Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-22 / 52. szám
ÜZENET engem, téged, őt hozzám, hozzád, hozzá az üzenetek elérnek minden, mi jó, csodálatos a csodálatos üzenetek elérnek ujjam bögyével elérlek csak lenni, semmi mást nem kell tenni csak lenni is nap mint nap üzenet hozzánk, hozzátok, hozzájuk nekünk, nektek, nekik ÜZENET ÜZENET 6. Tetőzött. Az áradás tetőzött. A szennyes, őrjöngve romboló, ellenállhatatlan ár. Átcsapott fölötted. Betetőződött. Átcsapott fölötted. Elvesztél. Mindent elveszítettél. Mindened odaveszett. Nincs semmid. Újrakezdheted. Nincs semmid. Újrakezdheted. (FOHÁSZ ÉS PERLEKEDÉS) Uram, segíts! Uram, segíts! Nem tudok élni a Te segedelmed nélkül. Mérd rám, ami ki van rám szabva, de adj erőt viselnem. Veled vagyok viselős. Történjék minden akaratod szerint, de engem mintha elhagyna az erő. Hogyan teljesítsem be akaratod erő nélkül? Mik a Te kegyelmednek útjai? Nem látok bele szándékaidba. Nem ismerem terveid. Kit akarsz elesettségemmel megpróbálni? Az Út hosszú és fáradalmas. Örömök és fájdalmak között a fájdalmak miért mélyebbek, maradandóbbak? Tudom, szenvedni is élni. Halhatatlan lelkedért szenvedek. Együttélek bűneimmel. Tebenned szeretne elnyugodni az én lelkem. De legyen minden a Te akaratod szerint. Ámen. ÜZENET 9. Telve vagyok szeretettel, mert megadatott nekem a kegyelem, hogy tudok szeretni. Telve vagyok irántad szeretettel és telve hálával, hogy téged szerethetlek. Susog a nyárfa a szélben. Látlak és gondolom: íme egy ember. Beszélgetünk és azt gondolom: íme egy ember. Megkaptam ezt a kegyelmet, hogy szerethetlek. Nem alkottam magamban rólad ideál-képet, olyannak szeretlek, amilyen vagy, úgy szeretlek, ahogyan vagy, mert méltó vagy a szeretetre és szükséged van a szeretetre. A gondjaidat szeretem, amelyek a legtöbbet foglalkoztatnak téged, mert téged szeretlek, és minden egyes gondod egy-egy erényedből fakad. Szeretem gondjaidat, amelyek a legtöbbet foglalkoztatnak téged. Szeretem esendöséged és minden esetlegességed, mert semmi nem esendő és esetleges nekem benned, mert egyetlennek és egységnek látlak. Susog a nyárfa a szélben. Susogna-e, ha nem volna nyárfa, ha nem volna szél? Susogna-e? Fölhívsz telefonon, hogy halld a hangom. Fölhívsz telefonon, hogy beszélgessünk. Gyere el hozzám, mondod. Gyere el hozzám, mondom. Gyere el hozzám, hogy beszélgessünk és együtt vacsorázzunk. Mehetek hozzád. Jöhetsz hozzám. órája már, hogy megszületett a kisgyermek. Az ápolónő pólyába csavarta, és elment reggelizni, mert az élet megy tovább, minden gyönyörű ordenáréságával és útszéli órarendjével; semmi nem tudja útját állni, még az ilyen miniatűr világ- esemény sem, mint egy új ember születése. A kisgyermek kényelmetlenül fekszik a pólyában és unatkozik. A rokonok föléje hajolnak, és ismerős vonásokat keresnek arcában. De az igazság az, hogy a kisgyermek e pillanatban nem hasonlít még senkire; nem rokona még Imrének, sem Évának, nem döntött a hasonlóság felöl, tartózkodó közönnyel pillant maga elé. A kisgyermek most, élete első órájában, rokona még az egész emberiségnek. Most még ő a modell, a homo sapiens modellje, ő az „ember“, mintegy piszkozatban, primitív fogalmazásban. Most lehetne még akárki. Kis idő múlva már ő lesz Jancsi, az a bizonyos, az utálatos, vagy aranyos, az okos vagy kelekótya. De életének ebben az első órájában olyan szabad még, amilyen nem lesz már soha többé. Néhány nap múlva már ellenszenveket érez és rokonszenve- ket, utálja majd Dezső bácsi dohányszagát, s szereti a fiatal mama tejszagát. E pillanatban nem szeret még senkit és semmit. Nagy dolog, öregem! - gondolom, amíg bölcsője fölött könyöklök. - Te vagy most s még néhány óráig, talán az első etetés pillanatáig, a legnagyobb úr a világon. Még nem tartozol senkinek semmivel. Mihelyst az első korty tejet leszíttad anyád melléből, már adósa vagy neki, eljegyezted magad az emberekkel, vágyakozol, szeretsz és gyűlölsz. Most tiszta még, s a szónak nemcsak pelenkái értelmében tiszta. Körmei hosszúak, haja dús, arca duzzadt és vörös. A boldogságból érkezik, a rejtettségből, az élet egyetlen boldog időszakából, a tökéletes önfeledtségből; igen, egy kissé a halálból érkezik. Természetesen bőgött, mikor megérkezett. Igaza van! - gondolom. - Én is bőgnék. A nyári napot látta első pillantásával, de a nap sem tetszett neki. Gyanít valamit? Már hallgat, vakarózik. Torkom köszörülöm, halkan beszélek hozzá:- Hozott Isten! Én vagyok a Sándor bácsi. Ez itt a szanatóriumi szoba. Ott az ágyban fekszik anyád. Köszönöm, jól van. Igen, ő egész biztos szeret téged. Minden más bizonytalan. Én sem tudok sokkal többet. Apád künn sétál a folyosón, elégedett arccal fogadja a gratulációkat. Roppant büszke; szó se róla, nem kis dolog, amit csinált. Te ezt még nem érted. Ezerkilencszáz- harmincnyolcat írunk, Krisztus után, ha nem tudnád. Persze, hogy nem tudod, a te időszámításod messzebb kezdődik valahol, az idők elején. Most még a végtelennel számolsz, a semmivel. Kis idő múlva kénytelen leszel megszokni, hogy rongyos földi méretekkel, egy-kétezer esztendőkkel számoljál. A szemed kék; valószínűleg ezt sem tudod. Néhány nap múlva megváltozik majd a színe; akkor már millió apróság esett a szemedbe, fény, szín és vonal, s attól sötétül el, mintegy haragjában és zavarában. Most kék még, csodálatos kék; nincs „mint“, nincs hasonlat erre a kékségre, nem hasonlít az ég, sem a tengerszemek kékségére; egyszerűen olyan kék, mint egy újszülött szeme, egy órával azután, hogy megpillantotta a világot. Megnyugtatlak, van mindened, ami az élethez kell. Kezed, lábad, teljes felszerelés. Nem felejtettek el semmit. Most már aztán rajtad múlik minden, barátom. Nem lesz nagy mulatság. Vágyódás lesz, örök vágyódás, fájdalom, ki- elégületlenség, harag és indulat; s néha, egy villanásra az a csodálatos fényesség, amiért talán érdemes élni: ha egy pillanatra szeretsz valamit, vagy valakit. De az is más lesz, mint elképzeled, nem ilyen fellengzős, sokkal egyszerűbb, tár- gyilagosabb. Na, nem akarlak megijeszteni. Pontosan olyan vagy, mint egy ember. Nem vagy szép, sem rút; ember vagy. Úgy is mondhatnám: embernek éppen elég tökéletes vagy... Kis szerveid, csodálatos szíved, felfoghatatlan mirigyeid, a bolygóideg, minden működik már, tökéletes összhangban. Ez a kis masina, a szíved, amely néhány hónapja és egy órája dobog már, így jár majd az utolsó pillanatig, egyetlen ütem kihagyása nélkül, remélhetőleg sok-sok éven át. De most sokkal tökéletesebb, mint valaha is lehet, akárhogy edzed majd, bármint vigyázol is reá. A feladat, melyre felkészül, herkulesi; át kell szolgálnia az életet. Tested üde sejtjei most mindent kibírnak még; a halál előszobájából érkezel, amely egyidejűleg az élet előszobája is, mert a végtelenben ilyen helyszűke van. Tanácsaim a következők: ne dohányozzál, ne igyál alkoholt, élj mértékletesen... ó, te, nem tudok semmit. Élj, ahogy lehet. Azt sem mondom, hogy „jó“ legyél, vagy „hűséges“ vagy „szorgalmas“, leszel jó is és hűséges is, s közben leszel pimasz és aljas is. Ember leszel. Miért nézel ilyen hidegen? Nem tetszik? Ki kell bírni, fiacskám. Igaz, sokan nem bírják, elszöknek. Most nem ismered még a félelmet, nem tudod mi az, mikor alkonyodik, vagy nem hozzák idejében az ételt... Irigyellek és sajnállak. Én már mindent tudok, azt is, hogy e tudásom birtokában nem lettem sokkal okosabb, sem boldogabb, mint amilyen te vagy itt az élet ez ünnepélyes órájában, a premieren. Szemed most sem tudja még a különbséget a vekkeróra és köztem. Sándor bácsi között. De lám, már szájadba dugod ujjaidat; szeretnél valamit... Már kezdődik. így kezdődik. Mit akarsz, drágám? Tejecs- két? Igen, fejecskét, aztán labdát, falovat, aranyórácskát, családi házacskát, autócskát, készpénzecskét, felebarátod marhácskáját, ara- nyacskáját és asszonykáját. így kezdődik és így megy tovább. Nem tehetsz róla. Tudod hol élsz? A földön. Jól kikerested, öregem. A földön élsz; amolyan csillag ez, tengerekkel és szárazföldekkel; nem éppen jelentékeny és elsőrendű csillag, milliárd naprendszer közül az egyik naprendszer egyik másod- rangú bolygója csak. De ha neked ez kellett... E pillanatban, életed első órájában, mindenfelé a világon gázbombákat töltenek abból a célból, hogy te ezen a földön ne élhess soká és nyugodtan; de tudnod kell, hogy van benned is, mint minden emberben valami halhatatlan, s ezenfelül saját végzeted van, mely független az emberiség végzetétől; majd gyújtok részedre egy gyertyát Szent Antalnál, s remélem, neked jobb lesz. Remélem; csak nem hiszem. Mert már e pillanatban, látod, életed első órájában, mikor ilyen tisztán és korrekten pihensz közöttünk, s homlokodon még a meteorok életpora hamva- sodik: már e pillanatban tele vagy vágyakkal, s aki akar valamit, fizet is érette. Te is fizetni fogsz. Minden jel és az élet törvényei szerint túlélsz majd engem. Ennek nem örülök majd különösebben, de nem is neheztelek miatta. Kérlek, ha túlélsz, ne vádolj nagyon szigorúan a világ miatt, melyet örökségbe hagyok itt neked. Én is így kaptam, nagyon keveset tudtam csak javítani, tökéletesíteni rajta. Aludj jól, egyél, igyál, élj boldogan, a. világ e pillanattól a tiéd is. Engedd meg, hogy a házigazda mozdulatával felajánljam, tengerestül, pálmaerdőstül, irodalmostul és gázbombástul. Érezd jól magad közöttünk. Hozott Isten, öregem, hozott Isten. mArai Sándor M“í minc évvíi nak hívta r volt öreg, cs előtt. A ros; mert túl kői se tagadta, éjszakán a t behavazta, 1 Most ott koporsót ké: te, tegnap d a tanonc me Nagyon igyt érzi, nem kt rendeléssel, kőzik, a gya sik a kezébe a gyalu nen zsörtölődött vagy nehez szerszám, és a mosoly is i Mi van velei sik döbbene kézitükörber amit mutat ; aszott bőr rá gyújtaná a Iá ba vonja a k már csak mej Újból meg ijed attól a v kanyargó kis szaladt lefelé áltana a szív öreg Varkoh nézte magát gigmegy a ki bán lásson, i Gömyedten 1 gondolkozik, nesz motoszl kos vén szer tyegni. Egysi miért, de a ni se hívja. A ti szólal, és mos szemét, és sz zik az emlék feleségébe bo ja szemét, é megmutatja a őszülés, nyug jobban nézi rémületére Iái eltűnt volna. I a haja miatt miatt. Végign a fején, de a jelentkezik, i magam, rándi dacosan lenyű redett ujjait s: vas; elengedi karja a feje bi volt, állapítja í pa, de alatte a hasa tájékár tói lesz. És ui rándult késsen- Ez, kéren van - mondta Varkoly mozi ágyban, nem h tését. Most sok reszketnek a a Leánya - e - aggódva lesi jegyzését. Kim és Veronka m dést.- Csak nem- Sajnos az.- Menthetet csupa könny V- Nézze, kt gasztalta az or fontosabb, hoj löslegesen.- Meddig bíi- Pontosan r rácsonyt nem fi Még egy ide szonyka sápadt fogta a táskáját Veronka úgj valami kérlelhe hajtóra. Enyhe, mi^i korgott az abla kolynak ma vár * Csehszlovákia (1893-1944) „Sietve-menve lássátok!“
