1987 óta működő nyugdí­jasklub, melynek vezetője megala­pítása óta Dobosi József. - Martoson voltam postamester, onnan mentem nyugdíjba is, éppen hat éve. A falu akkori vezetősége engem bízott meg a klub megszer­vezésével és vezetésével, és azóta is ez a munka tölti ki napjaimat. A klub beindftásához először is épület kellett. Erre a célra megkap­ták az egykori dohányraktárat, amely már félig-meddig összeomló­ban volt. Közös összefogással ós a vezetőség támogatásával felújítot­ták, s fgy ma egy kényelmes, min­den igényt kielégítő közös otthonuk van a naszvadi nyugdíjasoknak. Dobosi József nem kis büszke­séggel kalauzol végig „birodal­mán". Bekukkantunk a jól felsze­relt, modern konyhába, ahol Do­bosi bácsi felesége éppen a papu­csokat javítgatja; használatuk kö­telező - (gy ügyelnek a tisztaság­ra. Majd Dobosi úr irodája követ­kezik - itt végzi a klub vezetésé­vel, a klubélet szervezésével kap­csolatos teendőit nap mint nap. A tágas hallból (egyébként ez az egyetlen hely, ahol megengedett a dohányzás) nyílik a klub első he­Dobosi József, a naszvadi nyugdíjas­klub vezetője lyisége, melyet talán játékszobának nevezhetnénk; benne billiárdasztal és több kisebb asztal található, itt lehet sakkozni, kártyázni, de olvas­ni is. A következő helyiség a társal­gó, ez egyben a kiállítóterem is, mert itt szokták tartani a kózimun­ka-kiállításokat. A polcokon újsá­gok, folyóiratok, könyvek - van mi­ből válogatniuk azoknak, akik sze­retnek olvasni. Ugyanis a faliújsá­gok a klub életéről számolnak be: hol jártak a naszvadiak, mit láttak, kivel találkoztak, milyen nevezet­esebb esemény történt Naszvadon. A kiállítóteremből nyílik az ún. tanácsterem Itt tartják az évzáró gyűléseiket, a különböző megemlé­kezéseket, a jubilánsok köszönté­sét, a műsoros esteket, amelyeken a klub énekkara, citerazenekara, szólistái szórakoztatják a klubtago­kat, ós itt található a könyvtár is. Ugyanebben a helyiségben szokták tartani a hagyományos szilveszteri batyubált ós az évközi zenés délu­tánokat, amikor harmonikaszó mel­lett, dallal, tánccal múlatják az időt a naszvadi nyugdíjasok. A negyedik helyiséget ón „téli kertnek" nevezném; ez egy óriási terem, hatalmas ablakokkal, tele szebbnél szebb virágokkal, pálmák­kal, filodendronokkal ós más ki­sebb-nagyobb cserepes növények­kel. A levólsátor alatt asztalok, ké­nyelmes karosszékekkel - ahol bi­zonyára jól esik a beszélgetés, a pihenés, az olvasás. - Egy ilyen klubba ón is szíve­sen eljárnék, mégha nem is vagyok nyugdíjas - fordulok Dobosi Jó­zsefhez, aki elégedetten nyugtáz­za: - Járnak is ide a naszvadiak. A klub minden nap nyitva van, ón és a feleségem reggeltől estig itt va­gyunk. Hétköznap ugyan kevesebb a látogató, úgy tízen-tizenöten es­ténként, hétvégén viszont akár 30­40 ember is összejön. Vannak, akik rendszeresen eljárnak, de per­sze olyanok is akadnak, akik csak néhány rendezvény kedvéért jön­nek el. Naszvadon egyébként mint­egy hatszáz nyugdíjaskorú lakos él, közülük csaknem négyszázan tag­jai a klubnak. Az évi tagdíj tizenkét korona, ennek fejében ingyenesen használják a klub helyiségeit, és résztvesznek a rendezvényein. Amint megtudom, ezekből akad bőven. A faluban különböző műso­ros esteket, kiállításokat, találkozó­kat, táncos, zenés délutánokat, szerveznek, de rendszeresen jár­nak kirándulni is - belföldre épp­úgy, mint külföldre. Minderről mát a Krónika árulkodik, amelynek lap jain fényképek, beszámolók soka­sága ismerteti a klub gazdag tevé­kenységét. Többek között bejegy­zések utalnak arra, hogy a naszva­di nyugdíjasklub évente szervez ki­rándulást Magyarországra, még­hozzá azon falvakba, városokba, ahol az 1947-ben kitelepítettek vagy az onnan Naszvadra települ­tek rokonai élnek. - Rendszerint ősszel és tsw szal kerítünk sort ilyen kirándulk ra. Az útvonalat úgy válasifí meg, hogy az érintsen minin olyan községet és várost, ahol u útra jelentkezők rokonai élnek, h első állomás általában Dunaegftií za, aztán jön Kiskőrös, Miske, Csí szártöltés, Hajós, Csávoly, Bácsit kor, meg a többi. A végálloié mindig Baja. Az út háromnapos,i résztvevőknek csak az autóbw költségeit kell megfizetniük. Oda'; lé letesszük őket, visszafelé meg felszedjük. Rendszeresen eljárni ezekre a kirándulásokra a Map rországról áttelepült szlovákok s Észrevehetően él még bennük t szülőföld szeretete, s a rokoni Kai­csolataik is erősek maradtak. A nyugdíjasklub kezdeményeié sének köszönhetően így erősödik a kapcsolat a faluból elkerültek és az otthon maradottak között. I klubban esténként szlovákok és magyarok beszélgetnek egymás­sal, őshonos naszvadiak és É gyarországról betelepültek. Nincs köztük különbség. Nyugdíjast akik jól érzik magukat egymás ti saságában, a naszvadi klubban. S. FORGON SZILVII amit a patikában bevezetnek és az­tán már az orvosságot vény nélkül rendszeresen az illető lakására kii dik. - És mi van mondjuk azokkal az idős emberekkel, akik súlyos betegek mozgásképtelenek, esetleg vakok? ­kíváncsiskodtam. - Ők többnyire panziókban élnek, külön lakásban, orvosi ellátási, n» den szolgáltatást élvezve. A nyugdljt kat az intézet kapja, az illetőnek et bői száz dollár zsebpénzt juttatnak (amit el sem tud költeni, mert a tó­ban mindene megvan), a nyugdíján felüli költségeket az állam, vagy i szponzorok viselik. - Önök, amint említették, azért lát­gattak Pozsonyba, hogy eldöntsék visszatérnek-e öregségükre szülővá­rosukba... - Nem vagyunk gazdagok, de sze­gények sem. Ott gondtalan lenneaz öregségünk, de mára akkora lett i honvágyunk, meg, persze, sokai nosz­talgiázunk, hogy legszívesebben ha­zajönnénk. Itt nagyon jól menne a sj runk, ide utalnák az 1300 dollár nyűg díjunkat, megkapnánk az itt ledolgo­zott évek utáni nyugdijat is, és van az az ötvenezer spórolt dollárunk, úgy­hogy számításaink szerint havonli körülbelül harmincezer korona (enne a bevételünk. Hosszas fontolgatás után mégis úgy döntöttünk, nem jt vünk vissza. Mogorvák lettek az em­berek, gondterheltek, egy cseppel sem barátságosak. Mindenütt nagy a rendetlenség, sok a piszok, rossza tömegközlekedés, rossz a közbizton­ság, és sorolhatnánk, de minek. Le het, hogy majd öt-nyolc év múlva megváltozik a helyzet és akkor map visszatérünk. Mostani észrevételeink alapján csak azt tudjuk tanácsolni: ft rődjenek itt is többet az emberekkel és az öregekkel pláne... OZORAI KATALIN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom