Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-09-04 / 36. szám

- Aligha jó, ha egy riporter bizonytalanko­dik! Most mégsem tudom, hogy megszokás­ból még szóvivőnek, vagy már nagykövetnek szólítsam-e önt, hiszen Václav Havel lemon­dásával egyidejűleg vált meg korábbi hivata­lától; ugyanakkor Csehszlovákia leendő wa­shingtoni nagyköveteként szintén még „csak" idehaza beszélgetünk. És kissé várat­lanul ért az a készség is, amellyel első szóra vállalta az interjú lehetőségét. A köztársasági elnök szóvivőiéként talán keveset szerepelt a nyilvánosság előtt?- Ellenkezőleg, olykor úgy éreztem, hogy túlságosan sokat. Igaz, kevés alkalmam nyílt arra, hogy például magamról beszéljek.- Mondjuk arról a képtelen helyzetről, ami­kor 1991. március 14-én Pozsony főterén a felhergelt nacionalisták rárontottak Václav Havelra, és kis híján az önre várakozó gépko­csit is felborították. Akkor közelről láttam az ön arcát, ahogy abban a lincshangulatban végül mégiscsak sikerült bevágódnia autója hátsó ülésére...- Szerencsére, nemcsak ép bőrrel úsztam meg azt a délutánt, hanem képes vagyok megteremteni a magam számára azt a „ste­ril“ állapotot, amikor a környezetemet kikap­csolva, tökéletesen összpontosítva tudok a nyilvánosság elé állni. Ezért percekkel a szóban forgó incidens után már indulatok nélkül, pusztán a tényeket és az érveket említve tudtam beszélni a történtekről. Belül­ről viszont kicsit önemésztő alkat vagyok, úgyhogy mindmáig felborzol a dolog, ha né­hanapján rágondolok.- ön vajon mivel magyarázza, hogy a kommunizmust a történelem szemétdomb­jára lökő rendszerváltás szinte lovat adott a nacionalizmusok, az antiszemitizmus, a nemzeti-nemzetiségi viszályok alá?- Vannak bizonyos társadalmi alapkérdé­sek, amelyek a rendszertől függetlenül létez­nek. Nemzeti-nemzetiségi ellentétek közis­merten jelen vannak például Kanadában vagy éppenséggel Belgiumban, de másutt is. A de­mokratikusan működő civil társadalmak azon­ban képesek felülemelkedni ezeken a káros ösztönök szülte problémákon - szemben a korábbi szocialista rendszerekkel, amelyek úgy tettek, mintha nemzeti kérdések nem léteztek volna. A sok közül hadd említsek csupán egyetlen példát: miközben Sevardna- dze még Brezsnyevnél közbenjárt annak érdekében, hogy a grúzok használhassák a saját nyelvüket, az akkori Szovjetunióban köteteket írtak arról, hogy a népek ott egyet­len, nagy, szovjet néppé forrnak össze. Egy­felől tehát a nemzeti ellentétek elfojtása folyt, másfelől tragikus cirkusz zajlott. A rendszer- váltás pusztán nyilvánvalóvá tette, hogy ez az egész nem volt más, mint kamuflázs.- Ebből táplálkozna hát az az ellenszenv, amelynek gyöngébb-hevesebb kitörései most sokunkat aggaszt?-Annak a rendszernek, amely a blokkhoz tartozó népekbe azt sulykolta: ti szeretitek egymást, az ellenségeskedés volt az alapja. Ez jön most elő, ez irányul mindenfelé a meg­változott társadalmi körülmények között. Be­lejátszik az is, hogy Kelet-Európa népei keve­set tudnak egymásról, a politikusaik ma is keveset beszélnek egymással; holott e térség népeinek egyre jobban kellene ismerniük egymást! Tévedés azt hinni, hogy például Európa nyugati felében nincsenek nemzeti­nemzetiségi viszályok, ám ott az segít meg­oldani eme gondokat, hogy a politikai demok­ráciának hagyományai vannak; hogy mindig nyíltan beszéltek a problémákról és sohasem állították, hogy azok nem léteznek. Persze, van azért egyéb manipuláció is ebben. Neve­zetesen az, hogy sokkal egyszerűbb szembe­fordítani egymással a horvátokat és a szerbe­ket, a szlovákokat és a cseheket, a szlováko­kat és a magyarokat, indulatokat gerjesztve ezért-azért a zsidókat okolni, semmint - mondjuk - a piaci árakat bevezetni és a gazdaság ésszerütlenségelt megszüntetni. A mai középnemzedék nyilván emlékszik ar­ra, hogy a még sokkal jobb helyzetben lele­dző angol gazdaság szanálása is kemény dió volt például Thatcher asszony számára. Vi­szont épp ez a példa jelzi, hogy a politikai konfliktusokat csupán a gazdasági problémák megoldása csillapíthatja.- ön meglehetősén pesszimista képet fest Kelet-Közép-Európa jövőjéről anélkül, hogy egyetlen pesszimista kijelentést tenne.- Nem vagyok pesszimista, igaz, túlzottan derűlátó sem vagyok. Most ugyanis olyan átfogó újrakezdésre van szükség, amilyenhez hasonlóra lényegében sohasem volt még pél­da. Több országban és egyidejűleg kell meg­változtatni a gazdasági rendszer alapjait, a tu­lajdonviszonyokat, eközben létrehozni az új vállalkozói réteget, megbirkózni az adósság­- Véleménye szerint Vladimír Meíiar egy önálló Szlovákiában is be fogja tudni tartani a '92-es választások előtt adott ígéreteit? Vagy esetleg idő előtti választások lesznek, és ő a súgólyukból a süllyesztőbe kerül?- A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom ambiciózus programmal nyerte meg a szlová­kiai választók jelentős hányadának bizalmát. Hogy mit sikerül majd mindebből teljesíteni, az a legközelebbi választásokon lesz lemér­hető.- Ez minden, amit ennek kapcsán mondani kíván? válsággal, megteremteni a piacgazdaságot és meggyökereztetni a politikai demokráciát, amelynek a masaryki tradíciót leszámítva, nincsenek igazi hagyományai. A helyzet tragi­kuma a dolgok egyidejűségében van, hiszen széthullott a Szovjetunió, szétesett Jugoszlá­via és Csehszlovákiát is egyre inkább a ketté­szakadás fenyegeti. Én úgy látom, hogy Ke- let-Közép-Európában még jó ideig a kisebb­ségekkel szembeni bánásmód és az antisze­mitizmus fogja betölteni a lakmuszpapír sze­repét. Konkrétan az, hogy ezekben az orszá­gokban fellépnek-e a nacionalizmus, a faj­gyűlölet valamennyi megnyilvánulása ellen. Persze, ne csupán azok szólaljanak meg, akiket érint - elvégre a fehér nyuszi mindig az élve boncolás ellen van -, hanem azok, akiknek tényleges hatalom van a kezükben. Mind a kormánypártoknak, mind az ellenzék­nek egyaránt tisztáznia kell a viszonyát ezek­hez a kérdésekhez; éspedig világosan, tettek­kel bizonyíthatóan, félreérthető kijelentések nélkül. Európa ugyanis nemcsak a vörös, hanem a barna diktatúra ellen is van; ezért akik rosszfajta kijelentéseket tesznek, netán a gyakorlatban is megbuknak toleranciából, azok előbb-utóbb a politikai porond süllyesz­tőjébe kerülnek.- Václav Havel szlovákiai útjain ön mindig ott volt az elnök kíséretében. A legutóbb, és egyben legutoljára, az 1992-es parlamenti választások után létrejött új szlovák kormány beiktatása után fordultak meg együtt Po­zsonyban. ön szerint milyen irányba mozdult el azóta a szlovákiai helyzet?- Sajnos, a bizonyos fokú radikalizálódás felé. A Meciar-kormány erélyesen kézbe vette a hatalmat, a Szlovák Nemzeti Tanács július­ban kikiáltotta a szuverenitást, majd követke­zett az ellentétekkel teli alkotmányvita. Ezzel párhuzamosan Václav Klaus és a Polgári Demokrata Párt feladta a berzenkedést Me- ciarék föderációellenes törekvéseivel szem­ben, és a cseh fél ma már elérhető valóság­ként kezeli az ország kettéválásának tényét. Mindezzel lényegében világos kontúrokat ka­pott a jövő.- Hazánk washingtoni nagyköveteként va­jon milyen képet fest majd a tengerentúlon Csehszlovákiáról, hiszen a szövetségi állam jogilag még létezik; Václav Havel viszont éppen azért mondott le még július derekán, mert úgy ítélte meg, hogy vége a föderáció­nak, vége a csehszlovák államiságnak...- Odakünn elsősorban őszinte és tárgyila­gos leszek. A realitásokat, az előrehaladás lehetséges alternatíváit fogom az amerikaiak elé tárni. Ezt így tartom korrektnek, elvégre George Bush is kiemelt figyelemmel kísérte Csehszlovákia rendszerváltás utáni fejlődé­sét. És ha 1993 januárjától valóban kettésza­kad az ország, akkor a diplomácia legoptimá­lisabb megoldásait keresve szeretnék arra törekedni, hogy mind Csehország, mind Szlo­vákia a lehető legzökkenömentesebben le­hessen tagja a különböző nemzetközi szerve­zeteknek és közösségeknek. Persze, illúzió volna feltételezni, hogy a föderáció felszámo­lása csupán egy sétagalopp lesz. Főként a gazdasági fejlődés fékeződhet le, bár ez még mindig kisebb veszély annál, mintha egy közös államban két ellentétes irányú fejlődést akarna bárki is megvalósítani.- Gondolja, hogy ön mind Szlovákia, mind Csehország nagykövete lesz a tengeren­túlon?-Ezt a kérdést nem én döntöm el; állo­máshelyemet viszont mindenképpen még Csehszlovákia képviseletében foglalom el.- Feltételezései szerint milyen lesz az önálló Szlovákia létrejöttének világvissz­hangja?- Nézze, Václav Havel még a lemondása előtti hónapokban a legkülönbözőbb hazai és' nemzetközi fórumokon sokszor szóba hozta ezt a kérdést. Rendre azt a választ kapta, hogy az önálló Szlovákiát sem Európában, sem a világ egyéb kontinensein nem fogják tartózkodóan, netán elutasítással fogadni. Hasonló a helyzet a megújítandó cseh állami­ság tekintetében is. Feltéve, ha a mai Cseh­szlovákia utódállamaiban a demokrácia, a pi­acgazdaság és az emberi jogok betartásának elvei érvényesülnek.- Szlovákiában kissé más beállítottságú pártok kerültek hatalomra a legutóbbi válasz­tásokon.. .- Ennek ellenére csakis azt mondhatom, hogy a nemzetközi szalonképesség garanciá­it - az ország kettéválása esetén - egyedül a szlovák kormánynak kell megteremtenie.- Miként látja a Szlovákiában élő nem­zeti kisebbségek helyzetét? Ezt annak okán is firtatom, hogy az SZNT az ominózus szuvere­nitási nyilatkozat elfogadásakor nem volt haj­landó kezességet adni arra, hogy a kisebbsé­gi jogok majdan tételesen benne foglaltassa­nak az új szlovák alkotmányban. És hadd fűzzem rögtön hozzá: pár héttel később ez az alkotmányvita sem volt éppenséggel kisebb­ségpárti. ..- Nem az én tisztem értékelni a szuvereni­tási nyilatkozatot, avagy a pozsonyi parla­ment alkotmányjogi vitáját. Az érem másik oldalát nézve viszont látni kell, hogy más tájakon és más körülmények között egy-egy parlament nyilván természetes dolognak tar­taná, hogy a függetlenségi nyilatkozatba egy, a nemzeti kisebbségekről szóló fejezetet is beépítsen. Egyebek között már „csak“ azért is, mert az önálló Szlovákia történelmi „előd­je“: az 1939-ben kikiáltott szlovák állam ma­napság bizony nem a legjobb ajánlólevél. Szerintem azonban kár előre kongatni a vész­harangot, elvégre minden a gyakorlatban fog majd eldőlni. Én, személyesen, bízom a szlo­vák-magyar jó viszony megteremtésében, hi­szen valahányszor Dél-Szlovákiában jártam a köztársasági elnökkel, rendre úgy tapasz­taltam, hogy az ott élő lakosság zöme jól megvan egymással.- Miért, nem tartja elegeMipiiifek?...- Nyilván kénytelen leszek. Ajánlom hát, váltsunk témát: vajon mennyi bátorság kell ahhoz, hogy valaki éppen Washingtonban vállalja el a nagyköveti posztot?- Bátorság? Nem tudom... Tény, hogy már gyerekkoromban megtanultam angolul, mert édesanyám éppen ebből a nyelvből fordított csehre. Kamaszkoromban imádtam a Beat­lest, a James Bond-fllmeket és a hajmeresztő thrillereket. Természetesen, angol eredeti­ben. A gimnáziumban a műszaki tantárgyak egyikéből bukásra Is álltam, a bölcsészkart viszont már jeles diplomával zártam. A hat­vannyolcas katonai invázió után egy évig pedig Kanadában éltem, úgyhogy nem isme­retlen számomra az a világ...- önkéntelenül adódik a kérdés: miért jött haza a montreáli egyetem megbecsült ösz­töndíjasa?- Ezen már én is sokat tűnődtem. Úgy érzem, az embernek nincs különösebb indok­ra szüksége ahhoz, hogy hazatérjen. Egysze­rűen otthon akartam lenni.- Kevesen tudják, hogy szőkébb szakterü­lete a pszichológia. Amikor ön egyetemista volt, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, ez nem volt valami menő tudomány...- Érettségizőként a színházművészet ér­dekelt a legjobban, de az édesapám, aki nagyon akkurátus férfi volt, mindenképpen egy „rendes“ pályára akart Irányítani. Őszin­tén szólva, néha úgy érzem, hogy azóta Is keresem a helyemet az életben; de amit elvállalok, azt becsülettel igyekszem ellátni. Érdekes, hogy a munkahelyeimről pedig nemegyszer a főnökeimmel együtt távozom, így történt ez a bohnicei Pszichiátriai Kutató- intézetben, ahol mind Madlofousek profesz- szornak, mind nekünk, több asszisztensének a marxista pszichológia jócskán megfertőzte a türelmünket; és Így volt ez a Hradzsinban is, ahonnan Václav Havellal szinte azonos órá­ban távoztam.- Apropó, Hradzsin! Havel úr még mosta­nában is el-elrollerezgetett néha a prágai vár végtelen körfolyosóin?- Már nem. Az efféle mókák csak a forra­dalom utáni hetek hangulatának velejárói voltak.- Hadd kérdezzem meg kertelés nélkül: ön személyes barátjának mondhatja Václav Kla- ust, aki cseh kormányfőként is Havel úr követ­kezetes pártfogója?- Ha igennel felelnék, nyilván túloznék; és talán Klaus úr csodálkozna a legjobban, hogy egyszerre csak mennyi barátja van... Tény viszont, hogy tisztelem öt, és nagyon korrekt a kölcsönös kapcsolatunk.-Annak ellenére, hogy 1992 júniusa előtt nem mindig volt felhőtlen jó viszony a pénz­ügyminiszter Klaus és az államelnök Havel között?- Igen, annak ellenére, mert bebizonyoso­dott, hogy a közgazdasági kérdésekben neki volt, és úgy tűnik, most is neki van igaza...-Zantovsky úr, valóban minden jel arra vall, hogy az egységes Csehszlovákiát illető­en elkezdődött a végjáték... Nagykövetként, hajdani szóvivőként, egyszerű barátként java­solni fogja Václav Havelnak, hogy legyen a Cseh Köztársaság elnöke?- Ha megfelelő lesz ehhez a politikai lég­kör, és ha ez a tisztség az ö számára is rokonszenves lesz, akkor igen. Egy Havel- Klaus kettős sokat tehet annak érdekében, hogy Csehország mielőbb csatlakozni tudjon az integrálódó Európához. A jövő, pontosab­ban a jövőbe vetett hit részemre mindig fontos dolognak tűnt.- Az élet értelmének is ezt a szemléletet tartja?- Ezt is; bár az élet értelme annyira titokza­tos, hogy szinte megfejthetetlen...- Most az egyszerű halandó, vagy a pszi­chológus szólalt meg magában?- Nem, nem a pszichológus, hanem egy ember a sok közül... Gondolom, ezen nincs mit bővebben magyaráznom.- Zantovsky úr, köszönöm az interjút! Miklósi Péter (Fotó: archívum) 1992. IX. 4. MMI Interjú Michael Zantovskyval

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom