Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
Slawomir Mr özek két karcolata J as elvette Zdzisio játékát. Zdzisio bepanaszolta Jast a bátyjának. Zdzis bátyja erre késedelem nélkül kiment az udvarra, és fenékbe rúgta Jast. Jas elszaladt a szomszédban lévő szódavíz-üzembe, ahol felnőtt bátyja dolgozott, és tájékoztatta őt a történtekről. Még aznap este Zdzis bátyját kegyetlenül elverték. A megvert fiú apja jó barátságban volt a szódavíz-üzem tulajdonosával, akinél a verés elkövetője dolgozott. Jas bátyját elbocsátották. A kárvallott nagynénje azonban szakácsnő volt a kisipari osztályvezető nejének sógornőjénél, így a szódavíz-üzem tulajdonosától megvonták az iparengedélyt. A szódavíz-üzem vezetőjének unokaöccse a titkosrendőrségnél dolgozott. A Kisipari Osztály vezetőjét letartóztatták. Azonban a vajda, aki a letartóztatott személy távoli rokona volt, ezt provokációnak minősítette, és közbenjárt a Fővárosnál. Az ország kormánya, a rendőrség növekvő befolyásától tartva, megnyerte a hadsereg támogatását, és a belügyminisztert megfosztotta tisztségétől. A hadsereg befolyása erősödött. A kormány erőteljes intézkedései ellenére Zdzis nem kapta vissza a játékot, amelyre Jas már rátette a kezét. De Jas sem örülhetett neki sokáig. Józio vette tőle el a játékot, akinek bátyja az Első Harckocsizó Gárdahadosztály tagja volt. lveszett a kutyánk, és a gyerek vigasztalhatatlan volt, mert nagyon szerette az állatot. Elvittem hát a híres író múzeumába, hadd szórakozzon és tanuljon is egy keveset. Megvettem a belépőjegyeket, aztán várnunk kellett, amíg összegyűlik a csoport és a vezető bekísért bennünket az író lakosztályába. Mert az író már száz éve meghalt, és a múzeum a lakása volt, amit múzeummá alakítottak át. A pénztár mellett könyveket árultak, amiket az író írt. Egyik könyv olyan, mint a másik, semmi különös. Végre együtt voltunk, és a vezetővel beléptünk az előszobába.- Jobbra van a fürdőszoba — tájékoztatott a vezető. Benéztünk a fürdőszobába, az ajtó nyitva volt, de bemenni nem lehetett, mert a bejáratot vörös brokátkötél zárta el. A mosdón szappantartó volt, benne szappan. A szappanon cédula: Az író kedvenc szappana.- Meg lehet szagolni? — kérdezte egy hölgy.- Az tilos - közölte a vezető.- De a kutatók megállapították, hogy naponta mosakodott.- A fülét is? - kérdezte ijedten gyermekem.- Maradj csöndben - intettem le. - Ne zavard a felnőtteket múzeumnézés közben. Persze, hogy a fülét is. Ha rendesen mosod a füled, te is híres író leszel. Aztán jött a nappali és a hálószoba. Diófa bútorok, elég szépek, de semmi különleges. Az előbbi hölgy ki akarta próbálni a matracot, de az is tilos volt, még pénzért sem lehetett.- Az író dolgozószobája - tudatta a vezető, és előreengedett minket. Az íróasztalnál ott ült az író, teljes életnagyságban. Élethű másolat volt, azt hiszem, viaszból. Háziköntös volt rajta, és tollat tartott a kezében. Előtte az asztalon teleírt papírlap feküdt.- Ez kézirat, mert kézzel írt — magyarázta a vezető. - A tudósok megállapították. Itt láthatják, amint a leghíresebb versét írja. Emlékeznek? „Nemzetem, midőn karjaidban ringó Csecsemőként szívtam lelkedet.- Nézd, papa - kiáltotta gyermekem. - Olyan, mint nálunk! Odanéztem. Tényleg, az íróasztal alatt üres vodkásüveg állt.- A festők hagyták itt a tatarozáskor - mondta a vezető.- Ez nem kiállítási tárgy. Abban a pillanatban észrevettem, hogy az író kopasz feje búbján felirat díszeleg: „Itt járt Kazik. “ Nyilván jegyzetelt, még akkor is, ha nem volt nála papír - gondoltam. - Igazi író. De mi ez itt alatta? Kissé lejjebb az író kopasz fejére valaki ezt írta: „És akkor mi van, te barom?“ És az aláírás: „Egy irodalombarát.“- Ezt már valószínűleg nem ő írta - gondoltam. - Más kéz- rás. Körülnéztem. A gyerek épp egy fiókot készült kinyitni, a vezetőt pedig teljesen lekötötte az igyekezet, hogy ezt megakadályozza. A hölgy fényképezett, a többiek pedig azon vitatkoztak, hogy a lakás bérelt vagy öröklakás volt-e. A vezető nem tudott felvilágosítást adni, mert a gyereket kergette, aki a múzeumhoz illő módon felvikszelt parketten csúszkált. Tollat vettem elő, és odaírtam az „irodalombarát“ alá: „Elveszett egy kutya. A becsületes megtaláló...“ És a pontos cím. Sokan járnak ide, és ezt mindenki elolvassa. Talán megkerül a kutyánk. Reiman Judit fordításai VARGA. IMRE Szembenülő A hajad vagyok. Hajság. Barnán szendergő hullám egy érzésből álmodom. Az orrod vagyok hol a titok megérint változva: hűvösség, meleg. Ahol az egyetlen önmagához térve ketté iramlik. Ajakság. Most a néma mondás. Csillog, hallgat, ráérezve egy tekintet tüzére. Behunyva magam szétáramlik a vörös csend. A szemség, ahol a lélek fényei, ahol a belátás rései. Nyílnak. Egymásba nézünk (idegen rokonok) most bennem növekszel. Csak képed és nincs neved. Bármelyik napod szétzúzhat tömbjeivel elsodor lavinája. Ez az érzés marad, arcodon át ébredek a tájra s most benne vagyok, átjár színeivel, alakít ága, sziklája, sötétbe lódít meg fénybe rivall. S ízlelem e pár percet nyelvemmel, míg elöntesz mindenfelől ebből az utazásból hazámmá válva. GERGELY JÓZSEF Telítetlenül A föl-földerengő képek kavalkádját még megvillantja, de már le is inti bennem a tűnő, néma idő. Egy-egy félbehagyott mozdulat még teljességét keresi, de a próba-utak már ráfagytak a lábamra. A tarisznyámat telítetlen pillanatok duzzasztják. Se nyereség, se veszteség. Ketrecek ásítanak arcod gödröcskéiben, és láthatatlan fehér sírkövek. Ezen a reggelen is nagyon korán siklott ki a csónakházból Sámuel Beck, a halász csónakja. Beck mindig idejekorán meg akarta tudni, mit hozott hálójába a hold, és milyennek ígérkezik a nap. Félálomban lépkedett, akkorákat ásított, hogy ropogott az állkapcsa. Odafent a két utolsó csillag, az ég már szürkül és színesedik, de idelent még fekete és nehéz minden, és csupa harmat. No de mi ez itt? - Beck visszahőkölt, a csónakház mögött valami feküdt és mozgott és forgolódott a fűben. Beck előrenyújtotta a nyakát, és közelebb ment, és amikor meglátta, mi hentereg ott, elöntötte a forróság. A lány volt ott a Nationalból, az Inés nevű lány, a megboldogult Max Bachmann egyetlen gyermeke, egy kemény húsú leányzó. Mindenkinek úgy hozta oda a pálinkáját, mintha ő maga lenne a ráadás, ha kérnek belőle. A snapsz- ivóknak kocsányon lógott a szeme, és már az első korty előtt félrenyeltek. A kacér lányka nélkül rég kiszáradt és tönkrement volna a National, mert Bachmann özvegyére, noha alig volt negyvenesztendős, és azelőtt csupa jókedv, a kutya rá nem nézett már, egészen szétesett, ivott, mint a gödény, már délelőtt alaposan a pohár fenekére nézett, fáradtan feltúzött haja kibomlott, és a petyhüdt arca fölött és a hajfürtök függönye mögött az özvegy elakadó nyelven porolt nagyon is korán, gyalázatosán gyáván elhalt férjével.- Mit keresel itt a fűben? Nem vagy eszednél? Zihálva bámulja Beck a meztelenül hempergő lánykát, majd gyorsan körülpislant, és nagyot nyel. Hogy szétveti a lábát a szégyentelenje, egyenesen felkínálkozik neki!- Mi van, Beck úr? Fél? öregkori gyengeség? Hohó, ezt nem mondhatja nekem! Kigombolkozik, lerúgja csizmáját, nadrágját.- Meglehetős pocakja van, Beck úr! A férfi megtorpan.-f Svájci író- De nem tesz semmit, idősebb uraknál kedvelem a pocakot. - A kislány hangocskája olyan, mintha madár szólna. Beck attól fél, hirtelen madárrá talál változni és elrepül, mint egy álomban, vagy szárcsává, és tovatűnik a vízen, vagy - hogy a csudában jut az eszébe? - fogatlan vén banyává, aki az egész városban rossz hírét kelti: a Beck a bak, Beck halász a hajnali bak és az egész város felébred, és mind, ahányan vannak Barbars- wilben, iderohannak és bámulnak és vigyorognak és vihognak és röhögnek, és Beck nem bír elfutni, mintha megbabonázták volna, még elfedni sem bírja testét, meztelenül és pőrén tekereg mindannyiuk szeme láttára. Ó, szégyen, gyalázat. Ó, te istenverte vén boszorka!- Mit ficánkol annyit? — csicsergi Inés a Nationalból, és ő nyeldekel és zihál, és akkor a lány megragadja őt, a lábszárát, aztán feljebb, feljebb nyúl és lehúzza, vad borzongás rázza a férfit, felhorkan, térdre zuhan, a lányra omlik.- Mi ez az új módi? Ez több a soknál! Nem hagyod rögtön abba? Beck felriad. Ez az ő felesége, az ő Rosája, aki mérget lehel rá, arcába csap az asszony ágymeleg szájszaga, s egy újabb hullám- „Vén csirkefogó“ -, azzal Rosa visszahanyatlik az ágyra, és dü- hödten a másik oldalára fordul. Neki a lélegzete is eláll. S akkor megint felemeli fejét az asszony- „Hihetetlen! Szégyellő magad!“ -, majd megint a párnába fúrja a fejét. Beck, a halász ott kuporog a feldúlt ágyban, és harákol a félhomályos hálószobában.- Kelj már fel! — förmed rá a felesége. Fel kell kelnie. Természetesen. Mindig elsőnek. Mindig a többiek előtt. Istentelenül korán nadrágba kell bújnia, és ki- caplatni a hálószobából, és minden reggel olyan a feje, mint a repedt fazék, és hetek óta tele a teste csípéssel, ezek az átkozott szúnyogok nyáron egész éjjel rajta legelnek! Az én vérem édes, az övé savanyú. Ha én szúnyog lennék, én is nagy ívben elkerülném. Vakarózott, nagyot lélegzett és feltápászkodott. Görög Lívia fordítása A a nap elb üveg ham győzött A négy üveges fé a széles at nyakospol ülőhöz fői- Hát, re... a tál; kettőre! A szei nyakkendí lehajtotta a barátja italból alij szűnyi.- Mi va nem ízlik ;- Nem harat Pav sokat cigai- Látón fi a hamut ez már a n Pavol sé dorták a p kacukor A férfi ész szeme alat és így szól- Abba- Kellel érzem, ho cigaretta^ hogy keveí lögra. A napsí ment át: 1 fehér táska a bazaltkc galamboka- Észre' gyerekekni- Igazat csodálkozó veszni hág’- Hagyt makacsul, i nézett. Szí egy autóbi egész kilát;- A más- Ezt m rólad. Min természetei azokra a f lyek az iskt emlékszel, egyikről? Pavol m szeme előtt destek. De elé idézte ; nek erős i aranyló le\ zött érezte ízét.- Úgy s gyal, és m- mint a lisz felélesztetti volt. Még dézsmáltuk Pavol n szemét, kö; ment, így s tás. A megá a fiú és a 1; fogva tanul rendet. Vár forduljon. E cát. Éva a hogy a lány várta, olyt mint valami- Szerint na olyan kö szén voltai tettél is ott. Igaz, hán megpróbált nem fejezte figyelte az a a rejtett, isi nak esélye, Aztán esz nya éppen kor ideköltc varán, a ny gott. Éva eg zott... » Felemelte kényszeredé aranyló foly SZABÓ OTTÓ: Egyszerű vers Ezen a kora hajnali órán GEROLD SPÄTH
