Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-22 / 52. szám

avagy a cipellő mint szexszimbólum Az emberi lélek mai kutatói szerint napjainkban a női ci­pellő a női öltözetnek az a darabja, amire a legutoljára figyel a férfi. A nők viszont a férfiak számára érthetetlen figyelmet szentelnek lábbeli­jüknek. Egy-egy szép cipő utáni vágy néha már beteges hajlamokkal határos. Lehet­séges, hogy egykor azért volt szokás bizonyos magyar és lengyel dzsentri körökben női cipőből inni a hegyek cso­dálatos nedűit. A viktoriánus időkben a szokás bizonyos perverz mellókgoridolatot keltett, ugyanis a cipő akkori­ban a női öltözet intim tarto­zéka volt. Ismeretes, hogy egyszer Potocká grófnő de­monstratív módon végigment a báli termen, hogy szoknyá­jával eltakarja egy ifjú hölgy kikandikáló cipellőjét. A cipők valaha bűnös gon­dolatokkal párosultak, vagyis a szexualitással és ma is azt szimbolizálják. Az ifjú háza­sok kocsijára, illetve autójára kötik, az utódok szimbóluma­ként. Francia hagyományok szerint az esküvői cipellőt megőrzik a boldog házastár­si kapcsolatok szavatossá­gaként. Évszázadunk elején Európa különböző részein szülés előtt a nők felhúzták férjük cipőjét. Ősi skandináv törvények szerint az apa fér­fivá fogadáskor cipőt húzott a fia lábára, ami férfiutód nemzését jelentette. Szicíliai férjre vágyó lányok pedig párnájuk alá cipőt rejtenek. A nőknek mindig élénk volt a fantáziájuk. Ebből ered az a hit, hogy a nagy láb (vagyis nagy cipő) azt jelenti, hogy a férfi fontos más testrésze sem mütyür. Ezért a férfiak a lehető legnagyobb cipőket hordták. Mit tehettek szegé­nyek, amikor a nők a szemre­vételezést mindig a cipővel kezdték, a tekintetük onnan haladt felfelé a fejig. Soha­sem megfordítva. Ezért jöttek divatba hosszú, hegyes orrú cipők, amelyeket gyakran a hálószoba szembetűnő he­lyén tartottak. Sajnos gyak­ran csalódtak a hölgyek a ci­pőkben. Azonban a férfiakat is gyakran érték kiábrándító meglepetések, ugyanis a női cipellők nagysága tulajdono­sának rejtett domborulatait sejtette. A nők évezredeken át arra törekedtek, hogy minél ki­sebb legyen a lábuk. Kíná­ban a gyerekeknek erősen befáslizták lábukat, hogy így A horoszkóp megmondja, mit ehetsz - ihatsz Az asztrológusok szerint nemcsak a sorsunk, hanem az étkezési módunk, szokásaink is össze­függésbe hozhatók a csillagképekkel, melyeknek jegyében születtünk. A Kos, az Oroszlán és a Nyi­las jegyében születettek például szivattyúként fo­gyasztják energiájukat, s ezért bőséges, de nem nehéz ételekkel kell táplálkozniuk. A Kos őrködik a vérereken, az Oroszlán a szívműködésen, a Nyi­las pedig az izomzaton, kiváltképp a lábizmokon. Az érzéki Bika, a gondos Szűz, és a csökönyös Bak nagyon is hétköznapi problémákat képvisel. A Bika nem szívesen tűri a diétát, ellenben minden csábítja, ami édes, és bőséges, de amit mégsem szabad nyakló nélkül fogyasztania - mert hizlal. A Szűz ihegfontoltabb: gondos és higiénia szem­pontjából is körültekintő. A Bakról elmondható, hogy nem falánk, a kevéssel is beéri. A vízhez kapcsolható csillagjegyek - Rák, Skor­pió, Halak- típusát azonos alaptulajdonság jellem­zi: ínyencek. A három közül különösen a Rák ké­pes fagylalt- és süteményhegyeket elpusztítani. A Skorpió úgy érzi, hogy a szervezetének állandó energiahiánya van, tehát azt akarja pótolni minden­áron. A HalakJegyében születettek - átlag feletti szagló- és ízlelöérzékkel - természetesen a külön­féle halételeket részesítik előnyben. Hízásra kevés­bé hajlamosak, minthogy a cukor és a csokoládé nem uralja az étkezésüket - ez „méreg“ is a szerve­zetüknek. Az Ikrek jó eséllyel indulhatnak a tökéletes, vagy annak vélt alakjuk megőrzéséért, minthogy kedve­lik a gyümölcsöt és a zöldséget. A Mérleg, úgy is mondhatjuk, többet eszik a szemével, mint a szájá­val; imádja a szokatlan fogásokat, a magyarostól eltérő, inkább egzotikus ételeket. Annál többet iszik! S minthogy ügyel a súlyára, nem lehet kö­zömbös, hogy mi van a pohárban. A Vízöntő sajnos falánk, mint a medve, s ráadásul szívesen csillapítja éhségét édességekkel. akadályozzák meg növeke­dését. Egyes népi szokások szerint levágták a lányok láb­ujjait, hogy minél kisebb és keskenyebb cipőt viselhes­senek. A Hamupipőke első változatában a gonosz mos­toha lenyisszantotta a lánya lábujjait, hogy beleférjenek a királyfi cipőjébe. De a csa­lót elárulták a padlón felejtett vérnyomok. 180 év telt el azóta, hogy a Grimm-testvérek megírták a Hamupipőkét. A történetet már az óegyiptomiak is is­merték és a mesének hét­száz változata volt. A szűk cipellő mindegyikben a szü­zesség szimbóluma volt. Ki hinné, hogy a koromtól és hamutól maszatos Hamu­pipőke az emberiség történe­tének szexuális szimbóluma volt? A kis termetű, futkározó kislány megihlette a mai ci­pőgyártókat is. Persze a kis láb már nem szimbóluma a nőiességnek... azonban az a dörzsölt cipész, aki kita­lálta a vékony és magas tű­sarkat, tudta mit csinál. Lé­teznek ugyanis a világon dol­gok, amelyeken nem fog az idő, amelyek a női természet alkotóelemei. Ezek közé tar­tozik a nők lázas érdeklődé­se az új cipellők iránt, ame­lyek kibelezik a férjek pénz­tárcáit és felborítják a családi költségvetést. Ezért még ma is isznak pezsgőt a szépség- versenyek győzteseinek ci­pőiből. Azonban felhajtani egy 43 és feles cipőből a pezsgőt, kiszámíthatatlan következményekkel járhat... (A Przekrój nyomán: sz) Japán lányok találmánya: Emlék a szépségre Kanazawa japán város leg­előkelőbb fényképészstúdió­jába öt bájos, fiatal lány je­lentkezett, kérve, hogy csi­náljanak róluk aktfotósoro- zatot. A tulajdonos először megdöbbent s nem akart kö­télnek állni, hiszen ilyesmire még nem akadt példa a cég majd hat évtizedes történeté­ben. Végül is rászánta magát, s a különben jó családból va­ló lányok hazavihették a ti­zenkét, levelezőlap nagyságú képet tartalmazó albumot. Kétségkívül új szokás van születőben a felkelő nap or­szágában. A lányok eddig a „fiatal polgárok napján“ amikor betöltötték huszadik életévüket, azért mentek el a műtermekbe, hogy le- fényképeztessék magukat a legszebb kimonójukban. Most az Eva-kosztümöt vá­lasztják, hogy - így szól az általános indoklás — legyen méltó emlékük szép és fiatal testükről. Az új módi tavaly kezdő­dött, amikor több híres, fiatal színésznő aktalbumot adatott ki magáról, s ezek hatalmas sikert arattak. A Hohoku Shimbun című lap mindehhez hozzáfűzi: nemcsak a nagy­városi, de a vidéki lányok is indíttatva érzik mfj hogy ilyen emlékük Ahány ház, annyi szokás Ismeretes, hogy Angliában és a skandináv országokban csak bemutatkozáskor szorí­tanak kezet az emberek. Megtörtént egyszer, hogy né­met diákok találkoztak angol líceumi tanulókkal, a némete­ket arra figyelmeztették, hogy az angolok nem fognak kezet, ezért ettől óvakodja­nak, az angoloknak pedig azt mondták, hogy a németek szívesen ráznak kezet isme­rőseikkel. Az egésznek az lett az eredménye, hogy az udvarias angolok egész idő alatt kézfogással örvendez­tették meg vendégeiket. A kézfogás szokása a kö­zépkorból maradt ránk, ami­kor azért fogtak kezet, hogy bizonyítsák, nem szorongat­nak tőrt a markukban. Görög­országban sem fognak kezet gyakrabban, mint Angliában. Portugáliában az emberek megölelik és vállon veregetik egymást. Európában francia hatásra elterjedt az arcon csókolás. Hányszor? Görög­országban kétszer, Svájcban és Belgiumban háromszor, Franciaországban négyszer, vidékenként kevesebbszer. Hát a kézcsók? Angliában soha ne csókoljunk kezet, mert faragatlan alaknak néz­hetnének. Franciaországban is csak igen ritkán csókolnak kezet. A kézcsók csak a fér­jes asszonyoknak jár, de so­ha nem az utcán és a csóko­ló ajkával soha nem érinti a kezet. Németországban nem tesznek kivételeket a nőkkel. Spanyolországban az utcán is kezet csókolnak és még a papok is. Görög­országban nem a nőnek, ha­nem a papoknak jár a kéz­csók. Európában már kihalt a vi­rágnyelv. Hol van már az az idő, amikor Lisszabontól Pet- rográdig különféle virágok fe­jezték ki a gondolatokat, ér­zéseket. Csupán a forró sze­relem kifejezője, a vörös ró­zsa maradt meg. Számos or­szágban nem való férjes asz- szonyoknak rózsát adni. A vi­rágokat, főleg a rózsákat pá­ratlan számban ajándékoz­zák. Ennek esztétikai magya­rázata van. Ami a többi virágot illeti, minden országban mások a szokások. Például Fran­ciaországban, Portugáliában és Spanyolországban csak temetésre visznek krizanté­mot. Angliában, Hollandiá­ban és Dániában viszont mindenkinek ajándékozhat­ják, aki szereti, ezekben az országokban ugyanis nem a gyász jele. Svédországban a liliom is a gyász virága (nem érvé­nyes egész Skandináviára). A liliomot temetésekre viszik, a krizantémot pedig hallottak napján helyezik a sírra. Ang­liában és Németországban nincs ilyen szerepe a fehér liliomnak. Franciaországban a liliom az áldozás és az esküvő virága. Ahány ország, annyi szo­kás. Görögországban, Olaszországban és Spanyol- országban ölnyi szegfűt ajándékoznak. Francia ha­gyományok szerint viszont szerencsétlenséget hoznak a házra. Luxemburgban „bűzlő virágnak“ nevezik és senkinek sem adják ajándék­ba. A szegfű rossz híre a XIX. századból származik. Akkor ugyanis ha elbocsátot­tak egy színészt a munkából, azt egy csokor szegfűvel ad­ták tudtára. Német hölgyek­nek nem szabad mimózát ajándékozni, mert az a gyen­ge jellem jelképe. Németor­szágban és Ausztriában az ajándékozott virágot illik ki­csomagolni átadáskor. Azon­ban Párizs gazdag városne­gyedeiben ma az az elegan­cia teteje, ha nem átlátszó papírban nyújtják át a vi­rágot. (sz) kitalálni, mit ábrázolhat a harmadik rajz. Engedje szabadjára, mert csak így jön rá a turpisságra. (Megfejtés a 2. oldalon) tOTBECA HUNG A RICA Samaria - Somorja - Samorín I hamuDinoM

Next

/
Oldalképek
Tartalom