Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-11 / 34. szám, csütörtök
5 MOZAIK 1993. FEBRUÁR 11. // A VEVŐT MEG KELL SZÓLÍTANI Nem egyszer tanúja voltam, hogy ha egy külföldi valamelyik pozsonyi üzletben vagy áruházban anyanyelvén (legyen az angol, német, francia, olasz vagy éppenséggel magyar) próbált éreklődni, az eladó egy kurta ,,nerozumiem"-mel válaszolt. Mert hiába van Pozsonynak immár fővárosi rangja, hiába keresik fel évente a turisták tízezrei, hiába fekszik országok, nemzetek, kultúrák határán, ebben a hajdan háromnyelvű, háromkultúrájú városban ma csupán egyetlen nyelven érteti meg magát az ember: az államnyelven (akár polgára ennek az államnak, akár nem). Arról már nem is beszélve, hány helyen olvasható idegen nyelvű tájékoztató szöveg vagy egyéb felirat, akár üzletről, akár intézményről van szó. Ritka kivételnek számít az a két üzlet, mely a Duna utcában illetve a Széplak utcában található. A Michalex papírkereskedések már külsejükkel is magukra irányítják a járókelők figyelmét: a hatalmas piros-fehér sátortetőn több nyelven is olvasható a felirat: papírkereskedés. Az angol, német, francia, olasz és természetesen a szlovák mellett magyarul is. És éppen ez az, ami még a Pozsonyban élő magyarnak is a szemébe ötlik. - Az idegen, így a magyar nyelvű feliratoknak tisztán üzleti Telefonrögzítőnkön szerepelt a következő kérdés (nevét a kérdező nem adta meg): Ha a gyermek még kiskorú, de dolgozik, tehát keres, a szülő leszámíthatja rá a 750- koronát havonta? - Az a lényeges ebben a kérdésben, hogy mit és hogyan keres a gyermek. Mert ha szakmunkásképző intézetbe jár, és ott van némi keresete, azt nem kell leszámítani. Csakhogy a kérdés fenti megfogalmazásából nem tűnik ki pontosan, mire okai vannak - magyarázza a tulajdonos, Ľubomír Vojtek távollétében helyettese, Darina Šmatláková mérnöknő. - Vojtek úr tapasztalt kereskedő, aki már korábban felfigyelt arra, milyen problémát jelent a Pozsonyba látogató turistáknak a tájékozódás és ä bevásárlás. Különösen a belvárosban fordul meg sok külföldi - őket kívánják tájékoztatni. - Hogyan fogadták a hazai vásárlók ezt az újítást, különösen ami a magyar feliratot illeti? - Akár hiszi, akár nem, közömbösen. Igaz, megtörtént, hogy egyik-másik vevő ironikus megjegyzéseket tett, olyanokat, hogy talán olaszul is beszélnek az alkalmazottak, mivelhogy olaszul is ki van írva az üzlet neve. De az emberek között akad mindenféle. - Hadd kérdem meg én is: a reklámon szereplő összes nyelven képesek kiszolgálni a vevőket? - A reklámnak ebből a szempontból reális alapja van. Alkalmazottaink között akadnak magyarul, angolul, németül, franciául tudók: Ha hozzánk bejön egy vevő, aki mondjuk csak magyarul beszél, probléma nélkül ki tudjuk szolgálni. Nem fordulhat elő, hogy kiszolgálás helyett is utal a kérdező, hol és milyen munkaviszonyban van a gyermek, ezért másképpen közelíteném meg a válaszadást. Tehát amennyiben családi pótlékot és kompenzációs hozzájárulást kap a szülő a gyermekre, a 750- korona is leszámítható rá havonta adómentes tételként. Persze, ezt - hangsúlyozom immár sokadszor - az 199G-as jövedelemadó értelmében teheti meg. Lényeges tehát, hogy csak arra a gyermekre számítható le a fenti összeg, akire a szülő azt a választ kapja: nem értem. Az üzletben tartózkodó eladók között mindig van egy, aki beszéli azt a nyelvet, amelyre éppen szükség van. - Vannak magyar nemzetiségű alkalmazottaik is? - Természetesen. Magyarok, szlovákok, csehek egyaránt, ám ez egyáltalán nem jelent problémát. Mi egyszerűen nem is foglalkozunk azzal, ki milyen nemzetiségű. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy jól végezzük a munkánkat, az üzlet és a vevő érdekében. Ugyanezt állítja a Michalex papírkereskedés közgazdásza, Voss Katalin mérnöknő is, aki egyike az üzlet magyar nemzetiségű alkalmazottainak. - Én nem titkolom magyarságomat, de még nem vettem észre, hogy ez bárkit is zavarna. Mi itt egy csapat vagyunk, nem teszünk különbséget a magyar, a szlovák, a cseh vagy ukrán között. A vevő nemzetisége meg aztán teljesen lényegtelen. Az üzleti életben, az üzleti kapcsolatokban ilyen kritériumoknak nincs helyük. Az üzlet az üzlet, és abban semmi keresnivalója a politikának. - Minden vállalkozónak az az érdeke, hogy a vállalkozás sikeres legyen - mondja Šmatláková mérnöknő. - A reklámnak családi pótlékot, illetve kompenzációs hozzájárulást kap, vagyis akiknek nincs saját kereseti lehetősége. Figyelem: közeledik február 15. Már több Ízben is felhívtuk olvasóink figyelmét, hogy tavalyi jövedelmére minden adókötelesnek február 15-ig meg kell tennie az adóbevallást, hiszen a késésért az adóigazgatással foglalkozó hivatal akár 10 százalékkal is növelheti az adót. Még egy határidő: A hozzáadottérték-adót fizetők biSzokatlan látvány Pozsony utcáin: magyar felirat az üzlet fölött Méry Gábor felvétele felmérhetetlen szerepe van ebben. A vevőt ugyanis meg kell szólítani, s ha magyar, magyarul, ha német, németül - mert úgy lesz igazán hatása. S ha bejön a vevő, nem azt nézzük, tud-e szlovákul vagy nem. Az a fontos, hogy elégedetten távozzon tőlünk. Ha nem így gondolkodnánk, nem lennénk jó kereskedők. Kár, hogy Pozsonyban még kevés „kereskedő" gondolkodik •gy (forgon) zonyára ismerik a szlovák pénzügyminisztérium ez év január 27-i rendeletét, melynek értelmében az ilyen adót fizető leszámíthatja a megfizetett forgalmi adót illetve behozatali adót az 1992. július 1-je után beszerzett árukészletre, amennyiben bizonyítani tudja, hogy ezekkel az adókkal terhelve vásárolta meg az árut. Bizonylatként szolgálhat a szállítótól - a forgalmiadó megfizetőjétől - kapott számla vagy egyéb bizonylat, amelyen közvetlenül kimutatták az adó összegét. Az adóvisszafizetést érintett adófizetők 1993. február 12-ig (vagyis holnapig) kérvényezhetik az adóhivatalokban erre a célra rendelkezésre álló űrlapokon. Abban az adóhivatalban kérheti ezt, ahol az adófizetőt nyilvántartják. ECU, A NEMZETEK FELETTI VALUTA A cseh-szlovák fizetési és elszámolási egyezményben rögzítette a két fél: a február 8-tól életbe lépett klíringelszámolás közös fizetőeszköze az Európai Közösségek pénzneme, az ECU lesz. Különös valuta az ECU. Nincs egy központi bank, amely felelne kibocsátásáért, s mint fizetőeszközt nem kötelesek elfogadni az üzletekben. Ennek ellenére mind nagyobb szerepet tölt be, s az ezredfordulón akár kontinensünk legfontosabb pénze lehet. Az európai fizetési egység, merthogy ezt jelenti az ECU (European Currency Unit), része az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszernek (EMS). A pénzügyi együttműködés gondolata nagyjából egyidős az Európai Közösségek megalapításával. Kezdetben a tevékenység az árfolyammozgások csillapítására, kiszámíthatóságára korlátozódott, ám az áruk és pénzek szabad áramlásának, illetve átválthatóságának a megvalósulásával mind terhesebbé vált a nemzeti valuták költséges csereberéje. Az ECU létrehozásával a tizenkettek éppen ezen akartak segíteni, tehát, hogy a pénzügyi tranzakciókat ne zavarják a nemzeti valuták árfolyamkilengései. Egyszerűbben fogalmazva: az EK-tagországok valutái egymáshoz és a dollárhoz is viszonyítva, egyszer többet érnek, másszor kevesebbet. Ha viszont valamennyi fizetőeszköz egyszerre kerül bele egy képzeletbeli kosárba, akkor a különböző árfolyamingadozások kevésbé érvényesülnek, vagy teljesen semlegesítik egymást. Ez a bizonyos kosár különböző arányban fogadja be az egyes nemzeti valutákat (a gazdaság teljesítőképessége szerint); a legnagyobb részesedés a német márkáé (30,5 százalék), majd a francia franké és a brit fonté, míg a legkisebb súlyt a latban az ír font, a görög drachma és a luxemburgi frank (0,3 százalék) nyomja. Maastricht, amely az Európai Közösségek számára kijelölte az utat a közös cél, az európai politikai és gazdasági unió felé, közös gazdasági és monetáris politikát irányzott elő. Eszerint a végső cél az egységes pénz megteremtése, mégpedig három szakaszban. Az első már folyamatban van, ennek során liberalizálják a tőkemozgást. A második 1994-ben kezdődik, az Európai Pénzügyi Intézet megalakításával, amely a későbbi közös jegybank előfutára lenne. A harmadik szakasz bevezetéséről 1996-ban dönthetnek a tagállamok, miután felmérik, hogy elég fejlettek-e a nemzetgazdaságok a továbblépéshez. Ha igen, 1997-től létrehozhatják a központi bankot és bevezethetik a közös valutát, ha nem, akkor az utóbbi határidejét 1999. január elsejére halasztják. Tehát az ECU egyeduralmával csak az ezredforduló tájékán számolhatunk. Az egységes pénz bevezetésével szemben azonban várhatóan komoly ellenállás is lesz. Vannak, akik úgy vélik: a saját pénz a nemzeti függetlenség egyik legfontosabb kifejezője. A nacionalista felfogás mellett azokkal a német pénzügyi körökkel is meg kell majd küzdeni, akik a márka vezető szerepére épülő európai pénzügyi rendszert szeretnének kialakítani. Egyelőre a német bankszakembereket nem győzte meg az a tudományos jelentés, amely pontról pontra kimutatja, mit hoz a konyhára a közös pénz. A felsorolt előnyökből csak néhány: egyedül a különféle valuták átváltási költségeinek megszűnése évi 13-19 milliárd ECU (1 ECU =35 korona) megtakarítást eredményezne, ami az EK hazai össztermékének 0,3-0,5 százaléka; teljesen megszűnne az árfolyam-bizonytalanság, ami az árak csekély változékonyságával, vagyis alacsony inflációval párosulna. A cseh-szlovák kereskedelemben tehát ezzel az „absztrakt" pénznemmel lógják kigyenlíteni a tartozásokat. A döntés azért esett az ECU-ra, mert stabil fizetőeszköz, s nem egyetlen állam gazdaságától, egyetlen központi banktól függ az értékállósága. (só) OĽGA NÉNI, VLADIMÍR BÁCSI MÓDRA ,,Nem szeretem azt a kifejezést, hogy konszenzus", vetette oda a minap egy televíziós kerekasztal-beszélgetés vége felé Oľga Keltošová asszony, egy általa nyilván bájosnak vélt hánya veti mosoly lyal, amitől a gyanútlan nézőnek húsz fölé szökkent a vércukra, s kétszázhúsz per száznegyvenre a vérnyomása. „Mi meg az ilyen kerekasztalosdit", gondolhatta a szerencsétlen polgár, aki ahelyett, hogy eltette volna magát másnapra, a hervatag és lehangoló vitán múlatta az időt késő este, amelynek egyetlen témája volt: megérdemli-e Mari néni és Pista bácsi a kétszázhúsz koronáját, avagy nem — ha már volt olyan meggondolatlan, hogy ezt a mancsaftot juttatta be a demokratice parlamentbe. Nagyon hervasztóak tudnak ám lenni az ilyen egytémás távcsevelyek. Még szerencse, hogy olykor-olykor felvillanyozza az embert a miniszterasszony egy-egy kackiás vállrándítása, amiből két dologra következtethet a magamfajta bunkó polgár: Keltošová nagyasszony lehengerlő magabiztossága mögött vagy az a kétes értékű felismerés lappang, miszerint az emberi ülepnek a miniszteri bársonyszékbe történő belepréselése által a székfoglaló ülep tulajdonosának a kontya alá is automatice felakkumulálódik a páratlan intelligencia és szaktudás, avagy a hölgy egyszerűen unja az egészet, s neki bizony annyi. A kamera is, Pista bácsi is, a néző is, a balga, aki inkább aludna, s uram bocsá' maga a téma is. S amikor a munkáltató, vagy a szakszervezeti vezető felrója őlédiségének: hogyan fordulhat elő olyan anomália, hogy a munkaügyi minisztérium a pénzügyminisztériummal stratégiázgat a polgár zsebe ellen, holott előbbinek az utóbbiból a pénzt kellene kitaposnia, hogy Pista bácsinak és Mari néninek kiflire is jusson a tej mellé, Ofga asszony egy vívót megszégyenítő fürgeséggel hozza a riposztot: „A pénzügyninisztériummal együtt! Érthető?" Panyátno, panyátno, bólogat a képernyő előtt ülő polgár, aki rémülten konstatálja, hogy nem ért semmit, hiszen itt rendszerváltás történt vagy mifene, mégis úgy hadonásznak a feje fölött a kétszázhúsz koronájával, mintha ő tehetne róla, hogy kifli nélkül nem megy a motor, dehát csökevényes az agya, hiába, na. Majd demokratikus mozgalomék megmagyarázzák, miért maradt el a fejlődésben. Majd Oľga néni és Vladimír bácsi. Még eszébe jut, ami kerekasztaléknak nem. Hogy azért illett volna Olga asszony felé megereszteni egy ejnyebejnyét, valahogy így: „Ejnyebejnye, ma már nem divat ily nyeglén válaszolni!" Dehát, divat, újfent és továbbra is. Az ember még elmélázik a Teletext olvashatatlanul apró betűit bámulva: hogy is van ez a konszenzussal? Eszik-e vagy isszák? Valami féregnyúlvány lehet, vagy förtelmes vírus, szövi tovább gondolatait, immár az ágyban, álmatlanul forgolódva, ha már Keltošová így utálja. S akkor, hirtelen megvilágosodik az elme, s homlokára csapva felül az ágy párnái közt: hiszen ezek összekeverik a konszenzust a diktátummal! Nem kellene a kormány tagjainak esetleg egy értelmező szótárt küldeni a mikulással, hadd lapozgassák? Vagy ki tudja? Talán át kéne fogalmazni az értelmező szótárt, s a konszenzus címszó után biggyeszteni egy függeléket, miszerint a konszenzus azt jelenti: többen megegyeznek abban, hogy az egyik diktál nekik. Ő adja a miniszterelnököt, a minisztereket, ő váltja le a hivatalnokokat, ő meneszti a helytelenkedőket, s természetesen - konszenzus alapján —, őneki nem kell senki más jelöltje országelnöknek, csakis a magáé. És rángatja a vállát, és rendreutasít. Mert konszenzus vagyon, mégha Keltošová asszony nem is szereti a kifejezést. Bár lehet, csupán a szlovák nyelvet félti az idegen szavak uralmától s az egyre szegényedő polgároktól, akik vannak oly pofátlanok, hogy nem akarnak konszenzust teremteni a nyomorszinttel. KÖVESD I KÁROLY TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § BIZTOSÍTÁSÜGYBEN §