Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-28 / 35. szám

Mindennapos kép Szarajevóból ŐSTK felvétele Pillanatképek a balkáni pokolból Halottak, sebesültek ezrei, menekültek milliói A Jugoszláviában élő embereket hosszú időn át csak jugoszlávokként ismertük. Most a Tito ál­tal oly sok fáradsággal épített kulissza hirtelen ledőlt és megdöbbenve vesszük tudomásul, hogy mögötte a való­ságban sok apró, magá­ba zárkózó világ húzó­dott meg. Ezt az ezernyi szállal egymáshoz fűződő, mégis szinte kibékíthe­tetlenül ellenséges vilá­got próbálja elénk tárni Filip Tesar a prágai Li- dové noviny vasárnapi számában megjelent helyszíni riportjában. A horvátok megújhodásról, nemzeti államról, címerről, nem­zeti zászlóról szövögetik álmai­kat. A muzulmánok szívósan ra­gaszkodnak nemzeti és nem csupán vallási sajátosságaik­hoz. Az albánok szoros családi kötelékeik révén váltak a volt Jugoszlávia „nemzeti“ maffiájá­vá. A macedónokat hol dél-szer­bekként, hol vardadi bolgárok­ként emlegetik, míg a monte- negróiak hol szerb, hol crna­gorai spártaiaknak tekintik ma­gukat. S e szövevényes kölcsö­nös kapcsolatoknak egy közös nevezője: a szerbek. A HORVÁTORSZÁGI FRONTON A szerbek hagyományos ven­dégszeretettel invitáltak a (be­vallásuk szerint) horvát birka­sültből készült lakomára. Házi borral és rákijával (mind a kettő saját termés) kínálgattak és nagy igyekezettel gondoskodtak kényelmemről. A katonák az eső elől a szétlőtt házak romjai közé húzódtak. Mindenütt nyirkosság és a parancsnok oldalba bökve ébresztette fel a parányi száraz helyen alvó fáradt katonáját, hogy adja át helyét nekem. A házak romjait mutogatták:- Látod, ezt is Tudjman rom­bolta le. Meg emezt is. Sapkájuk jelvényén négy be­tű: SSSS - Samo sloga Srbspa- sa (az összetartás a szerbek ereje) ... Figyelmeztettek, hogy szöké­si kísérlet esetén lőnek. Az őrzé­semre kijelölt tizedes, mintha a mondái Marko herceget teste­sítené meg: egyenes testtartás, hetyke bajusz, távolba merengő szürke szem. Sasfiókának szólí­tott bátorságomért. Sajnálko­zott, szerinte az usztasák úgyis agyonlőnek, ha megtudják, hogy tőlük jövök. Később, már a hátországban, egy estét forró vérü legényekkel és pocakos bácsikkal töltöttem.-A nagyapám gürcölt, hogy egy darabka földhöz jusson. Az apám meg azért, hogy hozzá még egy darabkát szerezzen. S ezt most el akarják venni.- Kik?-Az usztasák. (A horvát fa­siszta mozgalom alakulata volt.) Marko, akit csak Rambónak hívnak, idevalósi. Horvát.- Kitartok a győzelemig. Tudjman itt rendőri államot szer­vezett! Ilyen államban nem aka­rok élni!- Zanat je nas zadat! (Az el­lenállás a mi osztályrészünk - régi szólásmondás) nevet fel egy másik. A harmadik versikét idéz a kis Szerbiáról, amely nem is olyan kicsi és egyszer majd lakói bol­dogok lesznek. Valamennyien ilyenek? Ne­héz megmondani. Az egyik ha­lott szerb katona zsebében be­fejezetlen levelet találtak: „Mi­lán, ez így nem háború. A há­romezer mozgósított közül mindössze heten vonultak be.“ EGY MÁSIK FRONTON A szerb hadnagy a frontvona­lon a „Krajina Köztársaság“ kormányának engedélyét kéri. A kormány képviselőjének hiva­tala állítólag az UNPROFOR zágrábi parancsnoksága mellett székel. Természetesen ott ilyen hivatal nincs, nem is volt, de a hadnagyot így tájékoztatták. S ő elhiszi. Bűvös kör. A horvát őr visszakísér. Néhány nappal korábban egy szerb lövedék három férfit meg­ölt. Fegyvertelen aknaszedők voltak, a fegyverszünet idején. Valamivel korábban és vala­mivel délebbre az UNPROFOR tisztje kísérletet tett egy akció megakadályozására, amely va­lahogy kisiklott a kék sapkások kezéből. Forró vonalat kért, hogy számba vegye halottait. Megdöbbenve hallgatta a vonal másik végéről: „ Usztasák, ne­künk nincsenek halottaink!“- Engem ne fényképezz, én ,,csetnyik“ vagyok! - szól félig tréfásan az egyik katona. Zág­rábban született crna-gorai. Egy másikkal közelebbről is megis­merkedem. Jovannak hívják, Dél-Szerbiából, Kragujevec kör­nyékéről származik. Sok más száz társával ő is tavaly vonult be, hogy teljesítse „legszen­tebb“ kötelességét. Egységé­ben megöltek egy horvátot, aki­nek velük kellett szolgálnia. Jo- van barátja volt. Most a Szerb Királyság felújításáról énekel és álmodik. A FRONT MÖGÖTT A városban élő szerbek egyik fele maradt, amikor a hadsereg jelezte: „nemsokára elkezdő­dik“, a másik Krajinába távozott. Az itt maradottak nem ellensé­geskednek, a politikáról nem vi­tatkoznak. Megvannak a min­dennapi gondjaik. Nem érzik magukat veszélyben. Kevés a jövedelmük. Sokan munkát hajszolnak. Egyáltalán elképzel­hető-e, hogy azok ott, a másik oldalon annyira különböznének az itteniektől... ? Sok esetben a családtagokat a front választja el egymástól. Az egyik férfinek a szülei, a má­sik asszonynak a férje van „ott“, a másik oldalon. Jobbára nem is tudnak egymásról. Az egyik asz- szony a testvérétől kapott leve­let. Csak az ég tudja, hogy jutott el hozzá. Talán a kéksapkások csempészték át. A testvére írja: „ Kulturális autonómiát követelő petíciót írtam alá. Ám Krajiná- ban már varrják az egyenruhát a gyermekeknek is..." A jugoszláv hadsereg jobbára helyi önkéntesekből alakult egy­ségei tavaly karácsonykor grá­nátesőt zúdítottak a városra, holott a politikusok ezt megelő­zően megegyeztek a fegyver- szünetben. Egyes negyedekben az emberek két napig elő se merészkedtek az óvóhelyről. Egy tizenkét éves fiúcska visszaszökött Krajinából. Egy el­hagyott házban húzódott meg, ahol a háború előtt lakott. A há­zat valaki felrobbantotta. Senki sem tudja, mi történt a gye­rekkel. M. Katica asszony is mene­kült. „ Nem hittem, hogy a szom­szédaink képesek ránk lőni. Me­neküléskor csak azt vittem ma­gammal, ami rajtam volt. A fiam­nak lódítottam, hogy ez valami­féle új játék, nem szabad sírnia, különben ő lesz a vesztes. A mezőn át jutottunk el a mieink­hez... Vissza akarok térni, de akik velünk laktak, nem marad­hatnak ott. Csak azokkal a szer- bekkel vagyunk hajlandók együtt élni, akik velünk mene­kültek. “ V. Marija asszony csere kere­tében érkezett. „ Minden értékes holmit elko­boztak tőlem. Egymással nem beszélhettünk. Kijárási tilalmat vezettek be... Egyesek különö­sen durván viselkedtek. Ijeszt­gettek. Néhányszor a torkomra helyezték a kést, közben nagyo­kat röhögtek. A ház körül kerget­tek bennünket. Jobbnak láttuk minden kívánságukat teljesí­teni." ,,... igen. Néhányan azért rendesen viselkedtek. “ VALAHOL MÁSUTT Ez a másutt lehet például Bosznia. Az emberek ott is ha­sonlók, csak éppen kegyetle­nebbek. Elnézem egy halott szerb katona arcát. A szája körül legyek rajzanak. Apró termetű, negyven-ötven év körüli férfi, egy a környékbeliekből. Halála előtt még simára borotválkozott. Egyáltalán tudta, miért hal meg? Belgrádi egy idős néni két katonával zsörtölődik, amiért a villamosban rágyújtottak.- Asszonyom, ha fél évet a fronton töltött volna, maga is rágyújtana. Slavica diáklány. Szeret utaz­ni és kedveli Prágát. Csak ez év májusában ébredt rá, hogy nem demokratikus országban él. Koszovo. A belgrádi kormány képviselete előtt mintegy har­minc ember kiáltozza: Az éle­tünket igen, de Koszovói nem adjuk! Körülöttünk albánok siet­nek, napi gondjaikba merülve. A szerbek saját múltjukba ve­szett nemzet... Próbáljuk meg­ítélni, milyenek is valójában. A GÁRDISTA, AKI MEG­BOSSZULJA 1917-BEN MEGGYILKOLT SÓGORÁT A KATONA, AKI BOSSZÚT ALL 1944-BEN MEG­ERŐSZAKOLT NŐVÉRÉÉRT A KISGYEREK, AKI ARRA GONDOL, HOGY MAJD 2023-BAN bosszút All APJA HALÁLÁÉRT A bosszúállók testvérháborúja (Le Monde) AUSZTRIA 50 000 DÁNIA 1 000 HOLLANDIA 3 300 MAGYARORSZÁG 60 000 NÉMETORSZÁG 200 000 NORVÉGIA 1 900 OLASZORSZÁG 1 600 SVÁJC 12 200 SVÉDORSZÁG 41 000 TÖRÖKORSZÁG 26 000 Forrás: Der Spiegel A táblázatból leolvasható a délszláv polgárháborúban 1992. július közepéig a hivatalosan regisztrált menekültek száma. Azóta újabb ezrek hagyták el szülőföldjüket. 1992. Vili.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom