Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-13 / 46. szám

r * * Fotó: Resovsky Interjú Jirí Hájekkal- Professzor úr, ön Csehszlovákia létre­jöttét és az ország felbomlását egyaránt megérte. Riporteri közhellyel szólva, ön nemcsak Csehszlovákia tündöklésének és bukásának, hanem századunknak is élő ta­núja... Az viszont már egyetlen pillanatig sem közhely, hogy társalgás közben, a te­kintetét keresve, úgy érzem: tart valamitől!- Igen, tartok. Az önmagukat megfelleb­bezhetetlennek vélő politikusoktól és az erőpolitikától, amely állandó hadszíntérré változtatja az országot, a politikát, az értel­miségi köröket.- Mostanában tényleg rengeteg nálunk a megválaszolatlan probléma. Vajon közü­lük, Viszockijjal szólva, melyik most a szük­séges kérdés?- Például az, hogy a jövő birtoklásáért folyó harcban tovább mélyül-e a szakadás, vagy sikerül megtalálni a megbékélés kere­teit. Itt vagyunk mindannyian a jelenbe zárva, s lélegzetvisszafojtva figyeljük: Cseh­szlovákiának a történelem előtt sikerül-e letennie pontosan ugyanazt a vizsgát, ame­lyen a széthullott Szovjetunió és a romokká lőtt Jugoszlávia már megbukott. E példák­nak óvatossá kellene tenniük a nálunk alku­dozó feleket. Hazánkban távolról sem arról van csak szó, hogy a válás civilizált lesz-e vagy sem. Fontos tudatosítani, hogy a csehe­ket és a szlovákokat sem területi, sem etnikai problémák nem állítják egymással szembe. Itt inkább arról van szó, hogy a kereken hetvenévnyi együttélés ki tu­dott-e termelni annyi gazdasági, politikai jótéteményt mind a cseheknek, mind a szlo­vákoknak, amennyit jó szomszédokként is érdemes megőrizni a jövőnek. De még in­kább arról van szó, hogy a vezető politiku­sok vitáiban Prágában nem tűnik-e minden szlovák igény közönséges nacionalizmus­nak, illetve Pozsonyban minden cseh igény közönséges „pragocentrizmusnak“. Ráadá­sul a szakítás javára működő tényezőket is számításba kell venni. Például azt, hogy akárcsak 1968-ban, Szlovákiában most is hallatlanul erős az önállóság vágya. Vagy azt, hogy Csehország jóval kevésbé van Szlovákiára szorulva, mint fordítva. Mind­emellett az sem mellékes, hogy a legutóbbi parlamenti választások egy radikálisan piac- gazdasági kurzust segítettek hatalomra Csehországban és egy állampárti egyedura­lomra törekvő kurzust Szlovákiában, ahol az ellenzéknek is már-már kötelessége kor­mánypártinak lenni. Látni kell azt is, hogy a szlovák politikusok zöme - sajnos — a sér­tettség modorára hangolta rá a közvéle­ményt, aminek kényszerpályás következ­ményei vannak. Rögtön akár abban is, hogy a külföldi tóke érdeklődését szinte teljes egészében Csehország köti le; ennek tudatá­ban Meciarék viszont kockázat nélkül mu­tatkozhatnak hazafiasnak, hiszen alig van kit elriasztani. E törésvonalakat még mar­kánsabbá teszi, hogy az emberek nehezen tudják megszakítani egyéni sorsuk folyama­tosságát; így kevesen tudatosítják, hogy az emberi magatartás, a szellemiség a fonto­sabb, mint az irányzatok és a címke. Ellen­kező esetben aligha történhetett volna meg, hogy a legutóbbi választások előtt Szlová­kiában fél-bolsevik és fél-nacionalista kon- juktúralovagok ragyogó szociálliberális programokat, féltucat ködös alternatívát mondjanak anélkül, hogy a választóik em­beri magatartás dolgában is garanciákat kér­jenek tőlük. Lényegében ennek levét isszuk most, az ország kettészakításának végkifej­lete előtt.-Nem tudja vagy nem akarja lezárni a közelmúltat?- Miért zárnám? Mármint legbelül. Ná­lam a régmúlt sincs lezárva; akkor hogyan tudnám vagy akarnám leengedni a függönyt a közelmúlt előtt? Számomra a tegnap és a ma nem választható el, bár a megítélés, a tisztánlátás iszonyúan nehéz... Ha mások­ról van szó, alapjában véve a bűnbocsánat híve vagyok; de azt mégsem tartom szeren­csésnek, hogy a tisztesség határát ki-ki a sa­ját életrajza szerint szabja meg és annak megfelelően csináljon új időszámítást. Úgy tűnik, hogy kicsit sok az önjelölt körülöt­tünk. Ez azért veszélyes, mert ezek az emberek hajlamosak a gyűlöletre, a bosszú­vágyra, a pillanatnyi helyzettel, netán a ha­talommal való visszaélésre.- Professzor úr, hol van hát a visszanézés határa?- Számomra ez a kérdés csupán szemé­lyes síkon értelmezhető, akárcsak a bűn és a bűnhődés is. A visszamenőlegességet ku­tatva sohasem szabad a tizedelésig süllyed­ni. Gondolom, nyolcvan esztendő tapaszta­latával bátran leszögezhetem: az 1968-as orosz megszállás idejében a terník-kor- mány külügyminisztere, a hetvenes évek második felében pedig a Charta 77 egyik kezdeményezője, tehát a radikális szem­benállók egyike voltam, mégis úgy érzem, hogy eddigi életemmel „csak“ egyszemé­lyes utat jártam. Egyszerűen úgy fogtam föl a saját helyzetemet, hogy a Husák-érában sem szabad feladni az életet és a jelenlétet, így vagy úgy, de ezzel a korszakkal majd­nem mindenkinek lehet elszámolnivalója.- Pár napja, hogy a Charta 77 sajtóközle­ményben hozta nyilvánosságra: kereken másfél évtized után berekeszti a tevékeny­ségét. ön hogy érzi ma: a Charta és hozzá közelállók a rendszerváltás előtt vajon mennyire tartották befolyásuk, netán ellen­őrzésük alatt a csehszlovákiai folyama­tokat?- Annak idején mi is több ízben feltettük magunknak a kérdést, hogy hallgatnak-e ránk?... Utólag mérlegelve a dolgokat úgy érzem, hogy voltak időszakok, amikor a kelleténél halkabb, erőtlenebb volt a mi szavunk. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell azt is, hogy a Charta tevékenységének első tíz-tizenegy évében nem is akartuk az utcára küldeni az embere­ket, hanem a különböző memorandumok és a külföldi kapcsolattartás révén küzdöttünk az emberi szabadságjogokért: A Charta be­folyása akkor kezdett hangsúlyosabbá válni, amikor felnőtt a ’68 utáni nemzedék, s ezek a fiatalok változásokat akartak. Olyanokat, amilyeneket Lengyelországban, Magyaror­szágon, a gorbacsovi idők Szovjetuniójában, tehát a Csehszlovákiával egy tömbben levő országokban láttak. Ezek a fiatalok a de­mokrácia, a szabad véleménynyilvánítás felé akartak egyértelmű lépéseket tenni; mi viszont, ezzel párhuzamosan, arra töreked­tünk, hogy megmutassuk: az állam mikor és hogyan sérti meg az egyébként általa kreált törvényeket, illetve az általa aláírt nemzet­közi szerződéseket. Például a helsinki szer­ződést vagy a bécsi utótalálkozó megállapo­dásait. Félelem nélküli, nyílt társadalmat akartunk. A sors iróniája, hogy ebben aka­ratuktól függetlenül ugyan, de olykor éppen a hivatalos hatalomgyakorlók adták nekünk a legnagyobb segítséget. Például azzal, hogy Csehszlovákiában az emlékezetes Néhány mondat számára a legnagyobb publicitást maga a Rudé právo, s annak függvényében a Pravda és az Új Szó adta szidalmaival, illetve a kiragadott szövegrészekhez fűzött elferdítő kommentárjaival. Az emberek ugyanakkor ismerték a teljes szöveget is, hiszen az kézről kézre járt... A Charta így volt a demokrácia, a pluralizmus iskolája. Hívők és nem hívők, reformkommunisták és nyílt ellenzékiek együtt dolgoztunk benne.- Mindennek kapcsán önkéntelenül is fel­merül Dubcek neve...- Ő sokáig hallgatott, s életének abban a szakaszában a politikailag bebörtönzöttek mellett is alig-alig emelt szót. Más kérdés, hogy a Dubcekhez közelállók közül sokan voltak egyben a mi barátaink is; s ennek révén a kapcsolattartás is megvolt. Ez a vi­szony azt követően vált együttműködéssé, hogy a nyolcvanas évek második felében Dubcek és Havel személyesen is tárgyalt.- Hájek úr, 1968-ban ön a Dubcek-Svo- boda-Cerník-Smrkovsky-Kriegel politikai ötösfogat külügyminisztere volt. Történelmi tény, hogy a Prágai Tavasz az emberarcú szocializmust kínálta alternatívaként a Brezsnyev diktálta sztálinizmussal szem­ben. Érdekelne hát, vajon a szocialista szó­nak van-e az ön számára még pozitív tar­talma?- Számomra nincs, de elfogadom azokat az embereket, akik számára van. Elfoga­dom, mert az én életemben is volt a szocia­lizmusnak pozitív jelentése. Például éppen 1968-ban, amikor belső szembefordulással akartunk változásokat kicsikarni. Akkori­ban szinte senki sem gondolta közülünk, hogy romboló hibái miatt a szocializmust végleg megutálja a társadalom. Az élet úgy működik, hogy a legképtelenebbnek tűnő dolgok is bekövetkezhetnek. Ezt egyszerű­en tudomásul kell venni. Mint ahogy azt is> hogy a rendszerváltás utáni helyzetnek - a kikristályosodás időszakában - akarva- akaratlanul magán kell viselnie a korábbi évtizedek terhét. Ez a helyzet természetes velejárója a parancsuralmi rendszerből a de­mokráciába, az egypártrendszerű államból a jogállamba való átmenetnek.- Azt is természetesnek tartja, hogy az előző rendszer összeomlása után bizonyos nacionalista és szeparatista tendenciák is felütötték nálunk a fejüket?- Ez annyiban természetes, hogy ily mó­don bosszulják meg magukat a korábban hazugságoffenzívával, erővel elfojtott fe­szültségek. És ha Csehszlovákia valóban szétesik - márpedig minden jel arra vall, hogy így lesz -, akkor még labilisabbá válhat nálunk a helyzet. Különösen Szlová­kiában, ahol nemcsak a bősi kérdés izgatja a kedélyeket, hanem a szociális feszültségek kiéleződése is sokkal valószínűbb. A hata­lomnak ilyan helyzetben szüksége lehet majd egy bűnbakra. E tekintetben valóban jogosak a kisebbségi aggodalmak. Különös­képpen ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Meciar-jelenség a populizmus kategóriájá­ba sorolandó. Számomra ma már nem is ennek megléte az igazi kérdés, hanem az, hogyan lehet majd e jelenségből kijózanod­ni. Félő, hogy csak egy ijesztő macskajaj árán.- Meciarral eszerint — a Morva folyótól keletre - a szlovák nacionalizmus győzött?- így ez túlságosan sarkított állítás. A nemzeti identitás érvényesítése ugyanis egészen addig legitim érzés lehet, amíg nem jelent egyet holmiféle ellenségkép-teremtés­sel, az alkotmányos keretek szétfeszítésé­vel, agresszivitással és intoleranciával. Őszintén szólva, nem hinném, hogy a De­mokratikus Szlovákiáért Mozgalomban ki­zárólag ilyen emberek vannak.- 'Csehszlovákia kettészakadásával kap­csolatosan már-már visszatérő szlogen, hogy a tömegek még nem értek meg a de­mokráciára, aminek kézenfekvő bizonyíté­ka, hogy az ország kettéválásával, a leg­utóbbi választások győztes pártjainak ál­lamjogi egyezkedése kapcsán sem hallatják a tömegek közvetlenül a szavukat, ön sze­rint vajon elmondható-e, hogy lényegesen több embernek van véleménye annál, mint első látásra vélnénk?- Meggyőződésem, hogy igen. Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy a jövő­ben egyre többnek lesz véleménye... A po­litika is olyan kultúrjelenség, amit el kell és el is lehet sajátítani. A demokratikus légkör egyik értékmérője, hogy az egyén elrejti-e, avagy kinyilvánítja a véleményét.- Úgy tűnik, egyelőre a tévé előtt hüm- mögő, elszigetelt egyének vannak túlsúly­ban ... A nívós vitakultúra pedig alig hogy megjelent, újra kiveszőben van.- Sajnos igen. Egyik legkirívóbb példája ennek Csehszlovákia esete a népszavazás­sal! Az, hogy az ország a szemünk láttára és a lakosság megkérdezése nélkül hullik szét, mindennél ékesebben bizonyítja: Európá­nak ezen a táján egyelőre még csak álde­mokrácia és a hallgatások divatja járja.- Professzor úr, köszönöm az interjút! Miklósi Péter Úristen az égben! Egy anya sem azért szül fiút, hogy az öljön. Egy anya sem azért szül fiút, hogy azt megöljék. Minden anya sze- retetre szüli a gyerekét. Fájdalommal és reménnyel. Az életre szüli. Nem a halálra. A rácsos kiságyban egy kisfiú al­szik. Keresztben fekszik az ágyon. Kezecskéi a feje mögött, lábacskái szétvetve. Arcvonásai nyugodtak. Mélyen alszik. Tán álmodik is. Vajon miről? (Jozef Baran felvétele) Az alvó kisfiút ábrázoló fénykép egy bécsi menekülttáborban készült, a JU-GO-SLA-VIA című kiállításon látható. Ezt a kiállítást a Szlovák Újságírók Szindikátusa mellett műkö­dő Fotoklub szervezte a Csehszlovák Vöröskereszt Szlovákiai Bizottságá­nak támogatásával. A kiállítás anyagát szlovákiai fotó­riporterek munkáiból válogatták. Té­májuk az egykori Jugoszlávia terüle­tén folyó embertelen öldöklés, s an­nak minden borzalma, következmé­nye. Ott készültek ezek a fényképek, ahol dúl a háború, nők, gyerekek, öregek kényszerülnek otthonuk elha­gyására, mert hajléktalanokká, föl­dönfutókká, üldözöttekké lettek. Csupán azért, mert néhány hatalom­tól elvakult, felelőtlen és rövidlátó politikus nem mérte föl döntéseinek következményeit. A véres „játék“ tart, folytatódik. Egykori szomszé­dok, munkatársak, rokonok, barátok és ismerősök állnak egymással szem­ben. Városok, falvak lesznek a föld­del egyenlővé, házak dőlnek romba, életek hunynak ki és mennek tönkre. Ezeket a képeket nem lehet kö­zömbösön nézegetni. Megszólítják az embert: vádolnak, kémek... Úristen az égben! Belénk mar a félelem. Fel­kavarnak bennünket annak ellenére, hogy amit ábrázolnak, más ország­ban, más emberekkel történik... Ez a kiállítás mementó is! (fór)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom