Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-27 / 21. szám, szerda

5 RIPORT I ÚJ SZÓ, 1993. JANUÁR 27. valószínűbben, egy szempont: a minőség, a művészi felkészültség. Ez a tárlat egyedülálló a maga nemében. Azt hivatott bizonyítani, hogy Párizs, Eger, Pozsony, Szabadka, Kolozsvár, Bécs vagy Szlovénia egyaránt Európa városai, országai, s a sokszínűség azonossága az egyéni alkotóerő egységes palettája. A magyar parlament által kitalált, és második éve megtartott Magyar Kultúra Napja igy kapott Bécsben igazi tartalmat, lehetőséget kínálva az Európa-szerte szétszóródott és szétszabdalt magyarság képzőművészeti irányzatainak az összehasonlítására, a magyar képnyelv értékeinek felmérésére. xxx S mivel a tárlatnyitó után egy órával kezdődő Sütő-darabra, az Advent a Hargitán-ra a sorbanállók egy részével együtt már nem jutunk be, mi mást tehetnénk, kerülünk egyet az esti Bécsben. Órákon át (míg Nagy Jánosék barátaikat látogatják meg) járjuk a várost, amely, bár három éve szabadon nézhető számunkra is, mindig új. Akár egy hatalmas, köböl, betonból, gipszből, rozettákból és szobrokból vert csipketerítő, terpeszkedik kis utcáival, giccsáradatával és műkincseivel, egymást érő könyvesboltjaival és Mercedeseivel, halkan beszélő, kiegyensúlyozott polgáraival és hangoskodó diákjaival. A Stefanskirche hatalmas ősállat-gyomrában ácsorogva, az égbeszökő gótika súlya félreérthetetlenül adja tudunkra, milyen parányok vagyunk Fél füllel hallom: a miséző pap Romániát és Szlovákiát emlegeti, s a türelemről beszél S amikor a gigászi csipke egyik foszlott szálán, késő este visszatérünk Pozsonyba, remény és szomorúság különös keveréke lepi el az embert Az épülő határok mellett azért jó tudni, hogy lazulnak is a határok KÖVESDI KÁROLY AZONOSSÁG ÉS MÁSSÁG RENDHAGYÓ RIPORT EGY BÉCSI KIÁLLÍTÁSRÓL Joggal kérdezhetné az olvasó, mire való a rendhagyó jelző írásom alcímében? Talán zavaromat leplezendő. Bár az is lehet, hogy a téma. az esemény rendkívüliségére utal, hiszen nem minden nap láthat az ember hat különböző országban élő, mégis egyazon anyanyelvű, nevezetesen magyar képzőművésztől származó alkotásokat egy helyen. Méghozzá ,,idegen felségterületen", mert Bécs (bár a közös köldökzsinór egykori vonzereje letagadhatatlan) nemigen nevezhető a magyar etnikum részének. Legfeljebb olvasztótégelynek, amely, túl az évszázados feszítóprőbákon, immár szinte joviális békességgel szippantja magába a magyarság egy részét. S bár a Duna-csatorna partján könnyen megtalálható, a Hollandstrasse elején emelkedő (szépnek nemigen mondható) magyar intézetbe, a Collegium Hungaricum\ö\dsz\nti kiállítótermébe többségében bécsi magyarok zarándokoltak el, azért hallani lehetett, s a protokoll-szövegen túl érzékelhető volt, hogy a hat képzőművész alkotásaira nem csak magyarok voltak kíváncsiak. így aztán az élmény, mondhatni, többszörös voit, s kissé rendhagyó. Már a rövid utazás is: Nagy János, a szobrász, akinek három alkotása szerepel a február 18-áig látható tárlaton, volt olyan kedves, és felajánlott két ülést a kocsijában, így jókora időelőnnyel érkeztünk. Sietségének oka prózai volt: hajtotta a kíváncsiság, rendben odaértek-e szobrai. A szlovák finánc jól megnézte az útlevelünket, arcunkat is, egyenként, az osztrák csak unottan legyintett. Megszokhattuk, pedig oly megszokhatatlan, hogy a szögesdrótok eltűntével is, a szabad utazás ellenére, még mindig röntgeneznek az állam szemei. Vagyis, a hivatalnokéi. Vagy ez a megszokott s tán meg sem érjük az unott kézlegyintést a térfelünkön? Mert a két térfél még jó ideig kettő marad, hiába esik Bécs Pozsonytól alig órányira, s ugyanannak a Dunának a partjain, mint Budapest és Pozsony, vagy teszem azt, Bős. Igaz, a csatorna a császári városban sem felemelő látvány: szűk betonteknő, nagyobbacska kanális, xxx A magyar intézet épületében, szerencsére, már nem esik szó határokról, fináncokról, nyelvekről. A kiállítás nesztora, motorja, mindenese, az egri festő-szobrász, Dohnál Tibor, aki rendetlenkedő szivét meghazudtolva, napok óta azon fáradozik, hogy minden simán történjék, röviden beavat a lényeges tudnivalókba: a hat plusz egy művész az Európa 24 elnevezésű csoport magyar tagjai - a plusz egy, a bécsi Kurt Freundlinger professzor, az egyedüli nem magyar. Ó a vendég ezúttal. Az Európa 24 Nemzetközi Képzőművészcsoport első közös kiállítása tavaly augusztusban-szeptemberben volt Szombathelyen, Catherine Lalumiére-nek, az Európa Tanács főtitkárának a védnöksége alatt Mint a csoport szándéknyilatkozatából kitetszik, a huszonnégyes szám szimbolikus: azt jelzi, hogy Magyarország huszonnegyedik tagként csatlakozott az Európa Tanácshoz, s a csoport szeretné, ha létrejönnének az Európa 24 nemzeti tagozatai is. A csoport Európa 24 országában élö, nemzetközi rangú képzőművészek önkéntes csoportosulása, akik nem stílusban, hanem esztétikai értékben gondolkodva vallják, hogy Nagy János a megnyitón (Méry Gábor felvételei) a közös Európa „palettája" annál egységesebb, minél színesebb.' Közös nyelvet beszélnek: az igényesség, a minőség, a megértés nyelvét, s vállalják azt a küldetést, hogy önmagukat és népeiket megerősítsék sajátosságaikban, és nyitottá tegyék más értékek befogadására. A szombathelyi kiállítás anyaga időközben megjárta (kis változásokkal) Strasbourgot, Bonnt, Madridot, Koppenhágát. Zsűrizésük talán a legdemokratikusabb, ami lehetséges: titkos szavazással döntenek valamennyien, hogy a huszonnégy művész miképp cserélődik. Maga a bécsi kiállítás kicsiny, inkább kamara jellegű. Lehet, hogy sokan a csoport tiszteletbeli tagja, Victor Vasarely (akinek tavalyi bécsi életmű-kiállítása ismét az érdeklődés középpontjába sodorta a popart „pápáját") festményei kedvéért jöttek el a verniszázsra, ám egyáltalán nem biztos, hogy a nagy újító vívta ki leginkább csodálatukat. A világnév mellett, azt hiszem, sokan megálltak Kurt Freundlinger Az elveszett kék ciklusának képei előtt, s lehet, az jutott eszükbe, ami jómagamnak: az elveszett kék igencsak jelen volt, pirosan, biboran, bordón, sárgán, mind ugyanazt erősítvén és emelve ki, nem beszélve a meghökkentő témákról, amelyek a színorgiát sugallták. De ugyanúgy lenyűgözhette őket Dohnál Tibornak a Csend apoteózisa sorozata, amely végtelen nyugalmat árasztó pasztellszíneivel és a mértani egyszerűségből építkező formáival különös feszültséget árasztott. S míg Vasarely kapcsán óhatatlanul felmerül az ötlet, hogy ezt a csodát már számítógépeken is meg tudják csinálni, azért ahhoz, hogy ez megtörténhet, a párizsi magyar felfedezése kellett. Ahogyan térré domborítja a síkot, amiként megcsavarja, elforgatja, „labdásítja", „félgömbösíti" a rácsot, az csak játékos művészi agyból pattanhatott ki. A legsúlyosabb talán mégis Nagy János három szobra volt (s nemcsak azért, mert szobrokról van szó). A Generációk /-///. három gráciáját nézve, szembeötlően nyilvánvaló hogy a hat közül ő áll legközelebb a gyökerekhez, az ősiség érzéséből és a meditatív alkatból eredő formaművészet egyidejűleg szült realisztikus és ugyanakkor groteszkül ható szobrokat. Nagy János három nőalakja időtlen felkiáltójelként állt a terem közepén, s azt hiszem, nincs mitől tartanunk a nemzetközi megmérettetésben a mester szobrai által. A királyi többes, eléggé el nem Ítélhető módon, természetesen a csehszlovákiai magyar szobrászatnak szól, bár ez így meglehetősen furcsa kategória. Hiszen a Szlovéniában élő Gálics István fametszetei sem igazán attól jók, hogy ott születtek, ahol. Gálics egyébként sok nemzetközi díj tulajdonosa, a fametszet igazi újítója. Képein az aprólékos részletek egy monumentális egységbe állnak össze, szinte észrevétlenül, a sok kis, merész szálkából jókora fatörzsek rajzolódnak ki, annyi különbséggel, hogy a természet nem képes ilyen színeket összehozni Vagy mégis? Tetten érhető a helyszín? Talán Feszt László hollográfiáiból azért árad az a szomorkás hangulat, mert Románia a szülőhelyük? Ezt talán már csak a gének tudnák megsúgni. Vagy a szabadkai Torok Sándor Száraz idő című képe? Egyáltalán, mi azonos a hat országban élö magyar képzőművész másságában? A legDohnál Tibor: A csönd apoteózisa TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § JÓINDULAT jeligére várja a választ egy naszvadi olvasónk, aki a mezőgazdasági termelést folytató magángazdálkodók állami támogatásának feltételeiről érdeklődik. Kérdése, hogy a támogatások megítélésének feltétele-e a megművelt földhöz való tulajdonjog, illetve kérhető-e bérelt földre is támogatás? - Az előző években a magángazdálkodóknak nyújtott támogatás rendszere nem tett különbséget a saját tulajdonú vagy bérelt földterület között, s a művelt terület nagyságától függően 50 vagy 70 százalékos támogatásban részesítette az önállóan gazdálkodókat. Lapunk Új Szó-információ című állandó rovatában azonban nemrégiben már ismertettük a szlovák kormány által is jóváhagyott agrártámogatási politika alapelveit. Ezek szerint az új szempontok már egyáltalán nem a művelt területek nagyságától teszik függővé az állami támogatások megítélését. Egyértelműen a termelők gazdasági hatékonysága és a társadalmi szükségletek kielégítése lesz a mérce a támogatások odaítélésére. Az alapelvek szerint az önellátásra berendezkedett kistermelők nem számíthatnak támogatásra, viszont a kapott tájékoztatás szerint az előző években juttatott támogatásokat visszamenőleg már nem fogják tőlük követelni. így tehát az ön és a bátyja közötti vagyonmegosztás nem lesz hatással a támogatások megítélésére. -tszlP. M. kérdezi: Főfoglalkozása mellett heti hat órát tanít egy iskolában. Milyen biztosítást és adót fizet, ha egyáltalán kell valamit fizetnie? - Kérdezőnknek bizonyára van szerződése az iskolával, így fizetéséből - mint bármely más alkalmazottéból - a 11+1 százalékot vonják le a három biztosításra; vagyis az egészségügyi, a betegségi és a nyugdíjbiztosításra összesen 11 százalékot, 1 százalékot pedig a foglalkoztatási alapba. Ezen kívül ön helyett - ugyancsak mint minden más alkalmazott helyett - az iskola 35+3 százalékot fizet be a három biztosítási alapba illetve a foglalkoztatási alapba, éspedig az illetékes regionális biztosítóba utalja át ezeket az összegeket. Ami pedig az adóját illeti: a 639/1992. számú pénzügyminisztériumi rendelet szerint 15 százalékos lesz (a biztosításra levont tétel itt is adómentes). MOLNÁR ROZÁLIA (A 639-es számú, az adóelőleg fizetéséről szóló pénzügyminisztériumi rendeletet holnapi számunkban ismertetjük.) AZ ÖNREGULÁLT MÉZESMADZAG JELLEMÉPÍTŐ SZEREPE Történt egyszer, midőn az erdő kisebbik felében Nagy Barna Medve meghirdette a „Több saját mézet a saját madzagunkra" elnevezésű programot, az itt lakók egyharmada, a várható édes élet reményétől megszédülve, lelkesen tapsolt Sajnos, egykettőre kiderült, a madzagon egyre kevesebb a méz. összehívta tehát N. B. M. hü tanácsadói testületét, hogy a felmerült probléma megoldására kidolgozzák a koncepciót. Nos, első lépésként leváltották az Erdei Híradó teljes szerkesztőségét, mivel az hazug és csaló hírekkel megpróbálta lerombolni az erdő népének éppen bimbózó önbecsülését. Következő lépésként maga az N. B. M. lépett fel az immár átalakított Időszerű Híradóban, s kezébe vette a népe pozitív énképének kialakítására ható információk áramoltatását. - Nem értem az erdő egyes lakóinak aggodalmait, akik arról pletykálnak, hogy fogytán a mézünk. Információikat vélhetően az erdő másik felében kuvikkoló rosszakaróinktól kapják, akik egy kanál mézben is megfojtanának bennünket. Mézünk pedig még mindig van - mondta különös hangsúllyal, s valóban mutatta a gazdagon csöpögő mézesmadzagot. - Ellenben - tette hozzá sokat sejtetően - a világban zajló folyamatok azt mutatják, hogy az egészséges életmód érdekében helyesebb lenne kissé visszafognunk a mézfelhasználást. Többet kéne sportolnunk, több növényi alapanyagú terméket fogyasztani. A medvék eleinte nem nagyon vették figyelembe a tanácsait, továbbra is nyalták a mézesmadzagot Egy idő múltán azonban végképp elfogyott a méz a madzagról. Lett is felháborodás. Az Időszerű Híradónak újra lépnie kellett. Először is ismeretterjesztő sorozatba kezdett a madzagfelhasználás múltjáról és jövőjéról, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a madzagtermelés mennyivel hatékonyabb lehetne, ha a madzagot nem a mézesmadzag alapanyagaként, hanem mondjuk nadrágszíj helyett használnánk. A nadrágszíjakat pedig rostának, hiszen már úgyis annyi rajtuk a lyuk. N. B. M. most már szükségesnek látta, hogy rendszeres időközökben jelenjen meg a Híradóban, és a mézesmadzagot követelő elégedetlen medvéknek nyíltan a szemébe mondja, nekik is tekintetbe kell venniük az idők szavát, mivel a piacgazdaság nem tűri el a gazdaságtalan termelést. A mézesmadzagról át kell állnunk a gatyamadzag termelésére és punktum. Ennek ellenére az erdőben még mindig akadtak elégedetlenek A hangoskodók szájának betömésére az egészséges életmód követelményeinek is megfelelő krumplit tartották a legmegfelelőbbnek. Annál is inkább, mivel a krumpliföld ott húzódott közvetlenül az erdő mellett. A Híradó tudományos és ismeretterjesztő műsoraiban naponta bizonygatták, mennyire károsan hat a méz az egészségre. Helyette a krumplit ajánlották, ami azonkívül hogy laktató, még rákellenes hatása is van. Mi tagadás, a medvék kénytelenek voltak rászokni a krumplira. S csodák csodája már nem elégedetlenkedtek. Ha ősszel kukoricát is sikerült szerezniük, teljes volt az elégedettségük. Szépen meghíztak, miközben a Híradóban már a 648. részét nézték annak a sorozatnak, amely a medvék és a burgonya történelmi kapcsolatait taglalta rendkívül érdekfeszítő módon. A méznek már az ízét is elfelejtették. Ellenben orrukkal egyre ügyesebben tudták túrni a földet. Nagy Barna Medve, aki időközben visszavonult, és jól megérdemelt pihenőjét töltötte, délutánonként elégedetten emlékezett vissza a régi szép időkre. - Megmondtam, hogy menni fog ez, csak akarni kell! - ezeket mormolta, s közben nagyokat kanalazott a mézesbödönéből. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ