Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-22 / 52. szám
4» * A bazárban alkudj! Bazár! E perzsa eredetű szó hallatán valamilyen megmagyarázhatatlan bizsergést érez az utazó, aki egyszer már járt egy valódi „perzsa vásárban“. Mert igaz ugyan, hogy minden bazár más - hiszen hogyan hasonlítható az isztambuli „Bazár Ófelsége“, a világ legnagyobb piactere, a kicsiny dubaihoz, vagy a kairói Muszki bazárnegyed a jemeni Szánában levő szűkhöz?! A marokkói Tetouan bazárnegyed szűk, kacskaringós, sáros útvesztőjében csak bukdácsolva haladhattam az árusok között, míg a tuniszi szukban sétálva ismerkedhettem a kirakott árukkal. Ahány bazár - vagy ahogyan az arabok nevezik: szűk! - annyi féle! De nem csak ez teszi kíváncsivá az európai látogatót. Hangulata utánozhatatlan. Pedig tucatnyi keleti és afrikai bazárban szerzett élményeimet felidézve állítom, hogy sok minden közös, hasonló is akad bennünk. Ezekből (a magamfajta „fakóbőrűek“ számára) összeállíthatnám a bazárok tízparancsolatát: Sebes Tibor riportja AZ ALKU TÍZPARANCSOLATA 1. Alkudni kötelező! (A kért árnak a felét se ígérd, hagyd ott az árust, azután ha visszahív, legfeljebb a kétharmadát fizesd érte. Persze, az arányok országonként és bazáronként változnak.) 2. Csak akkor alkudj, ha valóban szándékod a vásárlás. 3. Soha ne mutasd ki, hogy okvetlenül azt a bőrkabátot vagy szőnyeget akarod megvenni. Fitymáld az árut! 4. Ne hidd el az árusnak, hogy ha nem vásárolsz tőle, akkor ő és a családja éhen- hal. Mondd azt, hogy csak nézegeted az árut és a másik üzletben jobb minőségűt kínáltak neked olcsóbban s máris indulsz oda. 5. Ha az árus teával vagy kávéval kínál, udvariasságból fogadd el, de ez nem kötelez arra, hogy nála vásárolj. 6. Apropó: ne vásárolj az első árusnál, előbb járd végig a bazárt (vagy ha például szőnyegre vágysz, akkor a szőnyegeseket és így tovább), vagyis tájékozódj a kínálatról és az árakról. 7. Ne gondold, hogy csak az arannyal csaphatnak be. Ezért is izgalmas a bazárban vásárolni, ahol minden kapható (s ha valami nincs, a bazáros elküld érte egy fiút a szomszédba, vagy akár az áruházba, mert nem szívesen engedi el üres kézzel a vásárlót). 8. Tévedsz, ha arra számítasz, hogy a nem tetsző holmit másnap majd visszacseréled. Ez ugyan nem kizárt, de valószínűleg nem találod meg az árust a bazárban. Ha mégis megtalálod, azt mondja, hogy „tegnap az öcsém volt itt“ - és sajnálkozva semmire sem emlékszik. 9. Ha nem tudsz arabusul (törökül, perzsa nyelven stb.), valamelyik világnyelven próbálkozz üzletet kötni. Ne feledd: a magyar nem világnyelv, ha az isztambuli bazárban néhányan szót értenek is. 10. Ne légy balga, ne hidd, hogy téged nem csaptak be. Legfeljebb ezt kedvesebben tették, bókokkal, sőt esetleg ajándékot is kaptál... NADRÁG GOMBOK NÉLKÜL A Muszkiban, a híres kairói bazárnegyedben tevenyeregre alkudtam. Mivel az árusokat jól ismerő kollégámmal léptem be a szűk fedett utcácskáiba, mindenütt hangosan köszöntöttek bennünket (társam már többször vásárolt náluk réztányért, bőrholmit, s ki tudja még mit). Ezért is sokan hívtak bennünket teára vagy török kávéra. Két helyen elfogadtuk az invitálást, s közben rengeteg tevenyerget kipróbáltam, egyet meg is vásároltam, a „kikiáltási“ ár háromnegyedéért. Azután egy árus leültetett bennünket az üzlete előtti masztabá- ra (padra) és szöveteket mutatott. Farmernadrágomat fitymálta és arra próbált rávenni, hogy csináltassak magamnak egy új nyári nadrágot.- Kiválasztja a szövetet- mondta -, én méretet veszek és délután ötkor a szállodájában felveheti az új nadrágot! Csak akkor fizet, ha tökéletes! Csábító volt az ajánlat s megalkudtam egy vékony trópusi szövetre. Délután ötkor csöngetett egy jól öltözött arab fiú, karján a pantallóval, amit valóban rám szabtak - és fizettem érte boldogan. Másnap már az új nadrágban utaztam Kenyába. Viseltem is néhány napon át, azután egy gombja kettétört. Sebaj! - gondoltam. Csak akkor kerültem bajba, amikor egy kétnapos szafárin minden gombja kettépattant... Ha a terepjáró autó fekete sofőrjénél nincs spárga- derékszíjnak -, egész nap két kézzel tarthattam volna a nadrágomat! Hazafelé tartva két napom volt Kairóban. Siettem a bazárba a bajuszos Mohamedhez, hogy visszaadjam neki a törött gombokat. Persze, A szudáni Nuba-hegység bazárja részben a fa árnyékában „üzemel“. A másik képen baloldalt álló nuba férfi lándzsáját vettem meg gyufáért... (A szerző felvételei) Ivókút az isztambuli fedett bazárban, a Kapali Carsiban Kambodzsa fővárosában, Phnompenhben a csempészeti autótól a malacig minden kapható. Japán órák is - jótállás nélkül... hogy a távol levő „öccse“ volt a ludas, pedig annyira hasonlított rá... FALISZŐNYEG A HETEDIK NAPON Tunéziában, Hammamet- ben a bazártól alig száz méterre laktam. Délutánonként végigsétáltam az árnyékos, fedett szűk tekergős útjain. Már az első nap megtetszett egy barna színű faliszőnyeg. Két méter hosszú és másfél méter széles volt. Harminc tunéziai dinárt kért érte a szőnyegárus, de otthagytam őt, mintha nem is érdekelne a dolog. Másnap újra elsétáltam előtte és csak úgy „véletlenül“ megkérdeztem: mennyibe kerül? Huszonnyolcat kért érte - amire jót nevettem, azután ismételt kérdésére odavetettem: - Tíz dinár! Fogta a fejét, kiabált, jajgatott, de én tovább sétáltam és feléje se néztem. A következő napon a szomszédos szőnyegárusnál álltam meg, de amikor tovább léptem, utánam jött és új árat mondott az áhított szőnyegre: 25 dinár! Szó nélkül otthagytam. És ez így ment egy héten át. A hetedik napon tizenhat dinárért odaadta a faliszőnyeget. Ráadásként egy kis imaszőnyeget is kaptam hozzá! S úgy éreztem, hogy mindketten elégedettek voltunk! LÁNDZSÁT VETTEM GYUFÁÉRT Legfurcsább vásárlásom Szudán idegenek számára tiltott, zárt övezetében - „closed area“ - történt. Egy teljes évet vártam az engedélyre, hogy - eltitkolva újságíró mivoltomat - „néprajzos idegenforgalmi szakemberként“ felkeressem a nubákat. Ez a fekete törzs évszázadokkal ezelőtt menekült az iszlámosítás elől a lankás Nuba-hegységbe és ma is ott élnek elzárkózva a világtól. A szudáni rendőrök is kerülik a csaknem mezítelen, lándzsás nubákat. Csak néhány arab kereskedő nyitott bazárt a sziklákon kerek agyagkunyhókban élő nu- bák közelében. De ehhez is másfél száz kilométert kell autózni, terepjáróval Kadug- liból, az utolsó településtől. Mert nincsenek utak azon a vidéken... Kalandos körülmények között jutottam a nubákhoz egy akkoriban Kadugliba száműzött, Budapesten tanult szudáni orvossal. Nos, a „nuba bazár“ nem hasonlítható az omdurmánihoz vagy a tuniszihoz. Néhány agyagviskó - amolyan „vegyeskereskedés“ - és a terebélyes koronájú fák árnyéka. Lándzsájukkal a kezükben ezek alatt ácsorognak a nuba férfiak. Nők is jönnek, fejükön gyapotbálával, egy kosár édesburgonyával, vagy kecskéket hajtva: gyufára, sóra, textilre, edényre cserélik azt. A pénzt nem kedvelik, illetve a fülükbe teszik - dísznek, mint valami gyöngyöt. Szerettem volna egy lándzsát venni tőlük, de az arab kereskedő tolmácsolásával felajánlott pénzre a szemük sem rebbent. Hiába mutattam néhány szudáni bankjegyet, nem érdekelte őket. Csak álltak, szinte mozdulatlanul, lándzsájukat szorongatva. Babikar, a kereskedő megkérdezte az idősebbtől:- Miért adná el a lándzsáját?- Gyufa! - válaszolta az idősebb. (A fiatalabb cigarettát emlegett.) Egy tucat skatulya gyufát vásároltam Babikarnál és létrejött az üzlet. Persze, fotót is csinálhattam róluk. Nagyon boldog voltam, hogy afrikai gyűjteményemet egy nuba lándzsával gazdagíthattam. Cipeltem magammal Kadugliba, s onnan egy gyapotbálákkal megrakott teherautó tetején hasalva a sivatagon át El Obeidig. Egy kis Cesna repülővel Khartumba vittem. Ám a Sudan Airways pilótája könyörtelen volt: a terrorizmusra hivatkozva nem engedte fel a repülőgépre a „veszélyes szúró fegyvert“... Talán az ő gyűjteménye gazdagodott vele? 1992. XII. 30.
