Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-24 / 30. szám
Mit tett Karel Curda és Viliam Gerik? A Heydrích elleni merényletet követő, ötven évvel ezelőtti terrorhullám során az ejtőernyősök segítőit szinte az utolsó családtagig agyonlőtték. S azokra, akik később is vállalták az együttműködést, súlyos veszélyek leselkedtek. Két volt ejtőernyőst ugyanis, Karéi Curdát (a képen) és Viliam Geriket ekkor már „bizalmi emberként“ (V-Mann) használt a Gestapo. Mindketten túlélték a háborút, de a népbíróság 1947 áprilisában mindkettőjüket háború és ember elleni bűntett vádjával halálra ítélte, s az ítéletet április 29-én végre is hajtották. Az áruláshoz vezető útjuk és későbbi magatartásuk azonban távolról sem volt azonos. Ezt mutatja be Jan Siskának, a Rudé právóban megjelent (1992. július 11.), különböző feldolgozásokra támaszkodó írása. A JELLEMJEGYEK NEM SZÁMÍTOTTAK? A szlovák nemzetiségű Viliam Ge- rik (szül. 1920-ben) szakaszvezető a feljebbvalóitól kapott, kiváló személyi tulajdonságokra utaló minősítéssel került az 1942 tavaszán a cseh-szlovák határon földet ért Zinc csoportba. „Annak ellenére, hogy bizonyos tekintetben még túl fiatal, korához képest rendkívül intelligens, gyors felfogású és lelkesedéssel teli. A kiképzés során mindenben nagyszerűen bevált. Társai körében közkedveltségnek és népszerűségnek örvend." Ezzel szemben viszont Karéi Őurdát (szül. 1911-ben) társai nem nagyon kedvelték. Levéltári dokumentum maradt fenn arról, hogy az angliai csehszlovák katonai alakulat néhány tagja levelet írt az emigráns kormány hadügyminiszterének, Ingr tábornoknak, arra figyelmeztetve, hogy Őurda „hajlamos az iszákos- ságra, tisztességtelen, kétszer is próbálkozott angol családoknál házasságszédelgéssel, Hitlerrel szemben bámulatot tanúsít, sőt olyan kijelentést is tett, hogy ostobaságot követett el, amikor elhagyta Csehországot, mert most nyugodt helye lehetne a protektorátusi kormányőrségnél, vagy a rendőrségnél". A szóban forgó irat margóján szerepel Frantisek Moravec ezredesnek, a londoni hadügyminisztérium hírszerző osztálya vezetőjének megjegyzése: „Curda kiváló sportoló, jó fizikumú, bevetésre alkalmas. “ GERIK A KÉTSÉGBEESÉS HATÁRÁN A Zinc csoport tagjait kezdettől fogva üldözte a balszerencse. Nem a tervezett helyen értek földet, senki sem volt hajlandó nekik segítséget nyújtani. Ebben a helyzetben kinek- kinek önmagára hagyatva kellett keresnie a menekülés és a „felszívódás“ lehetőségeit. „így nézett hát ki a protektorátus. Tárt karok helyett mindenütt csak a félelem" - kesergett a háború után Gerik. Az erdőkben töltött éjszakák után Prágába feljutva segítségben reménykedett. Zsebe tele volt pénzzel, de élelmiszerjegyek nélkül legfeljebb valami teának nevezett löttyhöz és valami szörnyű kenőmájasos szendvicshez juthatott hozzá az utcai önműködő büfében. Úgy érezte, felcsillant a remény, amikor egy Vencel téri fodrászatban németeket gúnyoló hangokat hallott. A borbély előtt kettesben maradva felfedte kilétét, de hűvös elutasítással találkozott. Más egy- egy vicces kiszólás és megint más az akasztófa réme... Nem lehet mindenki hős - mondotta az illető. Gerik 1947-ben a pankráci vizsgáló- bírónak elmondta: „A teljes kétség- beesés, az idegösszeroppanás határán voltam. Már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam. De végül is belső kapaszkodóra leltem: miért is halnék meg olyan emberekért, akik a legcsekélyebb segítségre sem voltak hajlandók.. ." Rövidesen feladta magát a cseh rendőrségen. Keserű fintora a sorsnak, ott nem hitték el neki, hogy londoni ejtőernyős. Őrizet nélkül küldték a felsőbb parancsnokságra, ahonnan átkisérték a Gestapóra. Ott viszont tudták, milyen értékes zsákmány jutott a markukba. Gerik minden bizonnyal abban reménykedett, hogy segít a jól előkészített válasz és a Gestapo majd túlad rajta: a Horthy-Magyaroszághoz került területről származik, s bátyja a magyar hadsereg tisztje. Ehelyett ravasz vallatói mindent megtudtak tőle, amire csak szükségük volt. Ezzel 1947-ben kimerítette a hadititkok kiszolgáltatásának tényállagát. Egy dologban viszont igaza volt: amikor a vizsgálóbírónak megesküdött, hogy a Heydrích elleni merénylet résztvevőinek .ejtekhelyét felderítő nyomravezetésben nem volt vétkes. CURDA AZ IGAZI NAGYÁGYÚ A nyomravezetésről Curda gondoskodott, aki 1942. június 16-án önként jelentkezett a prágai Gestapo épületében. Curda ejtőernyőscsoportjuk széthullása után kolíni ismerőseinél bujkált, majd pardubicei kapcsolatok révén talált menedéket. Ezeket az embereket később mind feladta. A merénylet után anyja házának padlásán, a Tábor melletti Hlínben, szénába vájt rejtekhelyen küszködött a félelem lidércnyomásával. Naponta olvasta a protektorátusi újságokat, a kivégzésekről szóló közleményeket. Tudomást szerzett a kézrekerítőknek kilátásba helyezett magas jutalomról, és az adat- szolgáltatóknak kegyelmet ígérő bejelentésről. S ekkor Curda névtelen levelet írt a benesovi csendőrparancsnokságnak. Az ottani csendőrök azonban ezt megkésve juttatók el a Gestapóhoz. Időközben Curda a büntetlenségi ígéretre hivatkozva a prágai Petschek-palotában megtette azt a feljelentést, amely - annak ellenére, hogy a merénylők rejtekhelyét nem ismerte - hamar útbaigazította a nyomozókat. NEM KÉRTEK KEGYELMET Curda és Gerik részt vett a Ressl utcai templom előtt kiterített ejtőernyősök holttestének azonosításában. Curda megkapta a maga ötmillióját, a Kari Jerhot kereskedelmi utazó nevére szóló személyi igazolványt, lakáskiutalást, majd feleségül vette az egyik Gestapo-legény húgát. Ezzel viszont nem ért véget- ahogy talán naivan remélte- a Gestapo „gondoskodása“. Az ejtőernyős-elhárító osztályhoz osztották be, s annak ügynökeként működött közre az ejtőernyősök tőrbe- csalásában. így sikerült felszámolni a Gestapónak az Antimony különítményt. A háború után millióival Plzen környékére menekült, nyilván azzal a szándékkal, hogy sikerül átjutnia az amerikai zónába. Azonban hirtelen visszatért Prágába, ahol letartóztatták. A népbíróság előtt szinte meg sem szólalt, némán fogadta a halálos ítéletet, s a nyilvános kivégzés előtt nem volt utolsó kívánsága. Gerik úgyszintén a Gestapo besúgója lett. A még Londonban kapott álnévvel, Vilém Gertik kereskedelmi utazónak szóló igazolványhoz jutott, szintén megkapta a pénzjutalmat, alkalomadtán az egyik gestapós lányát tanította angolul - de az együttműködésben nem buzgólkodott. Egy lebuktatás tényleg az ő nevéhez fűződik, de később megpróbált visz- szatáncolni az ellenálláshoz. Ezt bevallotta egyik barátjának, aki ügynökként szemrebbenés nélkül feljelentette. Gerik a dachaui koncentrációs táborban élte meg a háború végét. Hazatérve önként jelentkezett a csehszlovák hadsereg vezérkaránál. A vizsgálóbírónak tett bevallása szerint bízott a mentő körülmények figyelembevételében. Amikor látta, hogy szóba sem állnak vele, megszökött a hradzinl katonai fogdából, és a volt angliai - Dél- Csehországban állomásozó - csehszlovák csapattestnél jelentkezett. Gerik a több mint két órán át tartó népbírósági tárgyaláson Curdával szemben - egy résztvevő tanúsága szerint - „hosszadalmasan, ügyesen és intelligensen beszélt". Renoméját akkor rontotta el, amikor megkérdezték, hogy miért fogadta el az ötmillió korona vérdíjat. Mire ő a hallgatóság felé fordult: „Bárki is elutasította volna ezt önök közül?“ Az ítélethirdetés után ő sem kért kegyelmet. (ki) A zsarnok átka ül rajta? CEAUSESCU PALOTÁJA A VILÁG HARMADIK LEGNAGYOBB ÉPÍTMÉNYE A Földön található legnagyobb építmény, amelyet emberkéz valaha is emelt, a Kínai Nagy Fal. A második az Amerikai Egyesült Államok hadügyminisztériumának jól ismert székhaza, a Pentagon. S a harmadik, amely alig valamivel marad el az előző mögött? Nos, ezt már nem a „leg“- ek hazájában, Amerikában kell keresni, még csak nem is a Távol-Kelet vagy India kultikus építményei között, esetleg a négy évezredes kultúrával büszkélkedő Egyiptomban. A világ harmadik legnagyobb épülete - Bukarestben áll. Két eltörölt lakónegyed helyén tornyosul a város fölött, és minden pompája Románia újkori történelmének talán legkomorabb jelképe. Nicolae Ceausescu esztelen „müve“, amellyel a tébolyult diktátor meg akarta mutatni a világnak, mit engedhet meg magának a zsarnok, akár egy koldusszegény országban is. Befejezni már nem volt ideje, de a kondukátor kivégzésének napjáig 11 milliárd lejébe került az országnak. 1100 HELYISÉG, MÁRVÁNY ÉS ÓRIÁSI PERZSASZÖNYEGEK A kolosszust Ceausescu lényegében afféle országháznak szánta, de közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy az egész világon példa nélkül álló, feudális főúri székhelyet kívánt építtetni önmaga és felesége számára. Nyíltan hangoztatott célja volt: a LEGNAGYOBB legyen, amely valaha is uralkodói család hatalmát hirdette a történelemben. Leromboltatott egy’ 380 ezer négyzet- méter kiterjedésű városrészt, és ennek helyén emelkedett a 60 ezer négyzetméter alapterületű gigantikus épület a nyolcvanas évek elején. A felhasznált építőanyag mennyisége több mint 3 millió köbméter volt, ám ebben nincs benne az a 14 és fél ezer köbméter márvány és terméskő, amelyet a belső díszítéshez használtak fel. A legnagyobb terem belső magassága 16 méter, a főfolyosó 30 méter hosszú és 16 méter széles. A palota központi tömbje 16 emeletes, és 1100 helyiségből áll. Közülük a legfényüzöbb természetesen a kondukátor dolgozószobája, amelynek falait aranyozott nemesfa-díszítéssel borították és selyemmel tapétázták. A hatalmas dísztermek és szalonok olykor több száz négyzetméteres valódi perzsaszónyegeit darukkal emelték be. A mintegy 10 méter magas, kétszárnyú, súlyos ajtók mindegyike szubtrópusokon honos nemesfából készült. A több mint ötezer, drágakővel díszített kristálycsillár között van olyan, amelynek értéke - 1989-ben- egymillió lei volt. A VÁROST BEHÁLÓZÓ ALAGUTAK Az építkezésről máig legendák keringenek, amelyek legtöbbje azonban sajnos, megfelel a valóságnak. így például az, hogy Elena Ceausescu olykor háromszor-négyszer is összetöretett egy-egy márványlépcsöt vagy karzatot, ha azt nem az ö naponta változó elképzelései szerint készítették el. Azt pedig még ma is csak félve merik találgatni az emberek, hogy- a középkori várépítésekhez hasonlóan - hányán veszthették életüket a több mint hat évig tartó munka során. Pontosan persze senki nem tudja, de már a diktátor életében szárnyra keltek a hírek, mi lesz a sorsuk azoknak, akik az egész várost behálózó, szupertitkos alagutakat építik. Mindenesetre sokat sejtető tény, hogy e hálózat jórészt ma is felderítetlen. AZ„ARANYKOR“ EMLÉKMŰVE MARAD? Ceausescuék kivégzése óta immár csaknem három év telt el, és a „királyi palota" további sorsára azóta egyfolytában a bizonytalanság jellemző. Volt már turisztikai látványosság, tervbe vették átépítését luxusszállodává, szóba jött, hogy legyen a kormány, a parlament és a fővárosi hivatalok székhelye, ám ezekhez a tervekhez egyvalami hiányzik: a pénz. Románia a jelenlegi gazdasági helyzetben képtelen előteremteni a befejezéséhez szükséges további milliár- dokat, sót, az 1991-es költségvetésből erre a célra szánt 1,3 milliárd lei még az épület karbantartására, illetve konzerválására sem volt elég. Viszont a helyi lakosok szerint egyre gyakrabban jelennek meg titokzatos teherautók a palota környékén, és színültig megrakodva távoznak. Egymás után tűnnek el a márványszobrok, a csillárok némelyike már csupaszon lóg, a selyemtapétákat leszaggatták, a méregdrága bőrfotelek többségét a szó szoros értelmében megnyúzták. Beszélik, hogy a feketepiacon árusított függök és gyűrűk között szép számmal található, amelynek köve innen származik, s hogy a bukaresti luxusvillák egyik-másik dísztárgyának eredete után sem kéne sokat kutatni. Ilyes sorsra jutott tehát a világ legfényúzöbbnek szánt épülete, s ha beteg elméjű kiötlőinek csúfos végére gondolunk, e lassú pusztulást akár jelképesnek is tekinthetjük. Hogy végül is megszűnik-e tervszerű fosztogatása, születik-e valami értelmes - és főleg megvalósítható - terv a kihasználására, az még egyelőre a jövő titka. Románia jelenlegi gazdasági helyzetét és társadalmi állapotát tekintve azonban valószínűleg még sokáig az marad, ami most: Nicolae Ceausescu sötét országosának leg- monumentálisabb emlékműve. Vas Gyula 1992. VII. 24. HBUJBSBfl Q ? e gyik szalon mennyezetének részlete (A szerző felvétele 1990 júniusában készült)
