Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-04 / 49. szám

Szobadíszek A szobadísz tarlóalapjának egy érdekes alakú faágdarab, kéregrész vagy nagyobb tapló alkalmas (1). Fontos, hogy az alap ne billegjen és jól megtartsa a rákerülő tűzőlapot is (2). A tűzőlap lehet maréknyi apró fenyőhajtásból keményre gyúrt gom­bóc, melyet vékony huzallal teke­rünk körül (3). Helyette alkalmazha­tunk nyirkos mohagolyót, virágtüs­két, de kitűnően felhasználható a hálóborításos tűzőhab is (3a, b, c, d). Ezeket a kellékeket a tartóalap­hoz erősítjük és esztétikusán deko­ráljuk. Ha a szobadíszt tálba helyez­zük, nedvesítő típusú túzőhabot is használhatunk. így ezek a díszek tartósabbak lesznek, akár élő virá­gok, akár örökzöldek, terméses ágak vagy fenyőgallyak lesznek. Körkörös csokor kialakításakor az alapra először körbe kell tűzni a for­más, szép csúcsos fenyőgallyakat. Közéjük szúrhatok a terméses ágak és fenyőtobozos gallyrészek. A be­szúrás előtt hegyezzük ki a gallyak végét, esetleg erősítsük az ágakat kihegyezett pálcára. Aszimmetrikusan, vagyis félolda­lasán kialakított szobadísz és faldísz elrendezésében jól mutat egy-egy kiemelkedő gallydarab, kiegészítő­nek tobozok, máktokok, csipkebo­gyó, fagyöngy. A karácsonyi hángulat, az ünne­pélyesség miatt fontos szerep jut a gyertyának. Terjedelmes díszkom­pozícióba vékony gyertyák illenek. Kevés ágú, lapos összeállításba egy vaskos tömzsi vagy csavart gyertya a legjobb. A gyertyarögzítés többféle lehet: • Vékony, hosszú gyertya aljára huzalból legalább három menetet tekerjünk és a szál lefelé hajlított két végét tűzzük az alapba. • Az alapon átütött hosszan ki­nyúló szög is megfelel, a gyertya szilárdan rászúrható. • Hogy a gyertya ne forogjon, talpába két szöget vagy drótdarabot helyezhetünk. A színes szalagok fokozzák a díszí­tő hatást, velük az üres terek is kitölthetők. A műhóval a dísznek csak egy részét fújjuk be, hagyjuk érvényesül­ni a természetes színeket. Ablakdíszítés •55íS£' Tsfe'­<+**■' VJ?* jűjjLvt! §J ^ IHMBBIS ts Az ünnep estéjére vagy már néhány nap­pal azelőtt dekorálhatjuk a szoba egyik abla­kát. Flakonos, szórható műhóval az ablakü­vegre zúzmarát, hópelyheket festhetünk. A kétoldalra húzott függöny keretként szolgál­hat. Az ablakpárkányra fényes selyemre vagy brokátdarabra is helyezhetjük a karácsonyi kellékeket: gyertyatartót, fennyőgallyat, an­gyalt, betlehemi jászolt. A függönyrúdra vé­kony cérnára fűzött, színes papírból kivágott csillagokból füzért kötözhetünk. Ez utóbbit iskolásgyerekek is elkészíthetik szobájuk dí­szítésére.A kivágott szívmintákat a kicsinyek­nek közvetlenül az ablaküvegre is ragaszt­hatjuk. Tálak, vlrágcserepek karácsonyi ruhában Ablakpárkány, kandalló, előszoba is első pillan­tásra karácsonyi ihletésű lesz, ha karácsonyi ruhát kapnak a tálak, a virágtartók. Sem a munkamenet, sem a kellékek nem igényesek, érdemes rászánni elkészítésükre a gyerekekkel együtt egy játékos téli estét. Színes karácsonyi mintás maradék csoma­golópapír, tapétaragasztó, műanyag- vagy fago­lyók, régi tálak, virágcserepek szolgálnak alapul. Tépdessük össze apró darabokra a sokszínű cso­magolópapírt, ezeket egyenként ragasszuk fel ta­pétaragasztóval a kiszemelt tárgyra. Az angyalkák, fényőfák, szánkók és télapók mintáiból érdekes mozaikot ragasztgathatunk. Itt-ott csillogó felületet is becsempészhetünk a kompozícióba. A kész műveket hagyjuk alaposan megszáradni, azután a tálkába diót, almát, az ünneplőbe öltözött csere­pekbe pedig kisebb élővirágot helyezhetünk. Jól mutatnak az egyszerű zöldek, de az ünnep hangu­latát fokozhatja egy szép piros virágú mikulásvirág vagy törpefenyő. Képünkön egy kandallópárkányt díszítenek a megszépült tárgyak. Az ötlet ajándék, meglepetés készítésére is kitűnő. Ünnepi dekorációk A gyerekek számára a díszes karácsonyfa, a csillogó kellékek, a gyertyafény, az ajándékok halmaza jelenti az ünnepet. A kará­csonyfát nem állító idősebbek, magányosak üres szobája is ünnepi köntösbe öltözhet egy hangulatos, formás karácsonyi dekorációval. Az ablak elé függesztett dísz nemcsak a lakásban élők, hanem a külvilág számára is jelzi, hogy e néhány nap különbözik a hétköznapoktól. Bejárati ajtóra, üres falfelületre díszt készíthetünk. Az ünnepi vacsora asztalát is hangulato­sabbá tehetjük egy karácsonyi kompozícióval. A karácsony színei a hagyományos zöld fenyőágon kívül a piros, a sárga, az óarany. Ünnepélyesebb hangulatot ezüst­szürkével, lilával érhetünk el. A különböző fajtájú fenyők és tobozok között szépen mutat a sárga fagyöngy, a mikulásvirág vagy a krizantém. A fakéregre vagy egyéb keretre erősített kompozíciót díszfüvek, színes bogyók, szalmavirágok, szalag­csokrok egészíthetik ki. Ezek közül emelkednek ki a vékony gyertyák, szalagok. Lapos kerámiatálba virágtüske vagy gyurma szolgál a dekoráció alapjául, ebbe szúrhatjuk az ágakat, gyer­tyákat. Érdemes szakítani arra, hogy az egyszerű kis díszítménye­ket a gyerekekkel együtt elkészítsük. A hangulatos díszek ajándéknak is alkalmasak. (Hatos gyertyák Milyen lenne a karácsony idillikus gyertyafény nélkül? Ez ugye elképzelhe­tetlen! Mostanában már sokféle gyertya kapható, köztük sok az illatos. Az áruk ugyan eléggé borsos, főleg, ha többet szeretnénk egyszerre venni. Van megoldás - készítsük el őket magunk! Egy kis ügyességgel, töretlen munkakedvvel a kedvenc illatú luxusgyertyákkal örvendeztethetjük meg magunkat és ismerőseinket. Hogyan fogjunk hozzá? Készítsünk ki minden kelléket a munkához az asztalra, mivel a viasszal gyorsan kell dolgozni. Válasszunk ki néhány olcsóbb talpas poharat, színesek is lehetnek. Ezekbe töltjük majd a viaszt, rögtön a gyertyatartó szerepét is betöltik. Barkácsboltból beszerzett fehér viasszal és kanóccal dolgozunk. Régebbi gyertyákat is felolvaszthatunk, ez esetben viszont ügyelni kell arra, hogy egyszínű legyen a viasz. Amennyiben nincs színes viaszunk, szerezzünk be speciális viaszfestéket. Színes optikai hatást kelt az is, ha a poharakat belülről színezzük üvegfestékkel. Az illatosításra a rózsa- és a levandulaolaj a legmegfelelőbb, de nyugodtan kísérletezhetünk a kedvenc parfümünkkel is. Ha minden kelléket előkészítettünk, akkor már csak a gyertyaöntés marad hátra. Ezt a következő munkamenet szerint végezzük: Terítsünk az asztalra nagyobb darab celofánt vagy műanyag abroszt. Erre az alátétre helyezzük a poharakat, üvegkelyheket. Tetejükre hurkapálcát helyezünk, ezekre erősítettük előzőleg a kanócokat. A kanócok a poharak aljáig érjenek és kb. 2-cm-es ráhagyást számítsunk felül a meggyújtásra. Azért fontos a kanócokat a hurkapálcikához rögzíteni, hogy a töltéskor ne essenek bele a forró viaszba. Minden pohárhoz külön hurkapálcikát használ­junk, nehogy elmozduljon a kanóc a pohár középétől. Csak az egyenes kanócú ég egyenletesen. Az előkészületek után lábasban felolvasztjuk a viaszt. Ha már nem nagyon forró, akkor töltjük a poharakba, kelyhekbe. Ezután gyorsan néhány csepp illatosítószert csepegtetünk az üvegekbe és tiszta hurkapálcikával óvatosan megkeverjük a viaszt. A kanócnak közben nem szabad elmozdulnia. Amennyiben színes gyertyákat szeretnénk önteni, akkor a fehér viaszt még a lábasban keverjük össze a festékkel olvasztáskor. Amikor a poharakban a viasz kihűl, akkor mutatkozik meg a szín és a forma teljes szépségében. Egyedi dekorációja lehet az ilyen mű az ünnepi asztalnak. Ha úgy döntöttünk, hogy ajándéknak is szánunk, a jól sikerült dísztárgyat csomagoljuk celofánba és kössük át masnival. Bizonyára örömet szerez az ilyen illatos kehely a gyártón kívül a címzettnek is. Karácsonyi üdvözletek a falon Ki ne áhítozna tisztaságtól csillogó, ünnepi díszben ragyogó otthonra? Ki ne örvendeztetné meg távoli szeretteit egy karácsonyi üdvözlettel? Mindkettő ötvözetét magába foglalja a mellékelt karácsonyi dekoráció. Egyetlen felté­tele a kivitelezésnek egy üres fal, melyre az üdvözlőlapok kerülhetnek, mellé pedig egy keskeny asztal vagy komód, amit egy nagy borókaággal, esetleg örökzölddel, tobozokkal, diókkal, egyéb karácsonyi dísszel komponálunk összhangba. A hangulatos megvilágításról a tortatálra helyezett gyertyák gondoskodnak. « 6 1992. XII. 4. ÚBUJBSBfl

Next

/
Oldalképek
Tartalom