Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-27 / 48. szám
* Anyám adventjei Anyám komolyan állítja, hogy igenis, látta az angyalt, gyerekkorában. Karácsonyvárás idején. Hatéves lehetett, amikor a kürti ház verandáján álldogált egy decemberi estén, és az égbolton, a csillagok között megpillantotta a/ angyalt. Hófehér szárnyát kiterjesztette, s kezében tartotta a karácsonyfát. De csak néhány héttel később állította be az ebédlő sarkába... Fiatal lányként alig várta, hogy vége legyen az adventi időszaknak, mert <az a báli szezon eljövetelét is jelentette, meg a rajongókat. Ifjú asszonyként két adventét töltött boldog várakozásban - áldott állapotban. Aztán a rettegés adventjei következtek: él-e apám... mert a frontról nem jött hír. S amikor megjött a levél - anyám azért imádkozott, mire a negyedik gyertya is elfogy, érjen haza az apám. A háború utáni első karácsonyt csonkán ünnepeltük, de a következő tavasszal apám hazajött a fogságból. A család együtt várta a karácsonyt - nagy szegénységben, de azért vidáman, és bár a következő évek sem hozták a remélt javulást, Jézuskának azért elküldtem a levelet. Anyám valamelyik nap elővette apám kopott pénztárcáját - s a haláláig őrzött kincseket: anyám menyasszonykori levelét, néhány fényképet, és egy zsinórírással írt levelet a Jézuskának. Én írtam - a család nevében. A rendelés - mai szemmel elég szerény: ......nekem ho zzál kisszervizt meg Ember ne mérgelödjöt. És valami játékot is. A Csabának is hozzál valamit. És édes Jézuskám, hozzál valamit az apámnak is meg az anyámnak is. Hozzál alvós- babát, nagyon szépen kérlek. Teljesítsd kérésünket. ha lehet. Itt küldök aranyokat, amibe csomagolhatjátok a cukrot...“ Nem igazi aranyokat küldtem én akkor az égi postával, hanem sztaniolt, ebből volt a házban bőven, mert anyám nem győzte főzni a szaloncukrot napközben. Este pedig, miután bennünket lefektettek, nekiálltak csomagolni, s apám bevitte a városba eladni. Nekünk erről nem lehetett tudomásunk, nehogy kikotyogjuk. Izgatottan vártuk a Jézuskát. De helyette — illetve előtte - két csendőr állított be; valaki feljelentett bennünket feketézésért. Egyikük akkor a megváltó volt - nem akarta megtalálni a szaloncukorral tele dobozt, noha a kezében tartotta... ...ezért tellett akkor „alvósbabára“. Anyám mostanában nem készül olyan izgalommal a szeretet ünnepére. „A mi családunknak mindig nehéz volt. Végignyomorogtuk az életünket.“ Rám mordul, amikor megjegyzem: sose kértem drága ajándékot. „De mi szerettünk volna adni, csak nem volt miből!“ Nem minden a pénz, mondom halkan, vesztemre. Anyám felpattan: „De egészségünk sincs!“ Nyugtalan mostanában az anyám. „Megint itt az advent.“ Nem örül. Mert az advent elmúlik, és akármilyen szerényen is, de a karácsony pénzbe kerül. „Az idén nem csinálunk karácsonyfát!" Döntését szépen megindokolja: nem túri a lakásban a levele-hullató fenyőt. Ezüstfenyőre meg nem telik. Nemcsak a várható kiadások nyugtalanítják. A karácsony mindig egy év elteltét is jelzi, s nem tudja, mit várhat. FJőérzete azt súgja: csak rosszabb jöhet. Azért szeretné egy kicsit megállítani az időt. Néhány hét és itt a karácsony. Valami apróság azért kell a fa alá, mert hogy egy pici fenyőt feldíszítünk, az biztos... tűnődöm a vonatban kora reggel, kabátban, mert nem fútenek. Az emberek szótlanok. Most kellene kérni a Jézuskától sok-sok Ember ne mérgelödjöt. A szerelvény megáll a nyílt pályán. Sokáig vesztegel... Senki meg nem kérdezi a kalauztól: miért. Félóra elteltével elindulunk. Döcögünk. Hová? Kopasz-Kiedrowska Csilla
