Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-19 / 14. szám, kedd

1993. JANUÁR 19. GAZDASÁG c SZLOVÁKI A IPARA •• •• •• rr KUL0NB0Z0 RAJTHELYZETEK Mivel az elmúlt negyvenvalahány év során Szlovákia erőnek erejével a „vas és acél országa" lett, különösen fontos, mi vár az iparra 1993-ban, ezen belül miként hat a gépipar helyzetére a cseh piacok esetleges elvesztése, hogyan alakulnak a rendkívül szoros gazdasági kapcsolatok a két, immár függeten ország között. Az SZK Gazdasági Minisztériuma illetékes osztályán Dudík mérnök nem látja sötétnek a helyzetet: „Valóban intenzívek a két országrész közötti kontaktusok a gépipar terén, ám a vállalatközi kapcsolatok a kölcsönös előnyökön alapulnak." Szlovákia iparának komplementáris, azaz a cseh termelési kiegészítő jellege van, rendkívüli a függősége az alkatrészek, a beszállítás terén. „A Csehország és Szlovákia között létrejött vámunió biztosítja, hogy nem kell ezekéri kemény valutában fizetnünk. Különben is mindkét léi érdeke, hogy olajozottan folyjon a termelés és az árucsere, hiszen az egymásra utaltság kölcsönös.'' A gazdasági tárca négy súlyos öröksége a bősi vízi erőmű, a garamszentkereszti alumíniumkohó, a mohi alomerőmű és a konverzió folyamata Ez utóbbi nem log lelassulni? „Nem tervezünk lényeges korrekciókai, igaz a pénzhiány ugyancsak korlátozó tényező. A polgári termelésre való átállás életképes projekteket igényel, ennek hiánya vagy bősége határozza meg a konverzió sebességét. A külföldi tőke bevonásától sem zárkózunk el a hadiipar átállása során. Az amerikai Reda cég például már tárgyalt Máriatölgyesen (Dubnica nad Váhom) az ottani nehézgépgyárban olajipari fúróberendezések gyártása érdekében. Egyébként Szlovákiában harminc vállalatot érint közvetlenül a hadiiparról a polgári termelésre való átállás. Ez nem lesz könnyű, mivel szinte minden cég súlyosan eladósodott, a fizetésképtelenség határán van. A szerkezetváltást elősegítő projektekre pedig kevés pénzt kapnak a költségvetésből; 1991-ben például 64 tervezetre 1,2 milliárd korona dotációt, míg tavaly 40-re csupán 790 milliót. Decemberben a szlovák kormány 1993ra 500 millió koronát hagyott jóvá a konverziós projektekre. Az ipar további beteg területe az elektrotechnikai ágazat. Ebben a szektorban különösen érzékelhető, hogy 1990-ig a fejlett világtól elzárva fejlődölt, s lemaradt az új technológiákról. Az utóbbi kél év piacnyitása nem sokat segített a helyzeten, hiszen a konkurens termékek kiszorították a hazai piacról a Tesla-gyárlmányokat. Ľubomír Gažák, a gazdasági minisztérium elektrotechnikai szekciójának igazgatója szerint éppen az elmaradottság, a nélkülözhetetlen - óriási - beruházások, a dolgozók átképzése riasztja el leginkább a külföldi befektetőket. Különben is, a nyugati vállalkozók eddig a kis és közepes nagyságú cégek iránt érdeklődtek, viszont ebben az ágazatban a nagyvállalatok vannak túlsúlyban. Emellett a privatizációs eljárás hosszú ós vontatott menete, a szektor 5 milliárdos eladósodottsága, valamint a világban a műszaki cikkek iránti kereslet lanyhulása is hátráltatja a tőkebeáramlást. Kissé fonák helyzet alakult ki a kohászat terén, örvendetes, hogy az általános visszaesés nem ingatta meg alapjaiban az ágazatot, exportképessége pedig növekedett; 1991-ben Szlovákia ipari kivitelének 26,6 százalékát adta; tavaly az első kilenc hónapban ez az arány 33 százalékra ugrott lel. Az elmúlt időszak többmilliárdos technológiai beruházásai még a különböző áremelések ellenére is biztosítják a versenyképességet. A kohászat árnyoldala viszont a hatalmas energia- és nyersanyagigényesség, ami alaposan megterheli az importszámlát. Persze, az összmérleg a iényeg: ha a kohászat exportjából származó nyereség jelentősen meghaladja a behozatali költségeket, akkor a 14 milliárd koronás invesztícióknak meglesz az értelmük. (só) STARTOL A BOSI IPARI PARK LEHETŐSÉG A HELYBELIEKNEK IS Szellemvárosok. Az aranylázak idején hetek, hónapok alatt a semmiből kinőtt településeket nevezték így, amelyek a lelőhelyek kimerülése után hasonló gyorsasággal váltak elhagyatottá, hogy azután évtizedekig hirdessék országnak-világnak az emberi kapzsiság és nagyravágyás múlandóságát. Valami hasonló játszódik le napjainkban Bős mellett, a falu és az erőmű közti területen. Itt is vége a „boomnak", csomagolnak az építők, egymás után árvulnak el az óriási csarnokok, és bár néhány épületébe a közelmúltban délszláv menekülteket telepítettek, tulajdonképpen évek óta kihasználatlanul állt az óriási munkásszállás is. Azelőtt pedig nagy volt a sürgés-forgás ezen a környéken. A mintegy százhektáros területet a vízlépcsőt építő vállalatok felvonulási területként használták, sokhelyütt feltöltötték, csarnokokat építettek rá, sziklákat, kavicsot és más építőanyagot tároltak rajta, a szabadon maradt részeket pedig az évek során teherautók tízezrei döngölték keményre. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy az itteni részt csak ideiglenesen vonták ki a mezőgazdasági földalapból, így a munkák végeztével az építőknek újra termőterületként kellene visszaadniuk (most már) az eredeti tulajdonosoknak. Ez viszont egyáltalán nem lenne olcsó dolog, a becslések szerint mintegy négyszáz millió koronával terhelné meg a vízlépcső beruházási költségeit. Erre a tényre hivatkozvajavasolta tavaly tavasszal Ivan Čarnogurský, a Hydrostav igazgatója, hogy a területet a törvényben szereplő négyzetméterenkénti negyven korona lefizetése nélkül vonják ki a földalapból, és a környék foglalkoztatási gondjai megoldásának érdekében tegyék rajta lehetővé egy ipari park létrehozását. Az engedélyt - még az előző kormánytól - meg is kapták, és így megkezdődhetett egy olyan akció szervezése, amely remélhetőleg a pozsonyi társaikon kívül a régióbeli vállalkozóknak is beruházási, a helybeli lakosságnak pedig elhelyezkedési lehetőségeket teremt. AZ ALÁÍRÁST ELHALASZTOTTÁK 1992. december 23-án, egy keddi napon, ünnepélyes alkalomból gyűlt össze több ismert személyiség a bősi községházán. A nagyterem asztalán már előkészítve várta őket a Duna Kereskedelmi Társaság (DKT) alapító okmányának több példánya. A benne foglaltak alapján a DKT lehetőséget kap arra, hogy a falu és a vízi erőmű közti területen ipari tevékenységgel, kereskedelemmel, szolgáltatásokkal stb. foglalkozó új részvénytársaságokat alapítson. A szöveg üzletek közvetítését, gépkocsjavítást, fa- és fémfeldolgozást, benzinkút üzemeltetését és mezőgazdasági termékek feldolgozását említi. Ezen a keddi napon tehát Bősön megjelentek a DKT fő részvényeseinek a képviselői. 25 százalék a Hydrostavé, amelynek igazgatója, Ivan Čarnogurský, az akció főszervezője, akitől a bevitt létesítményeken kívül a jövőben főként azt várják, hogy külföldi befektetőket csábít az ipari parkba. A második negyed várományosa a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat, amely az állami tulajdont képező létesítményekkel száll be a társaságba. Ezek közül ugyan még többnek nem teljesen rendezett a tulajdonjoga, de az előkészítő tárgyalások során Július Binder igazgató nem hagyott kétséget afelől, hogy a döntés számukra lesz kedvező. A részvények harmadik harmada két bank birtokába jut. Ők teljesen semlegesek az ügyben, nyilvánvalóan jó befektetési lehetőséget szimatolnak, így képviselőik mindent gyorsan aláírtak és távoztak. A legnagyobb gondban a részvények utolsó negyedének gazdái, a bősi ökormányzat képviselői vannak. Ez nem is csoda, hiszen bármilyen tapasztalatokat is szereztek ez idáig, az ipari parkban rejlő lehetőségek szemmel láthatóan nagy falatot jelentenek számukra, ráadásul a családi ékszerüket viszik a vásárra, (gy azután óvatosak, bizalmatlanok, még akkor is, amikor a forgatókönyv szerint már csak az ünnepélyes aláírásra kerülne sor. „Akadékoskodásuk" miatt az ünnepi aktusra nem került sor, és mivel az optimista Čarnogurský majdnem minden fontos lap munkatársát kicsődítette Bősre, ebből kisebb sajtószenzáció keveredett. rábban leállított aranyosmaróti téglagyárat. A telepet egy 65 százalékban külföldi tulajdonú részvénytársaság vette át, amely vállalkozásához 600 millió korona hitelt vett fel, és üzembe helyezett egy modern, automata téglagyárat. Bős esetében a tavalyi tapogatózó tárgyalások során Ivan Čarnogurský több külföldi érdeklődőre is bukkant. Olasz cégek a helyi mezőgazdasági termékeket feldolgozó gyárak telepítését ajánlották fel (növényolaj, dehidratált élelmiszerek, konzervek), ráadásul évi 6 millió dollár értékben vissza is vásárolták volna ezeket a termékeket. Az osztrák ELK cég pedig a Nyugat-Európában egyre népszerűbb skandináv-amerikai típusú faházak építését vezette volna be. Az évi nyolcszáz darabos termelés felét külföldre vitték volna, a maradékot pedig 400-500 ezer koronás áron a hazai piacra szánták. Napjainkra, sajnos, aktuálissá vált egy hajószerviz létesítése is. Ez lényegében komplex szolgáltatást jelent a bősi akadály leküzdésére váró hajók számára, amibe a készletek feltöltésén kívül például a mosoda is beletartozik. Ivan Čarnogurský viszont arra is figyelmeztet, hogy a DKT megalapításának elhalasztásával ezek a tárgyalások megszakadtak, így napjainkban lényegében mindent újra kell kezdeni. GYÁRKÉMÉNYEK RENGETEGE Felmerül tehát a kérdés, hogy ki mit várhat a Duna Kereskedelmi Társaságtól. Ivan Čarnogurský szerint a DKT-nek elsősorban közvetítő szerepe lesz, azon fog igyekezni, hogy több tucat különböző részvénytársaság megalakításával hasznosítsa a kezelésében, illetve tulajdonában lévő területet és az ott található létesítményeket. Példaként saját vállalatát említette, amely hasonló módon élesztette fel az évekkel koBŐSI AGGODALMAK Az ötlettel kapcsolatban a faluban megoszlanak a vélemények és mi is hosszú ideje rágódunk a kérdésen - mondja Gróf Árpád polgármester. Ő mindenképpen nagy lehetőséget lát benne, amelytől akár faluja jövője is függhet. Ilyen esély esetén még a Čarnogurský és Binder nevekhez tapadó múlton is túl kell tennünk magunkat, fontosak azok a befektetők, akik idehaza munkát teremtenek a több mint háromszáz munkanélkülinek - teszi hozzá. Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy ha távol tartják magukat az ügytől, bárki, aki megfelelő tőkével érkezik, felvásárolhatja a földeket és a helyiek teljesen ki' szorulnak az életüket befolyásoló döntések meghozatalából. Igy tehát a falu a DKT részvényeinek 25 százalékáért vállalta a tulajdonosokkal való kapcsolattartást. Ennek keretében háromféle lehetőséget kínálnak. Eladhatják földjüket a falunak (négyzetméterenként húsz koronás áron), kérhetnek érte DKT-részvényt (négyzetméterenként ötven koronáéit) vagy pedig egyszerűen csereföldet fogadnak el érte. A mindenképpen gazdálkodni óhajtók számára ez utóbbi már csak azért is előnyös, mert az erőmű mellett tönkretett terület rekultiválása jó pár évig eltarthat. Bős képviselői tehát elvileg nem ellenzik a vállalkozás beindítását. Tudatában vannak viszont annak is, hogy az ördög sokszor a részletekben bújik meg, kiváltképp az ilyen nagy volumenű ügyletek esetében. Ezért az önkormányzati képviselőkből különbizottságot hoztak létre, amely a végső döntés előtt újra és újra körüljárta a felmerülő problémákat. A bizottság vezetője Kántor István, maga is vállalkozó, (gy építhetett saját jó vagy rossz tapasztalataira. A helyi képviselőtestületben az Együttélés színeit képviseli, de ez nem akadályozta meg abban, hogy pártállásra való tekintet nélkül a régióban élő legjobb szakemberektől kérjen tanácsot. így azután végül összeállta kép, és felismerték, hogy a szép lehetőségek mellett gondolni kell a megalakítandó társaság hétköznapjaira is. A Duna Kereskedelmi Társaság ugyanis a területen fekvő összes létesítmény tulajdonosává válik, így neki kell előteremtenie az utánuk fizetendő különféle adókat és díjakat. Amennyiben viszont kihasználásukra nem sikerül a megfelelő tempóban odacsábítani a vállalkozókat, a DKT esetleg gazdasági nehézségekkel szembesülhet. Ilyen esetben pedig nem mindegy, ki milyen értékkel érkezett a házasságba. Az épületek, utak és a vasúi esetében az értékbecslés nem is jelentett problémát, nehezebben ment viszont ez a föld esetében. Hosszú viták után négyzetméterenkénti húszkoronás árban maradtak, de a bősiek végül ezt kevésnek ítélték, és emiatt hiúsult meg az ünnepélyes aláírás. Ehelyett újabb háromórás tárgyalás következett, aminek végén ötven koronában állapodtak meg. Ivan Čarnogurský később ezt az engedékenységet azzal indokolta, hogy a DKT létrejötte milliárdos üzletek előtt nyithatja meg a kaput, és ezért néhány millió miatt nem szabad tovább késlekedni. Végül tehát mind a két fél elérte a célját, így másnap - Pozsonyban és már csak egyetlen újságíró jelenlétében - az alapító okiratra mégiscsak rákerült az összes aláírás. EPILÓGUS ÉS PROLÓGUS 1992. december 24-én tehát véget ért a Duna Kereskedelmi Társaság vitákkal terhes szervezése. Ezzel egyidőben beindult egy folyamat, amely várhatóan óriási változásokat okoz a falu életében. Az, hogy valójában mi is nő ki az erőmű építői által tönkretett területen, az még a jövő zenéje. Reméljük, hogy az elmúlt években örvendetesen megerősödött régióbeli vállalkozói szféra is felveszi az eléje dobott kesztyűt, és így a születendő részvénytársaságokban nemcsak alkalmazottként, hanem minél nagyobb számban vezetőként és tulajdonosként is találkozhatunk környékbeliekkel. A bősi ipari park ugyanis csak ily módon lesz képes teljesíteni teljes mértékben a küldetését. TUBA LAJOS (Méry Gábor felvétele)