Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-07 / 4. szám, csütörtök
11 SPORT FÚJSZÓM 1993. JANUÁR 7. ÖT ÉV UTÁN OSZTRÁK GYŐZELEM VÉGET ÉRT A SÍUGRÓ NÉGYSÁNCVERSENY (t-sz) - Tegnap délután az ausztriai Bischofshofenben befejeződött a 41. síugró négysáncverseny. A hazai nézők nagy örömére a 20 éves ANDREAS GOLDBERGER megismételte innsbrucki sikerét, és teljesen megérdemelten nyerte az összetettet is. Utoljára öt éve született osztrák siker. A cseh Sakala ezúttal is igazolta, jó formában van, s az ötödik helyen végzett. Most sem sikerült a 35-ös döntőbe kerülnie a két szlovák síugrónak, Švagerkónak és Lepkónak... Óriási érdeklődés mellett került sor a négysáncverseny utolsó felvonására. Az első sorozatban a japán Noriaki Kaszai fantasztikus teljesítménnyel (127,5 m), 5,5 méterrel javította meg Felder és Nieminen sánccsúcsát. Rajta kívül Jaroslav Sakala és az osztrák Goldberger is kitett magáért, mindketten 123,5 m-re repültek. Jirí Parma a 22. helyről várta a folytatást. A második sorozatban a japán versenyző nem tudta megismételni előző ugrását, a fiatal Goldberger viszont hozta formáját, s megérdemelten végzett az élen. Sakala másodikról az 5. helyre esett vissza. Meglepetésnek számít, hogy a francia Mollard-t mindössze ketten tudták megelőzni. A bischofshofeni verseny végeredménye: 1. GOLDBERGER (osztrák) 237,1 (123,5+120,5), 2. Kaszai (japán) 235,1 (127,5+116,5), 3. Mollard (francia) 227,3 (119+118), 4. Hakala (finn) 221.8 (119,5+115,0), 5. Sakala (cseh) 221,1 (123,5+110,5), 6. Weissflog (német) 217,5 (116,5 + 116). A 41. négysáncverseny végeredménye: 1. GOLDBERGER (920,8, 2. Kaszai 898,7, 3. Sakala 854,6, 4. Harada (japán) 828,4, 5. Hakala 823,6, 6. Duffner (német) 818.9 ponttal. A VILÁG KUPA ÁLLÁSA: 1. Rathmayer (osztrák) 139, 2. Goldberger 117, 3. Kaszai 86, 4-5. Duffner és Sakala 66-66, 6. Höllwarth (osztrák) 55, 7. Mollard (francia) 46, 8. Myrbakken (non/ég) 45, 9-10. Weissflog és Delaup (francia) 43-43 pont. CSAPATBAN: 1. Ausztria 426, 2. Japán 185, 3.' Németország 131, 4. Norvégia 113, 5. Franciaország 107, 6. Szlovénia 84, 7. Csehország 75. FAZEKAS: CSAK SZÖVETSEGIKAPITANYNAK Fazekas László, az Újpest korábbi 92-szeres válogatott csatára 12 éve él Belgiumban és keresett annyi pénzt, hogy előkelő „lordként" élhet, ám mégis problémái vannak. Rendszeresen jár a bíróságra, ugyanakkor jelenlegi csapatával is kieső helyen áll a belga harmadosztályban. Kevesen tudják, hogy milyen csapatnál dolgozik... - Az Union, ez a brüsszeli kiscsapat a belga harmadosztályban szerepel, fél éve irányítom, de volt már sikeresebb időszakom is. Gondolom, teljesen amatőr az újonc. -Minden játékos dolgozik, két szovjet vendégmunkást éppen most küldtek haza, mert nem váltak be. Nincs könnyű dolgom. Mennyi időre szerződött az Unionhoz? - Három évre, de azt is kikötöttem, ha komolyabb ajánlatot kapok, akkor mehetek. Azt is hallottam, pereskedik. - Sajnos, így van. Korábbi csapatom, az Alst vezetői alaposan kiszúrtak velem. Azok után, hogy felvittem az együttest az első osztályba, felbontották a szerződésemet, nem voltak hajlandók kifizetni a jussomat. Már egy éve pereskedünk. Mién bontották fel a szerződést? - Gondolom, váltani akartak, s ezt arra hivatkozva tették meg, hogy én egy újságcikkben sértő módon nyilatkoztam a vezetőkről. Pedig csupán annyit mondtam: az új tribün helyett játékosokat kellett volna vásárolni. Nem gondolt arra, hogy Magyarországra jön edzősködni? - Korábban, amikor Bálint Laci volt a szövetségi kapitány, hívtak, hogy dolgozzam vele együtt. Én viszont csak egyedül vállalnám el ezt a feladatot. Tehát csak szövetségi kapitánynak mennék haza. És ha az Újpest hívná? - Tárgyaltam a jelenlegi vezetőkkel, de annyi pénzt úgysem tudnának fizetni, mint Belgiumban. Sőt, annyit sem, mint most, itt, a harmadosztályban kapok. (NS) KIHIRDETTEK SZLOVAKIA LEGJOBB SPORTOLOIT KŇAZOVICKY ÉS A SLOVAN (Munkatársunktól) - Pozsonyban szerdán délben a Sportok Házában kihirdették az 1992-es év legjobb szlovák sportolóit. Az idei ankéton 69 sportújságíró szavazott, összesen 41 sportolóra és 6 csapatra voksoltak. Egyéniben SLAVOMfR KŇAZOVICKÝ végzett az élen, a kollektívák közül pegig a SLOVAN BRATISLAVA labdarúgócsapata került az első helyre. Ezúttal különdíjat is kiosztottak, ezt MIROSLAV GACHULINEC kapta. Szlovákia legeredményesebb sportolói: 1 Slavomír Kňažovický (kajak-kenu), 397; 2. Pavol Grolmus (testépítés) 384; 3. Róbert Slavomír Kňažovický a legjobb sportolónak kijáró serleggel... Švehla (jégkorong) 367; 4. Peter Dubovský (labdarúgás) 244; 5. Jirí Parma (síugrás) 236; 6. Juraj Kadnár és Robert Erban (mindkettő kajak-kenu) 226; 7. Roman Mrázek (atlétika) 172; 8. Ľubomír Hargaš (kerékpározás); 9. Jaroslav Katriňák (motorozás) 158; 10. František Jež (síugrás) 153; 11. Karol Adamčík (ejtőernyőssport) 147; 12. Jaroslav Brečka (lóverenyzés) 145; 13. Žigmund Pálffy (jégkorong) 118; 14. Miroslav Gachulinec (karate) 113; 15. Vojtech Bachleda (kerékpározás) 108; 16. Ján Kus (testépítés) 104; 17. Miloš Glonek (labdarúgás) 87; 18 Juraj Ontko (víziszlalom) 46; 19. Fernyák István (birkózás) 44; 20. Ľubomíra Balážová (sífutás) 42 pont. Különdíj: Miroslav Gachulinec (karate). Csapatban: 1. a Slovan Bratislava labdarúgócsapata 174; 2. a Dukla Trenčín jégkorongcsapata 109; 3. az SCP Ružomberok nöi kosárlabdacsapata 77; 4. a Duslo Šaľa nói kézilabdacsapata 27; 5. a Tempo Partizánske nöi kézilabdacsapata 16; 6. az ŠKP Košice vízilabdacsapata 10 pont. A vágújhelyi Slavomír Kňažovický az ünnepélyes eredményhirdetést követően ezt nyilatkozta: „Kellemesen meglepett ez a siker. Ezúttal is szeretném megköszönni szponzoraimnak a támogatást; végre, van egy színvonalas hajóm, Barcelonában már ezzel harcoltam ki 500 méteren a negyedik helyet, örülök, hogy sikerült átigazolnom a Dukla Trenčínhez, ahol sokkal jobbak a feltételek, mint a pozsonyi ŠKP-nál. Tavalyelőtt ötödik lettem a világbajnokságon, az idén dobogós helyről álmodozom!" (zsi) SPORTHÍRADÓ • VERESÉGET szenvedett a tenisz Hopman Kupa elődöntőjében Csehország válogatottja a spanyoloktól. Spanyolország - Csehország 2:1 (Sanchez - Novotná 6:3, 6:3, Korda - E. Sanchez 6:3,6:3, Sanchez, E. Sanchez - Novotná, Korda 3:6, 6:3, 7:5). A spanyol együttes ellenfele a fináléban a Németország - Franciaország mérkőzés győztese lesz. • MARIBORBAN a svájci Vreni Schneider nyerte a nói alpesi sí Világ Kupába tartozó mülesiklást. A második helyen az új-zélandi Coberg, a 3-kon az olasz Compagnoni végzett. A Világ Kupa állása: 1. Wachter (osztrák) 415, 2.WÍberg (svéd) 319, 3. Meier (osztrák) 280 ponttal. • ÚJABB világcsúcsot ért el Sanghajban az úszó Világ Kupán a 14 éves német van Almsick, ezúttal a 100 méteres gyorsúszás rekordját javította meg (53,46) a 25 méteres medencében. • ÖT EREDMÉNY a jégkorong NHLből: Pittsburgh - Boston 6:2, New York Islanders - Quebec 1:2, St. Louis - Edmonton 6:1, Calgary - Winnipeg 2:4, San Jose - Montreal 1 :2. • POLGÁR JUDIT továbbra is remekel a hastingsi nemzetközi sakktornán. A 8. fordulóban az angol Crouch ellen győzött, s így 6,5 ponttal vezeti a mezőnyt. A második helyen az orosz Barejev 6, a 3-kon pedig az angol Speelman áll 5 ponttal. • A SKÓT labdarúgó-bajnokság előrehozott mérkőzésén Glasgow Rangers - Dundee United 3:2. • JIRÍ DOPITA, az Olomouc jégkorongozója Németországba, az Eisbären Berlin együtteséhez szerződött. A 24 éves játékos Moszkvában az Izvesztyija Kupán nyújtott jó játékával hívta fel magára a figyelmet. ARANYLABDÁSOK — 1956: STANLEY MATTHEWS AKIT CHURCHILL IS MEGÖLELT Ötven év. Ebben a korban már nyugdíjra gondol az ember. Stanley Matthews (1915. II. 1-jén született) még I. ligás labdarúgó volt! Ez alatt az idő alatt 712 bajnoki meccset játszott, 54szer szerepelt a válogatottban (ott volt a 6:3-as magyar-angolon is), utoljára 1957-ben Dánia ellen - 42 esztendősen. Kétszer (1934, 1963) választották Anglia labdarúgójává. Matthews édesapja sportember volt, dinamitöklú bokszoló, aki reggelenként kiszólította az ágyból a gyerekeket - kiadós tengerparti futásra. A kis Stanley szerette a futást, de még jobban a futballt. Hamar felfigyeltek rá a Stoke City vezetői, meghívták az amatőrök edzéseire, és amikor kijárta az iskolát, munkát ajánlottak neki. A klub irodájában szortírozta a postát, kifutófiúként járta a várost, segített a pályagondnoknak. Délután egyedül tréningezett, estefelé a felnőttekkel. Tizenhat esztendősen állandó tagja volt a Stoke City amatörcsapatának. Amikor közeledett a 17. születésnapja, a klubelnök azt mondta a menedzsernek: „Ha elveszítjük ezt a fiút, ki van rúgva"! A menedzser február elsején kora reggeltől Jack Matthews borbélyüzlete előtt várt. Amint a papa kinyitott, szerződéssel a kezében bement, és Matthews szenior jelenlétében aláíratta a gyerekemberrel a,.papírt". Stanley Matthews lett a szigetország legfiatalabb profi labdarúgója. Heti öt fontot keresett... A jó alakú (176 cm magas) jobbszélsö gyorsaságát, robbanékonyságát atlétaéveiből „készen" hozta magával. Ehhez kivételes technikai készség és játékintelligencia párosult. Kiválóan dridlizett, testcselei a szó szoros értelmében megszédítették ellenfeleit. Szélső létére inkább a kombinatív játék, mint a viharos elfutások jellemezték, önzetlen, pontos átadásaiból rengeteg gól született. A mágus, a varázsló, a labda hipnotizőrje és más becenevekkel halmozták el. Hiába játszott remekül, az anyagi gondokkal küszködő Stoke 1947-ben eladta. Harminckét esztendős volt ekkor, és éveken át hatalmas sikerrel szerepelt a Blackpoolban. Házat vásárolt az ír tenger partján (most is ott lakik), de nem változtatott életvitelén: négy-ötkilométeres tengerparti futással kezdte a napot, csak teát ivott, szeszes italt sohasem, a dohányzás sem tudta rabul ejteni. Volt egy különös hobbija is, mindig úgy intézte, hogy mérkőzés után lehetőleg már este otthon legyen; 10-kor pedig az ágyban. Amikor Blackpoolban azt hitték, eljárt felette az idő, élete legnagyobb dicsőségéhez érkezett. Negyed órával az 1953. évi Angol Kupa-döntő befejezése előtt 1:3-as vesztésre állt a Blackpool, ám Matthews csodálatos cselei, elfutásai és beadásai után 3:3-ra módosult az eredmény. A nézők már örültek a hosszabbításnak.. . Hiába. Stanley elindult a félpályáról, sorra átjátszotta ellenfeleit, pompásan beadott - 4:3! Tíz másodperc múlva a bíró lefújta a mérkőzést. Wiston Churchill miniszterelnök, az ellenfél Wanderers nagy szurkolója ezekkel a szavakkal gratulált Matthewsnak: ,,ön az első varázsló, akit megölelek..." Tizennégy évig ünnepelték Blackpoolban, hogy aztán azt mondják neki: „Stanley, köszönjük". És erre mit csinált a 46 éves veterán? Nem hagyta abba! Visszaigazolt a III. ligában bukdácsoló Stokehoz, és vezérletével a csapat újra I. diviziós lett! Kilencezerről 36 ezerre nőtt a nézők száma, és bolondultak az Öregért. Az idő azonban múlott... Ötvenedik születésnapján II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte és Sir címmel tüntette ki, 1965. április 28-án pedig elbúcsúzott a játéktól. A bécsi tévé jóvoltából volt szerencsém látni a Mágust: 50 évesen is könnyedén, elasztikusan futott, brilliánsan cselezett (Schnellinger a megmondhatója), Jasin és Puskás vállon vitte le a pályáról... Visszavonulása után Sir Matthews több, a labdarúgásban elmaradott országban járt, olykor beszállt egy-egy mérkőzésre. Afrikában egy bennszülöttet annyira elbűvölt, hogy egész életre szóló ajándékkal lepte meg: neki ajándékozta - legkedvesebb feleségét! Elképzelhető, milyen nehéz helyzetbe került a mindig udvarias angol sportember. Úgy kellett elhárítania a kitüntető figyelmességet, hogy a büszke ajándékozó meg ne sértődjék. TOMI VINCE OTTHON MARADTAK A PONTOK (Munkatársunktól) - A női I. kézilabdaliga 9. fordulójának nyitómérkőzésén az első félidőben még fej-fej mellett haladt a két csapat, de két gólnál nagyobb különbséggel egyik sem tudott elhúzni. Fordulás után megugrott a házigazda, s innen már a nyárasdiak nem tudtak fordítani. Végül is védekezésben, s jobb kapusteljesitménnyel a hazafiak felülmúlták ellenfelüket. Több meglepő elem volt játékukban, s a büntetőket is könyörtelenül kihasználták, míg a csallóköziek kétszer elhibázták. Ugyancsak közrejátszott a Duslo sikerében, hogy Bakó edző szinte folyton cserélhette játékosait, ellenlábasának erre nem igen volt alkalma, sérülés miatt sem Egriné, sem Magyar nem léphetett pályára, s Orbánné se utazott a csapattal. Egyedül csak Prekopová és a jobboldal hozta önmagát, Kiss átlövőként egyetlen gólját a második félidő 19 percében szerezte... Brabec és Bubeníček időnként furcsán fütyörészett a mintegy ezer néző előtt játszott, rengeteg hibával tarkított mérkőzésen. DUSLO ŠAĽA - CO-IMPEX TOPOĽNÍKY 26:21 (13:11). Legeredményesebbek: Ladicsová 11/6, Horváthová 6, illetve Prekopová 11/1, Lépes 5/1. A másik mérkőzésen: PARTIZÁNSKE - PREŠOV 27:28 (13:14). (j. mészáros) HOLMES ELNYŰHETETLEN Larry Holmes, a nehézsúlyú profi ökölvívás exvilágbajnoka tízmenetes mérkőzésen pontozásos győzelmet aratott Evertt Martin ellen. Mind a három pontozó Holmes javára döntött: 99:92, 99:91 és 100:90. A 43 éves Holmes, aki bízik abban, hogy megmérkőzik a világbajnoki címért, ezzel a győzelmével javított a mérlegén: 55 meccset megnyert és csak négyszer szenvedett vereséget. Holmes többéves kihagyás után tért vissza a szorítóba, s korábban legyőzte a verhetetlennek hitt Mercert és így jogot szerzett arra, hogy megmérkőzzék a világbajnok Holyfielddel. Az összecsapást tavaly júniusban elvesztette. Ezen a vereségen kívül Holmes kétszer kikapott Michael Spinkstől és egyszer Mike Tysontól. OROSZ FUTBALLISTA A SLOVANBAN Hétfőn délelőtt a Dušan Galis, Jozef Valovič edzőpáros vezetésével megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Slovan I. ligás labdarúgócsapata. Tegnap a Magas-Tátrába utazott a gárda edzőtáborozásra, amely január 14-ón ér véget. A keretben 24 futballista kapott helyet. Az őszi szezonhoz képest nem történtek nagyobb változások, visszatért a francia első osztályú Nimes-ből a válogatott hátvéd, Dušan Tittel. Vlagyikavkazból érkezett a középpályás Sztanyiszlav Szhovrebov és Szvitből a fiatal Pavol Kubičko. Senki sem távozott, egyelőre a Nagyszombatban vendégeskedő Kakas és Chytil is a többiekkel tréningezik. A korábbi híresztelésekkel ellentétben Stanislav Moravec is a kékekkel gyakorol. Bár az ő ügye még nincs lezárva, s az Inter vezetői azt hangoztatják, tavasszal már náluk játszik Moravec... Előreláthatólag január 20-án dél-amerikai túrára utazik a csapat, s a tervek szerint február 14-én térnének viszsza a tengerentúlról, ami nincs nagyon ínyére a szakvezetésnek. Ezért a chilei helyett egy esetleges angliai portyával számítanak. Mint Anton Urban, a Slovan titkára elmondta, jelenleg 37 labdarúgóval kötött profi szerződést a klub. Tehát van miből válogatnia Galis edzőnek.. . Mint ismeretes, február 21-én folytatódik a pontvadászat, és az első ellenfél, hazai pályán a prágai Sparta lesz. (szabó)