Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-11 / 34. szám, csütörtök
GAZDASÁG . ÚJ SZÓM 1993. FEBRUÁR 11. A MINISZTERELNÖK MEG NEM REAGALT... OTTÓ KOLLÁRIKKAL, A SZLOVÁKIAI KISIPAROSOK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKÉVEL AZ IPARTÖRVÉNYRÖL ÉS EGYÉB KÉRDÉSEKRŐL • Szövetségük kilencvenkettő elején alakult újjá, miután 1952-ben beszüntették tevékenységüket. Pillanatnyilag 25 szlovákiai szakmai céhet tog össze és fokozatosan születnek a járási iparostársulatok. Meddig jutottak a belső szervezeti struktúra építésében? — Lényégében már befejezettnek tekinthetjük. Egyfelől a szakmai céhek útján, másfelől pedig — mint a múltban — az iparostársulatok kialakításán munkálkodunk. Mindegyik a maga községében, körzetében kötődik a céhekhez, amelyek valamilyen módon szakmánként szlovákiai méretekben tömörülnek. Már az alapszabályzatunk leszögezi: a Kisiparosok Szövetségének Tanácsában a céhmesterek és az iparostársulatok vezetői kerülnek, és senki más. Tehát nincs mód a választások befolyásolására, mert akit a céh vagy az iparostársulat megválasztott, egyben a tanács tagjává válik. Ugyanakkor hangoztatnám: a szóban forgó tanács nem irányít, mindössze tanácsokat ad, módszertani irányelvekel fogalmaz meg, tehát koordináló szerepe van és bizonyos körökben képviseli a kisiparosok érdekeit. Csak akkor lép közbe, amikor az önálló jogi alanyként létező céhek vagy iparostársulatok felkérik erre. 9 Mindössze járási szinten szerveződnek iparostestületek? — Nem. Kassa például regióként fogja össze a kisiparosokat, s nem járási méretekben • Valamelyik nyilatkozatában a legelső iparostestületek között említette a dunaszerdahelyit, s ugyancsak jelezte, rövidesen továbbiak születnek Dél-Szlovákiában. Felsorolná őket? — Tárgyalások folynak a komáromi, lévai, rimaszombati, nagykürtösi és nyitrai iparostestület megalakulásáról. És éppen Dunaszerdahely lehetne egyfajta dél-szlovákiai regionális központjuk. • Október végén megalakult a Vállalkozók Koordinációs Tanácsa, melyben a Szlovákiai Vállalkozók Társaságán kívül lényegében valamennyi köztársaságbeli érdekvédelmi szerv, így a Szlovákiai Kisiparosok Szövetsége, a Középosztály Vállalkozói Társulása és a Keresztény Vállalkozók és Iparosok Társulása is belépett. Tehát a szétforgácsoltság után legalább két sínen futhat az érdekvédelmi munka. Hogyan értékelhető az eltelt időszak? — Nagy tévedésnek tartom a Szlovákiai Vállalkozók Társaságának kívülmaradását. Én már a tanács létrejöttét sikernek könyvelem el, mivel megállapodásunkban az áll, hogy alapvető kérdésekben egyikünk sem lép a többiekkel való érdekegyeztetés nélkül. Voltaképpen azóta minden megnyilvánulásunk összehangolt eredményként kerül nyilvánosságra, s nincs kőztünk olyan együttműködési készséghiány, mint szövetségünk és a Szlovákiai Vállalkozók Társasága között. • Sok támadás éri a hatályos ipartörvényt, főként a vállalkozók részéről. Önök nemrég bejelentették, rövidesen egy új jogszabály-tervezettel rukkolnak elő. Megszületett-e már, és ha igen, melyek a legfőbb ismérvei? — Elkészültünk vele, s a közeli napokban vitára bocsátjuk a sajtóban. Alapjában véve mindenben eltér a meglévőtől. Olyan javaslatot dolgoztunk ki, amely lehetővé teszi a kisiparosoknak, hogy vállalkozhassanak, felszámolja a tornyosuló adminisztrációs korlátokat és egyértelmű játékszabályokat tartalmaz mind az állam, mind a vállalkozók számára. Ezzel jócskán javulhatnának az érintett réteg tevékenységének feltételei, ami végeredményben a lakossági szolgáltatásokra is kedvező hatással lenne. • Biztosan értesült róia, Privigyén a Vállalkozók és Kisiparosok Pártja bontogatja szárnyait. Milyennek ítéli meg a politikai színtérre lépésük tehetőségeit? — Nem látom nagy értelmét a dolognak. Abban én sem kételkedem, hogy elegendő támogatóra találnak. Irreális viszont a parlamentbe kerülésük. Mert látni kell, Szlovákiában ahány vállalkozó, kisiparos van, mindegyik szíve valamelyik jelentősebb politikai erőhöz húz. Inkább arra kellene összpontosítani, valamennyi pártban legyen szószólónk, s ha ezek összefognának a parlamentben, biztosan felkarolnák ügyünket. Mert intő a csehországi vállalkozói párt választási balsikere. Kapcsolatba lépünk a privigyeiekkel, figyelmeztetjük őket erre a veszélyre. • Értesüléseink szerint tanácsadó szolgálatot kívánnak nyitni Pozsonyban, a Moszkva utca 21 szám alatt. Ez mikortól esedékes? — Köszönve az óvárosi polgármesternek, végre hozzájutottunk egy épülethez, ahol kisiparosházat rendezünk be, s itt a vállalkozóknak nyújtunk majd szolgáltatásokat. Amíg a felújítás megvalósul, irodát szeretnénk nyitni a legszükségesebb tanácsadás elvégzésére. Most már csak a telefonvonal bekötésén múlik... • Hétköznapjainkból csupán két figyelmeztető jelenséget említek: Már eddig több mint százezren adták viszsza iparengedélyüket, s néhány körzetben akár a sztrájktól sem riadnának vissza a vállalkozók. Hogyan ítéli meg a kialakult helyzetet? — Elöljáróságunk kollektív állásfoglalása még nem született meg. Feltételezem azonban, hogy levonjuk a következtetést a kormányfőhöz és a parlament elnökéhez címzett nyílt levelünkre (lapunk január 12-i számában közöltük — a szerző megj.) kapott válaszokból. Ivan Gašparovičtól már megérkezett, s biztatónak tartjuk, a miniszterelnök azonban még nem reagált sorainkra... Úgy érzem, még mindig van mód a tárgyalásra, és sokban függ Mečiar úr viszonyulásától, mire szánjuk el magunkat az iparosok érdekeinek felkarolásában. • Köszönöm az interjút. J. MÉSZÁROS KÁROLY MEGCSAPPANTAK A NYILVÁNOS ÁRVERÉSEK MÉGIS A VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ AZ IGAZI? Ľubomír Dolgoš, az SZK Nemzetivagyon-kezelési és Privatizációs Minisztériumának első embere a napokban bejelentette, nem marad el a vagyonjegyes privatizáció második hulláma. Kissé meglepő a hír, hiszen a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom prominens képviselői a júniusi választások előtt oly sokszor szapulták e módszert. Václav Klaus akkori pénzügyminiszter Szlovákia iránti érzéketlenségét vélték a tömeges privatizációban felfedezni. A DSZM hatalomátvétele után maga Dolgoš miniszter is hangsúlyozta: a privatizáció hagyományos, standard módszereit fogják előnyben részesíteni. Erre mi történt? Az „államtalanítás" folyamata vészesen lefékeződött, különösen Csehországhoz képest. A privatizációs minisztérium azzal védekezett, hogy a projekteket alaposan elő akarják készíteni, minden vagyonjogi hercehurcát kiküszöbölni, hogy csak az egyértelműen előkészített vállalatok kerüljenek kalapács alá. A jó kifogás nem rossz, viszont a tárca annyira aprólékosan jár el az egyes tervezeteknél, hogy ilyen tempóban akár évtizedekig is elhúzódna az állam viszszavonulása a gazdasági életből. Talán a most beharangozott vagyonjegyes privatizáció második hulláma majd lendít a folyamaton. Éppen itt az ideje, ugyanis a nyilvános árverések száma is alaposan megcsappant; 1992: október 31-ig 9020 üzemegységet adtak el Szlovákiában, míg 1993. január 31-ig csak további 283 kerüli kalapács alá, tehát alig 3 százalékos a növekedés. Olyan nagy városokban, mint Pozsony vagy Kassa, csupán 7, illetve 4 üzemegység talált vevőre az utolsó negyedévben. A dél-szlovákiai járások közül Losonc volt e téren a legaktívabb, ahol 27-szer regisztráltak sikeres eladást. Dolgoš minisztériuma a napokban közzétette a legfrissebb statisztikai adatokat, amelyek járási lebontásban mutatják, Szlovákiában jelenleg hol zajlott le a legtöbb nyilvános árverés. Ezek szerint 1993. január 31-ig 9303 üzemegységet adtak el, összesen 13,68 milliárd korona értékben. A legtöbb egység természetesen a két legnagyobb városban, Pozsonyban és Kassán (831, ill. 482) került kalapács alá, a legnagyobb bevételt is itt könyvelhették el (1,31 milliárd, ill. 796 millió korona), míg a sereghajló továbbra is Olubló (47 egység = 27,5 millió korona). Sajnos, egyre inkább elharapódzott a holland árverés (a licitálás lefelé történik). A novembertől lezajlott 283 árverés közül 65 (közel 25 százalék) így történt. Dél-Szlovákia járásaiban 1993. január 31-ig a következőképpen alakult az üzemegységek nyilvános árverése: Járás Üzemegység Kikiáltási ár Tényleges ár (1000 korona) (1000 korona) Nyereség/veszteség (1000 korona) Dunaszerdahely 155 434 479 398 029 - 36 450 Érsekújvár 260 336 633 317 208 - 19 425 Galánta 201 509 426 503 830 - 5 596 Komárom 124 183 530 315 218 + 131 688 Léva 253 472 186 471 324 - 862 Pozsony-vidék 196 323 096 351 714 + 28 618 Losonc 190 95 423 140 778 45 355 Nagykürtös 91 66 847 Í1 091 - 5 756 Rimaszombat 233 350 459 300 218 - 50 241 Kassa-vidék 133 115 959 93 004 - 22 955 Rozsnyó 254 228 791 217 014 - 11 777 Tőketerebes 153 96 266 89 756 - 6 510 Forrás: Az SZK Nemzetivagyon-kezelési és Privatizációs Minisztériuma. (sidó) Három éve még az 1200 embert foglalkoztató érsekújvári Sigmában dolgozott Czuczor Ottó részlegvezető energetikusként. Ötvenhárom beosztott munkájáért felelt. Másfél éve, 1991 júniusában otthagyta a céget. Akkor, amikor tömegesen bocsátották el az embereket — a Sigmában is. A vállalkozás lehetősége régen fúrta az oldalát, 1990 decemberétől foglalkozott a gondolattal, anélkül, hogy bármilyen konkrét elképzelése lett volna. Az indítékot az adta, hogy látta, ki mindenki vág bele valami újba! A kisördög nem hagyta nyugton: ha mások mernek, akkor én is képes lennék. Azt, hogy mivel foglalkozik majd, még nem tudta, de azt igen, hogy Magyarország felé... Megegyezéssel akart elmenni a vállalattól, de az igazgató nem engedte. fgy hát felmondott. A felesége sírt. Mi lesz a családdal? Pénze sem volt... Belefogott. Elutazott Budapestre, s a cégtáblákat figyelte az utcán. Ha külAZ ELÉGEDETT EMBER kereskedelmi cég tábláját látta meg, bement és megkérdezte, mire volna szükségük Csehszlovákiából? Sör, ruhanemű... Hazajött, telefonálgatni kezdett. Közvetített alkoholt és zongorát. De a magas ár miatt nem kellett az áru Fogalma sem volt, hogy létezik vámtarifa. Végül eljutott addig a megállapításig, hogy Magyarországon sok Skoda fut, kapós a csehszlovák gyújtógyertya. Az első üzletet négyhónapi kísérletezés után kötötte, s az első pénzt rá egy hónapra kapta meg.. Attól kezdve nem foglalkozott mással. Felvette a kapcsolatot az autókereskedőkkel, ötvenig jegyezte, hány kereskedőt keresett fel, aztán abbahagyta számolásukat. De hetvenen biztosan voltak, akiknek előállt ajánlatával. Közülük négyet talált, akikkel a mai napig kapcsolatban áll. A cseh vállalatok hónapokkal előbb gondoltak arra: ha az ország kettészakad, elképzelhetetlen, hogy 100-150 üzletféllel tartsák a kapcsolatot, ezért dealereket szereztek. Czuczor Ottó három vállalat gyártmányait fogja árulni Szlovákiában — nagykereskedelmi áron. Rövidesen egy 337 négyzetméteres nagyraktárat üzemeltetnek majd Érsekújvárott, most már villamosmérnök kollégája segítségével, akivel együtt dolgozott a Sigmában, mert „akivel az ember együtt dolgozik, annak százszázalékosan megbízhatónak kell lennie" — mondja. Kipróbálta az erejét, hogy mire képes. Előírásokat tanulmányozott... s a csalódás őt sem kerülte el. Megfizette a tandíjat. Az első félév mérlege — 35 ezer korona ráfizetés. A tavalyi év már sokkal jobb volt. Negyvenévesen vágott bele. A szervezésben volt némi tapasztalata, nagy odafigyelést végző munkát végeztek a beosztottjai. A főnökei elismerték a munkáját, a fizetése sem volt rossz. Mégis... Most már a felesége is megnyugodott — részben. Mert sokkal kevesebb ideje jut a családra, napi tizenöt órát dolgozik — szombat-vasárnap is. Többet dolgozik, mintha állami vállalat alkalmazottja volna. Miért csinálja mégis? Élvezi ezt a munkastílust. A pluszt az is adja, hogy új munkakört próbált ki, új környezetbe került, új emberekkel találkozott. S ha valami rosszul végződik, tudja: ő követte el a hibát. Nem tartja magát sikeres embernek, messze van még tőle, mondja. De elégedett. Azzal foglalkozik, ami érdekli. A felesége ugyan azt mondja, jobb volt, míg kevesebbet keresett, mert többet volt együtt a családdal. De talán majd elérkezik az az idő, amikor legalább a hétvége egyik napját a feleségével meg a két gyerekével tölti... (kopasz) GAZDAG EMBER, SZEGÉNY EMBER Szerintem akkor kezd az ember felnőtté válni, mikor belenyugszik a dolgok általános menetébe, s már nem akar rajta (a dolgok menetén, vagyis a világon) változtatni, sőt untig elég lenne neki az is, ha rendelkezne ugyanazokkal a dolgokkal, melyekkel nála jóval gazdagabb honfitársai rendelkeznek. Ugyanis emlékszem még rá, milyen voltam 18 éves koromban — imádtam a gyerekeket, az állatokat, mindent, ami szép, utáltam a fásult és közömbös felnőtteket; titokban úgy éreztem, hogy szent dolgokra vagyok hivatott, s hogy mindenkinél különb vagyok —, s bizony van rá okom, hogy most, 31 évesen, néha szégyelljem magamat. Egyre anyagiasabb vagyok, s egyre kevésbé elégítenek ki a szellemi értékek. A peszszimista hangulat, a fűhöz—fához való kapkodás a megélhetés érdekében, a havi kiadások ideges számolgatása, az egyes kirakatok, az utcán látott luxuskocsik, vagy az egyre emelkedő árak láttából fakadó frusztráció, azt hiszem, sok, velem hasonszőrű liatal emberre érvényes. Szegények és gazdagok valószínűleg mindig lesznek a világon, csak Sir Thomas More tudta ezt megszüntetni az Utópiájában. (Mondanom sem kell, hogy a kommunizmus elvei sem váltak be.) Mindenesetre, engem az zavar a leginkább, hogy nekem úgy tűnik, nálunk tisztességes úton egy „normálisnak" (ezen azt értem pl., hogy egy háromfős családnak háromszobás lakása legyen) mondható életszínvonalat nem lehet elérni. Tehát, hogy például ha egy tanár-újságíró házaspár a nyugdíjáig tisztességesen — a társadalom hasznára — dolgozik (és szabadidejükben nem árulnak „hot-dogot", hanem a hivatásukra készülnek, vagyis olvasnak, tanulnak; és nincsenek gazdag szüleik vagy rokonaik, tehát nem számíthatnak semmilyen segítségre vagy örökségre), akkor örülhetnek, ha a nyugdíjukig félretesznek annyi pénzt, amennyiért életük alkonyán megvehetnek egy víkendházat vagy egy használt autót, s akkor talán végre megnézhetik a tengert is, ha az még akkor egyáltalán vonzani fogja őket. Ezért nem csoda, hogy az emberek egymással szembeni viselkedése egyre durvább, ha a társadalom erkölcse egyre romlik. Az ember nehezen tud toleráns és előzékeny lenni másokkal szemben — mondjuk munkába menet a zsúfolt buszban —, ha netán éppen két befizetésre váró csekk van a zsebében, s őrül, ha meg tudja venni az aznapi betevő falatját. Nem tudom, mi lesz nálunk azokkal az emberekkel, akik nem tudnak hazudni, ügyeskedni, lopni és csalni. (Előbb-utóbb megtanulnak?) Merthát az „ügyeskedők" — és a szerencsésebbek — nálunk is rendelkeznek színes tévével, videóval és autóval. Úgy tudom, hogy Amerikában sok helyen egy átlagmunkás egy havi fizetésén vehet pl. egy színes tévét, s ez az, amit jómagam, talán sohasem fogok megélni ebben az országban. Rövid eszmefuttatásomat Michael Kocáb, Csehország — számomra — egyik legszimpatikusabb zenészének, volt politikusának, s jelenleg vállalkozójának szavaival zárnám: „Természetesen azt tartom, hogy az embernek nemcsak másokkal, de saját magával is törődnie kell. Ebben van egy csöppnyi egoizmus, de az egyén csak akkor nyújthat valamit a köznek, a társadalomnak, ha már saját maga is szert tett valamire, ha már önmagáért is tett valamit. Ha erős az egyén, erős az állam is. Ezen az elven működik a normális kapitalizmus. Ha erős az egyén, erős az állam is" — szerintem ezt kellene a nemrégiben önállósult államaink vezetőinek elsősorban szem előtt tartaniuk. CSÉFALVAY ILDIKÓ