Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-06 / 3. szám, szerda

LÚJSZÓ* SPORT PLUSZ 10 KLAMPÁR TIBOR NEM ÖREGSZIK "ADDIG JÁTSZOM, AMEDDIG MEGVESZNEK" KLAMPÁR TIBOR neve már-már fogatomnak számít az asztaliteniszsportban. Pályafutása során pá­rosban, Jónyer Istvánnal világ- és Európa-bajnokságot nyert, csapatban pedig a 70-es évek végén a verhetetlennek hitt kínaiakat is legyőzte a világbajnoki döntőben a felejthetetlen Klampár, Jónyer, Ger­gely trió. Emellett kétszer a kontinensbajnokságon is diadalmaskodott a nagy hármas. Közülük már csak Klampár sportol aktívan, 39 évesen is az osztrák bajnokcsapat, a Wolkersdorf legnagyobb sztárja. Az idei pontvadászatban még nem szenvedett vereséget, pedig egyre több ázsiai pingpongozó szerepel az együttesekben. Nemrégiben, a galántai sportcsarnokban rendezett bemutatón Tibor bravúros alakítá­sain remekül szórakozott a közönség. • Hogy látod a magyar asztalitenisz jelen­legi helyzetét? - Nagyon alacsony a színvonal, nincsenek olyan edzők, akiktől igazán tanulhatnának a fia­talok, persze, jó „anyag" sincs. Az európai rang­listán jelenleg Harczi ál! a legjobban, de csak a 36. helyen. Ehhez nem kell kommentár... • Senki sem léphet előbbre? - Senki! Már jó pár éve figyelem őket, nem fejlődőképesek. Néhányuknak már 16-17 eszten­dősen felnőtt nemzetközi versenyt kellett volna nyerni, hogy azt lehessen rájuk mondani, ezek­ből tényleg lesz valaki. A mostani tíz-tizenkét évesek tehetségesek... • Véleményed szerint, miért került ilyen mély hullámvölgybe a magyar pingpong? - Azért, mert mindenütt - kivéve minket - óri­ási pénzeket áldoztak, s áldoznak a sportágra. Például a svédek, akik évekig Kínában tanultak. Bebizonyosodott, megérte, hiszen világklasszisok lettek. Kriston is extratehetségként indult, de nem jött ki belőle, mert korán elégedetté vált, és az ed­zők sem ambicionálták eléggé. A mi fiataljainknak változtatniuk kell a mentalitásukon is, csak meg­szállottként lehet nagy versenyző valaki, nem pe­dig úgy, hogy idehaza megnyer egy gyenge szín­vonalú viadalt, és már veri a mellét. Mire nagyké­pűek a mai fiatalok? Nagoja után a vb-győzele­méri 10 ezer, a csapat győzelemért - amikor két­szer is alaposan elpáholtuk a kínaiakat (a döntő­ben 5:1-re) - 12 ezer forintot kaptam. • Miért hajtasz még mindig? - Azért, mert profi vagyok és pénzt kereshetek külföldön, ugyanis itthon nem volt rá alkalom. Csak túl a harmadik „ikszen" tudtam a haláron túlra szerződni, pedig jóval korábban szerettem volna. A vaskalapos vezetők, hacsak tudtak, mindig ne­met mondtak! Mindössze 7200 forint havi fizetés­sel nem nagyon ugrálhattam, kint viszont jóval töb­bet kaptam, persze, schillingben. • Régebben sok mendemonda szólt arról, hogy nehezen kezelhető vagy... - Nem voltam szent, akadt néhány balhém. De főleg a bátyám miatt tiltottak el, aki többször is be­olvasott a fejeseknek. S erre, mit tettek a vezetők? Felfüggesztették versenyzési jogomat.. • Meddig pingpongozol még? - Addig játsszom, ameddig megvesznek, amíg egészségem engedi. Az az igazság, ha nagyon jó ellenfelet fogok ki, akit nem én irányítok, akkor az megver. De ha én írom a forgatókönyvet, úgy ér­zem, még mindig bárkit legyőzhetek a világon. • Már majdnem negyedszázad telt el azóta, hogy világbajnokságon indultál. Mennyiben változott meg a sportág? - Rendkívül felgyorsult, sokkal jobban adogat­nak és technikásabbak a mezők, mint korábban. • Még mindig öröm számodra az asztalitenisz? - Ha furcsán is hangzik, igen. Talán túl komo­lyan is veszem a pingpongot, mindig nyerni aka­rok. Már szereztem annyi rutint, hogy tudom, meny­nyit kell edzenem. Érthetően kevesebbet tréninge­zek, mint pályafutásom csúcsán. •K9M • Sokak szerint, Klampárt az isten is pingpon­gozónak teremtette. Olyan keze van ehhez a játék­hoz, mint senkinek. Ám mégsem sikerült egyéni­ben világbajnokságot nyerned. Vajon miért? - Úgy érzem, nem volt jó edzőm! Olyan, akin láttam volna, kiteszi értem a lelkét. Nem akarok megsérteni senkit, éppen ezért nem mondok neveket. A másik ok: amikor Nagojában Jónyerrel megnyertük a párost, más­nap játszottam egyéniben az elődöntőbe jutásért, „elrö­högtem" a meccset. Pedig ott volt talán életemben a legjobb lehetőségem, hogy nyerjek, de 3:1-re kikaptam a kínai Hszi En-tyingtöl. Könnyedén, tán kicsit könnyel­műen játszottam, és ez végzetes hibának bizonyult... A csapatban állandóan kihajtottam .fiagam, s aztán, mire az egyéni küzdelmek következtek, már fáradt voltam. A szöuli olimpián nem volt csapatverseny, egyéniben 35 évesen is a legjobb négy közé kerültem, bronzérmet nyertem... SZABÓ ZOLTÁN ITÁLIA VÁLASZTOTT MAGÁNAK CSILLAGOT 1993. JANUÁR 6. ÚJ SOROZATUNK ARANYLABDÁSOK HARMINCHÉT ESZTENDŐVEL EZELŐTT ÍTÉLTÉK ODA ELŐSZÖR A LEGJOBB EURÓPAI FUTBALLIS­TÁNAK AZ ARANYLABDÁT. AZÓTA MINDEN ÉVBEN KIOSZTJÁK AZ „OSCAR-DÍJAT". A HOLNAP INDU­LÓ SOROZATUNK IGYEKSZIK BE­MUTATNI A KITÜNTETETTEKET, AZOKAT, AKIK A KÖZELMÚLTBAN ANNYI ÖRÖMET ÉS FELEJTHE­TETLEN PILLANATOKAT SZEREZ­TEK A FOCIRAJONGÓKNAK, AZ EGYSZERŰ NÉZŐKNEK ÉS EGYÁL­TALÁN AZ EMBERISÉGNEK. Az „Év labdarúgójának" megvá­lasztása már annyira hozzátartozik egy-egy esztendő eseményeihez, mint mondjuk a nemzetközi kupa­tornák. A közvélemény-kutatás a második világháború, pontosab­ban a londoni olimpia után tere­bélyesedett ki. Kezdetben nem volt szervezett szavazás, de a kontinens szakembereitől és a ve­zető újságíróktól szerzett vélemé­nyek alapján a következő futbal­listákat tekintették a France Foot­ball ankétja előtt kontinensünk legjobbjainak - 1948: NORDAHL (svéd), 1949: GREN (svéd), 1950: OCWIRK (osztrák), 1951: BONI­PERTI (olasz), 1952: WRIGHT (an­gol), 1953: PUSKÁS (magyar), 1954: FRITZ WALTER (nyugatné­met), 1955: NETTÓ (szovjet). Hogy a franciák mennyire kezde­rnényezőek, bizonyítja: az ismert L'Equipe című sportszaklap után ­amelynek szerkesztői útjára indították a BEK-eí - egy másik szaklap, a France Football is szót kért, vezető szerkesztői 1956-ban azt javasolják, szavazások alapján minden évben válasszák mog Európa legjobb labda­rúgóját. Az ötlet még abban az esz­tendőben megvalósult, s az angol Stanley Matthews-nak a cselezés varázslójának ítélték oda először a három kilogramm súlyú aranyozott trófeát, az Aranylabdát. Az ankét mind a mai napig nem kapott hivatalos „áldást" az UEFA­tól egyetlen nemzeti labdarúgó szövetgségtől sem, mégis egész kontinensünk elismeri, és nagy népszerűségnek örvend a közön­ség és a szakemberek körében. 1956 óta általában huszonöt nem­zet elismert és kevésbé elismert szakírója vesz részt az ankéton. Csehszlovákiából Jaroslav Sálek (Mladá Fronta Dnes) tippelt, Ma­gyarországról - haláláig - Lukács László (Népszabadság); most a Nemzeti Sport újságírói. Ezek a szakírók december folyamán rövid jellemzések kíséretében megküldik a francia lapnak az általuk leg­jobbnak tartott öt futballista nevét, és az összesítések alapján hirdet eredményt a France Football. Eleinte nem volt nehéz dolguk az újságíróknak „igazságosan" szavazni, mert azokban az időkben a Real Madrid uralkodott, s a többi élcsapat soraiban csak egy-két klasszis játékos rúgta a labdát. így az Aranylabda tu­lajdonosai szűk körből kerültek ki. Mi­vel manapság kiegyenlítődtek az erő­viszonyok, majdnem egyforma képes­ségű labdarúgó közül kell kiválasztani a jelölteket, s bizony a sorrend nem mindig felel meg a valóságnak. Ugyan­is egy-két mérkőzés alapján nem ítél­kezhet teljesen tárgyilagosan az újság­író; a kiszemelt futballistákat több ta­lálkozón, az egész esztendő folyamán kellene figyelni, és a végső elszámo­lásánál a kiegyensúlyozott és állandó formát kellene elsősorban figyelembe venni. De hát semmi sem tökéletes. Az Aranylabda körül vannak és lesz­nek is viták. Bármilyen jellegűek is azonban a nézeteltérések, a szurko­lók csak nagyon nehezen kapnának szebb év végi ajándékot, mint ami­lyent a francia sportlap szerkesztői ki­gondoltak harminchét esztendővel ezelőtt a „Ballon d Or" formájában. Bárhogy is nézzük az Aranylab­da tulajdonosait, egytől egyig mű­vészei voltak a labdarúgásnak, vagy még ma is azok. Mindnyájan valami egyénivel, utánozhatatlan­nal gazdagították ezt a csodálatos játékot. Róluk lesz szó sorozatunk­ban. Stanley Matthews-szal kezdjük, ő még 50 esztendősen is az angol I. divízióban játszott... TOMI VINCE Olaszország választott! Jó, nem ép­pen elnököt, mint az Egyesült Álla­mokban, de a derék taljánok sem hol­mi pimf dologban voksoltak. A Gazzet­ta dello Sport azt tudakolta, az ítészek véleménye szerint mely csillag ragyo­gott a legeslegfényesebben a nyolcva­nas években a Campionato egén. Ha valaki - akár csak a végered­ményt sorjázva - végigböngészi a kíná­latot, láthatja, nem könnyű a választás. Bár a szavazók a legjobb „stranieri'-jét, azaz külföldijét választották meg, s így kimaradt a szórásból az 1982-ben világ­bajnoki címet szerzett csapat, ezért vilá­gos: aki igazán számított az elmúlt évti­zed európai futballjában, az ott van a listán. Vannak persze a kivételt erősítő szabályok, hiszen éppen a britek, Dalg­lish, Lineker, vagy éppen Souness hiányzása okán nem szemlélhetjük a lis­tát .kiterjesztő' értelemben. Miután ők ­s például Giresse, Tigana vagy éppen a belga Coulemans és Zavarov kivéte­lével a Dinamó Kijev sztárjai - soha nem szolgáltak olasz klubot, nem tekint­hetjük a listát „összeurópai" szavazás­nak. Bár, alkalmasint a dobogó környé­kén nem lenne változás. Ötvenen szavaztak a Gazzetta del­lo Sport ankétján. A lap a szakma, Ritkán (sem) fordul elő, hogy egy tel­jes ország vitatkozzon egy szál ember­ről. Kiváltképpen akkor, ha ádáz viták, kerekasztal-beszélgetések, újságcikkek, nyílt és burkolt vádaskodások tárgya egy rozzant „öregmama". Aki zugivó (bár újabban nem is tagadják az alkoho­lizálását), leplezetlen trafikreklám, arca, keze sárga a napi három doboz cigaret­tától. Mindez persze, édeskevés volna Amerika figyelmére. Csakhogy a mi nagymamink a legendás Cincinnati Reds baseball klubjának többségi rész­vénytulajdonosa, egyben javíthatatlan rasszista. Cigányozik, zsidózik, niggere­zik, „lesárgázza" az ázsiaiakat. De lám, akad ország, ahol mindezért nagyem­ber, pontosabban nagyasszony is me­gütheti a bokáját. Természetesen a 69 esztendős Mor­ge Schott nem tegnap kapott rá a szí­nesbőrűek pocskondiázására. Ám va­gyona, társadalmi rangja és kapcsolat­rendszere eddig megoltalmazta a kelle­metlenségektől. Pedig a Cincinnati Reds főnöknője saját színes játékosait sem kímélte. Ha kellett, ha nem, röpködtek a szájából a .mocskos nigger", a ,tolvaj ci­gány" és a .pénznyelő zsidó". Úgy hitte, ITÁLIA LEGJOBB LÉGIÓSAI 1980­TÓL NAPJAINKIG: 1. Diego Armando Maradona (argentin) 198 pont, 2. Mi­chel Piatini (francia) 194,5 pont, 3. Marco van Basten (holland) 125,5 pont, 4. Roberto Falcao (brazil) 60 pont, 5. Artúr Antunes Coimbra Zico (brazil) 56,5 pont, 6. Ruud Gullit (hol­land) 53,5 pont, 7. Franklin Benjamin Rijkaard (holland) 17,5 pont, 8. Lo­thar Matthäus (német) 16,5pont, 9. Kart-Heinz Rummenigge (német) 10 pont, 10. Zbigniew Boniek (lengyel) 6 pont. SZAVAZATOT KAPOTT MEG: Caniggia és Passarella (argentinok 2­-2 pont, Careca, Junior, Taftarel (bra­zilok), Strömberg (svéd), Sosa (uru­guayi) és Völler (német) 1-1 pont. azaz a világbajnok csapat tagjai, egyko­ri sztárok, edzők, bírók, klubvezetők vé­leményén kívül kíváncsi volt arra is, ho­gyan voksolnak a szurkolókat reprezen­táló színészek, énekesek, írók, illetve más sportágak sztárjai. A szavazást szervező újság természetesen nem te­het különbséget a felkent ítészek között, a végelszámolásnál ugyanannyit ért Gi­anni Morandi vagy Ivan Capelli, a Formula l-es pilóta szavazata, mint mondjuk a világbajnok Paolo Rossié, il­letve az egykori Aranylabdás Omar Si­vorié. A vélemények összesítése után kedvére tiporhat bele mások önérzeté­be, sértegetheti beosztottjait vallásos ér­zületükben, mocskolódhat, pusztán azért, mert százdolláros bankókkal töm­heti ki a párnáját és matracát, ha úri kedve úgy szottyan. Aztán - mint oly sok alkoholista - raj­taveszett a piáláson. A zugivást termé­szetesen továbbfejlesztette, már ivott reggel-este, minden rendezvényen, ivott, mint a cserepes föld. És az alko­holmámorban locsogott. Feltárta szeny­nyes lelkét oly emberek előtt is, akik nem mutattak hajlandóságot a szolgalel­kűségre, nem bokáznak sem Marge Schott asszony, sem pedig a család dollármilliárdjai előtt. A „lélekfeltárás" eredménye az lett, hogy egy hónapon belül négyen is felje­lentették a Rods tulajdonosnőjét - faji izgatásért. Ohio szövetségi állam törvé­nyei történetesen tiltják, büntetik a rasz­szizmus mindennemű megnyilvánulását. Elsőként a Sabo testvérpár jelentette fel munkaadóját „nagy nyilvánosság előtt, folytatólagosan elkövetett faji gyalázkodásért". Marge Schott nagy­asszony sajtólobbija keményen visz­szaütött. Már-már úgy tűnt, a ma­kiderült: bármilyen botrányosan is bú­csúzott Olaszországtól Maradona fut­ballkirályságához nem férhet kétség. Di­ego ülhetett a trónusra, bár csak nyúl­farknyival előzi meg a francia .sarmőrt", Michel Piatinit, ötven szavazó közül mindössze hat akadt (Luigi Agnolin: Zico, Maurizio Fondriest egykori vi­lághírű kerékpározó: Van Basten, Oreste del Bruno újságíró: Van Bas­ten. Lorella Cuccarini színésznő: Zi­co, Nino Frassica színész: Van Bas­ten), aki nem „Dun-Diegót" vagy a nem­rég a franciaországi vb szervezőbizott­ságának társelnökévé választott Piatinit látta volna a legjobbnak. A kétségkívüli, vitathatatlan tudás mellett egy-egy ilyen szavazás nem mentes az egyéni szimpátiától, a sze­mélyes kötődéstől sem. Az argentin­nak született Omar Sivori két honfi­társát, Maradonát és Passarellát is az ötösbe jelölte, az exmilanos jelenle­gi szövegségi kapitánynál, Arrigo Sacchinál pedig helye van a listán mindhárom tulipánnak, Gullitnak, Van Bastennek és Rijkaardnak is. Egy­szersmind az is kiderül, közülük Sac­chi a rastafrizurás Gullitot tartja leg­többre. Sandro Mazzola sem tagadja meg interes múltját, a kék-fekete klub gyar származású Sabo testvérek ke­rülnek a bírák elé hitelrontás és be­csületsértés vádjával. És ekkor vá­ratlan szövetségesek siettek Tim és Chris Sabo segítségére. Joe Pfaff, egy ohiói gyárigazgató és Cal Levy, a Reds hajdani adminisztratív alkal­mazottja tett - egymástól függetle­nül - önkéntes vallomást. Mindket­ten megerősítették Sabóék vádjait. Szem- és fültanúként állítják, hogy a „vénasszony" (amerikai sajtó fogal­maz így) szakadatlanul bujtogat a fe­keték, barnák, sárgák ellen. Amióta agysejtjei állandóan csatát veszte­nek az alkohol ellenében, Schott el­nöknő tipp-topp fasisztává nőtte ki magát. A gyanúsított természetesen kategori­kusan, vehemensen tagadja a vádakat. Ha elhangzott is ajkáról olykor a .nigger", a .biboldó", a .jap" (az ázsiaiak gúnyne­ve), csak úgy viccből, „kedveskedésből" mondta, amit mondott. A jelek szerint a kedveskedés fentebb vázolt válfaja so­kak szemében nem igazán rokonszen­ves, Ohio törvénykönyve pedig mindjárt sokéves börtönnel bünteti. Azóta a tréfás matróna ellen két, újabb feljelentés érke­két németjét, Rummeniggét és Matt­häust is a legkiválóbb között tartja számon. A lengyel Bonieket két egy­kori játékostársa, Rossi és Tardelli látja szupernek, s ugyanez vonatkozik a már említett Passarellára: Sivori mel­lett egykori firenzei játékostársa, An­tognoni voksolt rá. A lista „extravagan­ciáit" főként a szurkolók között keres­hetjük. Az énekes Eroz Ramazzotti szerint például az elmúlt évtized (a szavazás pontos neve: 1980-tól napja­inkig) legjobbjai közé bekéredzkedik az uruguayi Ruben Sosa. ő tudja, mit lát benne. Említettük, a Gazzetta nem tett nem tehetett különbséget szavazó és szava­zó között Mi azonban megengedhetünk magunknak ennyi szabadságot, s talán nem is érdektelen: nézzük, hogy szava­zott a „szakma", a futballban nevet szerzett itzenöt híresség, edzők és játé­kosok. Szerintük Piatini megelőzi Ma­radonát! Igaz, a különbség ezúttal is minimális: Piatini 65 pont, Maradona 63, Van Basten 25,5, Falcao 23, Zico 21 pont. Mögöttük meglehetősen hosz­szú .szünet", majd Gullit, Rijkaard, Rummenigge, Boniek, Passarella, vé­gül Junior és Matthäus következik. Néha kiderül, tényleg előfordulhat, hogy a nyúl viszi a puskát... A .laiku­sokkal" kiegészített szavazás eredmé­nyét reálisabbnak érezzük. (ie) zett, így a história szép lassan kidagadt a mende-monda teknőjéből. A profiligának - hivatalból is - napi­rendre kellett tűznie a tulajdonosnő el­len felhozott vádakat. A Major League Baseball végrehajtó tanácsa négyfős vizsgálóbizottságot állított fel. Bill White (a Nemzeti Liga elnöke), dr. Bobby Brown (az Amerikai Liga elnöke), Jackie Autry (a Kalifornia Angels klub alelnök­nője) és Doug Danforth (a Pittsburgh Pi­rates egykori elnöke hivatott arra, hogy sportvonalon tisztázza, avagy elmarasz­talja Marge Schott asszonyt. A profiliga éppenséggel nem tehetetlen a renomé­ját romboló jelenségekkel szemben. Ha a vizsgálóbizottság vétkesnek találja a nagyasszonyt, az igazgatótanács pedig elfogadja a „négyes zsűri" megállapítá­sait, akkor a liga kötelezheti az otromba nagymamát a Cincinnati Reds, ponto­sabban a részvények eladására. Hát itt tart ma a víta, a baseball 1992-évi kabinetvitája. Persze a legmeg­átalkodottabb elmék még azt sem értik, mivégre a nagy civakodás. Hal Bodley, az USA Today újság kiváló publicistája például szerényen megkérdi: „Elképzel­hető az, hogy egy rasszista társadalom sportéletében ne jelenjenek meg a faji gyűlölködés szimptómái? Válaszunk: el­képzelhető - lesz! Akkor, amikor a tyú­kok libatojást tojnak." (T.) ÖSSZTŰZ A CSÚNYA SZÁJÚ NAGYIRA AMIKOR A TYÚKOK LIBATOJÁST TOJNAK...

Next

/
Oldalképek
Tartalom