Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-29 / 23. szám, péntek

7 SZÍNHÁZ 1993. JANUÁR 29. MÚLTJÁT A kassai Thália Színház társulata a Rómeó és Júlia nyitóképében. — Éppen ezért nem az én tisztem a következő több mint tiz évet minősíteni. Annyi azonban bizonyos, hogy amikor 1989-ben visszatérve szóba kgrült a Thália Színpadon megrendezendő Esőcsináló, már más politikai közegbe érkeztem. — Végeredményben ismét elkezdhetett egy korszakot, amely újra szerencsésen esett egybe az európai változásokkal, a megújult gondolkodásmód elterjedésével, a kommunista politikai rendszer bukásával. — Tizenegynéhány évig nem tehettem be a lábamat Komáromba, hiszen nem volt tanácsos meghívni rendezni. Tudom azt is, hogy viták keletkeztek, résztvehetek-e a Thália Színpad alapításának huszadik évfordulójára rendezett ünnepségen. Eszerint itt érthetetlen ellenszenvet szítottak akkor is a másik társulat ellen. Megértem én ezt, hiszen az irigység a művészet velejárója, bizonyos mértékig előrevivője is a dolgoknak. — Mindebből az derülhet ki, hogy Önnek szenvedélye az új keresése. Ráadásul amint megnyerte a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot, máris egy szabadtéri színház gondolata kezdte foglalkoztatni. 1991-ben mutatkozott be a nyári Bástya Színház. — Nem tudom kihagyni a lehetőségeket. Lehet ez szenvedély is, de tény és való, hogy azok a törekvéseim visszaigazolódnak. — Pedig az új státusza lehetővé tette azt is, hogy rendezőként lubickoljon a lehetőségek tengerében, ehelyett ezernyi gondot, nyűgöt véve a nyakába, Bástya Színházat alapít. — Megnéztem az akkor már helyreállított Hatos Bástyát, s foglalkoztatni kezdett a gondolat. Ez a színészeknek is jól jött, hiszem semmilyen más nyári kereseti lehtőséggel nem rendelkeztek. Létrejött a Jókai Alapítvány, amely ezt a munkánkat lámogatja. Rengeteg munkával jár, s az idén lefutó drámapályázatunk eredményeit számbavéve, mérlegelni kell távlatos lehetőségeit. A színésznek ez jobb, mintha nyáron a faluzó hakniműsorokban nyúzná magát, vagy éppen paprikát termelne. — Időközben azonban lejár az igazgatói kinevezése. Mi lesz azután? — Március tizenötödikével kitelik a három esztendő. Szeretném tökéletes állapotba hozni ezt a színházat, Olyan helyzetet teremteni, hogy ennek az épületnek meglegyenek a kiszolgálóhelyiségei, hiszen a színház munkája nemcsak a játék színhelyéül szolgáló színpadon zajlik, hanem a műhelyekben, a raktárakban, a műtermekben is. Mindez legalább annyira fontos, mint a színpad és a nézőtér. Készülőben a tervek, amelyekben egy olyan épületet képzelnek el, ahol többirányú kamarajellegű művészeti tevékenységet is folytathatnak. — Ha kiírják az új pályázatot, újra indul? — Tudomásom szerint a minisztérium megszüntette a pályázati rendszert, tehát én a sors és a politikusok kezében vagyok. Mindenesetre szeretném, ha az elkezdett dolgokat befejezhetném és a művészeti munkát kiteljesíthetném. A többi nem rajtam múlik. — Köszönöm a beszélgetési. THÁLIA VOX HUMANA SZÍNHÁZ — Kolár Péter két éve tipikus menedzserigazgatóként került az önállósult Thália Színház élére. Örökölte mindazokat a gondokat, amelyek az évek során felhalmozódtak a komáromi Magyar Területi Színház megtűrt kisöccseként kezelt kasssai társulatnál. Mi az, amit az átvett áldatlan működési feltételeken kívül a Matesz és önmaguk hagyományaiból is szeretnének megőrizni? — Mindenekelőtt vállalnia kell a múltját, mert ez a múlt nem lebecsülendő. Megalakulásától kezdődően nagyon sok nehézséggel küzdőt! ez a társulat, ennek ellenére nagyon sok jó és emlékezetes produkció született. Rögtön az első bemutató — Goldoni Két úr szolgája — után olyan előadások születtek, amelyekre ma is építeni lehet. Ez tért vissza ugyancsak Beke Sándor révén a két legutóbbi, határokon túl is sikert arató bemutatónkban. Az esőcsináló és a Vágy villamosa ismét önbizalmat adott az együttesnek, amire igencsak nagy szüksége volt. Tudatosítani kell a nehézségekkel küzdő színház törekvését az igényes művészeti munkára, amely a legnehezebb évek alatt sem csökkent. Kis falvakban is sikerült eljuttatnunk azt a színházkultúrát, ami nélkül nem lehet szlovákiai magyar öntudatról beszélni. — Tehát szemben a Komáromi Jókai Színházzal, amely többnyire már városi színházként játszik, a kassai Thália Színház továbbra is utazó társulat. — Ez a helyzetünkből is adódik, hiszen nekünk ez az egyik fontos feladatunk. Mostani feltételeink Kassán is olyanok, hogy a produkciók egy kisebb méretű színpadon születnek, aminek következtében az oda elképzeli produkciókkal sokkal könnyebben tudunk tájelőadásokra utazni. Igy lehet a hátrányból bizonyos mértékig előny, hiszen a vidéki művelődési házak színpadai évről-évre rosszabb állapotba kerülnek. Márpedig ezeket a hátrányokat le kell küzdenünk, ha azt akarjuk, hogy a falusi közönség is ugyanolyan minőségű előadást lásson, mint a kassai. Ugyanakkor az utazásainkat már nem szeretnénk a régi keretek között működtetni. Ezt szolgálja törekvésünk, hogy a nagyobb játszóhelyeinken bérleteket is árusítunk. Ez azt jelenti, hogy az évad összes előadását elvisszük több helyre is. Ennek kiépítése több évadot tesz majd ki, de már vannak bérletes előadásaink Buzitán, Tornán, Rozsnyón, s terveink szerint szinte egész Szlovákiában szeretnénk ezt megvalósítani. A másik törekvésünk, hogy olyan színpadi műveket mutassunk be, amelyek gyakorlatilag a tér korlátozottságai nélkül bárhol előadhatók. Ha csak terem van, akkor teremben, ha tornaterem van, akkor ott, ha meg éppen színpadot találunk, akkor azon játszszuk el. Kamarejellegű előadásokra gondolunk, amelyekkel bizonyos mértékig a közönség ízlését, gondolkodásmódját is formálhatnánk... — Mindehhez szükségesek a tökéletes műszaki feltételek. Elsősorban fűthető autóbusz, hogy a színészek nyugdíjaskorukra ne legyenek csontbetegek. — A színház műszaki, gazdasági fejlődésével együttjárnak. Éppen ezért az említett kamarajellegű előadásainkat szolgálva gazdaságilag is előnyösebbnek tartottuk, ha egy mikrobusszal gyarapítjuk a járműparkunkat. Ez a Ford mikrobusz modern, kényelmes jármű. Mivel a kulturális minisztérium a tavalyi évben nulla egész nulla, nulla összegű beruházással örvendeztetett meg, kénytelenek voltunk támogatókat keresni. Többszöri kérésünk ellenére sem kaptunk kiutalást. Megjegyezném, hogy az elmúlt huszonnégy év sem bővelkedett beruházási pénzekben. Sikerült olyan céget találnunk, amely elfogadható feltélelek mellett lízingszerződés keretében rendelkezésünkre bocsájtotta a mikrobuszt. A lényege az, hogy valójában a szerződés lejártakor egy jelképes összegért megvásárolhatjuk a járművet. — Mi lesz a szokásos nagyobb formátumú előadásokkal? — Műszaki feltételeink is alapvetően megváltoztak Új autóbuszt sikerült vennünk, de mivel erre sem kaptunk pénzt, először megvettük a buszt, ma|d utána kezdtük a minisztériumot bombázni a számla kifizetésével. Díszletszállító teherautónk külön a mi megrendelésünkre készült, a losonci autójavítóban az utazófülkéi olyan méretűre bővítették, hogy az éppen utazó műszaki személyzet elfér benne. — Ugyanakkor egy tájoló színház fénypark és hangtechnika nélkül sem életképes... — Ez így van. Sajnos a hangosítóberendezésünk nagyon elmaradott színvonalú. A színháztermünket szeretnénk hamarosan átépíteni, s akkor a fényparkot is modernizálnánk. Nem tudjuk, elkezdhetjük-e idén az átalakítást, de mi mindent megteszünk, hiszen tavaly decemberben megerősítették az ígéretet. Azt viszont nem tudhatjuk, idén mi valósul meg mindebből. A hangosítóberendezésünk nemrég némileg javult. Magyarországról kaptunk mikrofonokat, de ezek már használtak, így gyakran romlanak. Feltétlenül elő kell teremlenünk a költségeit az „utazó" fényparkunknak, hiszen egy-egy falusi színpad csak a társulat állal odavitt fényszórókkal világítható be. A legtöbb helyen kiszerelt világítóberendezéseket, meztelenül világító villanyizzókat találnak technikusaink. Az is jellemző a munkánkra, hogy a társulatot egyre lehetetlenebb körülmények között fogadják a falusi művelődési házak Meglátszik már az az anyagi romlás, amit az önkormányzatok pénztelensége okoz. ígéretet kaptunk, hogy abból az alapból, amit a japán nagykövetség a szlovákiai kulturális intézmények támogatására — nyilván reklámcélból — szánna, mi is kapunk majd. Sajnos, az ország kettészakadásával a dolog egyelőre elaludt. Konkrét felszerelésre kértük a támogatást, most várjuk a japánok Szlovákia iránt is felébredő jóindulatát. — Ezek szerint az önállósodás két esztendeje kézzelfogható eredményeket is hozott, nem is szólva a művészi színvonal emelkedéséről. — Kétségtelen, hogy egyetlen színházunk sem dúskál az anyagi javakban, viszont az egy színház mégiscsak egy színház volt, ahol a vezetés a saját érdekeit igyekezett érvényesíteni. Állítom, hogy az egyszer kevés kevesebb, mint a kétszer kevés. A közösség — a szlovákiai magyarság — mindenképpen jobban járt a két önálló színházzal. Ha tetszik, ha nem, két színházunknak az államnak költségvetést kell biztosítania. Kitartóan kell dolgoznunk azon, hogy előteremtsük a szükségleteinket, hiszen az eltelt két év a pozitívumok ellenére sem hozott átütő változást színházaink anyagi helyzetében, ennek ellenére sikerült előrelépnünk. Ez az előrelépés pedig máris több, mint azt az eltelt húsz év alatt tapasztaltuk. 1969-ben az ipariskola nagytermét alakítottuk át, majd tizenöt évvel ezelőtt a székeket cserélték ki. Egyegy Komáromból idehozott használt autóbuszon, néhány amatőrszintű magnón és reflektoron kívül más nem jutott a Tháliának. 1990-ben különleges körülmények között sikerült egy 144 négyzetméteres díszletraktárai építenünk, ami ugyan nem nagy, de a szabadtéri tárolás után maga a menyország. Sikerült felújítani a színház klubját, (Bodnár Gábor felvétele) ami a hangulatát teremti meg a színházbajárásnak. Járműveket vettünk, s legutóbb a romos állapotban lévő adminisztratív épületünkből sikerült átköltöznünk a színházhoz közeli, elég tágas épületbe. Belülről nagyjából rendbetettük. Végre van egy közel 140 négyzetméteres próbatermünk is, ahol idővel talán majd kamaraszínházat is nyithatunk. A földszinten raktárak, irodák vannak, fölöttük az igazgatóság és a gazdasági osztály. Van egy pincénk, ahová pinceklubot álmodunk. — Jelenleg milyen nagyságú a színház személyzete? — Huszonhét dolgozónk volt, amikor igazgató lettem, most negyvenhatan vagyunk. Számításaim szerint ötvenegy fő lenne az ideális. Megfelelő rendezőket, színészeket nem lehet bárhonnan leakasztani. Sajnos a bérekkel nem a legjobban állunk, így amikor emberek szerződtetését fontolgatjuk, bizony nem tudunk nagy béreket felajánlani. Végre sikerült kimozdulnunk a holt pontról azzal, hogy január 18-ától Dezsényi Péter személyében új főrendezőnk van. Köszönettel tartozunk neki, hogy hajlandó volt a Szlovákiában adható bérért is hozzánk szerződni. Nem azért teszi, hogy nem lenne jobb dolga, de valahol segíteni szeretne. Általa szeretnénk beindítani az állandó stúdiómunkát is, Csendes László visszaszerződik hozzánk Egerből, s Thirring Viola is hajlandó munkát vállalni nálunk. Jelenleg tizenhat színészi státuszunk van betöltve, de reméljük, a főiskolások közül többen is visszatérnek hozzánk, ahogyan azt tavaly Bocsárszky Attila színész is tette. Elképzeléseink szerint a nyolc stúdiósunk közül a tehetségesebbeket főiskolára is be akarjuk juttatni, de akiknek ez nem sikerülne, azok számára is biztosítjuk a művelődés lehetőségét. Ennek a munkának a keretében remélhetőleg előadások is születnek majd. — Jut-e elegendő figyelem a valódi színházi munkára, a művészeti tevékenységre? — Mindenképpen, hiszen a feltételek hiányától szenvedhet leginkább egy társulat. Most, amikor már javulnak a műszaki adottságaink, nagyobb figyelmet fordítunk az alkotásra. Ezt lenne hivatott kimunkálni Dezsényi Péter főrendező is. — Kívánjuk, hogy így legyen! Az oldalt írta ós összeállította: DUSZA ISTVÁN