Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-17 / 29. szám
Vasárnap *• 9 9 A HALOTT VISSZATÉR Különös népszokás a. merináknál Az esemény Madagaszkáron történt. Nem oly régen a szigeten jártam, és eljutottam a legnépesebb malgas törzshöz, a merinákhoz. A sziget derekán húzódó magasföldön élnek, 1000-1500 méter tengerszint feletti magasságban. Madagaszkáron a legfőbb közlekedési eszköz a bozóttaxi. így neveznek minden olyan gépjárművet, amely embereket szállít a vidék úttalan utain. Típusa szerint sokféle fajtája lehet a kivénhedt Chevrolet személykocsitól a teherautóalvázra házilag deszkából eszkábált „autóbuszig“. Jómagam is ilyen bozóttaxikkal utazgattam a szigeten, főleg a keleti partvidéken, ahol a Verbováról elszármazott Be- nyovszky Móric emlékhelyei után kutattam. Persze vannak olyan helyek is, ahova már a bozóttaxi sem jut el. Ilyenkor lép szolgálatba a legrégibb közelekedési „eszköz“: az apostolok lova. A he- gyek-völgyek ölén, trópusi bozótban megbúvó kis merina falvak megismerésének egyet-' len módja: vándorlás gyalogszerrel. Egy vidéket, egy népet nem is lehet másképpen megismerni, mint gyalog járva, közöttük élve. Ilyen utakon a feltűnést keltő külföldinek mindig akadnak segítőkész helybeli útitársai. Ez’ alkalommal három csinos malgas lánnyal hozott össze a szerencse. Az idén érettségiztek, s ahhoz, hogy az egyetemre felvegyék őket, a kormány rendelete értelmében egy évig „nemzeti szolgálatot“ kell teljesíteniök. Egy kijelölt faluba kell eljámiok, hogy ott az írástudatlanokat megtanítsák a betűvetésre és olvasásra. Amint megtudtam tőlük, a közeli Antanimandry faluba igyekeztek. Vízmosásokkal szabdalt domboldalon kapaszkodtunk felfelé, amikor szokatlan zenebona, élénk zsivajgás hangja csapta meg a fülemet. A zajforrás irányában haladva, feltűnt egy díszes, szögletes épület, s a körülötte ácsorgó színes embertömeg.- Mi történik itt? - kérdeztem a lányoktól.- Famadihana — válaszolta egyikük malgasul, majd franciául hozzátette: retournement des morts (a halottak visszatérése). Madagaszkár középiskoláiban — a gyarmati hagyományoknak megfelelően - első számú idegen nyelvként a franciát tanítják. A famadihanáról, erről a különös népszokásról már sokat olvastam, de először most sikerült a helyszínen rábukkannom. Gyorsan elbúcsúztam a lányoktól, és a zsibongó embertömeg felé szaporáztam lépteimet. AZ EMBERNEK KÉT ÉLETE VAN A merinák ősi hite szerint az embernek két élete van: az egyik az emberi testhez kötődik, a másik a test elmúlása utáni szellemi lét. A holtak szellemei is közöttük járnak, kelnek, és ha rosszindulatúak valakivel szemben, megronthatják annak testi életét. Ezért fontos az élő emberek számára, hogy kedvükben járjanak a szellemeknek, engeszteljék Balázs Dénes madagaszkári riportja a Vasárnapnak őket, s a rosszakat megpróbálják távol tartani maguktól. A halottak, illetve a szellemek tisztelete kifejeződik abban is, hogy díszes „lakhelyeket“, kriptákat építenek számukra. A merináknál nincsenek központi temetők, a család halottait a saját földjükön épült kriptában, úgynevezett kibo- ryban helyezik el. A kripták belsejében a halottak nem koporsókban fekszenek, hanem fehér gyolcsanyagba tekerve egymás fölötti polcokon nyugszanak. Egy-egy kriptában több generáció elhalt tagjai mumifikálódnak. Az embertömeg közepén tisztást figyeltem meg, ahol többen is serénykedtek. A kör- benállók közé furakodtam, hogy lássam és lefényképezhessem az eseményeket. Éppen akkor hoztak ki a kriptából egy lepedőbe bugyolált testet, melyből az enyészet orrfacsaró illata áradt. A földön már előkészítettek egy kétszer két méteres gyékénydarabot, és rajta egy hófehér lepedőt („lamba“). Ennek közepébe helyezték a halottat, és gondosan bebugyolálták az új lepelbe. Amint szorosan összefér- celték a lambát, az összeaszott emberi maradvány comb vastagságú fehér „hurkává“ alakult át. Ekkor megjelent a színen egy töpörödött idős ember, és pohárból öntött folyadékkal „beszentelte“ a testet. A merinák „szentelt vize“ nem más, mint házilag, cukornádból készített pálinka, malgas rum, vagy ahogy ők nevezik: toaka gasy. Egy városias öltözetű ember állt mellettem, őt kérdeztem franciául, ki rejlik a zsákszerű kötegben. — Itteni parasztember - felelte - nyolc hónappal ezelőtt halt meg. Visszaviszik a hajdani házához, hogy rövid ideig együtt lehessen családjával, iszogathasson velük... Már elő is állt a szállítóeszköz: egy hordágyszerű alkalmatosság, mely fölé ámyékve- tőnek vászontetőt emeltek. A halottat gyékénybe tekerték, újra átkötötték, majd miután a hordágyra fektették, lefedték malgas nemzeti zászlóval. Kitűzték a fehér-piros- zöld lobogót a hordágy elejére, sőt egy kézben vivendő magas bambuszrúd tetejére is. Négy fiatalember vette vállára a rudakat, s megindult a menet a falu felé. A halott után haladt a zenekar: egy nagydobos, egy kisdobos és egy harmonikás. Őket követte a rokonság és a kíváncsiak serege. A halotti menet inkább karneváli felvonulásnak tűnt, a nők vidáman tereferéltek és táncoltak, a férfiak kezében pedig egymás után ürültek ki a rumos üvegek, amitől aztán nekik is megjött a hangjuk. HALOTTI TOR A menetet már várta az elhalt udvarán felállított emelvény. A család legidősebb tagja mondott beszédet, felelevenítette az elhunyt érdemeit, majd egy üveg pálinkával jól megöntözte a tetemet. Ezután következett a nagyon várt esemény: a nagy lakoma, a bőséges eszem-iszom. Hej, sokba kerül ez a halotti tor az elhunyt családjának! Már a temetés napjától kezdve takaré- koskodniok kell, hogy összegyűljön a pénz a falu népének a megvendégelésére. Több disznót vágnak, nagy kondé- rokban főzik a rizst és megszámlálhatatlan mennyiségben keringenek a férfiak kezében a literes rumos üvegek. A bütykösök körforgásából én sem maradhattam ki. Közben ismét összeakadtam a franciául beszélő férfival, és továbhi részletek felől érdeklődtem:- Hogyan határozzák meg a famadihana idejét? Mindig nyolc hónap múltán rendezik?- Nem. Júniustól szeptemberig tart a halottak visszatérése. Pontos idejét a ma is minden faluban megtalálható csillagjós, a mpanandro határozza meg. Legalább fél évnek kell eltelnie a halál után, mert a „fiatalabb“ halott még nagyon „nedves“. Mire a nap lemenőben járt, alig akadt már akár csak félig józan ember is a társaságban. A halottat is „leitatták“, többször megöntözték rummal; hogy jó emlékekkel tíyjen vissza kriptájába. A baj akkor kezdődött, amikor a halottat vissza kellett szállítani, mert alig volt már épkézláb férfi. Végül is akadtak vállalkozók, összeszede- lőzködött a mozgóképes társaság és a zenekar kíséretében elindult a menet. De most egészen másfelé vonultak, összevissza botorkáltak az utcákon, házak közt. Többször előfordult, hogy a halottal - hátrafelé tolattak, az egyik „hátraarc- kor“ pedig a hulla majdnem a porba zuhant. Meg is jegyeztem alkalmi ismerősömnek: ezek a részegek sohasem jutnak ki a kriptához!- Nem annyira részegek — nyugtatott meg társam. — Azért mennek ide-oda, előre és hátra, hogy a halott rossz szellemét megszédítsék, s ne találjon többé vissza rokonaihoz. A halott végül is visszakerült otthonába. Utoljára még egyszer megöntözték pálinkával, és visszahelyezték a polcra. Ezután feszítővasakkal hatalmas kőlapot toltak a sírbolt bejáratához, majd földet szórtak eléje. ... A domboldali ösvényről lányok dala hallatszott. Reggeli útitársaim tértek vissza az alfabetizáló szolgálatról. Csatlakoztam hozzájuk, s mialatt ők vidáman kacarásztak, agyamban a halottsétáltatás bizarr élményei zsongtak. A visszatérő halottat köszöntő zenekar Új, fehér lepedőbe burkolják a visszatérő halott összeaszalódott földi maradványait Ilyen díszes kriptában „laknak“ a merina halottak és szellemeik (A szerző felvételei) 992. VII. 17. Malgas nemzeti lobogók alatt halad a vidám halottas menet
