Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-25 / 39. szám
E csetnek, a fiatal festőnek ez volt az első kiállítása. Egy kis teremben rendezték meg. A terem ablakánál egy rokonszenves háromszögű asztalka állott, rajta egy még rokonszenvesebb könyv, a vélemények beírására. Már az első nap fúrta Ecset oldalát a kíváncsiság, hogy kinyissa a könyvet. De türtőztette magát. Úgy döntött, csak a kiálVYTAUTÉ ÉÍLINSKAÜTÉ lítás végén olvassa el a bejegyzéseket. Hisz a könyvnek minden igazat el kell mondania; csak nem állhat, füleit hegyezve, a képei mellett! Milyen jó, hogy van egy ilyen könyv! A kiállítás véget ért. Ecset a kisasztalhoz ült, kinyitotta a tekintélyes könyvet, és miután megdörzsölte mellkasa bal felét, olvasni kezdett. Az első bejegyzés elég követelőző volt: „Miért nincs semmi a kutya- pecérek életéből? A. K.“ A második a tavaszt jósolta: „A kiállítás különösen tetszett nekünk. Megragadott, ahogy a halász halászik, ahogy a fejőnő fej. De tetszene az is, ahogy a szabó szabna. Azt kívánjuk a művésznek, hogy továbbra is ilyen szépen fessen. A nyolcosztályos iskola pajtásai.“ Ecsetnek a szívét melengette a következő bejegyzés is: „Különösen tetszett nekem a tavon úszkáló kacsás kép. Mennyire kifejező! Úgy látszik, a kacsa rögvest a mocsárba bukik, a tavacska fölött csak a hegyes fartöve áll ki, s körötte zirregni kezdenek a kék szitakötők... Ebben a tóban mindenből az igazi, hiteles élet árad. Ha a művésznek úgy sikerül ábrázolnia rohanó korunkat is, mint ezt a tavat, akkor nagy jövő vár rá! Tisztelettel: J. Bumbuliauskas.“ „Bumbuliauskas elvtárs - kapcsolódott bele valaki más is a beszélgetésbe -, látott már valaha igazi kacsát? Azt javaslom, üljön fel a 35-ös autóbuszra, s menjen el a Zöld tavakig, ott könnyen meggyőződhet arról, hogy amit kacsának nevezett, az liba! Nem akarok ítélkezni a szitakötők művészi értékéről, még nem repültek a képre, de hogy ez liba, azt egy csecsemő is megmondhatja.“ Olvashatatlan aláírás. „Szégyen! - háborodott föl egy újabb látogató. - Egy lyukas garas miatt vitatkozni, s nem látni a lényeget! Mi értelme annak: kacsa vagy liba? A legfontosabb a dolog társadalmi oldala. Személyi vagy közös tulajdon ez a kacsa? így kell föltenni a kérdést, Bumbuliauskas elvtárs és mások! Alg. Vimpilas, a társadalomtudományi fakultás hallgatója.“ Ecset megtörülte verejtékező homlokát. „Ha a mi egyetemeink ilyen ízlést és viszonyulást alakítanak ki a művészet iránt, mint Vimpi- lasnál, akkor azokat be kell zárni, és bedeszkázni az ajtókat! — fenyegetőzött a következő. — Ez már nem dilettantizmus; ez obskurantizmus! A személyi kultusz maradványa. P. S. Követelem, hogy bejegyzésemet olvassa el a kultuszminiszter is. P. Karkus.“ „P. Karkus! Óvatosabban az -izmusaiddal! Vajon nem az a Karkus vagy, aki megsemmisítette Kikilist, a szobrászt, a személyi kultusz idején? Tisztázni kellene.“ „Nem azért járunk ide, hogy a magánvéleményünket fitogtassuk, hanem hogy a lelkünket tökéletesítsük! Nézzenek ki az ablakon: milyen csodálatos a tavaszi táj! Maguk pedig civakodnak! D. Danguelyté.“ — Nézzenek ki az ablakon! ... - nyögte Ecset. „Mégsem liba van ebben a tóban, hanem kacsa! Hol az a nagyokos, aki másokat a Zöld tavakhoz küld? Menjen oda ő, a szobai patkány!“ „Te vagy patkány, piszokja! Ne rondítsd be a könyvet, ha nincs mit írnod! Egy egyszerű látogató.“ „Testvérek! Ne bántsuk egymást, jobb, ha higgadtan eldöntjük, milyen madarat buktatott a tóba Ecset elvtárs. A rövid csőr alapján ez kacsa. Kételkedésre a rózsaszínű szem késztet; olyan a libának van. Nem szabad elfelejteni, testvéreim, hogy a libák jobban szeretnek a part mentén fürödni, mert ott sok a békatojás. Azt javaslom, kérjük ki a mezőgazdasági szakemberek véleményét. K-iené.“ „K-iené, aki az írásod alapján Kerpiené vagy! Sajnállak! Mező- gazdasági iskolát végeztél, az elárusító meleg fészkébe bújtál, és lám, az eredmény: összetéveszted a libát a kacsával. Ez liba, kedvesem! Élő liba, nem fagyasztott. Volt osztálytársad.“ „Osztálytárs! Mit keresel itt, a városban, ha mezőgazdasági iskolát végeztél, hé?“ „Több hazafiasságot, kacsa- és libapártiak! Ne feledjétek el, hogy a beírásokat a testvéri köztársaságokból valók és a külföldiek is elolvashatják! Menjetek a tóhoz, és ott kiabáljatok! A Szivárvány című faliújság szerkesztője.“ „Kacsa vagy liba?... Pár évszázaddal ezelőtt Hamletet ez a probléma kínozta: Lenni vagy nem lenni?... Korunk embere, úgy látszik, nagyon messzire jutott: kacsa vagy liba?... Ha-ha- ha!“ „Liba!“ „Kacsa!“ „Liba!!!“ „Kacsa!!!!!!“ „A kiállítás nagyszerű, a képek hatásosak. Érződik Raffaello és a Sluota művészeinek a hatása. A magántanulók csoportja.“ Nem volt több bejegyzés. Ecset behúzta a nyakát, megtörülte a homlokát, becsapta a könyvet, amely Uy szenvedélyesen elemezte szerény indulását. És mint egy részeg, a sok vitát kirobbantó képhez hajolt. Elborult szemmel nézte. —Te jó ég—suttogta, — hát nem látták, hogy ez hattyú? Bán Péter fordítása Gömöri György Különös üzenet „Koporsóba lehetőleg ne tegyünk írógépet“ — nem lesz már szüksége rá a megboldogultnak, pláne, ha hamvasztják. (Mi ez a „pláne“ itt?) Alig hagytam el álmom vidékeit, már térképezném. Csak persze máshova teszi a hangsúlyt az álom, mint a praktikus, de elég gyengén strukturált valóság. Miközben itt gépen kopogtatok, lelkek indulnak hosszú vándorútra — kiket ismertem s szerettem, olyanok... Segít vajon az utolsó kenet? — Ne temessétek el írógépemet. Relativitás Nem hull a férgese, sót: sütkérezik a bágyadt napsütésben. Kívülről még tündöklőén piros, s csak egy parányi pötty jelzi sima bőrén a mind mélyebben furdaló halált. De azért ez az alma - attól függ, honnan nézzük — lehet még gyönyörű is. Pillantásunk már-már beléharap. (Míg nesztelen levelek hullanak.) VÉLEMÉNYEK KÖNYVE ROMÁN GORZELSKI A szemem bedagadt, vörösre gyulladt. Olvasni még a sporthíreket se tudom, a tévénézésről kár is ábrándozni. A munkám nem túl szimpatikus: poros, a fizetésemért ugyanis a levéltárba járok be. Lehet, hogy valami régi papírokat rejtő kartondobozból kiszabadult, élemedett, évszázados bacilus röppent a szemembe és most garázdálkodik. — Aratásunk lesz — mondta egy ismeretlen a villamosban. — Úgy, úgy — helyeseltem —, végtére is itt az ideje. — Nem arra gondoltam- mondta az ismeretlen —, hanem az ön szemére. Árpa nőtt rajta. Köpjön a háta mögé, majd a mutatóujjára, és a nyállal kenje be a szemét. Az emberi nyál baktériumölő mérget tartalmaz. — A legjobb, ha fekete cérnát köt a gyűrűsujjára - jelentette ki az orvos, amikor végre felkerestem. — Garantálom az eredményt. Magamon is kipróbáltam. Néhány napig cémás ujjal jártam, de valahogy nem segített. A szemem egyre jobban bedagadt, már ki sem tudtam nyitni. Véletlenül összetalálkoztam egy ismerőssel. Kivörösödött a nevetéstől, úgy megörült a látványnak: - Ó, aratunk! A legjobb, ha karikagyűrűvel dörzsöli. — De amikor nőtlen vagyok! — jajdultam fel a fájdalomtól és a méregtől, mert torkig voltam a totális gyógymódokkal, s ez abban nyüvánult meg, hogy az állkapcsomat összeszorítottam, a fogam között szűrtem a szavakat, remegett a térdem. elment. De megjelent valami pasas, és azt tanácsolta: — Kenegesse spiritusszal, a legjobb tisztával... — Belülről? — kérdeztem dühösen. — No de kérem! — és sértődötten távozott. Idejében, mert már ökölbe szorult a kezem. S abban a pillanatban egy nő kapaszkodott a karomba, de ahelyett, hogy tanácsot kért volna tőlem levéltári ügyekben, így szólt: — Ó, aratás! - Kis ideig fürké- szőn mustrálgatott, majd megállapította: - Ez jégárpa, az árpa súlyosabb változata. Ki kellene operáltatni. Nekem is volt hasonló. Hacsak netán AIDS-e volna, akkor nem segít, ha kivágják, akkor nincs segítség... — Segítség! — üvöltöttem, majd elsötétült előttem a világ. Nem tudom, mi történt azután, mert csak az imént tértem magamhoz egy kilincs nélküli, rácsos ablakú szobában. Kényszerzubbonyban fekszem, valaki bizalmatlanul beles a terembe a kémlelőlyukon... Lassan felidézem az előzményeket, az utolsó, tehetetlen üvöltésig. Alighanem aratás után vagyok, mert a szemem nem fáj, semmiféle nyomást nem érzek. Szokatlan nyugalmat érzek, lassan szétárad bennem az öröm. Az utolsó botrány, a fekete villámok a szememben tökéletesen kigyógyítottak az árpából. Tehát még egy módszer létezik erre a nyavalyára. Kopasz—Kiedrowska Csilla fordítása Szabó Ottó: i- Valóban - nyugtázta ismerősöm szomorúan, és gyorsan továbbállt. Nyilván kellemetlenül érintette, hogy könnyelműen gyógyítani akart, de lehet, hogy azért sietett tova, mert megvá- rásra nem talált más módszert, holott köztudott, hogy mindany- nyian rejtett és kielégületlen orvosi és gazdasági talentumok vagyunk.- Nos, lesz termésünk — mondta egy kérvényező hölgy a levéltárban, akit soüa sem láttam. - Oxycorttal kenegesse, kitűnő kenőcs mindenféle kiütésre.- Köszönöm - sziszegtem, és lelkem mélyén arról ábrándoztam, milyen szívesen pofon vágnám. Megörültem, amikor végre Aforizmák Aki a nyíl helyett először alkalmazott szitkokat, az lett a civilizáció megalapítója. Sigmund Freud Ostobának születni gyógyíthatatlan betegség. Ben Johnson A nyelv szülőanyja és nem cselédje a gondolatnak. Kari Kraus Sz. B. fordításai Lörincz Zsuzsa: Család (a Cirkusz sorozatból)
