Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-02 / 40. szám

tíBUjgsBfl B Ma riska néni főzni is szeret Fogas Ferenc felvétele Hánykódik csónakom, amelyen ülök Félek, hogy már a vízbe szédülök Szeretnék virágos partot érni, ha sikerül, Hogyha nem, akkor jobb, ha csónakom elmerül... Ezt a verset nem hivatásos tollforgató, hanem egyszerű csallóközi parasztasszony írta, aki élete során, nehéz és örömteli pilla­nataiban nemegyszer ragadott tollat, hogy érzelmeit papírra vesse. A versike szerzője, Pohár Mariska néni hatvanhét évvel ezelőtt született Hodoson. Ott járt iskolába, ott próbálkozott a versírás­sal is. Legújabb versei már a bősi nyugdíjas­otthonban születtek, amelynek immár kilen­cedik éve lakója. Itt találkoztam vele én is, itt mesélt életéről.-Ötödik osztályos voltam, és a hodosi Iskolában kötelező volt a versírás. Az egyik versem olyan jól sikerült, hogy díjat, egy meséskönyvet is nyertem vele. Emlékszem, az önképzőkörről szólt az a vers. Az iskolában a legjobb tanulók közé tartoztam. A tanító úr nemegyszer megállította az édesapámat, mondván:- Geraszímov bácsi! Ennek a lánykának kitűnő fogalma van, kár lenne nem továbbtaníttatni. Az édesapám meg szomorúan válaszolta:- Nem lehet, tanító úr! Hat gyerek kér otthon kenye­ret. Szegények vagyunk. Az édesapám egyébként orosz volt, az első háború­ból maradt itt, anyáméknál szolgált Hódosban, így kerültek össze. Hatan voltunk testvérek. Már nyolcéves koromban szolgáltam, nyáron a libákat őriztem. Nem volt könnyű gyerekkorom, mégis boldognak éreztem magam. Sze­rettem tanulni, de mi hasznom volt belőle. 1939-ben elvégeztem az alapiskolát, nemsokára meg kiütött a háború. Három bátyámat elvitték a frontra, nekünk meg otthon kellett dolgoznunk, hogy megéljünk. Nem tanulhattam tovább, mert az iskolát meg kellett volna fizetni, s nekünk nem volt pénzünk. Dunaszerdahelyre akkor csak a gazdag gyerekek jártak Iskolába, az ilyen szegénynek, amilyen én is voltam, erre nem volt módja. Dolgoznom kellett, mert nagyon nehéz volt az élet. A gazdánál szolgáltam, kapáltam, arattam, nyáron körülmasináztam a falut (a cséplőgépen oldoztam a kávét). Nem volt éppen veszélytelen munka. A háborút követően Pozsonyban szolgáltam. Ott ismerkedtem meg az első férjemmel abban a házban, ahol szolgáltam. Az első látásra megkérte a kezem. Én persze szabadkoztam, hogy még nem akarok férjhez menni - húszéves voltam akkor de elkérte a címe­met, aztán egy vasárnap délután eljött hozzánk a roko­naival együtt. Attól fogva gyakran járt Hódosba Pozsonyból biciklivel. Két hónap múlva egybekeltünk. Igaz, alig ismertük egymást, de megkedveltem, mert talpraesett, értelmes ember volt. Meg aztán szegény voltam, ő meg felöltöztetett. Elmentem vele Hodonínba. Ö odavalósi volt. A feleségét a háború alatt elvesztette, bombatalálat érte a házukat, a kislányukat a tűzoltók félholtan húzták ki a romok alól. A lánykát úgy szeret­tem, mintha a sajátom lett volna, öt évig éltünk együtt, boldogan. Aztán nagy bánat ért. 1950-ben elmentem a szüléimhez megszülni a harmadik gyerekemet, mert az uramat közben behívták katonának. Ő hazajött a katonaságtól, én meg váratlanul hazamentem a kis­babámmal meg a két gyerekkel, és ott értem egy nőt. Azonnal fogtam magam és eljöttem. A két gyerekemet is otthagytam felindultságomban. Aztán megmérgez­tem magam. Azóta rosszak az idegeim, a szívem sem akar szót fogadni. Szerettem a férjemet, de nem tudtam megbocsátani, hogy megcsalt. Most is boldogtalan vagyok, ha rágondolok. Tudom, ha hívnám, eljönne hozzám. Ö már hívott vissza, mikor még a második férjemmel éltem, de azt gondoltam magamban: mit szólnak, ha az egyiktől is meg a másiktól is elválok? A második férjem pozsonyi volt. Két szép gyerekünk született. A gyerekeimet nagyon szerettem, de a máso­dik uram mellett sokat szenvedtqm. Durva, goromba ember volt. Mindig veszekedett. Aztán meghalt. Én meg maradtam Hódosban. A fiam ott épített emeletes házat, velük éltem, de a menyemnek útjában voltam, hát inkább bejöttem az otthonba. Jól érzem magam, sokat pihenek, olvasgatok, hallgatom a rádiót, estén­ként nézem a tévét. Eljárok a faluba bevásárolni az asszonyoknak, főzöcskézek magamnak a kis konyhá­ban, néha még rétest is sütök. Nagyon szeretek főzni, no meg jókat enni. Jól tartom az „öregemet“ is. Ugyanis van itt egy idős lakó, már 87 éves, teljesen magatehetetlen, én viselem gondját. Legalább haszno­mat veszik, ha már itt vagyok. A legtöbb verset bánatomban, asszonykoromban írtam, amikor elhagytam az első férjemet, meg aztán a második házasságom idején. írtam mindenről, ami eszembe jutott. A szüléimről, a gyerekeimről, bánatom­ról, örömemről. Melyik a legkedvesebb? Mindegyik. Leginkább mégis a gyerekeimről írottakat kedvelem. A fiam volt a legkedvesebb, mert olyan hízelgő volt, mint egy kismacska. Öt szerettem az öt gyerekem közül a legjobban. Gondoltam, ha majd megöregszem, mellette húzom meg magam. Sajnos, nem így sikerült. Az egyik róla irt versem így kezdődik: Gyurikám, gyerekem, szerelmem virága Te vagy az életem legkedvesebb ága Kit a sors elrabolt, veled kárpótolta Viharos életem veled megáldotta... Úgy volt, hogy Marika lányom kivisz innen, de akadt egy élettársa, és a kis garzonlakásában én csak útjukban lennék. A másik lányom Nyitra környékén él, hozzá néha elmegyek, meg ő is eljön látogatóba. A Hodonínban élő gyerekeimmel nem tartom a kapcso­latot. Ha a bánat erőt vesz rajtam, az imába menekülök. Vallásos vagyok, hiszem az Istent, bízom benne. Abban reménykedem, hogy a másvilágon jobb lesz. Próbáltam egy kis imát is Írni, azt hiszem, szépen sikerült: Én Istenem, te légy velem Gyarlók vagyunk, fogd meg kezem Fordítsd felém szent orcádat Jöjjön el a te országod... Mariska néni ma is ír verseket. A nyugdí­jasotthonról, ahol él, az „öregjéről", a többi lakóról, az otthon dolgozóiról, a fiatal refor­mátus lelkészről, aki mindig elbeszélget vele, a gyerekeiről, az unokáiról, akiket olyan rit­kán lát. Azt mondja, írás közben megköny- nyebbül. Egy kis füzetkébe rója a sorokat. E kis füzetecske egy élet versbe szedett krónikája. Egy egyszerű asszony élete, egy­szerű szavakkal elmondva. _ _ _ S. Forgon Szilvia TT’önyvet kémek tőled kölcsön, amely A számodra nagyon fontos, s ígérik, hogy „biztosan“ visszahozzák, vagyis sohase látod többet. Boldogtalanul szerelmesek, s ná­lad öntik ki a szívüket. A leglehetetlenebb időpontban zaklatnak telefonon, hogy valami banalitást közöljenek. De ha te bajban vagy, sehol sem találod őket. A barátok néha na­gyon idegesítőek. De nélkülük nem tudunk ♦ létezni. Újra elérkezett a baráti kapcsolatok felele­venítésének az ideje, állítják a pszichológu­sok. A barátságot nagyon sokáig elhanyagol­tuk. Egy Kaliforniában végzett, hosszú ideig tartó kutatás bizonyítékokkal szolgál arról, hogy a baráti kapcsolatok nélkül élő emberek gyakrabban betegek és korábban halnak meg. Az amerikai egészségügy jelmondata találóan kifejezi ezt: A barát jó orvosság lehet. Ez nyilvánvalóan csak a jó barátokra értendő. A szociális kapcsolatok széthullásának a korát éljük. A nagy család megérett arra, hogy a néprajzi múzeumban konzerválják. A válások százaléka Németországban több mint 30, az USA-ban csakhamar eléri az 50- et. A házastársak is gyakran külön élnek. Münchenben és Berlinben a lakásoknak több mint a felét egyetlen személy lakja. A magá­nyos életmód már régen nem ritkaság. Annál inkább szükségünk van a barátokra. FELBORULÓ CSALÁDI KAPCSOLA TOK A klasszikus családi kapcsolatok szétszaka­doztak. Ezeket helyettesítheti a barátság. Az emberek kritikus élethelyzeteikben elsősor­ban a partnerüktől várják a segítséget. De ha nincs partner, mit csináljon a bajbajutott? Az menekül csak meg, aki időben „megszőtte a védőhálóját“. A 29 éves Sabinenek ez szemmel láthatóan sikerült. Kilenc jó barátja van, ez a kutatások szerint az optimális szám. Egy átlagos német­nek kilenc barátja van. A barátok száma az életkortól is függ, a tinédzsereknek 11, a vala- 1992. X. 2. mivel idősebbeknek 8 barátjuk van. A 30-tól 39-ig terjedő korosztályban, ahol a legtöbb a stressz, mivel az állás, a gyermeknevelés gondjai erre az időszakra esnek, 6-ra csökken a barátok száma. A későbbi években ismét növekszik. A barátság szorosan összefügg a szabad idővel. A megkérdezetteknek csu­pán a 2 százaléka vallotta be, hogy nincs Az igazi KINEK VAS TÖBB BARÁTJA? A férfiaknak - legalábbis saját állításuk szerint - több barátjuk van, mint a nőknek. De vajon milyen ezeknek a barátságoknak a minősége? Az egyiknek a barátság sírig tartó őszinte barátság közeli barátja. Minden hatodik német mege­légszik egy-két baráttal, míg a teszteltek egy tizede húsz emberrel is baráti kapcsolatokat tart. Amint a fenti adatokból nyilvánvaló, a „barátság“ kifejezést nem mindenki egyfor­mán értelmezi. Valószínűleg sokan ide sorol­ták a „jó ismerősöket“ is. Sabine barátai közé sorol mindenkit, akivel rendszeresen közeleb­bi kapcsolatban van. lelki kapcsolat, a másiknak csupán eszköz az unalom ellen. Mindenkinek mást jelent. Egyes szakértők nemzeti sajátosságokat is vélnek felfedezni. Franz Höllinger grazi szociológus szerint az amerikaiaknak és az angoloknak sokkal több barátjuk van, mint a németeknek, az osztrákoknak vagy a magyaroknak. Barát­ságot kötni Amerikában egyáltalán nem ne­héz, sor kerülhet erre „menet közben“ is, véletlen találkozás alkalmával. Höllinger vé­leménye szerint „a németeknek, az osztrá­koknak és a magyaroknak ugyan kevesebb a barátjuk, de ezek a barátságok minden bizonnyal tartósabbak, őszintébbek“. A barátság „olyan emberi kapcsolat, amely a partnereknek - egyéniségük kölcsönös elis­merése mellett - biztosítja személyiségük fej­lesztését, s tágítja lelki, érzelmi és társadalmi lehetőségeiket“. Ezt mondja a tudományos meghatározás. A gyakorlatban a barátság ská­lája sokkal szélesebb: attól a kollégától kezd­ve, akivel munka után beülünk egy fröccsre, egészen addig a legbizalmasabb barátnőnkig terjed, aki jobban ismer bennünket, mint mi önmagunkat. Barátainknak jókedvre kellene deríteni bennünket, segíteni nehéz pillanata­inkban, ha kell, megdicsérni és tanácsot adni. Az élet minden szakaszában másképp nyilvá­nul meg a barátság: az iskolában az a legjobb barát, akitől lemásolhatod a házi feladatot, később az, aki segít a hurcolkodáskor, máskor megint az, aki kigyógyít a reménytelen szere­lemből. Idősebb korban az emberek barátaik­tól gyakran anyagi segítséget is várnak. VESZEKEDÉSSEL VAGY NÉLKÜLE? A jó barátokat jellemző erények évek óta változatlanok. A kutatások azt is bizonyítják, hogy minden második ember már egyszer elvesztette a legjobb barátját. Miért? Vala­hogy eltűntek lassan egymás látóköréből. A barátságok szétesésének nemcsak az az oka, hogy a barátoknak elváltak az útjaik. Az ok gyakran a barátság „ősi, mindenkori törvé­nyeinek“ a megszegése. A barátainktól elvár­juk, hogy legyenek lojálisak, hűek, türelme­sek, ne okozzanak fájdalmat, s ha ez lehetsé­ges, maradjanak mindig egyformák. Ilyen igé­nyeket támaszt a partnerrel kapcsolatban a szerelem is, de itt a két fél nagyobb készség­gel, jobban tudja kezelni a konfliktusokat. A Massachusetts Egyetemen végzett kutatá­sok szerint a szerelmespárok jobban tudnak egymással veszekedni, mint a barátok, s így több esélyük van a kibékülésre. A barátok inkább kerülik a vitákat. Még felhőtlenebbek azok a baráti kapcsolatok, amelyeknek közös nevezője a hangulat, a kellemes időtöltés. A hamburgi Cosmopolitan nyomán: K. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom