Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
1989 novembere után olyan sok egyéb mellett abban is reménykedni kezdtünk, hogy Csehszlovákia és Magyarország frissen hatalomra került politikusai megoldást találnak a két ország viszonyát egyik leginkább mérgező problémára, és igyekezni fognak mindkét fél számára elfogadható módon lezárni a Bős-Nagy marosi-vízlépcsőrendszer ügyét. Optimizmusunkat részben az is alátámasztotta, hogy abban az időben végre mindkét országban a felszínre kerülhettek a sokáig eltussolt szakmai viták, és körvonalazódtak a legfontosabb tennivalók. Viszont egy év sem telt bele és rájöttünk, mindkét ország politikusainak csak azért van szükségük a tudományra, hogy segítségével szerezzenek érveket saját, előre elhatározott álláspontjukhoz. A dunai természet összefüggéseit valóban kutatók eleinte naivan, majd elkeseredetten fogadták a „pszeudoszakértők“ kirajzását, akik ugyan egyetlen ilyen irányú tudományos munkát se publikáltak, viszont nagyszerűen „kamatoztatják“ mások munkájának gyümölcsét. így, miközben a pozsonyi és budapesti biológus, vízügyi és egyéb kutatóműhelyekben szorgalmasan folyt a munka, ennek résztvevői hiába várták, hogy a politikusok szinte havonta megismétlődő kinyilatkoztatásainak megfelelően egyszer csak összehasonlíthatják az elért eredményeket, vagy netán összehangolják a további munkát. Az elmúlt időszakra visszatekintve egyértelműen megállapíthatjuk: az üggyel kapcsolatban reflektorfénybe került politikusok közül nagyon kevésnek lebegett a szeme előtt a valóban közösen elfogadható megoldás. Furcsa módon mindkét országban szinte csak a környezetvédelmi miniszter tartozott közéjük. Ők viszont a nagypolitika egyéb bajnokaitól legfeljebb megalázó vállveregetést kaptak tevékenységükért. Most, három évnyi „süketek párbeszéde“ után a kommunizmusban beindított, de az olykor önelégültségben szenvedő közép-európai politikusok által azóta sem hatástalanított időzített bomba a robbanás küszöbére ért. A Duna Pozsony alatti feltartóztatása ugyanis az indulatok gátját szakítja keresztül, hiszen mindkét fél javában keresi a szövetségeseket és a másikra mérhető csapás lehetőségét. Az egyik azt mérlegeli, mennyire sebezhető egy szülési görcsökben fetrengő, szinte egyik szomszédja által sem szeretett államocska, a másik a problémamentes hajózásban érdekelt nyugati körök felé veri a tamtamot azt remélve, hogy azok gazdasági érdekeiből diplomáciai támogatást csiholhat ki. Mivel tudjuk, ez a környék fél lábbal mindig is a Balkánon állt, nem kétséges, hogy adott esetben egyik fél sem válogat majd az eszközökben. A pozsonyi és a budapesti hatalmasok jól őrzött épületeiben senkit sem fog megrázni a tönkrement csallóközi szállítmányozó vagy szigetközi kereskedő tragédiája. Ha ugyanis kirobban a vita, ez a fejünk felett dúl majd, de az ostor elsősorban rajtunk csattan. Ezért az elkövetkező hetekben- hónapokban különösen óvatosan, józanul kell viselkednünk. Ez világnézettől és nemzetiségtől függetlenül kötelessége és egyetlen esélye a Duna mentén élő minden embernek. Igyekeznünk kell, nehogy a kívülről szított feszültség köztünk süljön ki. A helyzetet ráadásul súlyosbítja az élet egyéb területein megnyilvánuló létbizonytalanság, amely sokunkat a szokásosnál is sebezhetőbbé tesz. Az elkövetkező időszak mindenképpen megmutatja, megérdemeljük-e a nyugalmat, vagyis eléggé érettek vagyunk-e hétköznapjaink során jelentkező szokatlanul kemény konfliktusok békés feloldására. Amennyiben ez nem sikerül, szinte észrevétlenül belesodródhatunk az ez ideig csak a televízió képernyőjéről ismert helyzetekbe. Ez viszont nem lehet érdeke sem az erőművet szeretőknek, sem az azt ellenzőknek, sem a magyaroknak, sem a szlovákoknak, sem az alkalmazottaknak, sem a vállalkozóknak. Soha nem szabad ugyanis szem elől tévesztenünk, hogy a tüzes beszédet kivágó politikus limuzinjába ülve eltávozik észak vagy dél felé, mi viszont itt maradunk, és ha a küszöbön álló időszakban nem mutatkozunk eléggé bölcsnek, könnyen a kibogozhatatlan, örök viszály magvait hinthetjük el. Tuba Lajos A helyi lakosság élőlánccal követelte a bősl vízlépcső várható hatásainak kivizsgálását. Nem rajtuk múlott, hogy erre a mai napig nem került sor. (Méry Gábor felvétele)
