Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-15 / 11. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA ÚJS35Ô* 1993. JANUÁR 15. együttműködést. Elsősorban az or­vostanhallgatók cseréjére gondol­tunk, de az ilyen mozgásba beleér­tődik az orvostovábbképzés is. En­gem személy szerint a nyelvi to­vábbképzés érdekel. Magyarorszá­gon különös fontossága annak van, hogy a nagyon kis szórványban élő szlováksághoz szlovák nyelvet be­szélő orvos jusson. Ezt különösen a gyerekgyógyászat területén tartom fontosnak. A szlovákiai magyarság nyelvének megőrzésében jelentős szempont lehet, ha az orvosi ellátás­ban is megfelelő nyelvi hátteret te­remtenek. Ezért szorgalmazom akár az orvostanhallgatók cseréjét, akár az orvostovábbképzést nyelvi vonat­kozásban. Nem titok, hogy a határon túl élő magyarok, bár a hétköznapi életben tökéletesen használják anyanyelvüket, orvosi szakszöveget képtelenek értelmesen - magyarul - elmondani. Azért, mert a szaknyel­vet történetesen szerbül tanulják. Ilyen értelemben egyfajta tovább­képzés az állampolgárok jobb orvosi ellátását szolgálja mindkét oldalon. • Mikor vetődik fel a szlovák -magyar kapcsolatok ilyen irányú fejlesztésének igénye? Tárgyalá­saik során szóba került a politikai helyzet is? - Soboňa miniszter úrral nem most láttuk egymást először. Kop­penhágai találkozásunk alkalmával elhatároztuk, hogy tekintettel a két ország között található számos fe­szítő problémára, megpróbáljuk be­bizonyítani - az egészségügy terüle­tét felhasználva -, hogy a két nép tud és hajlandó együtt dolgozni. Már az előbb emiitettem a határ menti egészségügyi együttműködést, amely - ugye - túllépi az egészség­ügy kereteit. A politika - rossz érte­lemben - megbeszélésünkön nem került szóba. Jó értelemben viszont nagyon is itt volt. Megpróbáltam ki­fejteni, hogy ebben a közép-európai térségben az elmúlt negyven évben is rengeteg szó esett barátságról, együttműködésről, kölcsönös segít­ségről. A nyilatkozatok szóvirágaiból csodálatos csokrot lehetne kötni. Valójában azonban ezeket a szóvi­rágokat kevesen vették komolyan Azt gondolom, hogy a mesterséges feszültségkeltések hallatlanul fele­lőtlenek, s mindkét nemzet elemi érdekei ellen vannak. Mi gyakorlati ós tényszerű dolgokat akarunk csi­nálni, tudatosan építeni a két fél kapcsolatát. Találkozónk a legszoro­sabb értelemben vett jószolgálati misszióként értékelhető tehát. • Elárulná végezetül, hogy mi­kor írják alá az együttműködési egyezményt? - Időben be fogjuk jelenteni. PETERFI SZONYA ÚT A SZÉLESEBB EGYÜTTMŰKÖDÉS FELÉ BESZÉLGETÉS DR. SURJÁN LÁSZLÓ MAGYAR NÉPJÓLÉTI MINISZTERREL Az egészségügyi ellátás minősége minden beteg számára kulcsfontosságú. Közép-Kelet Európa volt szocialista államainak lakosai a bőrükön érzik, mennyit ért s hova vezetett az „ingyenes" gyógyítás. Nem vonható kétségbe, hogy az eltelt esztendők során születtek nagy győzelmek, nagy és kis sikerek, bár egy-égy jelentősebb, csúcsminőségű műszer megszerzése a személyi (elvtársi) kapcsolatok függ­vénye volt. így aztán voltak jól s kevésbé jól felsze­relt kórházak, rendelőintézetek. A társadalmi változások következtében láthatóvá váltak az óriási különbségek nemcsak a kórházak és a rendelőintézetek között, hanem a keleti és a nyuga­ti országok betegellátásának színvonala között is. A kis országok érzik, önerőből - egyelőre - nem képesek felzárkózni a fejlettebb országok nívójához. Talán ezért is összefogással kívánják áthidalni a ne­hézségeket. Szerdán, amikor Magyarország népjóléti és Szlovákia egészségügyi miniszterei megbeszé­lést tartottak, már megtették az első lépést a közele­dés, az egymás segítése felé. Találkozójukat köve­tően dr. Surján László népjóléti miniszter nyilatko­zott lapunknak. - Természetesnek vesszük, hogy a jogutód ország az előző egyezményeket megtartja, érvény­ben levőnek tekinti. A magyar fél természetszerűleg hasonlóan érvé­nyesnek tekinti a szerződéseket, az egyezményeket. A konkrét egész­ségügyi egyezménnyel kapcsolat­ban mindkettőnknek az a vélemé­nye, hogy érdekünk a sürgős átdol­gozása. Az új egyezmény ki fog terjedni állampolgárainknak a másik ország területén való akut egész­ségügyi ellátásának kérdéseire. A pénzügyi vonatkozásokat nyilván egyeztetniük kell a két ország társa­dalombiztosítási szakembereinek, de nem tűnik lehetetlennek egymás állampolgárainak ingyenes ellátása sem. A részleteket az új egyezmény • Miniszter úr, mi célból jött létre a mai találkozó? - Magyarország ós Csehszlová­kia 1989 novembere után - az egészségügy területén is - szerző­désben rögzítette együttműködési szándékát. A szerdai megbeszélé­sen - az új körülményeket figyelem­be véve - a kétoldalú szerződés előkészítéséről tárgyaltunk, illetve a közös határok mentén élő régiók együttműködésének lehetőségeit beszéltük meg. • Kifejtené szándékaikat rész­letesebben is? - Megegyeztünk abban, hogy e hónap folyamán bizottságot állí­tunk fel, amelynek május elsejéig egy konkrét javaslatot kell kidolgoz­nia, részletes szabályozással az ipolysági és a váci térség egészség­ügyi együttműködését illetően. Fel­fogásunk szerint ennek a bizottság­nak részint minisztériumi munkatár­sakból, részint társadalombiztosítási szakemberekből, részint a szóban forgó terület reprezentánsaiból kell állnia. Kívánatosnak tartjuk az első együttműködési blokk kiszélesítését úgy, hogy az egész szlovák-magyar határ mentén javuljon az egészség­ügyi ellátás. Az ipolysági és a váci régió együttműködési szándékának mozgatórugója alapvetően az ipolysági kórház igénye volt, hogy CT-re Vácra tudjon betegeket külde­ni. Egyrészt azért, mert nincs számí­tógépes rétegröntgenjük, másrészt azért, mert fizikailag is közel van. Ellentételezésképpen felajánlotta a sürgősségi ellátást a határ menti magyar területeken. Elméletben ezt mindannyian támogatjuk, de figye­lembe kell venni, vajon a magyaror­szági beteg akarja-e vagy sem? Nem garantálható, hogy árban a két igény azonos lesz, bár biztos vagyok abban, találunk valamiféle kiegyenlí­tő mechanizmust. Azt gondolom, hogy régióként, városonként és kór­házanként változó a határ menti zó­nák konkrét igénye. Ez a kérdés egyik oldala. A másik az, hogy a két országban meg kell oldani az ilyen sürgősségi betegellátás jogi vonat­kozásait. Mondok egy példát. Hirte­len szülés jön rá valakire Vámosmi­kolán, s nem Vácra szállítják, hanem Ipolyságra. Szlovák területen szüle­tik valaki, akinek nem vonjuk kétség­be, hogy magyar az állampolgársá­ga. És ez fordítva is érvényes. Tehát nagyon sok merev jogi szabályt kell lazítani. Az előkészítés folyamatá­ban a magyar szervek részéről meg­lepő rugalmasságot tapasztaltam. Nagyon remélem, hogy ugyanez a rugalmasság meglesz a szlovák partner részéről is. Mert itt nem az egészségügyön fog állni vagy bukni a rendezés, minthogy a jelentősége is túlnő az egészségügy keretein. Hozzá szeretném még fűzni, hogy mindkettőnk megítélése szerint egy ilyen együttműködési rendszer kidol­gozása és jogi érvénybe léptetése a tényleges együttműködésnél is na­gyobb jelentőségű. Mert kifejez egy szándékot, a két nép együtmműkö­désének a szándékát. Es ez, ugye, több, mint pusztán egészségügyi kérdés! • A szlovákiai betegek a múlt­ban gyakran magyarországi orvo­soktól remélték gyógyulásukat. Főleg a gyermek-agybénulásban szenvedők szülei a budapesti Pe­tő Intézetben szerették volna ke­zeltetni gyermeküket. Ez az igény ma sem csökken, sőt... Beszéltek ilyen jellegű együttműködésről is? - A Pető Intézetről konkrétan nem esett szó, mivel az intézet álla­mi felügyelete nem a Népjóléti Mi­nisztériumra tartozik. De nem látok semmi olyan problémát, amely az eddigi rendszer bármilyen változta­tását indokolná. Amennyiben ilyen igény felmerül, mindig kész leszek elősegíteni a megoldást. Szó esett viszont sok konkrét kérdésről, ki­emelten a szívsebészet és az ideg­sebészet területéről. Itt látok lehető­séget arra, hogy a közeljövőben alá­írandó egyezmény keretein belül le­hetősége legyen országaink állam­polgárainak a másik ország egész­ségügyi szakintézeteit igénybe ven­ni. Volt erre eset a múltban is. így ebben a térségben Besztercebá­nyán volt először számítógépes ré­tegröntgen és ezt a lehetőséget an­nakidején sok magyar állampolgár vette igénybe... • Mennyiben tér el tehát a most készülő egyezmény a múltban el­fogadottétól? rögzíti majd. Mindkét ország érde­kelt abban, hogy állampolgárai be­látható időn belül szabad kórházvá­lasztási joggal rendelkezzenek. Per­sze, ez automatikusan nem terjeszt­hető ki más ország területén való gyógykezelésre, biztosítási költség­re. De bizonyos körülmények között, netán a saját országban levő kapaci­tás hiányakor, ez is megvalósítható. • Engedje meg, hogy rákérdez­zek az orvoscsere, az orvosto­vábbképzés lehetőségeire. - Ezt részleteiben nem tárgyal­tuk, de elő kívánjuk segíteni az or­vostudományi egyetemek közötti Dr. Surján László népjóléti (balról) és dr. Viliam Soboňa egészségügyi miniszter N émi meglepetést okozott a nézőnek - alighanem a Magyar Televízió szán­dékától függetlenül -, amikor vasárnap, fő műsoridőben elkezdődött a Teller Edéről szó­ló amerikai riportfilm. A külföldi televíziók műhelyéből vett sorozat részeként ugyanis a Teller-portré eredeti angol kísérőszöveggel és magyar nyelvű feliratozással került a kép­ernyőre. A beharangozásból ezt nem minden­ki sejthette. Annál érdekesebb volt a tudóst angolul hallgatni. Nem kellett különösebb nyelvtudás ahhoz, hogy a nézőnek gyanúja támadjon: amint Teller professzor jellegzetes magyar beszédén érződik az idegenes ak­centus, ez valószínűleg fordítva is jelentkezik. A néző a feliratra figyelve is élvezhette, amint szenvtelenül, szinte rezzenéstelen arccal - de lélekben vele összekacsintva - adomá­zik, hogy miként is szerzett doktori diplomát. Németországban, Lipcsében éveken át dol­gozott egy kézzel hajtható roppant lassú szá­mítógéppel, mire a disszertációjára felügyelő, nála nem sokkal idősebb, fölötte lakó profesz­szor kijelentette: elég, adja be a munkáját úgy, ahogy van. S közben a képernyőn egy pillanatra felvillant a budapesti Trefort utcai gimnázium képe, ahol Teller Ede érettségi­zett. Zenei aláfestésként pedig fel-felcsendül­tek Mozart dallamai, magának a zongorázó professzornak az előadásában. Teller pro­fesszor akadémiai körökben jelentette ki: „A zene az, amit szeretek... A zenében van egy sajátos ellentét. A zenében az ismétlés nagyon fontos, és még fontosabb, hogy az ismétlés ne legyen egyhangú." Persze, azok, akik nyáron végignézték a Magyarok Világkongresszusának megnyitó­ját, tapasztalhatták, hogy Teller Ede tud rend­kívül szenvedélyes hangon is beszélni. így tett hitet a magyarság önértéktudatát erősítő ösz­szefogás mellett. Az „élő legendának" is nevezett tudós számára ugyanis az összefő­HA EGYMÁSSAL SZÓT ÉRTÜNK... TELLER EDE NYOLCVANÖT ÉVES gás egyet jelent a tudás és a szellem szárnyalá­sával. A Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában - már mint tiszteletbeli tag - kijelentette: Négy magyar jóbarát, négy magyar tudós vezérelte őt abban, hogy ma­gyar voltával sohasem tudott és nem is akart szakítani. Ezek: Kármán Tódor, a híres repü­lőgéptervező, Szilárd Leó, a láncreakció pers­pektívájának felfedezője, Wigner Jenő, az első magreaktor megalkotója, és Neumann János, korunk egyik legnagyobb matematiku­sa. Kiváltképp szoros szálak fűzték Szilárd Leóhoz, akivel - mint elmondta - mindig is magázódtak. Már mint amerikai tudós - a Washington Egyetem tanára - ő vitte el Szilárdot Einsteinhez, hogy megmutassa neki azt a levelet, amely később - Einstein aláírá­sával- Roosewelibez eljutva elindította az atomenergia-kutatást. Teller professzor több­ször is hangsúlyozta, hogy mindig is tiszta fizikaelmélettel akart foglalkozni. Mégis, azt követően, hogy Roosewelt több mint kétezer amerikai tudós előtt kijelentette, rajtuk múlik a világ sorsa, a civilizációt fenyegető Hitler őrült szándékainak meghiúsítása, vállalta a részvételt az atombomba létrehozásában. A Los Alamos-i atomváros Tudományos La­boratóriumának az igazgatóhelyettese lett. A háború befejezése után Teller Ede szem­bekerült az atomtudósok közösségével. Ra­gaszkodott a kísérleti atomrobbantások folytatásához, illetve a hidrogénbomba kifej­lesztéséhez. Meg volt győződve arról, hogy a szovjetek előbb-utóbb úgyis hozzájutnak az atombombához, s a fegyverkezést a két szembenálló rendszer könyörtelenné váló harcának logikája alapján ítélte meg. Úgy vélte, hogy a megrekedés egyet jelent az egyensúly megbomlásával, a Szovjetunió felülkerekedé­sének veszélyével. Aggályait igazolva látta, amikor Sztálin bejelentette, hogy a Szovjet­uniónak is van atomfegyvere, ,,és még több is lesz". Teller professzor egy interjúban el­mondta, hogy számára nem volt kétséges: Sztálin már ekkor a hidrogénbombára célzott. S a professzor ezt azzal is kiegészítette, hogy jóval később Szaharov elárulta neki: a Szov­jetunió a hivatalos leszerelési propaganda ellenére mindent megtett a hidrogénbomba előállítása, a fölény megszerzése érdekében. Teller Edét ekkortájt játszott szerepe folytán nevezték el a ,,hidrogénbomba atyjának". S a stratégiai védelmi kezdeményezés, az ún. csillagháborús fegyverfejlesztés is sokban Teller Ede nevéhez fűződik. Végül is, mint ismeretes, ez kényszerítette ki a fegyverkezé­si verseny visszafogását, amikor Gorbacsov ráébredt, hogy a Szovjetunió nem képes vállalni a súlyos anyagi terheket. Háborús uszítónak kijáró támadások ke­reszttüzébe került Teller professzor ekkori magatartásáért a szocialista táborban. Hosz­szú ideig még a nevét sem volt szabad leírni. Felesleges lenne elhallgatni, hogy Teller pro­fesszor az Oppenheimer elleni perben 1954­ben hozzájárult az elmarasztaló ítélet megho­zatalához. Oppenheimer, a Los Alamos-i Atomkutató Intézet egykori igazgatója ellen a szovjetek javára végzett kémkedés vádja a mccarthyzmus jegyében született. Az ak­kori amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló boszorkányüldözést nem alaptalanul hason­lítják a szocialista országokban lezajlott, ötve­nes évekbeli koncepciós perekhez. Az Op­penheimer körüli bizonytalanságból végül is nem lett büntetőbírósági ügy, hanem fegyelmi útra terelődött, s az Atomenergia Bizottság személyzeti biztonsági hivatala előtt zajlott le. Teller Ede tudós tanúként kijelentette, hogy bár Oppenheimer nem nyújtott neki segítsé­get a hidrogénbomba előállításához, szerinte ,, tudatosan és saját jószántából semmi olyat nem tett, ami fenyegetné az ország biztonsá­gát". Ugyanakkor hozzátette, ,.bölcsebb do­log lenne", ha nem adnák meg neki az engedélyt, hogy hozzájuthat az atomtitkok­hoz. Teller vállalta vallomása következmé­nyét. A vizsgáló bizottság egyetlen tudós tagja feltette neki a kérdést: Nem válhat-e a bizottság tevékenysége, döntéseitől függet­lenül vita forrásává akadémiai és tudományos körökben? Teller így válaszolt: ,,Ez már meg is történt, és a jövőben is így lesz." A kommunizmus és a kapitalizmus közötti nagyhatalmi szembenállás megroppanása majd csődje nyomán egyre inkább a maga egészében nyilvánvalóvá válik, hogy Teller professzor tudományos hitvallása a társada­lom szolgálatában áll. A Magyarok Világkong­resszusának szünetében úgy nyilatkozott az egyik lapnak, hogy az emberiségre nézve a legnagyobb veszélyt az emberek közötti rossz viszonyban látja. ,,Ha egymással szót értünk, meg tudunk élni, a többi már egysze­rű" - mondotta. T eller professzor ezen munkálkodik, a tu­domány erejébe vetett töretlen hitet árasztva, bárhol is jelenjen meg elmaradha­tatlan „hosszú vándorbotjával", mellyel, - ahogy azt találóan állapították meg - immár 85 évesen mintha több ezer éve járná a meg­ismerés útját. KISS JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom