Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-09-18 / 38. szám

iy/legszületett Szlovákia alkot­IVI mánya, s mi ezt a tényt igen­csak vegyes érzelmekkel vesszük tudomásul. Az alaptörvényt, mint jo­gi dokumentumot, el kell ismernünk, rendelkezéseit be kell tartanunk, még akkor is, ha számos elemével kapcsolatban nagyon komoly fenn­tartásaink vannak. Ez az ország, s mi mindannyian, sokkal jobb alkot­mányt érdemeltünk volna. Valóban lett is volna esély egy ilyen doku­mentum létrehozatalára. Ehhez azonban politikai bölcsesség és poli­tikusi előrelátás kellett volna. A do­kumentum minősége és az elfoga­dás módja elsősorban ennek hiá­nyát jelzi, s a szerencsétlen, farkas- vakságban szenvedő és ezernyi gát­lástól gyötöri kormánykoalíciót mi­nősíti. Azokat, akik - bosszankodva, vállvonogatva vagy kancsal mosoly- lyal bár, de megszavazták e doku­mentumot. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy Ismét csak az egyéni és cso­portambíciók, hatalmi érdekek ke­rekedtek felül, ami bizony nem az eu­rópai, inkább a balkáni politizálási stílusra jellemző. Az alkotmányt megszületésétől tiszteletnek és megbecsülésnek kellene öveznie, ez lehet ugyanis a jogállamban né- külözhetetlen jogtisztelet szilárd alapja. ELSŐDLEGES CÉL: A HATALOM MEGSZILÁRDÍTÁSA Felmerül persze a kérdés, bölcs dolog volt-e ilyen helyzetben, egy politikailag nagyon változó, átmeneti időszakban alkotmányt elfogadni? Ilyen kialakulatlan politikai struktúrák között, a politikusi mélyrelátás ilyen szembeötlő hiánya mellett, amikor a kompromisszumkészség minimu­ma sincs jelen, jó alaptörvény nem készíthető. Teljesen világos mindenki számá­ra, aki a két év politikai csatározásait figyelte, hogy az elmúlt időszak min­den történése alá volt rendelve az elsődleges célnak: a hatalom meg­szerzésének, némely esetben visz- szaszerzésének. Az alkotmányozás folyamata, természetesen - s bármi­lyen furcsán hangzik is - Szlovákia önállóságának kérdése is. A hatalo­mért folyt itt a harc az elmúlt idő­szakban, az elmúlt hetekben, hóna­pokban pedig annak abszolutizálá­sáért, minden áron való megszilárdí­tásáért. Ezért volt másodlagos, saj­nos, az alkotmány tartalma körüli vita is, amikor nyilvánvaló volt, hogy a dokumentum néhány fontos alap­pillére éles ellentétben áll az érvé­nyes szövetségi alkotmánnyal; még­is, politikai stratégiai okok miatt mindent megtettek, hogy ezek az elemek benne maradjanak az alap­törvényben. Nem éppen megnyug­tató érzés arra gondolni, hogy az ezzel kapcsolatos csűrés-csavarás oltárán a demokratikus jogállam számos olyan alapelvét áldozták fel, mint a jogértelmezés, a logikai tisz­taság, az egyértelműség. AZ ELLENZÉKI JAVASLATOK NEM MENTEK ÁT Ebbe a képbe léptek be a parla­menti bizottsági viták során az ellen­zéki képviselők, köztük a magyar koalíció képviselői is. Nyilvánvaló, mekkora eséllyel. Az alkotmány szerkezete, funkcionális pillérei ele­ve adottak voltak, s teljesen világos volt, hogy ebből politikai okok miatt nem fognak engedni. A vita lényegé­ben a másod- és harmadrangú kér­dések körül folyt, ott sikerült az al­kotmányjavaslatot több ponton fel­javítani. Ebben a küzdelemben, ér­dekes módon, néha bizottsági szin­ten is elképesztő alkalmi koalíciók születtek egy-egy szavazásnál. Nem igaz az a nézet, hogy az ellen­zéki javaslatok mind rosszak voltak. A bizottságokban megfelelő előter­jesztés után bizonyíthatóan több ilyen javaslatot támogattak a DSZM képviselői is, több épkézláb ellenzé­ki javaslat - a magyar koalíció több javaslata is - bekerült a plénum elé terjesztett közös jelentésbe. Azt a je­lentést azonban akkorra már gondos kezek és gondos agyak alaposan átfésülték. Azt hiszem, az is tanulsá­gos volt, ahogyan a plenáris ülésen az alkotmányjogi bizottság elnöke- és néha maga az ülésvezető is- belelapátolta a fejekbe, mikor kell mellette és mikor ellene szavazni. Azt hiszem, ez a szavazási mód is árulkodik valamiről. A magyar, koalíció kifogásai az alkotmánnyal kapcsolatban három csoportba oszthatók. Az első és kar­dinális kérdés: az alkotmányjavaslat nem vette figyelembe a föderáció létét. A jelenlegi jogi helyzetet egy imaginárius eszmére, a nemzeti ön­rendelkezési elvre való hivatkozás­sal lépte át. Félreértés ne essék: a szlovák népnek joga van az önren­delkezésre; azonban nincs joga az erre való hivatkozással alkotmányt és jogot sérteni. Emiatt volt ez a lé­pés elfogadhatatlan számunkra. A másik kérdéscsoport az alkot­mánytervezet belső viszonyainak tisztázatlansága volt. E téren na­gyon erős nézetazonosság alakult ki a DSZM-mel szemben, s több he­lyen részlegesen meghátrálásra si­került őket kényszeríteni. Mindemel­lett számunkra (s a KDM, sőt némely DBP-képviselő számára) nem elfo­gadható, ami e téren is benne ma­radt az alkotmányban. Az alkot­mány, érzésünk szerint, még mindig túl nagy hatalmat összpontosít a kormány - és a miniszterelnök kezében. Indokolatlanul széles kör­ben nyúlhat bele a gazdasági folya­matokba, nem biztosítja kellőképpen a médiák szabadságát, erősen köz­pontosított állammodellt feltételez, s egyáltalán: számos helyen a kelle­ténél nagyobb lehetőségeket nyújt későbbi megkötések, beleszólások, korlátozások alkalmazására. Nem mondhatjuk, hogy a jogi egyértelmű­ség sugározna ebből a dokumen­tumból. S Murphy óta azt is mind­annyian tudjuk (főleg itt, Kelet-Eu- rópában), hogy amivel vissza lehet élni, azzal vissza is fognak. ESETLEGES KÉSŐBBI KORLÁTOZÁSOK? Ez az alkotmánytörvény ravaszul megfogalmazott dokumentum, a­mely a legtöbb esetben önmagában nem korlátoz, de lehetőséget nyújt későbbi esetleges korlátozásokra. Nem biztos, hogy az első, vagy akár a tizedik olvasatra a gyanútlan és jóhiszemű olvasónak ez feltűnik - a külföldi reagálások is elsősorban az alkotmány nyilvánvalóan antide­mokratikus elemeit és a kisebbségi jogkezelés alacsony szintjét rótták fel első áttanulmányozás után az alkotmány elfogadóinak. Mi azon­ban, akik végigcsináltuk az alkotmá­nyozás folyamatát, tudjuk, sejtjük, melyik megfogalmazás milyen szán­dékokat takar. A harmadik kérdéskör a kisebbsé­günket érintő kérdések tárgyalása volt. Ebben a vonatkozásban két fronton kellett harcolnunk: egyfelől a jogainkat teljesen egyértelműen szűkíteni akaró igyekezetek ellen s másfelől jogaink bővítéséért. Esé­lyeinket nagyban meghatározta az a tény, hogy az SZNP eleve az alkotmány elfogadása mellett vok­solt. A DSZM így elsősorban az ő szempontjaikat vette figyelembe. A plenáris ülésen hozzászólá­saink 90 százaléka a nemzetiségi kérdéskör körül mozgott. Az oka teljesen nyilvánvaló. Mint említet­tem, az általános javaslataink közül a bizottságokban többet elfogadtak; ezeket tehát nem kellett a plénumon megismételnünk. A többi, általános témájú hozzászólás pedig meg­oszlott a KDM, a DBP, az SZNP képviselői között és közöttünk. A kisebbségi jogok védelménél- tehát a status quo fenntartásánál- még számíthattunk a KDM képvi­selőire és a DBP egy részének támo­gatására. A kisebbségi jogok bővíté­se terén azonban teljesen magunkra maradtunk. Talán a kelleténél kicsit többet beszéltünk róla, ennék azon­« bán szintén megvolt az oka. Nem engedhettük, hogy ezt a témát har­madrangú kérdésként a szőnyeg alá söpörjék. Hozzá kell szoktatnunk a képviselők új garnitúráját és a televíziónézőket is, hogy ez a kér­dés élő probléma, amellyel foglal­kozni kell. FÉLNEK TŐLÜNK? Az ezzel kapcsolatos vita színvo­nala szintén hű képét ad arról, hol tart ma Szlovákia az ez irányú gon­dolkodásban. S hadd tegyem hozzá, bizottsági szinten vagy más tárgya­lóasztaloknál megéltem már ennél alpáribb hozzászólásokat is. A tele­vízió kameráinak jelenléte némiképp mindenkit visszafogott. így is nyil­vánvaló volt azonban, hogy amit mondunk, falra hányt borsó. Nevet­ségesen övön aluli ütés az a vád is, hogy javaslataink rosszak, színvo- nalatlanok voltak. A DBP részéről is volt egy érdemi javaslat e téren, azt is gondolkodás nélkül lesöpörték. Lesöpörték, mert félnek tőlünk. Amikor egy tárgyalás után rákér­deztem, miért olyan merevek ebben a kérdésben, a következő választ kaptam: ha elismerünk titeket állam­alkotó közösségnek, ha elismerjük jogotokat az önigazgatásra, utána már csak egy lépés, hogy az önren­delkezésre való hivatkozással elsza­kadjatok tőlünk. Ez a fajta hozzáállás, sajnos, na­gyon jellemző, s nem csupán a DSZM-re, hanem hangsúlyeltoló­dásokkal persze, de majdnem az egész szlovák politikai térfélre. Ami­kor mi jogokról és toleranciáról be­szélünk, ők koldusszegény érvelés­sel hatalmi, állami érdekekkel vála­szolnak, s véget nem érően azt bizonygatják, hogy el akarjuk ma­gyarosítani őket. A benyújtott javaslataink lényegét valóban meg lehetett volna rövideb­ben is fogalmazni. A részletes anyag benyújtása mellett azért döntöttünk, hogy ne mondhassák, nem tudják, miről beszélünk. A harmincegyné- hány pontos javaslat tulajdonképpen ugyanazon alapelv, az önigazgatás konkrét megvalósítási formáit írta le elvi, törvényhozatali és végrehajtási szinten. Ez az anyag önmagában egy kisebbségi törvény magjának is tekinthető. Amikor tárgyalásokról beszéltünk, arra gondoltunk, az általunk kidolgo­zott anyag tartalmát próbáljuk meg együtt úgy karcsúsítani, áramvona­lasítani, hogy az a többség számára elfogadható legyen. Nyilvánvaló, hogy politikai akarat nélkül ez az út is járhatatlan. Magam a külügyi bi­zottságban az anyag bizonyos ré­szeivel tettem hasonló kísérleteket. Megpróbáltam őket úgy átfogalmaz­ni, hogy az a partnerek feltételezett szájízének jobban megfeleljen, mi­közben az alapelvek ne szenvedje­nek csorbát. Nem állja meg a helyét az a vád sem, hogy elképzeléseinket túl me­redeken, ultimativ módon akartuk valóra váltani. A politikai történések tempóját nem mi határozzuk meg. Ugyanakkor a választások óta mást sem mondunk, mint hogy tárgyalni akarunk. Nem a mi hibánkból nem jött létre érdemi tárgyalás majd­hogynem az utolsó pillanatig a DSZM és közöttünk. NORMÁLIS KAPCSOLATOK ÉS NEM LOBBY Végezetül az alkotmánnyal kapcso­latban kérdést kell feltennünk. Az első: mi várható hatályba lépése után? Jogi, gazdasági, politikai és diplomáciai bonyodalmak, ezek elő- reláthatóak, s ezektől jó előre el kell határolnunk magunkat. Érzékenyen érintette őket a feltételezett magyar lobby tevékenysége. Tény, hogy az MKDM alkotmánnyal kapcsolatos nyilatkozata és a szavazási módunk 48 órán belül angol és német nyel­ven ott volt minden olyan fontos helyen Európában, ahol ott kellett lennie. Nem lobby működik tehát elsősorban, hanem legális, Európá­ban normális kapcsolatok. Azt sem hinném, hogy a legfejlettebb európai államok nagykövetei, akik mindjárt az elfogadás utáni napon tiszteletü­ket tették a parlamentben és a kor­mányhivatalban, s nehezményezték az alkotmány antidemokratikus és kisebbségellenes passzusait, a ma­gyar lobby tagjai volnának. A másik: jó lenne elkerülni a „me­gint leszavaztak“ komplexust. Jelen vagyunk a parlamentben, az alkot­mánnyal kapcsolatos lépéseket kö­telességünk volt megtennünk akkor is, ha az eredményt előre tudni lehe­tett. Problémáinkra újból felhívtuk a figyelmet, letettünk az asztalra egy rendezési javaslatot - s közeljö­vőben leteszünk egy másikat, rész­letesebbet. E mögé kell odaállnunk mindannyiunknak, akiknek fontos a demokrácia fennmaradása Szlo­vákiában, s akinek fontos az is, hogy szabad emberként, nem másodran­gú állampolgárként kíván magyar­ként élni ebben az országban. A szlovákiai magyar politikusok pedig bizonyítsák be mindannyiunk­nak, hogy - lélekben, szellemben - tudnak nagyobbak lenni az átlag­nál, hogy képesek felnőni egy euró­pai igényű politizáláshoz. Csáky Pál Mi várható hatályba lépése után? Még az egyetemen barátkozott össze a két joghallgató lány. Az egyik zoboralji, a másik királyhelmeci. Az anyanyelvűk hozta össze őket. Magyarok voltak. Ledoktoráltak, s útjuk szétvált. A zoboralji a szülőfalujában maradt, s a járásbíróságon fekete talárban ítélkezett. A királyhelmeci barátnőjével eleinte levele­zett, aztán hosszú ideig nem hallott róla semmit. Egy nap Svájcból küldött levelet. „Csak kirándulni jöttem, és nem volt semmi kedvem visszamenni a kedves elvtársak­hoz...“ Újra peregtek a hónapok, évek. Ná­lunk csődöt mondott a rendszer s egy év után a királyhelmeci barátnő újabb elképesztő le­velével lepte meg a Zoboralján élő volt iskola­társát. „Képzeld el, férjhez mentem egy Svájcban élő német milliomoshoz! Ma már nyugodtan jöhetsz hozzám vendégségbe. Csak a buszjegyet váltsd meg, pénzt ne hozz!...“ Az első pillanatokban nagy volt az öröme. A barátnője német nyelvterületen él, de Svájcban beszélnek franciául is, s ő magán- szorgalomból megtanulta ezt a nyelvet, jeles­re vizsgázott belőle. De hamar lelohadt a jó­kedve.- Szegény rokonként menjek a milliomos­hoz?- erről tanakodott a férjével.-Nem ő hívott meg, hanem a barátnőd. Legalább világot látsz...- Üres zsebbel mégse mehetek!- A húgodnak mindig van valutája... Felkereste a húgát. Kamionos a férje. Száz frankot kért tőle kölcsön, s egy szép őszi napon elutazott Svájcba. A buszállomáson vártak rá. Az élemedett korú milliomos úr kézcsókkal fogadta a „kedves doktornőt“. S a zoboralji doktornő csak magában állapí­totta meg: húsz évvel is idősebb lehet a barát­nőjénél, de meg kell hagyni, jól tartja magát, ha rokkant is az egyik lábára. „Majd mindent megmagyarázok“ - mondta halkan a barát­nője, de azt már most elújságolta, hogy férje azelőtt Németországban élt, harmincéves sem volt, amikor kivitték az orosz frontra. Aknára lépett, s elvitte lábfejét. A „szegény rokont" beültették az elegáns luxuskocsiba. S újra meglepődött, amikor a milliomos férj ült a volán mögé. „Nincs sofőrötök?“ - érdeklődött. „Van, de az uram élvezi az autóvezetést.“ Elcsodálkozott a ki­sebb palotának beillő villán is. A parkosított nagy telket kerítés nem zárja el a külvilágtól, pedig van mit védeniük, óvniuk. A válasz erre is egyszerű: Svájcban törvény tiltja, hogy illetéktelenek idegen területre lépjenek, s ezt be is tartják. Amikor a két barátnő magára maradt, a mil­liomosnő dicsérte az urát: Nagyon rendes ember... A zoboralji asszony kimondta azt, amire az érkezésekor gondolt: Húsz évvel is idősebb lehet nálad... Még harmincnál is többel! Hetvennyolc éves korában vett el feleségül... Igen jól tartja magát... Naponta megeszik három fej fokhagymát, attól tisztul a vére. Csak tartsa az Isten jó egész­ségben ...- Hogy kerültetek össze?- Már húsz éve él Svájcban. Amióta abba­hagyta a vállalkozást. Műépítész volt. Sokat keresett. A tőkéjét itt előnyösebben helyezte el, s ennek hasznából él. Meggondolta magát, s ilyen korban is nősülni akart. A cseh szár­mazású édesanyját látta maga előtt. Egy hozzá hasonló, jó természetű asszony után vágyódott. A hirdetésére válaszoltam, s rám esett a választása. Most bankiskolába járat, hogy jogász létemre a pénzügyekhez is ért­sek. Nyelveket is tanulok. Hogy jobban men­jen az angol, egy hónapra Londonba me­gyünk... Eldicsekszik egy jó svájci szokással is. A házasuló partnerek még egybekelésük előtt szerződést kötnek: a férj biztosítja a felesé­gét, hogy elhalálozása vagy válás esetén házastársának ne csökkenjen az életszínvo­nala. A zoboralji asszony megismerheti a jó­módú svájciak egy másik szokását is: délelőtt uszodába járnak. Ö is velük tartott. A meden­ce olyan, mint az úszóversenyeken. A kötelek kifeszítve, s a fürdőzők zavartalanul úszkál­hatnak. A rokkant leül az egyik tolószékbe, s a medence partjáról felvonóval a vízbe eresztik. A milliomos házaspár egy sajátságos szo­kásával városnézés közben ismerkedett meg. Az egyik kirakatban gyönyörű női csizmát pillantott meg. Nézegette a szép árut. A barát­nője gyanútlanul megkérdezte: „Melyik tet­szik?“ Megmondta. És máris megvették! Szé­gyenkezett. „Ezt többé nem engedem meg!“ -fogadkozott magában. Az első napból okulva többet rá sem hederített a kirakatokra. Amikor a barátnőjével sétálgatott a városban, az csak húzta a kirakatok felé, nézzük meg ezt, néz­zük meg azt!... Hogy mivel jár az üzletjárás, már nem titok előtte. Ezt nem kívánja, meg­alázónak tartja. Nem azért jött, hogy „szegény rokonként“ megpakolva térjen haza.- De furcsa vagy! A többiek, akiket vendég­ségbe hívunk, csak az üzleteket járják...- Amire szükségem van, azt megveszem otthon is - válaszolta a zoboralji vendég, mert őszinte véleményével nem akarta elkedvetle­níteni a dúsgazdag barátnőjét.- És mi érdekel téged?- Egy bűnügyi tárgyalás. Ez a szakmája. Igazán megörült, amikor teljesítették a kívánságát. Mind a hárman beültek a tárgyalóterembe. A tárgyalás német nyelven folyt. Egy jugoszlávot gyilkossággal vádoltak. A tanúk más nemzetiségűek. Mind­egyikük mellett ott a tolmács. A zoboralji vendég már az első pillanatban megállapít­hatta, hogy itt a bíróságon is minden más.- Ha legközelebb eljön, elmegyünk egy olyan városba, ahol francia nyelven tartják a bírósági tárgyalásokat, hogy mindent meg­értsen és a Lírákkal is elbeszélgethessen - ígérte meg a milliomos, s mosolyogva hozzátette: - Elmehettünk volna most is, de jobb lesz jövő ősszel, legalább megint elláto­gat hozzánk s újra a mi kedves vendégünk lesz... Petrőci Bálint Látogatóban egy svájci milliomosnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom